Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1996-09-27 / 39. szám
Az más labancokról Nyerges, nyergelj A pesti pártkommuna (kommunából lett párt) egyik jelessége, Nyerges András Gábor Andor-díjas költő, író, kritikus szakmájához méltóan nyilatkozott meg az erdélyi költők egyik legkülönbjének, Farkas Árpádnak a neve említése kapcsán. Ugyanis Nyergesiek—kire valami oknál fogva többen Zarándban is úgy emlékeznek, mint egykori (már-már) neves kommunista poétára — erdélyi honfitársunk Sajtószabadság-díját evvel a hazugsággal söpörte (volna) félre: „Utóbbiak —köztük F. Á. —, bár írnak néha cikkeket is, sem a dicsőítés, sem a megbélyegzés szándékával nem minősíthetők a sajtó munkatársainak.” Farkas (neki!) nem. Nyergesnek (ki az adattárak tudomása szerint igazi hírlapíró sosem volt), hogy lenne (Farkas, aki az egyetem elvégzése óta egyháztomban lapot ír és szerkeszt)! Igaz, nem Pest-Budán, még csak nem is Vecsésen, csak emide (ezeknek amoda) Sepsiszékben (Szentgyörgyön). Sepsiszentgyörgy pedig, ugye, ezeknek, Románia, szóval semmiképpen sem a hazájuk, azazhogy afféle föld — rész —, melyhez hogy lenne bármi közük? Hogy lenne Sepsihez, amikor a Nagykunsághoz avagy hetéshez sincsen sok. (Hogy Zarándról — melyről nem is tudnak — ne is beszéljünk!) Csak a budai s pesti kommunaföld, már amit abból eddig sikerült nekik kisajátítaniuk (tőlünk elszedniük), lappföldön, egyebütt. Nyerges-félék honnan tudnák — igaz, lapjaiknak nem is dolga a világ dolgairól való szavahihető híradás —, hogy Farkas Árpád a háromszéki Megyei Tükör újdondászaként s a marosszéki Igaz Szó szerkesztőjeként (a napi hírgyártás és tudósítás, jegyzetrovás mellett) a hatvanas-hetvenes években egy kötetre való pompás „irodalmi riportot” is elkövetett — olyat, amilyet a nyergesiparban dolgozók álmodni sem mernek (s hogy magukról ilyet föl nem tételeznek, hogy lenne arra képes más — különösképp ha az illető magyar, ne adj Isten erdélyi, pláne székely...). Hogy más — főszerkesztői — munkájáról ne is beszéljünk! — Háromszéknek hívják a lapját! Ha tetszettek róla hallani ott a Dunamarton! Majd annyi magánzó vásárolja e székely napilapot, mint ahányan — magánemberként — megveszik a Magyar Hírlap nevű pesti hecclapot. Igaz, a Magyar Hírlaphoz hasonlatosan a Háromszék is küldetést teljesít... Csak nem ez a baj ? — Arról nem is beszélve, hogy vérbeli újságírónak hogy tarthatnánk valakit, aki mindössze jegyzetet ír bérbe? — mérgelődik zaránd vármegyei újdondász egykorám itt túl a nevetséghetáron (aki egykor azzal kezdte, hogy ólombetűkből maga rakta ki a cikkét). Kurta Miska Zaránd vármegyéből Az én Objektívem Millecentenárium No, ezzel csak a baj van. Először is maga a szó nehezen érthető, nehezen kimondható. Van egy csomó vezetőnk, akiknek ez gond, akik fénykorukban is nehezen ejtettek bizonyos szavakat, pedig sokkal egyszerűbbek voltak. ...Emlékszünk, ugye, „imperilizmus” és társai. Másik baj a millecentenáriummal, hogy nem nemzetközi. Talán ez a fő baja. Ez az évforduló csak a miénk. Ha jól ünnepelünk, ha rosszul, vezetőink buksi fejecskéit nem simogatja meg senki, nem dicséri meg a Valutaalap, sőt 1100. év emlékére még villákat sem lehet építeni —kellemetlen. Le is mondták még az expót idejekorán. Képzeljék csak el: ide tódult volna rengeteg külföldi és magánvállalkozó, épít, kereskedik, üzletel, lefoglalja a szállodai szobákat, a kormányt meg a kutya sem keresi, így meg a lemondás után, ha jön egy-egy delegáció, az rögtön a kormányhoz megy, kezet fognak, aztán mennek szépen haza. Száz éve Ferenc József világkiállítást engedélyezett az általa leigázott magyaroknak — Hám nem. A szociálliberális vezérkar irtózik a millecentenáriumtól. A honfoglaló ősök markáns volta, turulmadaras jelképrendszere, a hozzájuk fűződő nemzeti emlékek oly távol állnak az általuk manapság favorizált fogalmaktól (másság „tisztelete”, homoszexuálisok felkarolása, Göncz-féle gyűlölettörvény, meg a sok hókuszpókusz, „moderniázió”, „stabilizáció” stb.). Köztársasági elnökünk, Göncz Árpád a Himnusz és a magyar zászló nélkül nyitotta meg az elég vérszegény ünnepségsorozatot. Az Országgyűlés vezető koalíciója kigyomlálta az alkotmánytervezetből az MDF-es javaslatot, mely szerint augusztus 20-át Szent István ünnepét és a magyar nemzeti színeket, nemzeti jelképként tartalmazta volna az alaptörvény. Tette az Országgyűlés mindezt a millecentenárium évében. A főváros nagy vezére is ünnepel: alig lehetett lebeszélni, hogy ne gyászzenével emlékezzen a honfoglalásra. Szégyen. Szégyen, mert száz éve másképp ünnepeltük. 1896. szeptember 1-3. között 500 állami népiskolát avattak. Hogy idén hányat zárnak be, azt nem tudom, de 20- 25 ezer pedagógust kirúgnak a millecentenárium évében. És hasonlóképpen „ünnepelnek” az egészségügyben, a nyugdíjasok, a kihaló-döglődő önkormányzatok. Egyedül talán a honvédség emlékezik stílszerűen. A népszerűségi listák éllovasa, Keleti úr regnálása alatt a honvédség odáig süllyedt, hogy ma már talán egy besenyő támadásnak sem tudunk ellenállni. Csakúgy mint 1100 éve. Kiss Oszkár EZ A HÉT