Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)

1997-07-25 / 30. szám

Csak tudnám Eléggé el nem ítélhető és visszataszító volt a pártállam idején rendszeresített szocialista összefonódás. A példa ragadósnak bizonyult. A rendszerváltás kitermelte a pénzügyi és média oligarchiát. Kezdetét vette a klánosodás, a vagyon eltitkolása, különféle előnyök végett annak családtagok közötti szétdobása, feleségek és férjek egyidejű parlamentbe juttatása... Az ellenzék elítéli, az SZDSZ bázisú Lauder-Palmerféle média-előnyomulást, kifogásolja, hogy nem tudnak veszíteni. Ugyanakkor a kisgazdák elnöke, egyben pártjának frakcióvezetője természetesnek veszi, hogy fiát a Magyar Távirati Iroda Rt. tulajdonosi tanácsadó testülete alelnökévé tegye. Hiába nő, kell a változatosság. A „megingathatatlan eszmei szilárdságú” fiú már hatesztendős szakmai gyakorlattal rendelkezik. Mivel korán felismerte a „ vadon szavát” egy ideig a Magyar Narancsnak volt a jogtanácsosa. Csak tudnám, az ellenzéki pártok reprezentáns képviselői miben különböznek elődeiktől, mért kellene őket jobban tisztelnem, voksaimat nekik adni? Ha így folytatják maholnap „életünket és vérünket" is fogják követelni, miként azt a Habsburgok tették. A „dicső múlt” így válik a jelenben érdekké. Úgy látszik ez egy másik másság, amit szintúgy tisztelni kellene. Ez az, ami nem megy annak, aki irtózik a hupikéktől, és tartózkodik a politikai törpikéktől, mert azoknak még a gondolatuk is gnóm. Mik pofi poroncsa Isépy itt, Isépy ott, Isépy mindenütt. Kis túlzással ezt lehetne mondani, hisz amióta kizárták a pártból, valósággal felkapta a média. Ez a szokásuk nem új keletű, annak idején ugyanez történt Szabó Ivánnal, aki csoportjával kilépett az MDF-ből. Hát persze, az ilyen lehetőséget nem szabad kihagyni. Ugye? Olyan ez, mint amikor szakad a kötél, egy kis besegítéssel hamarabb szakítható. A média, amely a baloldalon „játszik”, minden ilyen eseményt alaposan kihasznál, hisz ezzel is lehet gyengíteni a nemzeti oldal pártjait. Felfújni ballon nagyságúra minden olyan eseményt, problémát, amellyel itt, ezen a másik oldalon küszködnek. Had küszködjenek. Minél inkább küszködnek, annál jobb. Ha szakad a párt, hát szakadjon minél előbb és minél jobban. Értjük mi, uraim. Tudjuk, hogy sztárt is csak megfelelőt csinálnak a szakadárokból, kizártakból, kilépettekből. Olyan nem nagyokat, csak kicsire tervezetteket, behatároltakat, kihúzhatókat és összenyomhatókat, használat után eldobhatókat. Megszelídíthetőket, megszelídülteket. Ne lógjon kifelé belőlük semmi felesleges a jobb oldalukon. Jobb oldaluk (önök szerint szélsőjobbjuk) csonkítva. Csonkolt sztárok. Értjük mi, hogy azelőtt tán legszívesebben dugták volna Isépy elől az összes mikrofont. Letagadták volna, mikrofon nincs, elvitte a macska. Most egyszerre mikrofonbőség van. Tudjuk, e mikrofonbőségből most jutna Giczynek is, annyi és olyan jó, hogy megkeserülné, hogy arról koldulna, hogy elmenne a kedve a mikrofontól. Besétáltatnák a mikrofoncsapdába, ahol aztán mint őrizetest ki lehetne hallgatni és megvádolni ország-világ előtt. Csak remélni tudjuk, hogy Giczy György nem sétál bele e mikrofoncsapdába. Budapest, 1997. VII. 9. Üdvözlettel: Fazekas János a minden. Ma reggelig (1997. július 21-én 8 óra 30 percig) azt gondoltam, legalább a mindenki fogalmába én is beletartozom ebben az országban. A Naptévé műsorát szemlélvén ebben is keservesen csalódnom kellett. Történt ugyanis, hogy az egyenes reggeli csevegésben Kern András színművész a következőt jelentette be Friderikusz Sándorról nyilatkozván: „Mindenki tudja, hogy ez a fiú buzi.” Ebből én menten levontam a következtetést, hogy én nem tartozom mindenki közé. Egyedül vagyok-e, azt ebben a pillanatban nem tudhatom. Mint ahogyan fogalmam sincsen arról, ha nem vagyok egyedül, hányan lehetünk mi, tudatlan mindenen kívüliek. Ráadásul én azt sem tudom, mit jelent az, hogy buzi. Arról meg végképp sejtésem sincsen, mi lehet a jelentése annak, hogy friderikusz. (kai)