Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1997-12-23 / 52-53. szám
Karácsonyi főszerep A Karácsony Benő Színház a Karácsonyi ének című mesejáték bemutatójára készült. A karácsonyfa főszerepét a már nyugdíjas, tapasztalt Nagy Színészre osztották. - Ezt csak te játszhatod el! - kiáltotta lelkesen a rendező. - Még mindig sudár termeted, szúrós tekinteted, több évgyűrűs tapasztalatod is bizonyítja, hogy te vagy rá alkalmas. Megkapta hát a szerepet, amit fenyőfa alapanyagú papírra gépeltek le neki. Bele is fogott a tanulásba, ám előtte mindig fenyőillatú vízben fürdött meg. Egyik nap aztán észrevette, hogy arca apró tűlevelektől borostás, és eddig a hidegtől könnyező szeméből most gyantacseppek peregtek. A próbákon már nem beszélt, inkább suhogott, susogott, mint amikor a fenyőfákat borzolja a szél. A szeme alatt évgyűrűk jelentek meg, bőre egyre jobban megkérgesedett. A rendező elégedetten figyelte átváltozását. - Ez igen! - mondogatta. Ez aztán mély átélés, a szereppel való azonosulás! Egyik reggel arra ébredt, hogy ujjai hegyén tobozok nőttek és mókusok szaladgáltak karjain, amik már inkább ágakhoz hasonlítottak. A jelmezes főpróbán nem is kellett átöltöznie. Tűlevelű ruhájára fölaggatta régi kitüntetéseit, a feje búbjából azonban a rendező levette a Vörös Csillag érdemrendet. A bemutató után a kritikusok dicshimnuszokat zengtek róla. „A színpadon úgy sziporkázott, mint a csillagszóró.” „Nem volt görcsös.” „Az ősz halántékú színész, mint szép szál ezüstfenyő töltötte be a színpadot.” A tapsorkánban törzse meghajolt, közben szaloncukrok potyogtak róla a közönség ölébe. Óriási sikere volt. Lassan meggyökeredzett, összenőtt a színpad fenyődeszkáival. Ahogy telt, múlt az idő, a tűlevelei hullani kezdtek, s az új év első napjára teljesen megkopaszodott. Az igazgatónak nem volt szíve kivágni. Szerencsére, mert később óriási hasznát vették: ő tartotta a színpad fölött roskadozó, omladozó födémet. Ez volt életének legerőteljesebb alakítása. Megvalósult a régi álma, nélkülözhetetlenné vált. Ha ő nincs, a színház összedőlt volna. A felesége évekig várta haza, hiába, végül aztán megunta és hozzáment egy Fenyő Benő nevű úrhoz, de otthon továbbra is magányos maradt. Új élete párja gyalogfenyő volt. A.J. Az más labancokról Medgyessy-féle leszámítolás Ha átvesszük a budapesti Bokros- Medgyessy Leszámítoló Bt. számtanát, magamhoz nyúlok - sopánkodik (hol, ha nem itt, Zarándban?) a harmadik szomszédom fiának a leánya. Annyira én sem vagyok hülye, nekem is van határon túli akárkim, hogy ne tudnám, mi folyik a trianoni Magyarországon. Ha már lúd, legyen kövér! Hogy el ne kapkodjuk: először is vegyük azt a példát, amelyben édes unokaöcsém többet fizetett volna, ha beszámítja (eredetileg: leszámítja, de a Bokros-Medgyessy-féle leszámítolás végett inkább büntető-akármicsodáról lett szó) a szakszervezeti bélyegre fizetett azévi összegét! Hogy ne cifrázzam: más adókulcs jár (kedvezményes) a bérhez s más az egyéb jövedelemhez (ennél jóval nagyobb levonás)! Ha mindkét bevételből részeltettél, a két jövedelem közti arány dönti el, mennyit fizetsz; tehát ha akár egy picivel is csökkented a béred, megnő a kevesebb hasznot ígérő egyéb kereset részaránya s evvel nő az adód... így ha le mered vonni az érdekképviseleti tagdíjadat a bérből, többet fizetsz, mintha nem vonnád le. A közepébe vágva a dolognak: jó kománk hamarjában kiradírozta a bevallásából, hogy neki bármiféle érdekképviseleti tagdíj levonása lehetne, s fizetett (kevesebbet), mint egy katonatiszt! Magyarán: a Bokros-Medgyessyféle leszámítolás bünteti azt a csonkamagyart, aki szakszervezeti tag. Hogyne, hisz ők szocialisták és szociálisak, nemkülönben érzékenyek a szabadságra, a demokráciára és a szövetségre. Más esetben az illető (ki egyetemista), azért húzta a rövidebbet, mert kicsi pénzét (amit a szüleitől kap, meg ami ösztöndíjként jut), megtoldja a segédmunkával szerzett bevétellel. Hogy valahogy boldoguljon, Bokros-Medgyessy másképp vette a figurát, mert amiért dolgozni mert állni (napi egy-két órára), adóznia kell a létminimum alatti bevételéből is! Az ösztöndíj adómentes, ám abban a pillanatban, hogy kétkezi aprómunkát is vállal, máraz előbb említett arányt kedvezőtlenre állítva) beszámít! Úgyhogy kerösztanyám leánya (a debreceni egyetemen) a 130 ezer forint évi összbevétel után vagy 30 ezer forint adót volt kénytelen levonni a pici keresményből. Bőr, elvikék, jó vastag! Van nekik a képükön (a londoni bankból szalajtva). Nem beszélve arról a tökkelütöttről, aki elnézve a dolgot (helytelenül, ám a kincstár számára valóban hasznosan, azaz helyesen), a rosszabbik adószázalékkal számítja ki, mit kell ez előlegből visszakapnia. S jön is a (visszakért s nem a jogos, mert a visszakértek persze, megkapja!) visszatérítés... A jogos negyede? Számolnak a Vámház téri fiúk (a Dimitrov térrel), mi pedig fizetünk. Kurta Miska Zaránd vármegyéből EZ A HÉT