Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1996-12-19 / 51-52. szám
„Ez a méreg, nem a cián”?... A hatalom mániákus megszállottai nem egyszer arról ismerszenek meg, hogy ha valami „nem jön össze” nekik, akkor rendkívül nehezen tudják palástolni csalódásukat, dühüket, indulatosságba hajló elégedetlenségüket. Persze, azért megpróbálják, ha kénytelenek rá. CSAK ELÉG ROSSZUL SIKERÜL NEKIK. Legszívesebben tombolnának, mint a vásott gyerekek. Lehet, hogy még ez volna a kisebbik rossz? Erre mondják, erre mondhatnánk, hogy „legalább őszinte”. Nehéz volna viszont ezt elmondani a hatalmáért reszkető mostani kormánykoalíció sajtóügynökeiről, akik a Sajtóklub nov. 26-ai adásában produkálták magukat. A romániai választások eredményét „elemezve” olyan mérhetetlen aggodalom és együttérzés áradt belőlük a szegény RMDSZ iránt, amely kormányzati pozíciók várományosa, és a szegény erdélyi magyarság iránt, amelyre a kormányzási nehézségek és kormányválságok esetén rögtön rá fogják húzni a vizeslepedőt, hogy aligha támadhatott kétségünk: az erdélyi magyar kisebbség és politikai képviselete leghívebb, érdekeinek legkövetkezetesebb védelmezőivel van dolgunk. Ha az okosabbak tanácsára hallgat, nem is megy bele ilyen kétes kimenetelű, kétértelmű játékba ez a sokat szenvedett romániai magyar etnikum. Mert „lesz még ennek böjtje!” Még olyasvalamit is megtudhattunk egyiküktől, hogy a román-magyar alapszerződés milyen hasznos volt az RMDSZ számára, azért is, mert így a jelenlegi ellenzék (Iliescuék) kénytelen lesz az európai „fair play” szabályait betartani, a konstruktív ellenzék szerepét játszani és a magyar ellenségképről lemondani. (Legalábbis implicite ilyen vérmes remények villantak meg egyikük hűségesen és következetesen alapszerződés - párti -minő meglepetés! - kijelentésében. A végén még ki fog derülni, hogy az egész alapszerződéssel nem akartak mást ezek az itteni „magyarbarát” kormányerők, csupán a tigrist megszelídíteni! Az egész időzítés voltaképpen ezt szolgálta, nem Iliescu kampányát. Hát még akkor hogy megszelídült volna a tigris, ha sikeres a kampány, és továbbra is bent marad a TIGRIS-CSALÁD A HATALOMBAN! Hogyhogy Constantinescu és az egész romániai magyarság - RMDSZ-estül - nem rebeg hátaimat az alapszerződés összebarkácsolóinak! Persze, valamit tudhatnak ám az ügyeletes zsenik, ha vigyázó szemeiket a leendő romániai ellenzékre vetik. Amit azért az egyik magyar ellenzéki lap itthon is megírt, az új romániai helyzetről. Bár „az eddigi ellenzék a parlamentben is többségbe került, az államhatalomban és az erőszakszervekben azonban a régi kommunista szekusok, az Iliescu-féle puccsisták vannak túlsúlyban.” (Én bizony csak azért is kimondom: Csurkától való az idézet.) Adja az ég, hogy elvtárs uraiméknak valóban igaza legyen, és ne mozgósítsa a jelenlegi helyzet a bukott bolsik hatalomféltésének több évtizedes erőszak-reflexeit. Reszketünk a szerbiai ellenzékért is, Szerbiáért, ahol a demokráciát, a szabad választásokat ma is úgy értelmezik a szocialisták: rendben van, legyenek, de csak, ha ránk szavaznak, ha mindenütt mi maradunk hatalmon! „Válasszon, sógor, de a szürkét nem adom!” Nem kétséges, iszonyú nehéz dolga lesz a romániai kormánynak, és ezen belül az RMDSZ-nek. És nem csak a gazdasági problémák miatt. (Nem véletlen, hogy valóban folynak benne a viták, a sorsdöntő lépés előtt.) Taxisblokádtól kezdve a legszemenszedettebb (sajtó)rágalmakig sokféle aknamunka vár rájuk, konstruktív ellenzékiség helyett. — De azért csak nem adta volna egy vak lóért az Antall—Boross-kormány ellenzéke sem, ha nem kell taxissztrájkot szervezni, áskálódni, gyökérkedni. Mert nincs mi ellen! Nemzeti kormány nem csúfítja el négy évre ezt a szép egyöntetű, internacionalista bolsi-uralmat. Maradjanak inkább tisztán szegény erdélyi magyar testvéreink is! Ne is vállaljanak szerepet a kormányban. Csúnya dolog az a politika, nem szabad foglalkozni vele. Pláne, ha olyan „profi” politikai erőkkel kerül valaki szembe, amelyek a posztbolsi, neobolsi, liberálbolsi elvtársurak nemzetközi támogatását élvezik! (Az oroszországiakat is beleértve.) Csak remélhetjük, hogy „akinek van füle a hallásra”, és szüksége is van rá ezekben a sorsdöntő időkben, az kihallja ebből a fanyalgásból, álszent ködösítésből, amit kell. Hogy azt érdemes csinálni, amit őkelmék olyan nagyon nem szeretnének. Kiss István Egy középkori méregkeverő: Lucretia Borgia mmm EZ A HÉT