Ezredvég, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 8-9. szám - TANÚHEGY - Petőfi Sándor: Versek
PETŐFI SÁNDOR Petőfi többször is megfordult Miskolcon és környékén; az 1845-ben írt Úti jegyzetekben meg az 1847-es Úti levelekben tesz erről említést. 1844 februárjában Debrecenből jövet szállt meg Miskolcon (a Három rózsához címzett fogadóban), és megírta egyik legkeserűbb versét, a Keresztúton állok... címűt. Élete talán legmélyebb válságát éli ekkor. (Végül aztán Pestre indult, Vörösmartyhoz. „A nagy férfiú átolvasta verseimet, lelkes ajánlására kiadta a Kör, s lett pénzem és nevem" - emlékezett erre utóbb.) Másik „miskolci" verse oldottabb hangú, bár minden sorát valami különös borongás hatja át. Pedig egy derűs diósgyőri kirándulás szülötte az Alkony. „Ez ismét szép napja volt életemnek - írta Miskolcról Kerényi Frigyesnek címezve -, nagyon szép. A természettel mulattam, az én legkedvesebb barátommal.." Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét. Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a világ körülem, Távol szól csak egy kis estharang, Távol s szépen, mintha égbül jönne Vagy egy édes álomból e hang. Keresztúton állok... Alkony Keresztúton állok, Merre tartsak? Ez kelet felé visz Az nyugatnak. Akármerre megyek, Mindegy nekem, Mindenütt szomorú Az életem. Mért nem tudom, hol vár A halál rám? Hogy egyenest azt Választhatnám. Hallgatom mély figyelemmel Oh, ez Ábrándos hang jólesik nekem. Tudj'isten, mit érzek, mit nem érzek, Tudja isten, hol jár az eszem. Miskolc, 1844. február Diósgyőr, 1847. július 8. 70