Ez a Hét, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1996-10-31 / 44. szám

Az más labancokról Nincs szükség nemzeti tudatra, mert Európába készülünk, s odajutá­­sunkat csak gátolná e kötődés - nyögi ki végre főlabancunk (főfő labanca­ink egyike, cégéres jajmagyar) Eger­ben a tanulóifjúságnak. Tudat, mi a csudának? Ügyi, Konrád birkái. (...) — Ro jesz, birka nép! — érti meg az okéhoni (Kolumbusz-földi) újbu­dai, mire föl a falfirka Nagypest­­budán. Ő - eszerint - nem érzi magát ma­gyarnak, hát más se vetemedjék erre! Mert ha igen? Fasiszta! Ejnye, irgumburgum, zarándi ló­­fing a babban! Hogy nem képzeled, bátyó a Hevesben?! Csak ne olyan... hirtelen! Lassan a.... lélekmérgezéssel. ... Vajon mit kapna, ha valószínű hazájában, Amerikában mondaná ugyanezt? — Az efféléknek egy szava sem igaz! Hogyne, de ezt honnan tudná az revezetése. — Köztörvényes bűncselekmény! ... Demokráciában. Hol. — Többet árt a fajtájának, mint ezer landeszmanista rabbi! ... Landeszmaniugárdista. Édes Istenkém. Kurta Miska Zaránd vármegyéből A landeszmaniugárdista egri főiskolás? Aki most dönti el (végérvényesen), hová tartozik, kié?! Ezért életveszélyes fiataljaink fél­ Koalíciós logika „A ti beszédetek legyen: igen, igen, és nem nem, és ami ezen fölül van, az a gonosztól való”. Kevés po­litikus dicsekedhet azzal, hogy a jé­­zusi intelmet valaha is megpróbálta volna megfogadni, hiszen többnyire vagy legtöbben magával a politika lényegével tudják ezt ellentétesnek. Különösen kitűntek azonban az ilyen „sumák” beszédben századunk bolsevista politikusai. (Ahogy Weöres Sándor jellemzi őket: „Fur­csa ember a hazug, nyelve mérges, mint a lúg. Egyszer így, egyszer úgy, hogy igazat sohase tudj.”) Kormánykoalíciónk posztbolse­vista körei viszont (fényes médiai segédlettel) már hovatovább a kínai (nagy piripócsi) szomszédasszony szintjére süllyednek le, aki egy poros ügyben (egy eltört fazék miatt, de mindegy, tyúk-por vagy fazék-por) így védekezett a bíróság előtt: „Először is én semmiféle fazekat nem kaptam kölcsön a szomszédasz­­szonytól. Másodszor, mikor a faze­kat ideadta, már el volt törve. Har­madszor pedig: a fazekat épen adtam vissza!” Ehhez hasonló, mikor azt halljuk a tévében a koalíciós korifeusoktól: „a koalíció nincs válságban”, majd: „elképzelhető, hogy az SZDSZ föl­mondja a koalíciót”. „Semmi baja, csak a torka véres?” Vagy tekintsük úgy, hogy a koalíció válság nélkül fog véget érni? Mint azok a bol­­si kormányfők, első pártemberek, akiknek a betegségéről sohasem tud­hattunk, csak utólag, mert csak a ha­lálhírüket tudhattuk meg?... Itt már nem is igénytelenségről van szó kormánypolitikusaink és az őket támogató sajtó részéről. Hanem cinizmusról: az ország közvéle­ményének teljes megvetéséről, a vá­lasztópolgár semmibe vételéről, ar­­culcsapásáról. Amikor annyira sem becsülik, hogy egyik szavukkal ne cáfolják, ne üssék agyon a másikat. Ha csak... csak nem felismerték, hogy nincs miért igényesnek lenni­ük, és mindegy, hogy mit mondanak, csak mondjanak valamit? Mert ne­kik meg csődöt mondott a manipulá­ciós apparátus. Nem lehet már a vá­lasztópolgárt se „meggyőzni”, se fél­revezetni, hiszen bármit próbálnak vele elhitetni, már pusztán attól is hi­tetlen lesz, hogy ők mondják! „Sic transit gloria mundi!” Így múlik el a profi módon manipuláló sajtó dicsősége. Ebben az esetben persze nincs is miért felháborodnunk. Vagy ha van is, örüljünk inkább, nem más ez, mint a vesztes helyzet teljes beisme­rése! K. I. EZ A HÉT Az utca hangja Szép nyugati autóbuszt láttam a minap. Az oldalán óriási betűkkel ez állt: VAN HORN. Nézzük, mit mon­danak erre az emberek. 1 az Európai Unió híveként: —No, ugye! Már Hollandiában is... 2., csodálkozva: — Minek ez a nagy felhajtás? Hi­szen évtizedek óta van... 3., fegyelmezetten: — Köszönjük. Tudunk róla... 4. cinikusan: — Tényleg? Hol van? 5., türelmetlenül: — Van, van. De meddig!? 6., óvatosan:­­vári

Next