Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1996-08-30 / 35. szám
Az más labancokról A Göncz-szekéren Az anyaországi utca embere által egyszerűen cukros bácsinak becézett Göncz tata látogatott a Zarándonkkal szomszédos kisvárosba, hol különböző nemzetiségű emberek élnek — vagyis hogy a nagy magyar többség mellett néhány százaléknyian... ezek, azok, amazok! — Ne hagyjátok magatokat, emberek, ti nem magyarok vagytok! — hanem... ilyenek, olyanok, amolyanok. Mert hogy a törökvész múltával a kiirtott magyarság helyére különböző nem magyar nemzetiségű telepeseket telepített a telepítő Habsburg-párti (azaz labanc) uraság, s azóta — különösen a történelem e századi viharai (világháborúk és „békekötések”, kitelepítések és „hazatelepedések”, „lakosságcserék” és büntetőtáborba hurcolások, valamint egyéb disznóságok) következtében — a városka lakosságában nagy többségre jutottak a bennszülött humvadékok. A két évszázadon át többséget alkotó nemzetiséghez ma 12 százaléknyian tartoznak, még egyszer ennyien íratták be a biztossal, hogy beszélik e kisebbség nyelvét, s kerül néhány százalék más néphez tartozó egyed is. Mindösszesen a kisebbségiek városunk lélekszámának a harmadát alkotják, mire föl Árpitatus úgy véli, eszerint a határmenti kisvárosban a nemzetiségiek vannak többen, mert hogy — bizonyára — közéjük veszi azokat is, akiknek (mondjuk) a tizenhat szépszülejéből egy(azaz-)nek nem magyar a neve. Szóval jól elszésítette Köztársasági Elnökötök a maradék hazát! Idehaza— Erdélyben s a Magyarországi Részeken — a román nácik teszik ugyanezt velünk, odaát meg. Mire föl a minderre rákérdezni merő zarándi magyar (kisebbségi) újságíróba belefojtották a szót. A sajtótájékoztatón Árpi tata — válaszadás közben — arra kérte süvem szomszédjának a harmadunokatestvérét, kapcsolja ki a hangrögzítőjét, mert nem akar nemzetközi bonyodalmat. — Megmondtam, hogy ilyesmit nem kérdezhetsz! — támadt a buli végén a Nagyfőnök sajtóreferense a mi kis oktondi zarándi újdondászleánykánkra. Megmondta, ki, mit tehet föl, erre... Fölrúgta a forgatókönyvet, megzavarta Elnökötök nyugalmát. Mert a végén az Öreg (valaha, úgy hallom, Odaát Kádárt hívták az emberek Öregnek) úgy megmérgesedett — pusztán a kérdés jellege miatt úgy bepipult —, hogy félbeszakította a csevelyt és rákveresen elrohant. Ilyet nem szabad—támadtak zarándi tollász-tanoncunkra a kíséretből többen is. — Igaza van! S — ha igaz, amit hallottam az esetről — az egyik anyaországi újságíró otthon megdöbbenve vette észre, hogy amikor az Elnök leállíttatta a magnókat, az övé attól fogvást csak zörejt vett föl. Mert hogy (akarattal) nyitva felejtette. Aztán ne képzeljük magunk Burundiország kellős közepébe! Merthogy arrafelé szokás sajtótájékoztatón hangfölvételt lehetetlenné tevő gombot megnyomni. Kurta Miska Zaránd vármegyéből Na és akkor mi van? Solymár József egyik írásából megtudom, ha olyan bombák maradunk mint amilyenek eddig voltunk, akkor a „Tudsz jobbat?" alapján fogunk dönteni a ’98-as választásokon. Hogy ne legyenek kételyeim, fokozódjék a megingásom, nekem szegezi a kérdést, mit gondolok: „Győzni akar-e az ellenzék?”. Elolvasva okos érveit, meglátásait, kifogástalan következtetéseit visszakérdezek: ,Jia és, ha győz, akkor mi van?” Erre viszont máris Bencsik András válaszol és felsorolja miféle szakirányultsággal, politikai bázissal kell rendelkeznie annak a miniszterelnöknek, aki képes lesz állni a rá váró csapássorozatokat, s lesz adottsága és ereje felszámolni a válsággócok tucatját, majd a lakosságot a válság utáni romeltakarításra mozgósítani. Atyaúristen! A politikai életben hol van ma ilyen? — kérdezem magamtól, azután eltűnődöm. Ennyi és más, sok jó helyzetismerettel, problémafeltárással, véleménnyel, javaslattal, tanáccsal az ellenzéki pártok vajon mire mennek? Bizonyára ők is látják a jót, helyeslik is, de a helytelent, a rosszat követik! Éppen ezért számukra talán nem a követendő jót, hanem a lehető legrosszabbat kellene javasolni, sugallni. Mindig olyat, aminél már ők sem tudnak rosszabbat találni, így legalább van remény, hogy akár véletlenül is rátaláljanak a helyesebb, a célravezetőbb útra. Ezekben a tévtanok által keletkezett, ínséges időkben jó lenne, ha végre a Pártok Romboló Cselekedetei közelebb kerülnének a Magyarok Építő Cselekedeteihez! Hogy ez nem lehetetlen, arra Szent István óta — ha van kellő ismeretük és tudásuk — még példát is találnak. Persze a történelem tanításának mellőzésével a keresés nehézsége fokozható! És fokozzák is, ha az ellenzék hagyja őket győzni! (dobó) EZ A HÉT