Ezredvég, 1999 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - N. Horváth Péter: Tükröm - Haypál Tibor: Boldizsár
gel bíró, puritán ácsot, aki embereket gyógyított, eltért a vallás dogmáitól és testvériséget hirdetett. Nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem, hogy szolgáljon, mondta. Osztálytársaival Rose azt is megtanulta Boldizsár atyától, hogy szegény kézművesek, szabadosok és szökött rabszolgák alakították az első keresztény gyülekezeteket. Kollektív tulajdonuk volt, mindenki dolgozott, egyenlően részesültek a termelt javakból, s demokratikusan választották a legjobbakból az elöljárókat. Kíváncsi kérdéseikre válaszolva az atya elmondta, a hatalmon levők gyilkolták, kínozták, tömlöcbe vetették Jézus követőit, ennek ellenére a kereszténység gyorsan terjedt, s amikor látták, hogy nem tudják megfékezni, maguk is megkeresztelkedtek. Ettől kezdve a gazdagoknak már nem kellett lemondaniuk a vagyonukról, ha csatlakoztak, s üdvözülésükhöz elég volt, ha alamizsnát osztottak a szegényeknek. A lázadás büntetése, a rabszolgakereszt mint szimbólum megmaradt, de a kereszténység a második században az elnyomottak vallásából hatalmas egyházi szervezetté, a magántulajdon támogatójává vált. A vallási hierarchia túlbuzgósága inkvizícióhoz vezetett. VIII. Ince pápa kijelentette: „Ne csak a boszorkányok haljanak máglyahalált, hanem a kétkedők is, valamint mindazok, akik megkérdőjelezik a szent démonológia akár egyetlen tételét is." Élő fáklyák lobogtak mindenütt Európában. Boldizsár atyát szerették diákjai és a fekete gettó lakói, jó volt a szemébe nézni, mert szeretetet sugárzott, s ciprusillatot árasztott, akár a szentképek. Amikor Rose kitűnő eredménnyel elvégezte a középiskolát, a mozgalom nemzetközi segítséggel, orvosi egyetemre küldte, Magyarországra. A Nemzet Lándzsája gerillái kísérték rejtekutakon, Namíbián keresztül, Angolába. Útjuk kezdetén, gyönyörű ezüstfa árnyékában ebédeltek, s a fa alatt kormos albatrosz tollára talált. Eltette emlékül. Ez lett a kabalája. Hazájára emlékeztette. Luandából Algírba, majd Budapestre repült. Sokat kínlódott Rose az előkészítőn a magyar nyelv tanulásával. Mégis boldog volt. Először érezte magát szabadnak és mindenkivel egyenlőnek, kivirult a testvériség kellemes légkörében. Afrikaiak, ázsiaiak, latin-amerikaiak alkották a többséget, de akadt néhány nyugat-európai is. Esténként sokat táncoltak a kollégiumban, néha megszólaltatták ősi hangszereiket. Négy világrész sokféle népének zenéje, tánca elevenedett fel. Egyszer, Rose álmában Dél-Afrikában járt, s megfeledkezvén a rasszok egyenlőtlenségének elvéről, olyan buszra ült, amelyen csak fehérek utazhattak, s olyan iskolába tévedt, amelyben csak fehér diákok tanulhattak. A buszból is, az iskolapadból is kiutálták a megvető, lenéző, gyűlölködő, undorodó pillantások, sírva fakadt és felébredt álmából. Körülfogta a némaság, a sötétség és a félelem... A szomszéd ágyon a szőke hajú finn Marjatta megfordult, s különös anyanyelvén beszélt valamit álmában. Rose visszazökkent a valóságba, megnyugodott, s újból elaludt. Attilával az egyetemen ismerkedett meg Rose. A fiú sudár termetű volt, vékony arcú, vörös hajú, kék szemű, széles vállú, áradt belőle a vidámság. Már az első előadáson mellé ült, s megnevettette. Nem tágított mellőle. Segített neki a tanulásban, megismertette vele a várost, bemutatta barátainak, elvitte az Operába, a múzeumokba, hangulatos kis éttermekbe. Vonzalmuk szinte észrevétlenül fejlődött barátsággá, majd szerelemmé. A szép arcú, nagy szemű Rose vonzotta a férfiakat, mustrálgatták magas, karcsú termetét, telt keblét, formás lábait, élvezték járásának lenyűgöző báját.