Ethnographia • 113. évfolyam (2002)

Ismertetések - Ahol áldás és átok a víz - „A Tisza-völgy: fajtánk bölcsője" Ezer év a Tisza mentén (T. Bereczki Ibolya) 182-185

tikai normáknak megfelelően a lapos mellű megjelenést segítsék, másrészt az a tréfás megállapítás, hogy ezen a vidéken a nőknek három hasuk van: egyik a mellrészen, másik középen, a szoknyára szo­rosan rácsatolt övnél, harmadik ott, ahova a természet ajándékozta. A fejezet záró szakaszában Ludví­ková együttesen vizsgálja a férfi és női viseleteket az ábrázolásokon látható összetettségük szerint. Megállapítja például, hogy a nyitva hagyott felsőruházati elemek föltehetően az alattuk levő rétegek­nek még nyáron is fölvett viszonylag nagy mennyiséget, azaz a viselő jómódját hivatottak fitogtatni. Az ötödik fejezet a kisvárosi öltözködést megörökítő képeket elemzi, a hatodik pedig táji tí­pusok szerint rendezve nyújt rövid jellemzést a férfi és női parasztviseletek legfontosabb darabjai­ról. Az utóbbi fejezet eligazít az egykori osztrák őrgrófság - Morvaország és a hozzácsatolt szilé­ziai területek - földrajzi és nemzetiségi-foglalkozási egységeinek bonyolult, sokrétű hálózatában. A nyugati viselettípust több kisebb csoport, de lényegében két térség adja: egyik a nyugat-morva­országi, a másik az észak-morvaországi és nyugat-sziléziai. A közép-morvaországi, ma teljes egé­szében Hanának nevezett terület adja a következő nagyobb viseleti egységet. A harmadik, a keleti viselettípus hordozóinak két fő csoportja a szlovákok és a vlachok. A fejezetek és szempontjaik egytől egyig a szerző alapos felkészültségéről és sokirányú tájé­kozottságáról tesznek tanúbizonyságot. Biztos kézzel kezeli a sokféle nemzetiséget, tájat és ruha­darabot, öltözködési szokást. Tényanyag-ismeret és anyagkezelés tekintetében is tanulhatnak a könyvből a hazai kutatók. Nem utolsósorban azért, mert hazánk egykori határterületéről van szó, és számos párhuzamot találunk a kötetben, a tárgyalt átadások és átvételek, formák és népi termi­nusok sok esetben a magyar viseletekre is vonatkoztathatók. A szövegrészek után Katalógus címmel következik kommentáltan a 139 fennmaradt gouache reprodukciója, és hat olyannak csak a leírása, amelyek még nem kerültek elő. Utóbbiak közül való az egyetlen datált (1814), amelynek alapján az egész, a mellékelt korabeli jegyzék szerint még 159 képből álló sorozat keletkezésének idejét akkorra lehetett tenni. Mintegy csattanóként bukkan elő a kötet legvégén egy kis fejezet, Hubert Valásek levéltáros „megjegyzés"-e arról, hogyan zárult 1999-ben a kutatás a tárgyalt népviseletképek keletkezésének okát, körülményeit kiderítendő. 1814. február 21-én Bécsben a császár főudvarmestere utasítást adott ki, hogy egész Ausztria területéről készítsenek a falusiak és a városiak öltözködéséről pontos és színhű rajzokat. Morvaor­szág 2 nap múlva megkapta a feladatot, 26 napra rá már küldték Bécsbe az első sorozatot. (Valasek kutatásai szerint Magyarország nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de talán még érdemes nyomozni, mit eredményezett nálunk ez a felhívás!) Mi volt az indítéka a népviseletképek készíttetésének? Abból az alkalomból, hogy I. Ferenc császár diadalmasan tért vissza a párizsi béketárgyalásokról, az udvari színház előkészített egy al­legorikus darabot. Terv szerint a pompás előadás végén egész Ausztria népeinek viseletei ott csil­logtak volna... Ahol áldás és átok a víz - „A Tisza-völgy: fajtánk bölcsője." Ezer év a Tisza men­tén. Szerk. biz.: Bellon Tibor-Gulyás Éva-Kertész Róbert-Sári Zsolt-Szabó László-Va­dász István. Felelős szerkesztő: Sári Zsolt. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szolnok, 2000. 519 lap T. Bereczki Ibolya Széchenyi István mind ez idáig kevéssé közismert gondolata, „A Tisza-völgy: fajtánk bölcsője", az 1846-ban, Vásárhelyi Pál halála után három nappal, a Tisza-szabályozás előkészítésének válságos pillanataiban született nyilatkozat adta a tanulmánykötet és a Szolnoki Galériában 2000 szeptem­

Next