Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-15 / 11. szám
A globális problémákról és azok megoldásáról Sivatagi „Ne harcoljatok! A harc és a versengés mindig kárt okoz a fajnak és nagyon sok módotok van az elkerülésére! Azért, tehát egyesüljetek, gyakoroljátok a kölcsönös segítséget! Ez a legbiztosabb mód, amelynek segítségével mindegyik megszerezheti magának a legnagyobb biztonságot, a létezés és a testi, szellemi és erkölcsi haladás legerősebb biztosítékait... Ezt tanítja a természet és ezt tették mindazok a állatok, amelyek saját osztályukban a fejlődés legmagasabb fokára eljutottak. Ezt tette az ember, a legprimitívebb ember is és ezért érte el az ember azt a fokot, amelyen mi állunk.” Kropotkin Péter: Kölcsönös segítség mint természettörvény. Bp. 1924. 1991. január 17-én 01 órakor kitört a „Sivatagi vihar” fedőnevű Öböl-menti háború, a XX. század 150. háborúja. Reménykedhetünk-e, hogy ez az utolsó háború az emberiség történelmében? Most még csak abban reménykedhetünk, hogy nem szélesedik világméretűvé és hamar vége lesz. A háborúktól terhes századunk utolsó évtizedének első óráiban kitört Öböl-háború bizonyára tanulságos lesz, s talán utolsó figyelmeztetés(!) az életben maradásunkhoz. Ma az egész világ rendezetlen, labilis és irányíthatatlan állapotban van! A nukleáris fenyegetés teljes pusztulást jelentő félelme, az éhezők számának rohamos növekedése (ma több mint 1 milliárd ember éhezik és 2000-ben több mint 6 milliárd ember élelmezését kell biztosítani a Földön!), a környezetpusztulás riasztó hívei és jelei, a gyógyíthatatlan betegségek szaporodása stb. mind, mind zavaró erőként van jelen világunkban. Bolygónk sorsa, az emberiség jövője függ attól, hogy sikerül-e kikerülnünk a globális válságok szorításából. Az mármost, az Öböl-háború hatodik napján megállapítható, hogy századunk utolsó évtizedének globális gondjai, problémái nem viselik el a nemzetközi viszályokat, a politikai konfliktusokat és a fegyverkezési versenyt sem. A globális problémák kezeléséhez, megoldásához ismernünk kell keletkezésük okait. Az egyik ilyen ok, hogy századunkban az emberiség társadalmi fejlődése jelentősen elmaradt a műszaki-tudományos és az ipari kapacitásfejlesztésben elért rendkívüli nagyléptékű haladástól. Intézményeink, szervezeteink (úgy az ENSZ is!), politikánk és stratégiánk, gondolkodásmódunk és egész értékrendünk elmaradt attól a forradalmi, az emberiség történelmében egyedülálló, mélyreható változástól, amely az ipari fejlődés területén bekövetkezett. Csak lassan vesszük észre, hogy az elfogadott és helyesnek tartott elméleteink között egy sincs, amely a bonyolult, globális problémáink megoldásához felhasználható lenne. A fennálló világrend nem „igazodott” a globális problémákhoz. Tudjuk, hogy több mint 1 milliárd embernek kétségbeesetten nagy szüksége lenne élelemre és létfontosságú ipari cikkekre. Mégis képtelenek vagyunk megakadályozni, hogy milliók éhen ne pusztuljanak, akkor, amikor a Föld más részein százmilliók a tömegtermelés hihetetlen mennyiségében előállított termékeinek és iparcikkeinek fogyasztói. Tudjuk, hogy a Föld lakosságának túlnyomó többsége ellene van minden erőszaknak és legfőbb vágya, hogy békében, emberi körülmények között éljen. Mégsem tudjuk megakadályozni az időnként meg-megújuló és pusztító háborúk kitörését. Tudjuk, hogy az ellenőrizhetetlen fegyverkezés háborúhoz vezet, amit az Öbölháború is igazol. Mégsem tudjuk ellenőrizni a fegyverkezést, mert az a szuverén államok belügye. (Atom- és biológiai fegyverek esetében ez tragikus tény!) Tudjuk, hogy a környezet további szenynyezése bolygónk élővilágának pusztulásával jár, s így az életfeltételek egyre romlanak. Mégse tehetünk semmit a környezetszennyezés azonnali megszüntetéséért, mert országonként mások az előírások, különböznek az intézkedések és azok hatásai. Tudjuk, hogy vannak népek, nemzetek, amelyek még ma is diktatórikus elnyomás alatt szenvednek, alapvető emberi jogaiktól megfosztva. Mégsem segíthetünk rajtuk, mert azt a hatalom, szuverén országának belügyeibe való beavatkozásának tekintené. Sorolhatnám tovább a példákat annak bizonyítására, hogy a globális problémák ma még kezelhetetlenek. A felsoroltakból is kiderül, hogy politikai és társadalmi fogalmaink ptolemaiosziak, azaz hamisak, a világ pedig, amelyben élünk kopernikuszi, azaz valóságos. Az általunk tiszteletben tartott alapelvek gyakran éppen annyira hamisak és ellenkeznek a valósággal, mint Ptolemaio csillagászati világképe. A helyes megítélésre csak akkor juthatunk, ha Kopernikusz módjára, mi is a valóságot és egyedül a valóságot fogadjuk el igaznak. Még mindig a nemzetállamok „geocentrikus” világában élünk! Ma a gazdasági, a társadalmi és politikai problémákra, mint „nemzeti” problémákra tekintünk. A huszadik század bebizonyította, hogy a nemzeti állam szerkezete és intézményes rendszere alkalmatlan az emberiség globális problémáit megoldani. Az emberiség — a nagyhatalmak jóvoltából — szétdarabolt, szétszabdalt, politikai határokkal megosztott. Képtelen az összetartásra, a kölcsönös segítségnyújtásra és együttműködésre. A jelenlegi világban nincs olyan struktúra, amely a globális érdekeknek megfelelő cselekvést lehetővé tenné. Az emberiséget fenyegető veszélyek csökkentése, illetve hosszú távú, a jövő érdekében szükséges intézkedések megvalósíthatósága, a politikai mechanizmusok és a nemzetközi rendszer lényeges megreformálását követeli meg. Ma 180, saját érdekeit priorizáló nemzeti gazdaság, nemzeti állam létezik. Az etnikai különbségek és feszültségek erőteljesen növekvő tendenciát mutatnak. A politikai határok nem természetesek, mert nincs kapcsolatuk a természetes erőforrásokkal, a bioföldrajzi elhelyezkedéssel stb., s tudjuk, hogy a környezetszennyezés sem ismer államhatárokat. A nemzetek önrendelkezési joga, szuverenitása tehát ptolemaioszi elképzelés! Az önrendelkezési jog idejétmúlt, mert a szuverén nemzet szent és sérthetetlen jognak tekinti, hogy határain belül azt tegye, amit jónak lát, bármilyen következményekkel járjon is és bármennyit ártson is ez a világ többi részének (például Irak készülődése Kuvait lerohanására, s majd továbbterjeszkedni). A jelen körülmények között a