Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)

1998-02-06 / 5. szám

„Sajtó kell, igenis...!” A Központi Sajtó Vállalat elkötelezett tagjai hívta egybe. Az egyesület első elnöke báró Barkóczy Ilona lett, működése pedig gyakorlati sajtópasztoráció volt. A hölgyek agitáltak és igyekeztek mindenkivel berendelni a vallásellenesnek tartott újságokat, ugyanakkor előfizetőket gyűjtöttek a katolikus lapok és folyóiratok számára. Igazukról igyekeztek mindenkit meggyőzni, ami nagyon sok emberben viszszatetszést keltett. Még felvilágosító röpiratokat is készítettek, amelyek legnagyobb részét - Kálvin téri álnévvel, hiszen ott volt az egyesület irodája - P. Bangha írta. Ezenkívül mozgalmuk céljairól és elképzeléseiről tájékoztató plakátokat is nyomtattak, amelyet a nagyobb templomokban, illetve a különböző katolikus egyesületek termeiben tűztek ki. A kezdeményezés erejét és lendületét jelzi, hogy másfél éves működésük után máris közel ezer előfizetőt nyertek a katolikus sajtó számára. Később a templomokban sajtóájtatosságokat is tartottak, ahol többnyire egyházi szónokok beszéltek ügyük fontosságáról. A kongregációs otthonban és egyéb közösségi termekben pedig sajtódélutánokat szerveztek. 1916-ban megalapították a saját lapjukat is, A Sajtó címmel, amely csakhamar ötvenezer példányban jelent meg (és kelt is el)! A korszak keresztény olvasói leginkább két lapot: az Alkotmányt és az Új Lapot vásárolták. (Az egyházpolitikai küzdelmet követő öntudatra ébredés korában a Néppárt programjának népszerűsítése érdekében gr. Zichy Nándor 1893- ban megindította a Fejér Megyei Naplót, majd 1896-ban Budapesten az Alkotmányt. Első szerkesztője Miller József volt.) Az Alkotmány a Katolikus Néppárt politikáját igyekezett népszerűsíteni, míg az Új Lap főleg a falusi olvasóknak íródott. Mindkét orgánum egy viszonylag szűkebb területre helyezte a fő hangsúlyt, így átfogó és mindenre kiterjedő eligazítást nem tudtak nyújtani a világ és hazánk dolgai iránt érdeklődő katolikus szellemű olvasóknak. Ez volt talán a legnagyobb hibájuk. Saját mozgásterüket ban közrejátszott a korszak egyik legkimagaslóbb katolikus újságja, a Magyar Kultúra létrehozásában. A lap alapító gondolata a katolikus értelmiség számára harcos, magas színvonalú, de mégis „népszerű”, és olvasható stílusban megírt világnézeti folyóiratra van szükség — valószínűleg még az innsbrucki egyetemi évei alatt megszületett P. Bangha Béla elméjében. Később, a hazai tapasztalatok alapján kiegészítette azzal a felismeréssel, hogy olyan újságra van szükség, amely túllép az egyesületi közlönyök és a többi, „belső tájékoztató” szintjén mozgó orgánum szerepén és fő olvasói körét nem az egyháziak, hanem a világiak között igyekszik megtalálni. Hiszen a katolikus sajtó feladata nem csak abból áll, hogy a vallásukat megőrzők hitét erősítse, hanem abból is, hogy a sajtó adta lehetőségeken belül maradva - és mozogva - igyekezzen a kétkedőket, vagy a már vallásukat veszítetteket is visszatéríteni az egyházhoz. Ezt pedig csak akkor tudja elvégezni, ha a kor szokásrendszerének és gondolkodásmódjának megfelelő, de mégis szilárd elvi alapokon álló érdekfeszítő, színvonalas és friss, a társadalmi feszültségeket sem elkerülő újságot készít. Dudek János, a korszak kimagasló dogmatikusa a Szent István Társulat már nagy múlttal rendelkező Religió című újságját ilyen irányban igyekezett elindítani, de féléves kísérletezést követően anyagi problémák miatt kénytelen volt vállalkozását beszüntetni. Ez is jelzi, hogy egy már létező lapot nagyon nehéz új elképzelések mentén átalakítani, hiszen a törzsolvasó réteget könnyű elveszíteni, de nagyon nehéz ezzel párhuzamosan új olvasó réteget megnyerni. P. Bangha Béla ezért a Magyar Kultúrát óvatosabb és alaposabb előkészületek után indította be. Igyekezett szerzőnek és szerkesztőnek a kor katolikus szellemi és tudományos életének legjobbjait megnyerni, így lett a lap szerkesztőbizottságának Baranyay Jusztin, Bernhardt Zsigmond, Burján Károly, majd Czapik Gyula és Nyisztor Zoltán is a tagja. Újszerű dójának a már korábban az ügy mellett önmaguk korlátozták le. Mindez nagy elképzelés volt abban az időben az állan- Mint a korszak sajtópasztorációjának oly sok előremutató kezdeményezését, létét a Központi Sajtó Vállalat is - túlnyomó részben - P. Bangha Bélának köszönhette. Az 1907-ben Pécsett megrendezett Katolikus Nagygyűlés határozata nyomán megszületett Katolikus Sajtóegyesület ugyanis nagyon hamar bebizonyította, hogy a várakozásokkal ellentétben a keresztény újságok olvasottságának emelése érdekében kidolgozott terv leggyengébb láncszemén, vagyis a terjesztés körülményein nem tud javítani. Márpedig a legjobb újság is megbukhat, ha nem tudják eladni. De ez a vállalkozás azért néhány eredményt mégis elért. Erről P. Buttykay a korábban már idézett beszédében így számolt be: „A Katolikus Sajtóegyesület ... sarkallatos programjává tette egy nagy sajtóalap létesítését, amelynek csak a kamatai használhatóak fel lapok támogatására, maga az alap pedig a célnak és elgondolásnak legjobban megfelelő újság támogatására, más lapok megvételére, vagy a közkívánatnak legjobban megfelelő új orgánum létesítésére fordítható. Ennek a programnak a nyílt bevallása sajátos harcmodort diktált az érdekelteknek: siettek is minden követ megmozgatni, hogy a tervezett nagy sajtóalapból minél későbben lehessen valami, a hangyaszorgalommal összegyűjtött sajtópénzek pedig minél előbb kerüljenek kiosztásra.” Jelentős összeg gyűlt ugyanis ebben az alapban egybe, mintegy másfél milió aranykorona. P. Bangha a pénz megszerzéséért elindult közellátó és önző módon rivalizáló érdekütközések helyett cselekedett. Igyekezett a legfontosabbakra, a lapok terjesztésére összpontosítva egybegyűjteni a vállalkozó szellemű és a sajtópasztoráció ügye mellett elkötelezetteket. Túlnyomó részben hölgyek jelentkeztek hívó szavaira, így 1911. december 27-én - a Katolikus Sajtóegyesület szervezeti keretein belül - megalakította a Katolikus Sajtóhölgybizottságot. Alapuló ülését a Szent István Társulat dísztermében tartotta, ahová P. Bangha jórészt a vezetéseigiatt álló Úrinek Mária Kongregál