Ezredvég, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Kutas József: A füstbement terv

ten alapuló szidás tömkelegét, amelyet még távollevő szüleim fognak rám zúdí­tani. Elhalasztott szaktárgyaim és vizsgáim nem nyomasztottak jobban, mint a sportcipőmbe szorult picike kő, és az ég egy fokkal sem lett halványabb, ha a hol­nap eszembe jutott. Szabad voltam, mint az esés. Korlátlan tartalékokkal rendelkező fiatalember a huszonegyedik századból, akinek éppúgy nincsenek konkrét céljai, mint egy in­diai vízhordónak, nincsenek programjai vagy nagyszabású tervei sem, melyekkel kiválthatná a világot... semmim sem volt az egy szombat délelőttön kívül, ezt is egy átsörözött éjszakán nyertem a cimborától. Ki tudja, ha előbb dőlünk ki, ez a séta is másképp alakul! De nem néztem hát­ra, nem törődtem a lompos, elhanyagolt külsejű előérzetekkel, a délelőtthöz simul­tam, és beszívtam kemény kesernyés sörszagát. A buja nagyváros kapualj-hónal­jaiból illatozó nyárszagot és az ég hanyagul festett fényeit is belélegeztem. Kuncognom kellett, ha a jövőmre gondoltam. Anna, a barátnőm felettébb érzé­keny volt erre (mint minden másra, ami megrepesztette az ő jövőjének fénylő tük­reit), de ő nem volt itt, hanem a síitákról tanult veszettül, mintha az ő tanulása egy mákszemnyit is számított volna a világnak vagy az araboknak, akiknek fogalmuk sem volt róla, hogy Anna a világon van, és róluk tanul; ideges nevetés volt ez, el­haló, mert kezdtem megrémülni az előttem megnyíló idősivatag határtalanságá­tól. - Vagy alusznak kétségbeesetten, taramtra, taramtra, bumsz... Hiába, a jókedv egyik pillanatról a másikra szállt, járművet cserélt. A város és az utcák elvesztették legyűrhetetlennek hitt hangulataikat: hirtelen több pincele­járót láttam egy másodperc alatt, mint eddig, a járda szintjén kormos szegélyű ablakok és szénledobók hunyorogtak felém, és a keskeny, elnyűtt ablakokra fe­szülve lustán rezgett egy-egy szürkehályog-függöny. A dal meghalt a szívemben. Ha lett volna tartalék erő a mobilomban, és ha tudtam volna a számot, megpró­báltam volna egy déli vonatot keresni, menekülésképpen. A szánalmas egérút mint lehetőség kissé felderített... Azért ennyire még nem mennek rosszul a dol­gaim, de egyre kevésbé csodáltam magam azért a nagyszerű szabadságért, mely­­lyel megajándékoztam magam. Legalább azt a meg sem próbált kollokviumot le­tehettem volna.. .legalább Annának szólhattam volna, hogy nem nála töltöm az es­tét - egy idő óta inkább nála voltam, mint vele -, a faltól falig érő heverőn, melyek­re mindenféle színű és alakú párnát halmozott, és szerelemhimalájának nevezte... legalább... megköthetném a cipőfűzőmet, mielőtt hanyatt-homlok bezuhanok egy tiszteletemre kitáruló borozó ajtaján. Lehajoltam - egy pillanatra felsejlett a tegnapi cimboránál látott reklám, mely­ről, ha agyonütnek se, tudnék többet-szebbet mondani, csak annyit, hogy egy óri­áspók felfalta a fiú körüli vidám világot­­, és rendeztem közös ügyeimet a pertli­­vel. Fél szemmel a mozdulatlan főárnyékom tömbje mentén hullámzó fióka­moz­gásokat figyeltem, egybevágnak-e a valós és a képzelt dolgok, de semmi gyanú­sat nem tapasztaltam. A boldog, félrészeg, kábult állapotból lassan-lassan a felszínre evickéltem, ám nem ízlett a tiszta, józan levegő. Tovább szaporodtak a belváros gyanús foltjai, a 32

Next