Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1996-09-13 / 37. szám

Hicek és zászlók Ezen a hétvégén mint rendszeresen, a Nagycsarnok­ba mentem bevásárolni. Amint Budáról átmegyek a Szabadság hídon, nagyon régen várt öröm tölti be a lelkem. A Honfoglalás ezeregyszáz éves ünneplésére, most, au­gusztus 20-ára a Szabadság híd s a többi híd csak magyar zászlóval van feldíszítve. Mi történt? A bolsevista elnyomás alatt nemcsak ünnepeinket vették el. Az ő ünnepeiket kényszerítették ránk, április 4-t és no­vember 7-ét. Ezen túl, figyelmeztetésül és annak jelzésére, hogy nem vagyunk függetlenek s ebben az országban nem érvényesülnek a magyar érdekek, a hidakon minden má­sodik zászló a munkásmozgalom vörös zászlója volt. Ezzel elérték, hogy ünnepeink csak munkaszüneti napok voltak. 1990 őszén a helyhatósági választásokon a főváros élére új polgármester került, az SZDSZ vezetőségének tagja, Demszky. Gyorsan kitalálták és megszavazták, hogy a főváros zászlója olyan, mint a román zászló. Hiá­ba jelölte ki az új parlament az új állami ünnepeket: már­cius 15., augusztus 20. és október 23., az örömünk nem volt teljes. Figyelmeztetésül, hogy ismét nem vagyunk szabadok, nem lehet csak magyar zászló a hidakon. A nemzeti ünnepeken 1990 óta minden második zászló „ro­mán zászló” volt. S csodálkozunk azon, hogy a magyar nép nem érzi a rendszer változását? Ne feledjük és lássuk, ki itt az úr. Most történt valami. Talán megértették azt, hogy nekünk nem kell a munkásmozgalom nemzetközi vörös zászlója, de ugyanúgy nem kell az SZDSZ vezette főváros román színeket hordozó zászlója sem. Ez az ország a mi országunk, akár ezeregyszáz, akár tízezer év óta lakunk itt. Győztesen lobogott már, de vesztesen távozott a Kárpát-medencéből a törökök lófarkas zászlója. Ugyanerre a sorsra jutott a bolsevisták vörös zász­lója. Reméljük, most végleg eltávozik az SZDSZ zászlója, amely megrontotta kedvünket nemzeti ünnepeinken. Szabó István FaLFírtja Abban az anti-világban — amikor fiatal voltam —, egy falfirka közölte: „hülye Gyuri”. Ugye, ez világos beszéd volt. Valakinek a véleménye valakiről, mégpedig lesújtó véleménye. De mit olvassunk ki a mai falfirkákból, amelyek elborít­ják a vonat üléseit, ablakait, a villamosok, buszok, trolik ajta­­jait, ülőhelyeit, a kerti padokat és hirdetőoszlopokat, keríté­seket, falakat, a járdát és mindent. A falfirkának ilyen lehen­gerlő sokasága, mindenütt és mindenhol való megjelenése enyhén szólva megdöbbentő. Ez már nem is falfirka, ez dü­hös erőfölénnyel támadó kór vagy embercsoport, akik közlik velünk: itt vagyunk, ott és mindenütt, ahol te, előlünk sehova se menekülhetsz. De mit akar tőlünk és mit akar velünk közölni ez a Gólem, ez a Belfegor? Mert nem magyarul beszél. Egyetlen mondata sem olvasható, érthető, csak lehengerlő, nyüzsgő sokasága látható. Honnan jönnek e nyüzsgő, szabályos féregfirkák? Kik és miért ijesztgetnek bennünket? Mit akarnak velünk megér­tetni zagyva, nem érthető, idegen nyelvükön nem honi öltö­zékbe pingált alakjaik? Melyik ország küldte őket és miért? Ki törli le mindezt padjainkról, falainkról, rólunk? Ki foglalkozott e furcsa üzenetekkel ebben az országban? Ki az, aki meg tudja fejteni e firkák értelmét, célját? Talán a rendőrség? Megfigyelte-e már valaki az elkövetőket, ha igen, közölje végre velünk, kik ezek az urak, akik jöttek és a képünkbe mázoltak. Nosza tényfeltáró liberális sajtónk és médiánk! Itt az iz­galmas feladat, nyomozás, megfigyelni az elkövetőket, eset­leg nyakon csípni, szóra báni obelfógorságukat, honnan jöt­tek felkeresni küldőiket, a felbujtókat. A kulcs talán messze országban van? Leleplező cikkek sokasága formálható ilyen módon! Rajta, uraim! Vagy Önök se? Senki? Vagy Önök tán tudnak valamit és hét lakat alatt őrzik titkukat? Vagy tán az a véleményük, hogy a falfirkálók is emberek és legyünk irántuk toleránsak? Esetleg szeressük őket? Akkor is, ha oszlopainkon, falain­kon, padjainkon, üléseinken úgy másznak e szörnyszülöttek mint a háború alatt testünkön a tetvek. Fazekas János Hot dog az únbt. Egy űrlódítással kevesebb. Lajka kutya legendája a múlté. 1957-ben olyan bájos volt az űrhajós kutya. Filmhíradóban és az újságok oldalain láttuk. Önfeledten tudott ugrándozni, amikor kiszabadították kabinjából a földetérés után. Tudósok vizsgálták. Nemzetközi tudományos és politikai látványosság lett. Csak a Lenin-rend hiányzott. És most vége. Elmegy egy német Bajkonurba. Kutat a hétpecsétes titkok dokumentumai között. És kiderül, hogy szegény Lajka űrutazása első néhány percében megsült. Rossz volt a kabin hőszigetelése. Kutyául elbántak vele. Nekünk a dublőrjét mutogatták. Csohány János E* A HÉT

Next