Ezredvég, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - MŰHELY - Csabai Tibor: A Shakespeare-fordító Kossuth
kozott képei, „szörnyű rém alakjai”, iszonyatai és borzalmai, a végletes szenvedélyek hiperbolikus vonásai adekvát kifejezést nyernek Kossuth fordításában. Sőt talán azt is mondhatnók, hogy Kossuth a fordításban, stilisztikai eszközei révén, egy kissé talán ki is élezi Shakespeare művészetének bizonyos vonásait, azokat, amelyek a romantika képzeletköréhez, tárgyi és formai rekvizítumaihoz közel állanak, s ezzel mintegy romantikus interpretációját, egy kis túlzással: romantikus stílus-parafrázisát adja az eredeti shakespeare-i műnek. A másik idézendő részlet ugyanezt igazolja. A féktelen nagyravágyásban semmiféle eszköztől vissza nem riadó Lady Macbeth Duncan király érkezésének hírére vad szenvedélytől áradó monológban így önti ki magából indulatait: Jöjjetek Ti vén eszméket nemző szellemek, Zúzzatok össze minden asszonyit Hölgy-kebelemben, öntsetek belém Tetőtül talpig bősz irtózatot, Kegyetlenséget, sűrítsétek a Vértereimben, hogy az irgalom Rést ne találjon s a bűnbánatos Szorongatások vad szándékomat Ingadozóvá ne tegyék. Eléző kebelemhez ti hóhérlatok Angyalai, ti bűnveszélyt lesó Szemlélhetetlen szolgacsoport, Elő, faljátok fel emlőm tejét, S eresszetek epét belé. S te és Oltsd fel halottlepelként a pokol Legfeketébb füstoszlopát, nehogy Handzsárom éle lássa mit csinált, Vagy a sötétség paplanán az ég Átpillantson egy irgalmas megálljt kiáltani! Kossuth fordításkísérletét Toldy Ferenc szerint a „hozzáértők kedvezőleg fogadták", viszont Döbrentei fordításáról (megjelent Pesten 1831-ben, Shakespeare Remekei I.) már a Felső Magyar Országi Minervában közölt részletek alapján rendkívül lesújtó vélemény alakult ki. Bajza például a Conversations-Lexikon-per egyik kritikájában így jellemzi Döbrentei munkáját: „... hogy Shakespearet még most csak tűrhetőleg is adhassuk magyarul, nem hiszem. Bizonyítják ezt Macbethnek azon scenái is, amelyeket az Úr a F. M. O. Minervában mutatványul közlött, s melyekről... azt mondhatom, hogy nem egyebek szerencsétlen erőködésnél." Sápatag, erőtelen Döbrentei nyelve, képzelőerőben és ötletekben szegényes, a hagyományos sémákra támaszkodó, stílustörténetileg az előző korszakot - a Kazinczyét - idézi; ezért is fordul ellene oly ingerülten Bajza, a romantika meggyőződéses híve. Kossuth tehát egyrészt látatlanban túlzottan magasra értékelte Döbrentei fordítását, másrészt viszont túlzottan lebecsülte saját munkáját és képességeit, s ez - sajnos - fordítása abbahagyására késztette. De még így, töredék formájában is nagyigényű, a puszta nyelvgyakorláson messze túlmutató becsvágyról tanúskodó munka ez. Meggyőző erővel példázza azt az egyre formálódó készséget, mely különösen a felfokozott érzelmek nyelvi kifejezésében, az erős szenvedélyek belső hullámzásának, ki-kitörései izgatott mozdulatainak stilisztikai érzékeltetésében már most is igen magas fokot ért el, egyszersmind sejtetve azokat a forrásokat, melyekből a kossuthi szónoklat és publicisztika magával ragadó ereje táplálkozik 68