Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-14 / 7. szám
Tárgyszerűség vagy nyelvöltögetés? „Nemeskürty tanár úr a Vasárnapi Újság január 26-i műsorában egy jegyzetet olvasott fel, és ebben Lamartine nevét többször is Lamarten-nek ejtette. Kár a francia irodalom rajongóit félrevezetni, különösen ilyen nagytekintélyű embernek, mint amilyen a tanár úr, aki az előző rendszerben a filmipar atyamestere, majd a rendszerváltozás után egy ideig a Magyar Televízió elnöke volt. Ma mintha a népnemzeti irányzat felé tájékozódna - elképzelhető, hogy a hitelesség kedvéért Lamartenezik?” A fenti „helyreigazítás” az És jan. 31-i számának páratlan oldalán jelent meg, Lamartine vagy Lamarten címmel, Vezér Erzsébet tollából. A benne tükröződő mentalitás több, mint elgondolkoztató. Aggasztó. Természetesen ki kell javítani bármiféle nyelvbotlást, tévedést, bakit, vagy legalább utólag föl kell rá hívni a figyelmet. Magam is ezt teszem, magammal szemben is ezt igénylem. Ez hozzátartozik a szellemi élet egészséges működéséhez. Az viszont már nem annyira, ha valaki összefüggésbe hoz egy ilyen hibát az elkövető politikai, világnézeti, kulturális orientációjával. Igazán ilyen mélyre süllyedt volna nálunk a szellemi élet a szembenálló szekértáborok, ellenséges lövészárkok, a „kultúrkampf ” mocsarába? Az idézett sorok is arról tanúskodnak, hogy sajnos, igen. Az ilyenfajta „elkötelezettség” már szinte Kornis Mihály erkölcsi mélyrepülését juttatja az ember eszébe., ,Mi sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket.” .Amiből már természetesen a kettős mércével mérés gyakorlata is következik. Hogy a magam oldalán nem veszem észre a hibákat, még mennyiségben, minőségben, nagyságrendben - ennek többszörösét sem. Miközben egy helyreigazításnál még arról sem korrekt dolog vitát nyitni, amiről egyébként lehetne vitatkozni, hogy melyik táborban nagyobb, melyik táborra jellemző inkább a kontraszelekció. Illő lehetne mindezen alapelvek megsértése - normális körülmények között egy „független” irodalmi hetilaphoz?... Mellesleg: Nemeskürty tanár úr tudásának századrészéért is boldogan vállalnám, hogy én ejtettem rosszul a nagy francia költő, A tó c. halhatatlan vers szerzőjének nevét. Pedig szinte egész családom - tanárként is - szorosan kötődik a francia kultúrához, irodalomhoz. A népnemzetiekre mint „parlagiakra”, „bugrisokra” kilőtt vagy inkább kiköpött... minek nevezzem? petárda? - azért is viszszafelé sült el, mert a népnemzetiek elismert (a franciák által is messzemenően elismert), az irányzatot fémjelző személyisége, Illyés Gyula éppen franciás műveltségű, a francia líra, az egész francia kultúra egyik leghitelesebb tolmácsolója volt. Akinek nagyságához a Vezér Erzsébeté kb. úgy viszonylik, mint az én tudásom a Nemeskürty tanár úréhoz. Lehetséges, hogy Vezér Erzsébet mindezt nem tudja Illyésről, vagy éppen erről a tényről feledkezik meg, mikor a „hitelesség” szót a fenti összefüggésben leírja? De talán még valószínűbb, hogy ez az a tény, amit nem mindenkinek könnyű nyelvöltögetés, köpködés nélkül elviselni. Kiss István * (Ha valaki számon kér valakin valamit, emlékezzen pontosan! Vezér Erzsébet állításával ellentétben Nemeskürty tanár úr a rendszerváltozás után egyetlen napig sem volt a Magyar Televízió elnöke. Ez a Hét) Az más labancokról csikágó a Dübörgőben A pesti EMKÉ-ből - hallom - Chicago lett, másból (máshol) a diszkó Szingapúrt csinál, egy szomszédos mulatóhelyből meg Texast; a rikító névtáblák, hirdetések, cégnevek is azt sugallják, máris megérkeztünk... nem is „Európába”, egyenest „Amerikába”! Ha nem, Afrikába”! Különösképpen Magyarországon a magyar, de újabban Romániában is fogynak a dák és őslatin (és - ha nem is áramún, de - aramon) csapszék-nevek, mert hogy Nagy-Romániánk is elérkezni látszik az Eldorádónak elkeresztelt (híreit) tartományba. Lett is a minap a legjobb bort mérő zarándi sörözőből „Hono-Lulu”. Amúgy, nem mondom, a csaj nem rossz! Vagyis hogy éppen Afrikába, mert odaát, a fekete földrészen kényszerül rá a bennszülött, hogy a maga cókmókját, hóbelevancát, engehölgyét elhajítva mindenféle „Nyugaton” levetett bóvlit használjon. Ám Am Nézed a képernyőn az afrikai (legújabb háború elől) menekülőket: hátukon (angulusbetűs) műanyag kád, kezükben kopott jenki fölirattal éktelen - művedet, rajtuk (szerencsés esetben vérfolt nélküli) magatya és kólaivásra serkentő - igaz, rongyos és koszos - ingváll (mondom, tisztára Amerika!), bendőjükben persze semmi, szívükben rettenet. Futnak... egy másik (hozzájuk hasonlóan kifosztott) törzsnép, nemzetecske, jókora család - elől. S hogy a képsor hírt ad az őket űző (avagy óvó) fegyveresekről is, látható: napnyugati és napkeleti puskagyárak, bombatöltők, gránátcsinálók, pisztolygolyó-hegyezők hasznára. Anglus (netán angolszáz, még inkább amerikai) - nyelvi s ajzón túli, mindenféle szeméttel nyakon öntött Földünk! (Emberiségünk) (Európánk.) (Kis hazánk.) Kurta Miska Zaránd vármegyéből mUMj joBL H M l* 1