Bihari Napló, 2001. március (12. évfolyam, 49-75. szám)

2001-03-01 / 49. szám

Engedély nélkül nincs szerződés Folyamatban van az egészségügyi szolgáltatásokra érvényes szerző­dések megkötése - tájékoztatott dr. Mircea Nasta, a Bihar megyei Egészségbiztosítási Pénztár aligazgatója. Eddig több magánrendelővel is aláírták a hivatalos iratot, közülük hét olyannal, ahol laboratóriumok is működnek. Megkezdték a háziorvosokkal is a szerződéskötést, a kórhá­zak későbbre maradnak. Pontosításként Nasta elmondta, hogy a szerző­dés aláírását követően megegyeztek a rendelőknek járó összegekben is. A nagyváradi Arsmed, Avrona, Betania, Bioinvest, Diaglas, G&E&N, Pelican rendelőintézetek laboratóriumaiban végzett analízisek többségéért nem kell fizetni, ha a páciensnek van a háziorvos, vagy a szakorvos által kiál­lított küldőcédulája. A vizsgálatok fajtájáról és számáról érdeklődve Nas­ta doktor a keretszerződés szabályzójára hivatkozott, amely megjelent a Hivatalos Közlönyben, és tartalmazza a különféle vizsgálatok (vér, vize­let, széklet, radiológia) névjegyzékét és árát. Ha valaki nem orvosi utasí­tásra, hanem saját elhatározásból szeretné elvégeztetni a vizsgálatokat, ki kell fizetnie ezek ellenértékét. A kórházak mellett működő járóbeteg-ellátókról érdeklődve megtud­tuk, a szerződéskötéshez az ambulanciának érvényes működési engedél­lyel kell rendelkeznie. Ennek hiányában elfogadják az ideiglenes enge­délyt is. Ezeket a közegészségügyi igazgatóság bocsátja ki. A Megyei Kór­ház Fő utcai rendelőintézetének helyzete a kiköltöztetés miatt bizonyta­lan, egyébként a jogi képviselői még nem jelentkeztek szerződéskötésre, mondta az aligazgató.­ ­ Fekete Ildikó NAGYSZALONTA Haladék a tömbházlakóknak Háromnapos víz- és fűtésszü­net után múlt szerdán a nagysza­lontai Helység- és Lakásgazdál­kodási Vállalat vezetői egyhetes haladékot adtak a tömbháznegye­­dek lakóinak a számlák rendezésé­re. Akkor közel hárommilliárd lej­jel tartoztak a lakosok, s a Közmű a víz- és hőszolgáltatást csak ak­kor biztosítja hosszú távon, ha na­pokon belül legalább az összeg fe­lét befizetik. Február utolsó napján össze­gyűltek a tulajdonostársulások képviselői, hogy találkozzanak a vállalat vezetőivel. Mihai June, a Közmű igazgatója ismertette a helyzetet. Egy hét alatt több, mint egymilliárd lejt sikerült behajtani a tömbházlakóktól. A januári fűtés­támogatás is megérkezett, ám így is hatalmas a tartozás. Bár néhány társulás rendezte a számlát, most is előfordul 600 milliót meghaladó adósság.­­ A névsort nézve megál­lapítható, hogy bár sokan fizettek, mégsem sikerült a másfél milliár­­dot összegyűjteni. Ennek ellenére hajlandóak vagyunk átütemezni kintlevőségeinket. Újabb egy hóna­pos haladékot adunk azoknak, akik legalább megpróbáltak tör­leszteni. Azokban a lakásokban azonban, ahol tízmilliós nagyság­­rendű a tartozás, a napokban le­vágjuk a fűtést, és ehhez a hivatal és a társulások segítségére is szá­mítunk - jelentette ki Dorel Ungur, a vállalat tulajdonosa. Megvitatták annak a lehetősé­gét, hogyan lehetne érvényt sze­rezni a jogerős végrehajtási ítéle­teknek, és mi a teendő a szociális okokból fizetésképtelen lakókkal. Előbbi kérdésben a közmű vezetői azonnali segítséget ígértek, mond­ván, közbenjárnak, hogy legyen ideje Szalontára látogatni a végre­hajtónak. A szegény családok se­gítése a hivatalra hárulna, bár az e célra fordítható havi 25 millióból nem sok jut a közműszámlák ren­dezésére. Hosszú távon a társulá­sok felaprózása jelenthet megol­dást, ám a társulási elnökök kije­lentették, senki nem vállalja ön­ként a vezetői tisztséget, kötelezni pedig senkit sem lehet e hálátlan feladatra. Végül abban állapodtak meg, hogy a Polgármesteri Hivatal és a társulások képviselői bizottsá­gokat alkotnak, és megpróbálják rávenni a tömbházlakókat a kisebb társulások megalakítására. C­satócs Júlia Sürgősségi fogászatot terveznek Az Egészségbiztosítási Pénztár vezetősége sürgősségi fogászati rendelő létrehozását szorgalmazza. Gheorghija §ipo$ vezérigazgató lapunknak elmondta: több változat is felmerült, a legalkalmasabb a Megyei Kórház lett volna, de helyhiány miatt elvetették ezt az ötletet. A másik szóba jöhető megoldás a Széles utcai fogászati klinika lenne. Végül a megoldást a Sávi­estilor utcai fogászati intézet közössége kínálta fel, azzal a feltétellel, hogy a szolgáltatások ellenértéke mellett az EBP fizeti az őrző-védő szolgálat költségeit. - Megengedhetetlen, hogy egy ilyen népes városban, mint Nagyvárad, ne legyen sürgősségi ellátó, ahol hétvégén, éjszaka vagy ünnepnapokon megoldják a lakos­ság fogászati problémáit - mondta az EBP .vezetője. K.F.1 BUKARESTI RMDSZ-SAJTÓÉRTEKEZLET Jó lesz a helyhatósági törvény Befejezte munkáját a helyi közigazgatási törvény módosításainak eltérő képviselőházi és szenátusi változatait egyeztető közös parlamenti bizott­ság. A nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát is jóváhagyó cikkelyeket változtatás nélkül elfogadták - közölték a tegnapi sajtóértekezleten az RMDSZ-es honatyák. Az egyeztetett változatot a jövő héten a két ház plénu­ma elé terjesztik. Ráduly Róbert alsóházi frakcióvezető-helyettes és Kovács Csaba, a köz­­igazgatási bizottság tagja kiemelte, hogy az egyeztetés nyomán kialakult törvényszövegben először alkalmazták az európai uniós jogrendszerben használatos normákat, és igyekeztek érvényesíteni a központosítás lebontá­sának elvét. Feltétlenül szükségesnek tartják azonban a jogszabály végre­hajtási utasításának mielőbbi ledolgozását is. Mint ismert, a módosított helyhatósági törvény lehetővé teszi, hogy a tanácsülések ne csak románul folyjanak, ha a tanácsosok legalább egyharmada egy adott kisebbséghez tar­tozik, illetve lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó állam­polgárok anyanyelvükön forduljanak a helyi önkormányzathoz, ha a telepü­lésen számarányuk eléri vagy meghaladja a 20 százalékot. A Mediafax be­számolója szerint Ráduly Róbert „bizalommal várja” az alkotmánybíróság­hoz esetleg benyújtandó fellebbezések elbírálását, mivel az eloszlatja majd a jogszabály alkotmányosságát illető esetleges kételyeket. A parlamenti munkáról szólva Markó Béla szövetségi elnök megjegyez­te, hogy az ülésszak kezdetén bevezetett házszabály-változtatások érezhe­tően eredményesebbé tették a törvényhozási folyamatot. Háromfelé oszlik a közszállítási vállalat? A tegnapi váradi tanácsülé­sen az RMDSZ-frakció magya­rázatot kért Petru Filip polgár­­mestertől arra, hogy a kor­mányfőtitkársághoz a Helyi Ta­nács nevében, de annak meg­kérdezése nélkül nyújtott be írá­sos panaszt, azt kérve, hogy két váradi egyházi ingatlant töröl­jenek a visszaadandó épületek jegyzékéből. A hosszasan el­nyúló párbeszéd során a polgár­­mester elismerte, hogy igaza van a frakciónak. Az érdekesen alakuló, vitát gerjesztő napiren­den kívüli felszólalást rövidesen ismertetjük. Az ülésen vaskos szakjelentést terjesztettek elő a Helyi Közszállítási Vállalat tava­lyi tevékenységéről. Az alábbi­akban ezt ismertetjük. A nagyváradi Helyi Közszállítá­si Vállalatnak a múlt évi tevékeny­ségét elemző jelentése mellett a ta­nácsosok megkapták a Polgármes­teri Hivatal szakjelentését is, a köz­szállítási vállalat átszervezési in­tézkedés-tervezetével együtt. Ez utóbbi rövid és hosszú távra szóló javaslatokból áll. Az elemzést kü­lön végezték el a villamosforgalom­ra, a városi és a város környéki buszjáratokra. Petru Filip ezúttal szokatlan módon, a tanácsosok előtt kért szót. „Ha szükséges, elképzelhető a jövőben a közszálltási vállalat át­szervezése.” Májusban-júniusban megvizsgálják majd, hogy addig mit valósítottak meg a rövid távú elképzelésekből. Ha nem nő a válla­lat hatékonysága, újabb elemzést kell végezni. Szóba kerültek a belga autóbu­szok is. A Renault típusúakat elő­nyös áron, darabonként havi 300 német márkáért bérlik további két éven át. Megoldatlan még a Merce­des típusú csuklós buszok ügye. A Helyi Közszállítási Vállalat felaján­lotta, hogy megvásárolja őket, de a De Ge Bussales cég egy olyan proto­­kollum aláírását erőlteti, amelyben a váradiak köteleznék magukat 680 ezer márka kifizetésére. Erről a vi­tatott bérleti díjról folyik két per is. A polgármester közölte, hogy ha elvesztik a pert, ezt az összeget két éven belül ki kell fizetni. Deb­rean Gyula kérdésére, hogy ki ezért a fe­lelős, és ki fizeti majd meg a kárt, a polgármester azt válaszolta: az majd egy külön elemzés tárgyát képezi. Egy biztos: a közszállítási vállalat nevében, a Helyi Tanács tudta és jó­váhagyása nélkül kötötték meg an­nak idején azt a bérleti szerződést, ami miatt most pereskedni kell. Péter­­ Zoltán Az ülés előtt még vidám hangulatban csevegett a polgármester (Sükösd Tóth Krisztina felvétele) Elfogadták az adózható jövedelmeket Nagyváradon 79, Nagyszalontán 46, a többi bihari városban 45, me­gyénk községeiben pedig 53 olyan foglalkozást tartalmaz a Közpén­zek Felügyelősége által összeállí­tott lista, melyek közül, ha valame­lyiket egymagában űzi valaki, ak­kor a Megyei Tanács által jóváha­gyott évi tiszta jövedelem után kell adóznia. Az idén, a tavalyihoz ké­pest jövedelemforrásként vannak feltüntetve a listán a turistáknak kiadott szobák, sátorozóhelyek, turisztikai közvetítések, a halászat és halárusítás, valamint a nád ér­tékesítése. Ugyancsak előre meg­határozott jövedelemplafon után adóznak a gyógynövényárusok, a redőnykészítők, az iratmásolók, a kovácsok, az autószerelők, a víz­vezeték-szerelők, a fodrászok, a csempe- és kályhalakók, ha egye­dül, alkalmazott nélkül tevékeny­kednek. Az egyes tevékenységekre megállapított évi nettó jövedelem településenként változik. A turis­táknak kiadott szobáért Nagyvára­don évi 6 millió lej adót számol­nak, míg Nagyszalontán 12 milliót, a nagyközségekben és Diófáson 4 milliót, más községekben 5 milliót. Nem minden tevékenység szerepel minden település listáján. Nagy­szalontán például nem kell adózni a halászatért, de 19 millió lejben állapították meg a nádvágásból származó tiszta jövedelmet. Aki egy tevékenységet csak az év bi­zonyos időszakában végez, vagy 65 évesnél idősebb nő, illetve 75 éves­nél idősebb férfi az illető, annak 50 százalékos adócsökkentés jár. A megállapított jövedelemből levon­ják a személyi költséget, s csak a megmaradt összeget adózzák. A tanácsosok közül Sárközi Sándor nehezményezte, hogy a szalontaiaknak szinte minden lis­tán szereplő tevékenységért na­gyobb jövedelmet állapítottak meg, tehát többet kell adózniuk, mint a belényesieknek, margittaiaknak vagy más településen élőknek. Gavril Zoltán a traktoristáknak megállapított jövedelmet sokallta, míg Szabó Ödön azt kérte, hogy a varrógépjavítókat ne vegyék egy kalap alá a tévé- és számítógép-ja­vítókkal, akiknek 31 millió lejes tiszta évi jövedelmet állapítottak meg. Kérte, sorolják őket a 15 mil­lió lejes esernyő-, szemüveg- és töltőtolljavítókhoz, vagy a reális jövedelem után adóztassák őket. A Közpénzek Felügyelőségének je­len lévő képviselője azt mondta, ezek a jövedelmek megvalósítha­tóak. Bárki kérhette tavaly is, hogy reális bevétel után adózzon, de senki nem igényelte ezt. A tanács mégis úgy szavazott, hogy a varró­gépjavítók a reális tiszta bevételük után adózzanak. Albert Ferenc

Next