Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1997-04-11 / 15. szám

Levél Peták Istvánhoz Tisztelt Elnök Úr! Ne haragudjon amiért újból önhöz for­dulok, de az általam ismertté vált tények kényszerítenek rá. A januárban Farkashá­­zy Tivadar adásával kapcsolatos panaszo­mat az ORTT Panaszbizottsága felülvizs­gálta és - sajnálatos módon - 2:1 arány­ban elvetette, így nem fog az ország er­kölcsi állapota, mely eddigi ismeretlen mélypontra süllyedt, javulni. Sajnos a szükséges katarzissal - úgy érzem - a kö­vetkező választásokat kell megvárnunk. Mellékelem a Képes Európa c. lap 1996. június 5. számából kimásolt újságcikkrészletet, melyben az MTV munkatársa Vámos Miklós egy interjú keretében számomra hallatlan módon nyilatkozott a magyar himnusszal kap­csolatos gondolattársításáról. Nyilatkoza­ta nem csak ízléstelen - kérem győződjön meg személyesen róla - hanem az ország, a magyar nemzet becsületét és érzésvilá­gát megbántó kijelentésről van szó. Amióta a cikk birtokomban van, állan­dóan azon gondolkodom, milyen ország televíziós szolgáltatásának képernyőjére való lenne Vámos Miklós. Az bizonyos, hogy ezek után a Magyar Televízióéra nem! Az ilyen vagy ehhez hasonló kije­lentések vagy tudatos provokációk, vagy a magyar néppel szembeni arrogáns meg­nyilatkozások, mindenesetre nem alkal­masak arra, hogy a mai Magyarország megsebzett lelkületét megnyugtassák. In­kább alkalmasak arra, hogy a kedélyeket feldúlják, majd a jogos reakciókat nacio­nalizmus vagy antiszemitizmus vagy más negatív jelzők használatára „feljogosít­sák”. Itt meg szeretném említeni, hogy senki sem köteles Magyarországon élni, van­nak más országok is a világon. Ha Vámos úrnak a magyar himnusz hallatára „szel­­lentés” jut az eszébe, alkalmasabb lenne, ha ezzel a jogával élve külföldre távozna. Kérdés, ott milyen asszociációk hatalmá­ba kerülne, ha az ország himnuszát hal­laná. Csodálkozom azon, hogy az immár 6 hónappal ezelőtt megjelent cikk után Vá­mos úr még mindig műsorvezetője a „Lehetetlen ” c. adásnak, szerintem ez is a lehetetlen kategóriába tartozik. Tisztelettel üdvözli: Kenessey Csaba Svájc Az más labancokrúl Magyar, ügynöknek! Magyar Bálint a neve annak a vala­kinek (eddig, hogy őszinte legyek, Za­­rándban senki sem hallott róla, megle­het, ő sem Zarándunkról), aki - alig hogy kinevezték a művelődés, az okta­tás és a vallásügy első állami emberé­nek - az állástalan, meg az ezután la­pátra kerülő óvónéninek és óvóbácsi­nak, tanítóknak a tanároknak azt ígérte: jótékonykodásra hajlamos „pártjaink és kormányunk” biztosítják számukra a megélhetést, mert lehetővé teszik ne­kik az ügynökké válást! Átképezhetik magukat - valami gyorstalpaló tanfo­lyammal, a szabaddá vált, még bankár­nak ki nem emelt foxi-maxi-iskolai szakértők istápolásával? - az adóhiva­talok, az utazási irodák, meg mondjuk (mondja) a biztosító társaságok szak­embereivé. Ártunk és ormányunk? -Magyar, ügynöknek! Bálint új jelszava, pártja, a Szabad (és) Demokraták (de) Szövetsége új nótája ez (,Nemzeti dal” nem lehet, hisz „ne­pzetről” ottan már szó sin­csen, csakis - majdnem globalice - a Földgolyót megtöltő emberiségről)... Jól hallottad, a TALPRA MAGYAR helyett. - Jól megszeditek magatok! Ha igaz. . A magyartanár, kinek - mondjuk - (ne adj Isten) a leheletfinom költészet a mindene­s betéve tudja Ballassától Csoóriig az egész magyar irodalmat, álljon ki az utcasarokra ügynökölni?... Állítson be a magánlakásokba, kö­­zületekhez... szervezni egy kis üzletet! Ha a maga üzlete lenne, se menne. - Finom kis alakok, nem mondom! Ne is. - Mikor billentitek már őket... Várd ki a végét, jönnek „Romániá­ba” is a hozzá hasonlók. Hogy fölszabaduljunk végre! ... Én mondom, több sem kell. Éppen ez hiányzik még a boldogsá­gunkhoz. Kurta Miska Zaránd vármegyéből Az élet tragikomikus .Hogyan látod magad? - Ironikusan. Nem veszem ma­gamat komolyan, és a világot sem. Például amikor megszólal a ma­gyar nemzeti himnusz, az emberek többsége föláll és egy picit megha­tódik. Nekem az jut eszembe, hogy amikor negyedikes voltam és meg­szólalt a nemzeti himnusz, egy Lisz­­nyai nevezetű osztálytársam szel­lemeit. Ez nem szép dolog, de így van. Ez a fajta groteszk látásmód lelki alkat dolga, és én így látok. A halált sem tudom komolyan venni. Temetéseken alig tudom türtőztetni magam. Ha az ember születését nagy öröm kíséri, a távozását miért nem? Nem bánnám, ha nálunk is úgy zajlana a temetés, mint New Orleansban, ahol a zenekar jó kis dzsesszt játszik, és táncol a gyász­nép.

Next