Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)
1998-02-20 / 7. szám
Közpénzek A közpénzek azok az összegek, amelyeket az állam polgáraitól ilyen-olyan eszközökkel elvon, majd úgynevezett közcélokra kifizet. Mint e számunkra baljós (balvégzetű?) évszázadban annyiszor, a célszerű, szép, vagy akár egyenesen nemes dolgok belső tartalmukban a megvalósítás során az eredeti elképzelésektől teljesen más irányt vesznek, az eredetileg definiált tartalomtól eltérően új jelentést kapnak. (Lásd még e témában, pl.: szocializmus, szocialisták, kommunizmus, kommunisták, vö. még: piruett.) A közpénzek forrása sokféle, legtöbbször valamiféle adó, amelynek szintén megvan a maga eredete, valamilyen jövedelem. A logikai sor tehát úgy alakul, hogy aki az államban jövedelemhez jut, abból valamicskét visszaad az államnak, és az ennek valamilyen hányadát felhasználja, természetesen polgárai javára. Eddig az elmélet. Hogy maga a kialakult rendszer némi hibát tartalmaz, azon senki sem csodálkozhat, történelmi axióma, hogy hibátlan pénzügyi rendszer nem létezhet. Magyarországon azonban sajátos szisztéma alakult ki az utóbbi néhány évben, amelyben a rendszer lényege a deklarált céloktól való állandó eltérés. Hogy ez működőképes legyen, ahhoz kell egy kis segítség, egy kis preszió, amit úgy hívnak, hogy tömegkommunikáció. (Ajánlott irodalom: Mein Kampf, Orwell összes művei, Szonda Ipsos felmérések.) A tömegkommunikáció és a közpénzek között közismerten akad egy leheletnyi összefüggés. A dicsőséges szocializmusban a média közpénzekből tartatott fent, majd a változások hajnalán fejlett tudatú reformerek magánosították az írott sajtót. Azóta az írott sajtó plurális, legalábbis tulajdonjogát tekintve, amely helyzet ugye fenemód demokratikus. Megélni persze csak hirdetésekből tud, amelyek zömét a közpénzekkel ellátott közintézmények adják, valami fura véletlen folytán csak egy jól meghatározható körben osztogatva azokat. Új kategóriák alakultak, tudományos nevén a közpénzekből támogatható demokratikus újságírás, iletve a közpénzek elvonásával elismert demokratikus újságírás kategóriái. A közpénzes közszolgálati központi média helyzete természetesen más. A köz érdekét szolgálva, szép magyar kifejezéssel média kuratóriumoknak nevezett intézmények ügyelnek (közpénzből) az adófizetők fillérkéinek hatékony, pártatlan és független felhasználására. Ekkora erőfeszítés után a hatás nem is maradhat el. A TV híradója decemberben, az ünnepek miatt nagyon nézett időszakban csak 90-92 %-ban hozta a kormányzó koalíció sikerkampányát, ami nagy előrelépés mondjuk a kubai helyzethez képest. Sokat segítenek a tájékoztatás, a tömegkommunikáció ügyén a kereskedelmi adók, amelyek versenyhelyzetben vannak. Itt a képernyőn bárki megjelenhet, aki fizet. Megjelenhetnek a hirdetők, akik a hirdetést adják, vagy az általuk megnevezettek, az általuk támogatottak. Ismerve a honi szégyentelen és korrupt hatalmat, kevés illúziónk maradhat afelől, hogy a kereskedelmi adásokban egyre sűrűbben feltűnő politikusok nem óriási intelligenciájuk, népnek-nemzetnek tett szolgálatuk, egyáltalán, mondanivalójuk fontossága révén töltik be a képernyőt két vérfürdőtől ragacsos filmremekmű vagy betétreklám között, hanem a köz pénzének felhasználásával kampányolnak nagyon sokszor a közpénzt kiizzadók akarata ellenében. A választásokon ’94-ben az állampolgároknak talán 20-25 %-a választotta a szocialistákat. Lehet, hogy nekik mindez tetszik, bár kétlem. De töretlenül folyik átnevelésünk, a maradék 75 százalék adófizető tehát a saját költségén élvezi a,,műsort”. Közpénzből. F. O. Az más labancokról Lengyelkeke Azt állítja magáról: szociológus. Másnap: politológia. Ugyancsak: (előbb valamivel) közgazdász. Stimmel, ugyanis - azt mondják - ők tették tönkre az országot. Mivelhogy az elmúlt tíz közép-európai esztendőben bukott a bal, a jobbközép, meg a középbal közgazdászat! Mert nem tudtak gyógyírt találni bajainkra, gyógymódjaiktól még csehebbül érze magát a magyar. Nem más, tegnapelőtti cseh módra! Lengyeltekről az a hír járja, hogy gazdag ember; az is, hogy még valami nagyipari igazgatótanácsba, nagytőkés felügyelőszovjetba is beválasztották (a hozzá hasonló szakértő országrontók?) ... havi potom párszázezerért? Nem tudom (innest Zarándból), csak gyanítom. Ám azt látja a vak is, hallja a süket, bűzleli a bevarrt orrú, hogy Lengyelke értelmiséginek adja ki magát. Nagytőkés (avagy csak: tőkevezető) létkre... - ráadásul! - függetlennek. Igaz, hogy balliberális, de hát mit számít az, azért is független (értelmiségi)! Na ja, hogy bajbajutott a Karta kormánya! Bukott az eszme. Valahogy ki kell búni (a felelősség alól)... Ha egyszer független az ember! Magyarhonban, lengyelül. Ungár + Sándor Kft. Különösképp (ez esetben még inkább): korlátolt felelősségű társaság. Mi az neki. ..... (Mit nem hall az ember a Magyar Rádióban, mióta a Szabad Európa, London, meg Amerika Hangja helyett csak ezt hallgatjuk Zarándban!) (A szív megszakad.) A szellemi termék ugyanúgy áru, mint amit a kohóiparban állítanak elő, vagy mi a bányákból kerül ki - visszhangozza a (volt fideszes) szabad madár Ungár Klára s a maszopos (szakszervezeti góré) Sándor László. Hogy a pébe (p.. .-be, vagyis p.. .-ba) ne. Nagyon értik a módját, hogy kell félrevezetni a szegény ember fiát! - Ezeknek a hon is... Ahogy mondod. Minek ára van. Öreganyád a padláson elcsúszott egy záptojáson! Hol, minden: eladó. Mindennek ára van! - Becsületnek? Kurta Miska, Zaránd vármegyéből E* A HÉT