Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)
1998-02-06 / 5. szám
avagy egy osztrák falmi pundertwasser csínytevései Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény, de tisztességes magyar falu a Kemenesháton, ahová beszökött - no nem az ősz, hanem esz öszterreichez. Úri jókedvében azután elkezdte saját torzképére alakítani környezetét. Az alapötlettel nem is lett volna baj. A régi, elhanyagolt, hulló vakolatú, de a népi stílusjegyeket magukon viselő parasztházak rendbehozatala dicséretes elgondolás. Ezt csak avatott, hozzáértő szakemberek irányításával szabad végeztetni. Mit tett ezzel szemben ez a kertitörpe-kultuszon és nyugati kozmopolita moslék-kultúrán nevelkedett osztrák? Telepingáltatta a falu házait grafittinak nevezett mázolmányokkal, melyek egy lepusztult angyalföldi gyárudvaron is förtelmesek. De ne legyünk részrehajlók, két oldala van az éremnek. Milyen az a lakosság, milyen a papja, tanítója, polgármestere, jegyzője, aki ezt elnézte, eltűrte? Mit szólt hozzá a megyei főépítész? Volt-e akár csak egy normális magyar is, aki a vicces osztrák tudomására hozta volna, hogy ez nem a hundertwasserek és nem is a házbecsomagoló „művészek” hazája? Mondta-e neki valaki, hogy próbálja meg a tiroli parasztházakat telerondítani, próbára téve az alpesi parasztok „másság” tűrését? Vajon megúszta volna alapos verés és elzavarás nélkül? Nincsenek Egervölgyben bátor és jóízlésű emberek? Nem lehet meszet és meszelőt kapni? Nem szégyellik magukat az egervölgyi emberek? Botos József a magyarok 1992-es világtalálkozóján miért kezdte azzal a megszólítással a mondandóját: „Magyar testvéreim!”, s mit érzett, amikor eme a két szóra kitört a világ minden részéből összesereglett, ki tudja, hányféle származású magyarok vastapsa. De a riporter nem ezt kérdezi. Hanem azt, hogy miképpen kerül a csizma az asztalra, azaz Ady az éjjeliszekrényre... Szegény Ady! Szegény Teller! —p _ Dátum Becsületben megőszült professzorom, aki úgy lett egyik tanítómesteremmé, hogy az egyetemen sohasem tanított engem, letargikusan hallgatta beszámolómat a legfrissebb történésekről. Semmi jóval nem biztatott. Hallgatott, egyre komorabban. Sokat megélt. Sokat látott. Amikor azonban elmondtam, miért nem taníthatok az egyik egyetem újságíró tanszékén, egymás utáni öt operációját feledve felugrott karszékéből, s csak annyit mondott: 1944. (pálfy) Kapott antiszemitizmus? Egyre több műsorban hangzik el, amint arra egyáltalán sor keríthető, hogy a megszólított számlázása szerint nem éppen keresztény. Legyen az illető tudós vagy művész. Éljen itthon, vagy valahol a nagyvilágban, ez a kérdés szinte elmaradhatatlan. Többnyire oly fonnában, hogy ez nem okoz-e identitászavart az illetőnél. Munkást vagy parasztot nem szoktak ekképpen faggatni. Kishivatalnokot se. Nekik nyilván nincs identitásuk. Pontosabban azuk sincsen. Teller Edétől például azt kérdezik, hogy van az, hogy az éjjeliszekrényén Ady-kötetet őriz. Szerencsére Teller professzor nem tartozik egy szellemi kategóriába a kérdezővel, ezért aztán azt feleli: egy atomfizikusnak nem kell feltétlenül ostobának lennie. Milyen érdekes lett volna, ha a riporter netán azt kérdezi meg: Tejelünk? Tudom én jól, hiszen nem ma eresztettem el a cuclisüveget, hogy a tej micsoda fontos dolog életünkben. Különösen, ha anyatejről van szó, hiszen arról - legalábbis a kútfőről - oly nehéz férfiember számára egy életen át lemondani. Hanem a Demszky-tej az egészen más. Az fontosabb az anyatejnél is. Hiszen a Demszky-tej megjelenése, így, január vége táján, alig három hónappal a parlamenti választások előtt, nyilvánvaló, hogy életmentő szereppel látszik bírni a szabad demokraták háza táján. Hiszen aki Demszky-tejet szív, az nyilvánvalóan - vélhetik SZDSZ-ék - a liberálkommunizmus eszméjét szívja magába, s mint ilyen, még ha gyermek is az a tejszivornyázó, nyilvánvaló hatással lehet a választói közmegítélésre. Magyarán: ez a tej valóságos eszdéesz voksokat nevel. Mekkora szükség van erre a tejre, s lenne szükség nem csak a budapesti iskolákban, hanem szerte az országban mindenütt, nos, ezt az eszdéesz seregnyi szociológusa tudhatná a legjobban, ha egyszer vennék a bátorságot, s elhagynák az ötödik kerület országát. (NB. Azt, hogy e tej nevelte voksokra mekkora szüksége van, lenne az eszdéesznek, hát ennek felméréséhez, a négy évi folyamatos hazudozásuk után nem kell szociológusnak lenni.) Hanem amíg gyermekeink szívják a három-négy hónapos választási tej-akció előnyeit, addig ti, proletárok, gondoljátok meg. Ugyan, lenne-e szükségetek erre a fejecskére, ha zsebetekből ki nem vette volna az elmúlt négy év eszdéeszes, kommunista kormányzata nem csak a tejre, de a kenyérre meg a húsra való árát is. Cs. Cs. Filmszemle Ugyanabban a rádióban, de - persze - nem ugyanabban a műsorban ugyanazon a reggelen és délelőttön kétszer kerül szóba az éppen esedékes filmszemle. Mit tesz isten, az előbbiben elhangzik, hogy tizenhét filmrendező külön filmszemlét rendez, mert úgy érzi, tűrhetetlenül diszkriminálnak bizonyos alkotásokat. Ez a műsor nem kulturális jellegű. A bevallottan kulturális jellegűben maga a főszemlész nyilatkozik, de egy árva hang sincs arról, hogy tizenhét filmrendező... Ők már nem is léteznek. Kirendezték magukat. -1. -