Bihari Napló, 2002. március (13. évfolyam, 50-75. szám)

2002-03-01 / 50. szám

Biharban a pedagógusok négyötöde sztrájkolt Tegnap kora délután Miklós Mihály főtanfelügyelő-helyettes lapunknak elmondta: a Bihar megyei Tanfelügyelőség nem foglal állást a kétórás figyelmez­tető sztrájkkal kapcsolatban. Tu­domása szerint a részvétel me­gyei szinten 80 százalékos volt Egyes iskolákban a pedagógu­sok fele sztrájkolt, máshol teljes volt a részvétel. „Én is egyetértek a szakszervezet követeléseivel, mert én is tanár vagyok” - tette hozzá a főtanfelügyelő-helyettes. Joan Jen- Jet, a Tanügyi Szabad Szakszerve­zetek megyei vezetőjét Vaskoh­­sziklás környékén értük el mobil­­telefonján, de ő még nem tudott nyilatkozni a részvételről. Helyet­tese, Alexandru Stanislav elmond­ta: megyei szinten a sztrájkban való részvétel közel 90 százalékos volt. Az általános sztrájkra­­ az eredeti március 6. helyett 11-én kerül sor. Tíz óra előtt néhány perccel szünetben szokásos nyüzsgés volt az Ady Endre Középiskolában. Persze mindenki tisztában volt az­zal, hogy nemsokára kezdődik a sztrájk. Tóth Márta aligazgató el­mondta: mindenki tudomásul vet­te, hogy 10 és 12 óra között nincs leckeleadás, csak feligyázás. Chi­­firiuc Apollónia szakszervezeti ve­zető szólt arról, hogyan telik a két óra sztrájk idején: „Megmagyaráz­zuk a diákoknak, miről szól a sztrájk, miért adódott úgy, hogy i­­lyen lépések megtételére van szük­ség. Az osztályajtók nyitva marad­nak, de a kapunál szolgálatos diá­kok állnak, és nem lesz jövés-me­nés ez idő alatt. Reméljük, lesz foga­natja a sztrájknak, hiszen mostanság Folytatása a 3. oldalon A diákok megértően fogadták a sztrájkot . (Sükösd Tóth Krisztina felvétele) Sikeres műtéten esett át Tempfli József püspök Tegnap reggel Budapesten, az Országos Traumatológiai Intézet­ben sikeres csípőprotézis-műtétet hajtottak végre Tempfli József nagyváradi római katolikus me­gyés püspökön. Amint arról Fodor József ál­talános helynök tegnap délben la­punkat tájékoztatta: a püspök a műtét után a körülményekhez ké­pest jól van. Előreláthatólag 8-10 nap múlva térhet haza Nagyvárad­ra, ugyanakkor a teljes felépülés mintegy két hónapot vesz igény­be. A beavatkozást dr. Melly And­rás végezte, míg a püspök kór­házi kezelőorvosa dr. Bartha Ti­bor. A helynök urat arra kértük: tolmácsolja olvasóink és mun­katársaink jókívánságait Tempfli püspöknek, akinek mielőbbi ha­zatérést és felépülést kívánunk. (szűcs) Számítógépes ismeretekkel rendelkező, érettségizett forgácsoló szakembereket keresünk szerszámgyártási területre, Budapesttől 15 km-re. Érdeklődni 6-14 óra között lehet. Tel.: 00-36-24/40-62-75 vagy 00-36-24/40-62-76. (231) Republic-koncert r»Ad­nu Atmtt hétfőn a Sportcsarnokban! Amikor egy segítő kézre van szüksége Tel.: 064/41-31-11, 064/44-48-66 www.paginiaurii.ro GOLDEN PAGES Filip cáfolja, hogy átigazolna A tegnapi helyhatósági ülést megelőzően - amelyen a helyi adók újratárgyalása is napiren­den szerepelt - felkerestük Pet­ro Alip nagyváradi polgármes­tert. Először azt kérdeztük a városvezetőtől, hogy a helyi a­­dók módosítása szerinte men­­nyiben érinti majd a megye­­székhely költségvetését, külö­nös tekintettel a hőerőmű átvé­telét követő elkerülhetetlen be­ruházásokra.­ ­ Figyelembe véve az idei adók kivetését követő helyzetet, a Pol­gármesteri Hivatal végrehajtó tes­tülete is benyújtott egy javaslatot a Helyi Tanácsnak. A telekadók eseté­ben azt javasoljuk, hogy azokat övezetek alapján differenciálják, kiküszöbölve ezzel az esetleges aberrációkat. Természetesen ezzel csökkenni fog majd a város bevétele, ami azt jelenti, hogy kisebb lesz a költségvetés kiadási oldala is, ami a lakosságot érinti majd hátrányo­san. Sok nagy, gazdag várost isme­rek, amelyek nem engedik meg maguknak azt a luxust, hogy támo­gassák a kultúrát, a sportot, az egy­házakat. Mi azt terveztük, hogy - akárcsak tavaly - több mint tízmil­­liárddal támogassuk ezeket. Éppen ezért nagyon nyíltan akarok erről beszélni a Tanács előtt. A tanácso­sok nem hozhatnak egyoldalú ha­tározatot. Ha csökkenteni akarják az adókat, hogy ezzel mérsékeljék a lakosság terheit, azt is figyelembe kell venniük, hogy akkor a város ke­vesebbet költhet a különféle támo­gatásokra. A Polgármesteri Hivatal számára nagyon könnyű azt mon­dani, hogy nincs vagy kevés a pénz, és az ezzel járó felelősséget átru­házni a Helyi Tanácsra. Folytatása a 2. oldalon Változtak a telekadók Döntött a nagyváradi helyhatósági testület A helyi adókra vonatkozó két tervezet közül kellett Nagyvárad Helyi Tanácsának választania A végrehajtó testület, illetve Orbán Mihály és Marcel Tarja tanácsos is benyújtott egy-egy módosító javaslatot Az utóbbi két város­atya a telekadó mellett a ház­adók megváltoztatására is ja­vaslatot tett A testület meghall­gatta mindkét fél érvelését, majd elsöprő többséggel a Polgár­­mesteri Hivatal pénzügyi igazga­tóságának változatát fogadta el. A helyi adók körül kialakult vi­tákról rendre beszámoltunk la­punkban is. Legutóbb tegnap, ami­kor ismertettük a pénzügyi igazga­tóság, illetve a két tanácsos előter­jesztését. A tegnapi ülés azzal kez­dődött, hogy Marcel Tarja a saját javaslatának ismertetése mellett a pénzügyi igazgatóság tervezeté­nek általa vélt hiányosságait ecse­telte. Orbán Mihály elmondta, hogy nem sikerült közös nevezőre jut­niuk a pénzügyi igazgatóval. A' tanácsos "szerint vissza kellene tér­ni a régebben alkalmazott övezeti felosztásra. Nem osztotta ezt a véleményt Petru Filip polgármester,­ aki sze­rint a mostani övezeti felosztást egy nemzetközi szakvállalat készí­tette, több szempont figyelem­­bevételével. Bár nem zárta ki, hogy ezt még tökéletesíteni lehet­­ amit meg is tesznek a reklamációk alapján de szerinte ez jóval ob­­jektívebb az előzőnél, amit csak „körzővel jelöltek ki a térképen”. Ami a házadóknál az övezetek el- Péter I Zoltán Folytatása a 3. oldalon Felvételünk a szavazás pillanatát örökítette meg (Alexandru Nitescu felvétele) Meghívó Újvárosba és a Bazilikába Szeretettel várják Nagyvárad hívő népét március 3-án, vasárnap délelőtt 10 órára a nagyvárad-új­városi református templomba, hogy közösen örvendezzenek a megszépült templombelsőnek. I­­gét hirdet Tőkés László püspök. A felújítási munkákat a Teleki László Alapítványon keresztül a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériuma támogatta. Ennek állít emléket az az emléktábla, amelyet Halász János, a kultusztárca politi­kai államtitkára avat fel. Jelen lesz Alföldi László, Magyarország ko­lozsvári főkonzulja, valamint több anyaországi és hazai közéleti sze­mélyiség. Ugyancsak szombaton 11.30 órától hálaadó szentmisét mutat­nak be a nagyváradi római katoli­kus Bazilikában, abból az alkalom­ból, hogy - hasonlóképpen az NKÖM támogatásával - felújították a Bazilikában található egyházi le­véltárat. FLORIDICA ÜZLETEK MÁRCIUS 1-8. Különleges alkalmi ajánlatunk vágott és cserepes virágból verhetetlen áron és minőségben. Nyitva naponta 8-22 óra között. Tel.: 42-61-37 és 43-30-12 Házhoz szállítást is vállalunk. (235) VÁRADYKON. Minden vers­barátot szeretettel várnak ma este 6 órakor a Lorántffy Zsu­zsanna Református Egyházi Köz­pontban, ahol a 22 költő­­ műveit tartalmazó Váradykon versanto­lógiát mutatják be. Közremű­ködik Hajdú Géza színművész.

Next