Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1997-07-18 / 29. szám
As ígéretek Miért korában Elkezdődött! A választások előszelében az ígéretek máris felröppentek. Napról napra gyarapodnak a szebb jövőről szóló jóslatok. A miniszterelnök erőltetett mosollyal, optimizmusától hamiskásan ragyogó szemekkel ecseteli a rózsaszínű holnapot, hanyag tartással, zsebre dugott kézzel. Közben várjuk, mikor rántja ki a reménytől elkékült nyuszit. A nagy eredményekről szóló dicsekvések, mint szappanbuborékok felszállnak és rögvest szétpukkannak. Kétségtelen, vannak pozitívumok is. Valóban javult külföldi megítélésünk, remélhetőleg hiteles adatok alapján. A valós és látszólagos eredmények egyáltalán nem oldották meg a mindennapi gondokat. Az illetékesek türelemre intenek. Karinthy Frigyes tollából: ,A türelem rózsát terem, egyebet nem!” A miniszterelnök, akárcsak egy fejszámoló művész, vagy mint zsonglőr, látványosan dobálódzik a statisztikai számokkal, precíz néhány százalékos pontossággal: „tizenhat százalékkal emelkedik, öt százalékkal növekszik, hét százalékkal csökken...” és így tovább. Ezeknek a boldogító adatoknak hitelessége erősen megkérdőjelezhető, mert ellentmondásai gyakran felszínre kerülnek. A Rákosi-, Kádár-rendszerben grafikonokkal dekorálták ki az üzemek, hivatalok falait. Az emelkedést illusztráló felfelé cikázó vonalak, a növekvő grafikon hasábok tarkították a keretbe foglalt ámításokat. A dolgozó nép az optimisztikus statisztikákra csak rálegyintett, hiszen saját bőrén tapasztalhatta az eredmények ellenkezőjét. Főleg a Rákosi-rendszerben volt így. Kádárék inkább ígérgettek, de produkáltak is, miközben az ország rohamosan eladósodott és az ígéretekből végül válsághalmaz lett. A közeledő választások előtt egyre hisztérikusabban törnek fel a nagy szavak és születnek az optimista jövőképek, amik már szinte nevetségesnek tűnnek, hiszen nem egy esetben megalapozatlanok. Közgazdászaink, nem a hatalom kiszolgálóira gondolok, hitetlenkedve csóválják fejüket és bosszankodnak, vagy megmosolyogják az ígérgető nagyotmondókat, akik már egyszer a hatalom megkaparintása érdekében kisütötték a „háromhatvanas kenyeret”. A naponta beharangozott könnyítéseket gyanakodva fogadják az emberek, vagy sehogy. „Idelent” olykor jókat derülnek az „odafent” ülő jóléttől kedélyes elvtársurakon. Cinizmusuk mindent felülmúl, amikor jobblétről, javulásról fecsegnek, miközben folyamatosan emelkednek a közműdíjak, a fogyasztói árak, egyre drágább a közlekedés és még sorolhatnám a példákat. Az alapkiadások fokozatos növekedése ellehetetleníti a családokat, időseket, betegeket. A katasztrofális szociális helyzetnek köszönhető a népszaporulat vészes csökkenése, ami ma nemzetünk legnagyobb tragédiája. Az ígéretek már a jövő évezredre is szólnak, mert az addig hátralevő idő kevés ahhoz, hogy elhiggyük a nagy tervek megvalósítását, amik könnyen meglehet, hogy csak álmok maradnak. Valamennyi párt ígéreteivel legyen óvatos, maradjanak a realitásnál, mert az eltúlzott, hangzatos, nevetséges frázisokkal a választópolgárt ma már nem lehet megszédíteni. Igaz, egyszer már sikerült, ami arculcsapása volt polgárnak, demokráciának egyaránt. Végül ide kívánkozik Kossuth gondolata: „ígéreteket, ajánlatokat szentül meg kell tartani, különben majd nem bíznak szavainkban, s ha mi elveszítjük szavunk hitelét, mit várhatunk a nemzettől és külföldtől?” Angyal János A UAL A hal elevenen és saját kedvére hagyva a vízben úszik. Az emberek egy része viszont úgy véli, hogy az általa elfogyasztott hal borban kíván úszni. Az persze senkit sem érdekel, hogy mit szól ehhez a hal. A hal gerinces. Fogyasztása célszem, hátha gerinces lesz tőle az ember is. Kár, hogy a kormány inkább pusztulni hagyja a halat. A hal hallgat. Kiválóan ajánlott némely közéleti személyiségnek és minden sokat beszélő, feleslegesen ígérő halandónak. A hal síkos testű. Ügyesen kisiklik az ember markából. Becsületes embereknek feltétlenül hasznos étel, hátha a rugalmasság, az ügyes lavírozás és a veszélyek közül kisiklani tudás képessége génjeikbe épülne. Ezzel szemben maffiózóktól, jakuzáktól, tocsikolóktól el kellene tiltani, mert azok úgyis túlzásba viszik a haláli dolgokat. Csohány János Sinai -Akkor, tesz feljelentést vagy nem? -Nem teszek. - Miért? - Van ugyanis egy kis komplikáció. - Micsoda? - A szőke tettestársa barna volt. - És a barna tettestársat nem lehet feljelenteni? - Nem, megvádolhatnak etnikum hírbehozása miatt. - Akkor hát nem történt semmi? -Az égvilágon semmi. - El se lopták a kerékpárját? -El se lopták. - Hát akkor mi legyen? - Semmi hadnagy úr. Legyen a bicikli a másságé. -És a magáé? - Az enyém meg a bánat. Fazekas János 4 EZ A HÉT !