Ez a divat, 1975 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1. szám

megjelenik havonta Főszerkesztő: ZSIGMOND MÁRTA Kiadja a Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT Kiadóhivatal: Bp. VII., Lenin krt. 9—11. Telefon: 221—285 •1 Szerkesztőség: 1076 Bp. VII., Garay u. 5. Telefon: 414—749 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI 1900 Bp. V., József nádor tér 1.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámlára Előfizetési díj: 14 évre 15 Ft. Külföldön terjeszti a „Kultúra” Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat, HG 1389 Budapest, postafiók 149. 74.3730 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs mélynyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA vezérigazgató „Index” 25 212 2 Hé EZ A DIVAT ÉS A DIVAT NEMETI IREN VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Nem emlékszem rá, hogy a felszabadulás óta egyszer is előfordult, hogy valamely fontos párt-, vagy állami do­kumentumban az öltözködés szót olvashattuk volna. Most a párt XI. kongresszusának irányelvei megállapítják, hogy hazánkban az emberek jobban élnek, öltözködnek, mint bármikor történelmünk folyamán. Őszintén örülhetünk, hogy olyan magas fórum, mint a Központi Bizottság, fontosnak tartja az emberek ruház­kodását. Az öltözködés beletartozik az életszínvonal nor­máiba, ha nem is a legfontosabb alkotóeleme, ám nem is lebecsülendő tartozéka életünk minőségének. Jó volt e véleményt olvasni azért is, mert mint munkánk minden területén, e téren is kétfajta túlzás ellen kell a jót, a ter­mészetest érvényre juttatnunk. Mikor divatról van szó, némelykor hallani álszent, hogy ne mondjam, tartuffe-i mondatokat is. Például: a dolgo­zó nőnek más gondja-baja van, mint a legújabb fazono­kon törni a fejét. E vélemény ama hamis hiedelemből táplálkozik, hogy a munkás- vagy parasztasszonyoknak nem is fontos, hogy modernek, takarosak és — horribile dic­­tu! — divatosak, csinosak is legyenek. Mintha a jólöltö­­zöttség a nem dolgozók előjoga lenne! E „puritán” nézeteket olykor szigorú szemöldökráncolással vallóknak nem ritkán tele van a szekrényük jó szalonok­ból kikerült toalettekkel. Semmi szükség rá, hogy ily mó­don nyugtassák meg lelkiismeretüket: legyen mindenki olyan jól öltözött, amennyire ízléséből és főleg pénztár­cája tartalmából telik. Az ellenkező véglet: az üres divatbabák hivalkodó, oly­kor drága holmikkal kérkedő csillogása, akiket a legújabb „cuccon” kívül egyéb nem érdekel, kiknek a „konzumá­­lásnál” több nem fér a fejükbe. Nem ritkán erejükön fe­lül költekeznek csak azért, hogy „leöltözzék” a környeze­tüket. M És vannak jócskán olyanok is, akiknek homályos eredetű jövedelmükből olyan luxuscikkekre futja, hogy amikor viselőjük megjelenik a „társaságban”, összesúg­nak körülötte: miből telik? Mi is ezt kérdezzük. E kétféle túlzásból természetesen nem következik, hogy az „arany középút” unalmas prédikációját kell elfogad­nunk. Hiszen talán semmi sem hoz annyi újdonságot min­dennapi életünkbe, mint a divat, és természetes tulajdon­ságaink közé tartozik, hogy örülünk a kellemes változá­soknak, jó közérzetünkhöz hozzátartozik a kulturált kül­ső, a jólöltözöttség is. Jól öltözött. Kiket illethetünk ilyen jelzővel? Sokan vall­ják, hogy nem divat az öltözködés. A fiatal lányok nad­rágot, blúzt, pulóvert viselnek, és kész a toalettjük. Nem szeretnék a szakemberek dolgába illetéktelenül be­leavatkozni, de úgy gondolom, ez a divat is elmúlik, ta­lán már leáldozóban is van. Hiszen az egyéniség nélküli külső formákon előbb-utóbb túlad mindenki, mert az em­ber nem szereti, ha uniformizálják. Még ilyen lényegte­lennek látszó dolgokban sem. Nem tudok továbbá hinni abban sem, hogy az ember öl­tözete teljesen független a bensőjétől, jellemétől. Még a múlt évben, az Othello bemutatóján a hatodik sorban ült előttem két fiatalember. Hajuk, szakálluk víz és szappan után kiáltott, műrongyos nadrágjuk úgyszintén. Körülöt­tünk mindenki fintorgott, én viszont háborogtam: a laká­sában mindenki úgy él, ahogy akar, magánügye. Ám a színházat azért­ nevezik középületnek, mert a közép oda az emberek kultúrával feltöltődni mennek. Senkinek sincs hozzá joga, hogy gondozatlan külsejével rontsa a másik ember élményét, és arra kényszerítse, hogy Shakes­peare mondatai helyett a mosdatanság áporodott leve­gőjére figyeljen. Bizonyára önző, fölényes emberekkel volt dolgunk, akiknek önmagukon kívül az égvilágon senki sem fontos. Sznobok, akik embertársaik semmibe v­evésé­vel akarnak feltűnni. Szerencsére mindez kevés ember sajátja. A magyar nők többsége jól öltözött. Sok leleménnyel formálják az anya­got, ruháik színesek, vidámak és többségük szerényen, mégis finoman elegáns.

Next