Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1996-10-31 / 44. szám
Az más labancokról Nincs szükség nemzeti tudatra, mert Európába készülünk, s odajutásunkat csak gátolná e kötődés - nyögi ki végre főlabancunk (főfő labancaink egyike, cégéres jajmagyar) Egerben a tanulóifjúságnak. Tudat, mi a csudának? Ügyi, Konrád birkái. (...) — Ro jesz, birka nép! — érti meg az okéhoni (Kolumbusz-földi) újbudai, mire föl a falfirka Nagypestbudán. Ő - eszerint - nem érzi magát magyarnak, hát más se vetemedjék erre! Mert ha igen? Fasiszta! Ejnye, irgumburgum, zarándi lófing a babban! Hogy nem képzeled, bátyó a Hevesben?! Csak ne olyan... hirtelen! Lassan a.... lélekmérgezéssel. ... Vajon mit kapna, ha valószínű hazájában, Amerikában mondaná ugyanezt? — Az efféléknek egy szava sem igaz! Hogyne, de ezt honnan tudná az revezetése. — Köztörvényes bűncselekmény! ... Demokráciában. Hol. — Többet árt a fajtájának, mint ezer landeszmanista rabbi! ... Landeszmaniugárdista. Édes Istenkém. Kurta Miska Zaránd vármegyéből A landeszmaniugárdista egri főiskolás? Aki most dönti el (végérvényesen), hová tartozik, kié?! Ezért életveszélyes fiataljaink fél Koalíciós logika „A ti beszédetek legyen: igen, igen, és nem nem, és ami ezen fölül van, az a gonosztól való”. Kevés politikus dicsekedhet azzal, hogy a jézusi intelmet valaha is megpróbálta volna megfogadni, hiszen többnyire vagy legtöbben magával a politika lényegével tudják ezt ellentétesnek. Különösen kitűntek azonban az ilyen „sumák” beszédben századunk bolsevista politikusai. (Ahogy Weöres Sándor jellemzi őket: „Furcsa ember a hazug, nyelve mérges, mint a lúg. Egyszer így, egyszer úgy, hogy igazat sohase tudj.”) Kormánykoalíciónk posztbolsevista körei viszont (fényes médiai segédlettel) már hovatovább a kínai (nagy piripócsi) szomszédasszony szintjére süllyednek le, aki egy poros ügyben (egy eltört fazék miatt, de mindegy, tyúk-por vagy fazék-por) így védekezett a bíróság előtt: „Először is én semmiféle fazekat nem kaptam kölcsön a szomszédaszszonytól. Másodszor, mikor a fazekat ideadta, már el volt törve. Harmadszor pedig: a fazekat épen adtam vissza!” Ehhez hasonló, mikor azt halljuk a tévében a koalíciós korifeusoktól: „a koalíció nincs válságban”, majd: „elképzelhető, hogy az SZDSZ fölmondja a koalíciót”. „Semmi baja, csak a torka véres?” Vagy tekintsük úgy, hogy a koalíció válság nélkül fog véget érni? Mint azok a bolsi kormányfők, első pártemberek, akiknek a betegségéről sohasem tudhattunk, csak utólag, mert csak a halálhírüket tudhattuk meg?... Itt már nem is igénytelenségről van szó kormánypolitikusaink és az őket támogató sajtó részéről. Hanem cinizmusról: az ország közvéleményének teljes megvetéséről, a választópolgár semmibe vételéről, arculcsapásáról. Amikor annyira sem becsülik, hogy egyik szavukkal ne cáfolják, ne üssék agyon a másikat. Ha csak... csak nem felismerték, hogy nincs miért igényesnek lenniük, és mindegy, hogy mit mondanak, csak mondjanak valamit? Mert nekik meg csődöt mondott a manipulációs apparátus. Nem lehet már a választópolgárt se „meggyőzni”, se félrevezetni, hiszen bármit próbálnak vele elhitetni, már pusztán attól is hitetlen lesz, hogy ők mondják! „Sic transit gloria mundi!” Így múlik el a profi módon manipuláló sajtó dicsősége. Ebben az esetben persze nincs is miért felháborodnunk. Vagy ha van is, örüljünk inkább, nem más ez, mint a vesztes helyzet teljes beismerése! K. I. EZ A HÉT Az utca hangja Szép nyugati autóbuszt láttam a minap. Az oldalán óriási betűkkel ez állt: VAN HORN. Nézzük, mit mondanak erre az emberek. 1 az Európai Unió híveként: —No, ugye! Már Hollandiában is... 2., csodálkozva: — Minek ez a nagy felhajtás? Hiszen évtizedek óta van... 3., fegyelmezetten: — Köszönjük. Tudunk róla... 4. cinikusan: — Tényleg? Hol van? 5., türelmetlenül: — Van, van. De meddig!? 6., óvatosan:vári