Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)
1998-03-27 / 12. szám
Bel Ami börtönben Márciusi ünnepünkre a Tettek Embere a börtönben számolt be nekünk egykori szenvedéseiről. Üldözték, bántalmazták annak a rendszernek a pokoli pribékjei, amelyben kedves nagyapósa, a derék Révai mester irányította valaha a szellemi szellőket. Sajnos a képernyő nem közvetítette a főpolgármester úr bizonyára fennkölt szózatát, csupán a borzalmas belső tér látványával riogatott bennünket. (Ott túl a rácson egy másik világ van - dalolják a Gül Baba című operettben...) Szem nem maradhatott szárazon. Föl kellett idézni, milyen szörnyűségeket élhetett át egy ilyen hősi múltú, másként gondolkodó, lázadó lapszerkesztő és mozgalmán Minden bizonnyal merő rágalom, hogy betevő falatjáért egy Váci utcai mulatóban kellett izzadoznia. Óriási szerencsénkre túlélte a puha szocializmus kemény, kegyetlen csapásait. Most tehát perceit fővárosunk fölvirágoztatására áldozhatja. Teljesen önzetlenül teszi, hiszen itt sem lakik. Nyilván azért költözött a csöndes erdei lakosztályba, hogy zajos odúját - ingyen és bérmentve - valamely ágrólszakadt hajléktalannak engedhesse át. Szívtelen sajtónk nem méltatja kellőképpen az efféle nemes áldozatokat. Bezzeg Antallék korában! Igencsak kivesézték, ki, hová, miért, hogyan költözik... Hja, változnak az idők. A mi Demszkynk néhai gyötrelmei ma már az inkvizíció kínzókamráit idézik... Ehhez képest eltörpülnek Rákosi pajtás verőlegényei, verejtékes munkájuk a feledés ködébe vész. Az 56-os megtorlások pedig szinte tréfaszámba vehetők. Recskre legföljebb az igazságügyér gondol, némi őrszemléleti nosztalgiával. Igyekszünk a „múltat végképp eltörölni” - kivéve, ha dicsfényt fonhat szoclib fejek közé. Milyen szépen mosolyog a három dalra - Demszky, Kuncze, Magyar - a választási röpiraton! A háttér talán kissé üres. Vajon hiányzik valaki ebből a mérlegelő utcából? Mi tagadás, nekem nem hiányzik. S.P. Az más labancokról Azt írja az újság, apukája, mielőtt ávós lett volna, kárpitosként kereste kenyerét. Mit lehet tenni, az embernek valamiből meg kell élnie! Főleg abban a piszkos horthysta kapitalizmusban! A mai, a petői, nyilván más, Petőnek. ...Neki igen, de nekünk... Zarándi gyepűn innen, zarándi gyepűn túl. - Mi bajod neked a kárpitosokkal? - támad rám a vlach kertláb-szomszédom Zarándban, mert hogy ő is ebben az iparban utazik. Mi lenne, semmi. - Azért mondom. (Mert még - ellenkező esetben - bősz rumunellenesnek vél.) (Vlachfalónak kárpitügyben.) Mert hogy elvtársi ő figyelme a köz előtt a jó atyját kárpitosnak vallotta, az édesapját kávéhálozót pörbe fogta, míg fény nem derült szabad és demokrata és szövetségi turpisságára! Agyafúrt, nem mondom. Persze az ember, mielőtt beáll a Gestapóba, KGB-be, Securitatébe, ÁVH-ba állambiztonságinak, csak kellett hogy csináljon valamit! Valamicskét, valamennyire, valahol. Ám hogy épp az Államvédelmi Osztályt válassza a kárpitosa! Nem vitás, előbb a párt mellett tette le a garast. Ha meg már a párt (Éljen! Zsivó! Nyezsije! Trajaszk!), onnast csak egy ugrás a Hatóság! Megvan még nálatok a Hatósági húsbolt? Hogy a csudába ne. Ha másra nem, disznókörömre tán még futja. (Hol Kormos Bauer a mészáros?) (Ejnye, elvtársaim a Magyar Honban!) (De könnyen ment ez a gúnyafordítás!) ( Kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda!) ...Hogy oda ne rohanjak. - Hiába, kárpit az egész világ! Már ha bekárpitozzuk. / Kurta Miska Zaránd vármegyéből Pető kárpitos II/ A HÉT