Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1997-07-25 / 30. szám
Turul és mások Híre érkezett, hogy egy magyarországi turista, aki miután felfedezte a francia középületek tetején a pléh kakasokat, harsány hahotára fakadt és csak a szerencsének köszönheti, hogy a lakosok haragja, felháborodása nem hozott számára egy alapos megverettetést. Egy biztos, a hahotázó úrnak nem éppen gyengéd szavakkal adták tudtára: uram, pofa be, vagy még finomabban: menjen a pokolba, mert az a pléh kakas - ha nem tudná -, francia nemzeti jelkép és ha még egyszer eszébe jutna ezen vihogni vagy még finomabban röhögni, hát megnézheti magát. Mi magyarok nem vagyunk ilyen gorombák amikor jelképeinket, nemzeti büszkeségünket megsértik. Nem, mi nem vagyunk ilyenek, mi hallgatunk, mert hallgatni arany, meg aztán a mi jelképünk nem olyan becses, mint más nemzet jelképe. Nekünk kötelező más nemzet jelképeit tisztelni, de a sajátunkat nem kötelező. Miért nem? Talán nem illik, mert ez amolyan ósdiság? Nekünk a tolerancia elő van írva. Erre int bennünket a sajtó meg a média, a sajtó meg a média, a sajtó meg a... Ugye a másság tiszteletére intenek szüntelenül, de a sajátság tiszteletére, arra nem. Szóval bokros gondolatok jutottak az eszembe, effélék meg mások, amikor egyik reggel a tévében hallom, hogy a jegyzetíró - a strucctenyésztés kapcsán -, a turulmadarat a strucchoz hasonlítja. Miért ne? Ugye? Ugye viccnek jó? Lehet rajta röhögni. Bocsánat, mosolyogni, hej, de jó poén! Hát nem az uraim! Köszönjük az ilyen szellemességet, nem tudjuk méltányolni. Mint ahogy azt sem, hogy a mi koronánk micisapka, meg a pápa az cápa, a kultúránk pedig fütyülős barack. Ugyebár úgy hirdetni a másság tiszteletét, hogy a magyarság jelképeit, érzéseit nyugodtan lehet sértegetni, felettébb felháborító! Nincs nemzet, akivel ezt megtehetnék. No persze, nincs tán nemzet, ahol ha bekapcsolják a tévét vagy a rádiót, abból csak az ellendrukker hangját hallják. Ahol a jó érzést nem tisztelve és ismerve esetleg olyan dolog fölött is szellemeskedik a riporter hölgy, amely nekünk (a lélekszám fogyása) fájó pont, nemzeti tragédia kezdete. A riporter hölgy nevetgélve kérdezi meg a tévében az ellenzéki politikustól: ha önök hatalomra kerülnek, vajon kötelező lesz-e a három gyermek? Nem, hölgyeim és uraim, nem lesz kötelező, csak a minimális jó érzés, a másként gondolkodó ember gúnyolásának elkerülése lesz kötelező, pontosabban ajánlatos, mint ahogy most is ajánlatos lenne. Hisz ez olvasható riportereink, jegyzetíróink saját bibliájában a médiában is, vagy nem? Fazekas János Az más labancokról Mese nincs, a kismagyarországi ügynökkormány ügynöksajtója sem tudta elhallgatni: a rosztovi polgáriban polgári tudományokban (úgymint gazdaölésben, iparos-világgyűtésben, kasszífakasztásban, lenini társadalom-szétverésben, sztálini táboralapításban, hruscsovi hazudozásban stb., stb. stb.) kiképzett első miniszter vezette kabinet által irányított Hatóság jóvoltából székéből fölállított alkotmánybíró kimondta az igazságot. Nem azt, hogy - mint megnevezte, például - Horn Gyula miniszterelnök, szocialista pártelnök, valamint Szűrös Mátyás MSZP-s képviselő és Ügynök-mese Gál Zoltán országgyűlési elnök (ki így, ki úgy) ügynök volt, illetve, hogy az ügynöktörvény hatálya alá eső tevékenységet fejtette ki. Fontosabb a lényeg: „ügynök” (valamiképp) az is, aki hivatalból rendre elolvassa a beépítettek jelentéseit, aki az ügynökrend (a megszállók s a quislin-kormány) mellett fegyvert fog, s aki a Szovjet-Magyar Hódoltság állampártjának s pártállamának vezető tisztségviselője volt. Függetlenül attól, hogy Szűrös úgy látja innen a zarándi gyepűről a magát hunnivadéknak érző (dákmentes) vlachfi - rendes magyar ember lehet. Attól. Függetlenül. ... Lehet-e? Azt hisztem, igen. ... Nem is fog itt kiderülni: semmi sem. A legújabb hír Pestbudáról, Hazugságházunk fertályáról: nyolcvan évre titkosítják a legújabb világméretű magyar csalás, az „olajügy” (magyar-orosz elvtársi maffiakapcsolatokra utaló?) iratait! Hogy a Sztálin szerszámjába ne. Majd kiadják maguk. Kurta Miska Zaránd vármegyéből