Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1997-11-14 / 46. szám
Nem vagyok süket Jó, jó Rádió uram! Nem vagyok én süket. Mit ismételgeti itt nekem egymás után hússzor, hogy jövőre 19%-kal felemelik a nyugdíjakat! Egyszóval, nem vagyok nagyothalló, ezt vegyék tudomásul. Különben is mit refréneznek itt maguk, éppen akkor, amikor feljöttem a közértből. Megvettem a krumplit, tejet, kenyeret, aztán elkezdtem számolni a pénzemet és kiderült, hogy holnap vásárlási szünet következik. Hogy miért? Na mit gondolnak? Nem, nem utazom Teneriffébe a nyaralómba. Merthogy az nekem nincsen. Csak arról van szó, hogy elfogyott a szekszem. Majd fekszem az ágyban, hogy be fogyasszak sok energiát. Istenkém, ki lehet bírni kis pénzzel is valahogy, de nem sokáig. És még egyszer nyomatékosan kérem önt Rádió úr, ne ismételgesse annyiszor, hogy felemelik a nyugdíjat. Nem csak azért, mert nem vagyok süket, hanem azért is, mert felbosszantanak. Hogy mivel? Önök mindig rosszkor mondják azt a nyugdíjemelést, motyog a rádió a zsebemben ugye? Na miről? A nyugdíjemelésről. Én meg pont akkor fordulok ki a patikából üres kézzel, persze, mert felemelték a gyógyszer árát és nem tudom kifizetni. Na jó, hazamegyek meghalni. Egyszóval idétlen dolog ez a nyugdíjemelésről szóló örök refrén. Ugye egészen másként hangzana a dolog - Rádió uram - ha ön azt mondaná: tegnap felemelték a nyugdíjakat. Na ugye milyen másként hangzana! Mondok én önöknek valamit, de jól véssék az agyukba. Jó, felemelik januárban 19%-kal a nyugdíjakat. De tudják mi lesz ebből a 19 százalékból az év végére? Semmi. Nulla. A gyorsan emelkedő árak jövő szeptemberre vagy októberre megeszik a nyugdíjemelést. (Szőröstől Kőröstől). Tudnak követni ugye, jövő szeptemberre egy fillért nem ér a januári nyugdíjemelés. Elhiszik ezt nekem? Dehogy hiszik. Kávézaccból én is meg tudom jósolni, hogy az infláció kisebb lesz, a 19 %-os emelés még szeptemberben is ér valamit, sőt sokat. De ezt kérem még saját maguknak se higgyék el (nem hogy nekem). De még szeretett kormányuknak se. Jövő ősszel a nyugdíjas - úgy mint az idén is - szépen eszegeti a cipőjét, a nadrágját és a kabátját, vagyis eladja, ha nem akar éhen veszni. Szóval ne duruzsolják itt nekem a fülembe - mint szerelmes nótát - hogy felemelik a nyugdíjamat (és imádják a nyugdíjasokat), és ne is ismételjék annyiszor, mert ettől csak méregbe gurul az ember. Jó, jó, tudom, azt akarják: jövőre szavazzak én is a mostani szoc. lib. koalícióra. De csupa ígéretre?! Mégis, hogy tetszenek ezt gondolni?! - F - Mérföldkő a közbiztonságban Olvasom az Ez a Hét „Szarká”-jában a következő mondatot: „büszke is lehet a koalíció a sok vívmányra! (Pl. az egészségügy, az iskolák visszafejlesztésére)”. És máris eszembe jut, az a mondat, amelyik a minap megütötte a fülemet a Tv-híradóból. (Fájt is). Ez a mondat visszaigazolta számomra, hogy az Ez a Hét rovata nem is holmi szurkapiszkálódás, hanem a legszigorúbb, legvéresebb valóság. A szó szoros értelmében. Az esti híradó bemondónője ugyanis mérföldkőnek nevezte a maffiaháborúk történetében, hogy ártatlan járókelők, arra járók is áldozatul estek (vagy legalábbis megsebesültek) a maffiózók egymás közötti leszámolásában. Vívmányok, elért eredmények... mérföldkövek... Maffia és politika összefonódása... politikusok hadviselése a saját népük ellen .. .Miért nem nevezte a történteket a kormányképcső (szócső) pl. mérföldkő helyett új, sajnálatos fejleménynek? Túl hosszúnak találta? Vagy inkább elszólta magát? Netán - végre egyszer - a korrekt, pontos, hiteles tájékoztatás szándéka vezette?... Kiss István A példa ragadós A kommunista érában az elvtársak összetartozásukat azzal is kifejezték és erősítették, hogy érdemtelenül egymást nyakra-főre kitüntették, így lett Szovjetunió Hőse, Magyar Népköztársaság Hőse, Szocialista Munka Hőse. Az elvtársak szinte sportot űztek abból, hogy ki tud több - lehetőleg nyugdíj-kiegészítéssel járó - kitüntetést begyűjteni, amit azután temetésükön szertartásos módon az erre kijelöltek külön vittek utánuk. Úgy látszik a példa ragadós. Napjainkban a „Korunk Hőse” mintájára létrejött a „Ma Hőse”. Tisztelt kitüntetést adományozok! Talán mégsem kellene a zsarnokság, az elnyomás elleni felkelés, lázadás megemlékezése napján az elvtársi szisztémát követni. Ez nem méltó az ’56-os forradalom szelleméhez. ’56 igazi hősei nem kitüntetések elnyeréséért adták életüket, ezért néma kopjafájukat se használják tanúnak az élők ünnepléséhez. Aki ezt nem érti meg, az ’56-ból semmit sem ért, főleg azt nem, hogy mért volt a példamutató helytállás! -1- A muszáj-kapitalista Kivezényeltek bennünket önkéntes társadalmi munkára - valahogy ekképp hangzott a kádári „puha diktatúra” kabaréjának egyik, a kommunista szombatot fricskázó mondata. No, azóta történt egy és más. Most nincs kommunista szombat, van viszont kötelezően választható (!) magán-nyugdíjpénztár. Hiába, a kapitalizmus is kemény világ, így aztán jóformán nincs ma ember, akiben ne lenne a jövőjére gondolva némi szorongás. Képzeljük el, mit érezhet például egy kipróbált, öntudatos, nemrég még harcosan a szocializmust építő, ám ma is megbízhatónak tartott úrielvtárs, amikor kénytelen-kelletlen, fogcsikorgatva, ám zokszó nélkül - hja, a legendás pártfegyelem! -, választ magának egy ilyen nyugdíjpénztárat. Lássuk be, hozzánk képest óriási kockázatot vállal. Hisz’ - miután övé lett a kiválasztott pénztár -, peches esetben később akár milliárdokat bukhat, mint botcsinálta bankár; míg mi, kisemberek - na, bumm-, legfeljebb nem kapunk majd tőle nyugdíjat... Óvár I.