Bihari Napló, 2003. április (14. évfolyam, 76-99. szám)

2003-04-01 / 76. szám

Fotó: Alexandru Nitescu % Elégedetlen a mezőgazdasági vezető A Bihar Megyei Mezőgazdasági Felügyelőség vezetője saját miniszterét mentegette a tegnapi pre­­fektúrai tájékoztatón. Hangsúlyozta: továbbra is híve annak, hogy a sertéspestist megelőző, ám károsnak bizonyult oltóanyagot ne adják be az állatoknak. Kifogásolta továbbá a tanácsadást. Szeghalmi Örs szeghalmia@informmedia.ro Florian Pavel, a Megyei Me­zőgazdasági Felügyelőség (MMF) vezetője korábban ismertette: a mezőgazdasági minisztérium csúcs­­vezetése érkezik többnapos láto­gatásra Nagyváradra, fő céljuk a térségben folyó szakági munka ellenőrzése. Kezdetben az állam­titkárok és osztályvezetők jön­nek meg, nem biztos, hogy velük együtt érkezik Ilie Sarbu minisz­ter is, ő valószínűleg egy másik repülőjárattal jön, valamivel ké­sőbb. Az ünnepélyesen bejelen­tett látogatásból azonban alig lett valami, a miniszter nem jött meg. Pavel tegnap hangsúlyozta: nem kell emiatt kérdőre vonni senkit, meg kell érteni, hogy Sárbunak más dolga volt. Az MMF vezetője a sertéspes­tisre áttérve kijelentette: tovább­ra is híve annak, hogy a káros­nak bizonyult oltóanyagot ne ad­ják be az állatoknak. „Más or­szágban is pusztultak a sertések kezdetben. Méltóképpen kell ezt viselni” - mondta. Kifogásolta továbbá, hogy a Megyei Mező­­gazdasági Tanácsadói Iroda nem végez megfelelő munkát. Szerin­te elfogadhatatlan, hogy a nagy­váradi központban kilenc sze­mély dolgozik főállásban, míg a megyében csak 14 kirendeltség van. Arra a kérdésre, hogy a ki­lenc váradi alkalmazott mivel foglalkozik konkrétan, így vála­szolt: „Fogalmam sincs. Kérdez­zék meg tőlük. Nem lehet tudni.” Pavel a tanácsadói iroda átszer­vezését szorgalmazza. A tájékoztatón Florian Serac kormánybiztos bejelentette: két­­három héten belül megnyitnak pár megyei állatpiacot, amit a járvány miatt zártak be. Serté­seket azonban csak akkor vihet­nek eladásra a gazdák más me­gyébe, ha garantálják: nem hoz­zák vissza az állatokat, eladják őket. Serac szerint ez nem ab­szurd korlátozás... Partnerkapcsolat. A váradi­­ Andrei Muresanu tanintézet több külföldi iskolával tart fenn partneri kapcsolatot az európai C^m­^^is-program keretében. Teg­nap a sztelfiái­ í ® i­salából érkeztek vendé­gek, a volt l­-os iskolába. A házigazdák ■8 Éves­ táncos műsorral készültek. /4. A szerző felvétele Építészeti és bútorkiállítás Péter I. Zoltán Sajtótájékoztatót tartott teg­nap a váradi Expo Varadinum Kft., melyen bejelentették, hogy április 3-6. között tartják meg a Spring Expót az építőipari és bú­toripari cégek részvételével. Ioan Glájaru, a Bihar megyei Keres­kedelmi és Iparkamara elnöke ö­­römmel jelentette be, hogy a ta­valyihoz képest nőtt a részt vevő cégek száma, valamint a standok területe is. Az Expo Varadinum képviseletében Szabó Sándor és Cristian Ardelean igazgatók tá­jékoztatták az újságírókat. Össze­sen 56 építőipari és bútoripari cég állít ki a Sportcsarnokban, tizenhattal többen, mint 2002- ben. A Spring Expo történetében először a Nagyváradi Egyetemet is bevonták a szervezésbe, jele­sül az építészeti és a művészeti kart. A kiállítás hivatalos megnyi­tója április 3-án, csütörtökön 11 órakor lesz. A lakosság 12-18 óra között tekintheti meg a kiállítást a nyitónapon, valamint április 4- én és 5-én. A kiállítás utolsó nap­ján, április 6-án 10-16 óra között fogadják a látogatókat; 15-15.30 között nyújtják át az okleveleket; 15.45-kor kisorsolják a látogatók­nak szánt díjakat. A sorsoláson mindenki részt vesz, aki megvet­te a tízezer lejes belépőjegyet, a­­mihez még egy ingyenes kataló­gus is jár. A főnyeremény egy if­júsági bútor, II. díj 100 kilogramm lemosható festék. A belépőjegy ára 10.000 lej lesz személyenként - mondták a szervezők Hűséges olvasó. Akci­­­­ ónk szerencsés nyer­tese Jahmanovszki Ág­nes nagyváradi előfize­tőnk, aki tegnap öröm­mel vette át a Bihari Napló által felajánlott ajándékcsomagot szer­kesztőségünkben. - Amióta megjelenik a lap, előfizetője és ter­mészetesen olvasója vagyok. Nagyon elégedett vagyok vele, a lányommal naponta kézről kézre adjuk az újságot - mondta a nyertes. Fotó: Dérer Ferenc Tavaszköszöntő bál az Adyban Remek hangulatú tavaszkö­szöntő bált tartottak szombaton a nagyváradi Ady Endre Kö­zépiskolában, a Diáktanács kul­túrkörének szervezésében. A meghittséghez hozzájárult, hogy a díszterem előtti helyiségben és a díszteremben lévő, fehér és zöld damasztabrosszal terí­tett, nárcisszal díszített aszta­lokon gyertya égett. Sőt az ablakokban is pirinyó gyertyalángok lobogtak. A büfé is biztosított volt, s olcsón le­hetett harapnivalót (szendvi­cset, süteményt) és üdítőt vásá­rolni. A táncmulatság első részé­ben az iskola színjátszó cso­portja lépett fel Karinthy Az emberke tragédiája című paró­diájával. A rendezvény a fentebb említettek mellett attól is más, jobb volt, mint egy egyszerű buli, hogy minőségi tánczene szólt, s a táncparketten többen is bemutatták a hagyományos társasági táncokkal (például keringő, tangó, rock'n’roll, szam­ba) kapcsolatos ismereteiket. Voltak, akik ezen az estén ba­rátkoztak meg a gondolattal és ezekkel a táncokkal. A vigas­ság hajnalig tartott. NAPRAKÉSZ • Hittanórákat tartanak péntekenként felnőtteknek A premontreiek március utolsó péntek­jétől hetenként katekézisórákat tarta­nak az Úri utcai templomban. Mint is­meretes, a Biblia mellett a Nagy kate­kizmus a lelki kalauza minden hívő katolikusnak. Fejes Rudolf Anzelm pre­montrei apát szerint a felnőttkeresztelés, -első­­áldozás, -bérmálás, az egyházjog néhány kérdé­se szerepel majd ezeken a „vallásórákon”. /4. POLITIKA elleni végső támadás Tommy Franks tábornok, a szövet­séges erők parancsnoka is elismerte burkoltan, hogy a Bagdad elleni szárazföldi támadás a tervezettnél későbbre halasztódhat; a jelek szerint a felvonultatott csapatok nem elégségesek a váratlanul nehéznek bizonyuló katonai feladathoz. /2. Röviden □ Ma sorsolunk! Minden egyes ol­vasónk, akinek érvényes előfizetése van már­cius végéig, vagy újonnan fizetett elő a Bihari Naplóra, részt vesz a ma 11 órától a lapter­jesztési osztályon megtartandó nyilvános szá­mítógépes sorsoláson. A nyeremény egy két­személyes spanyolországi álomkirándulás ápri­lis 19-26. között. □ Ügyfélfogadás: Biró Rozália al­polgármester közölte, hogy április 2-tól minden szerdán 13-15 óra között külön ügyfélfogadást tartanak a magyar nemzetiségű lakosoknak az ő irodájában. Nagyvárad Helyi Tanácsának RMDSZ-frakciója döntött erről, tekintettel az egyre növekvő gazdasági, szociális gondokra. Rajta kívül minden alkalommal jelen lesz egy­­egy tanácsos is. □ Lakossági üzenetek: Április 2-tól 16-7.30 óra között Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármesterének telefonja üzenetrögzítővel működik. A telefonszám: 43-07-53. Az üzenete­ket minden reggel meghallgatják azért, hogy megpróbálják a felvetett problémákat megol­dani. Azért, hogy az üzenetet hagyó személyt vissza lehessen majd hívni, minden egyes eset­ben mondják be a nevet és a telefonszámot is. Halak az ablakba. Nem ápri­lis elsejei tréfa: furcsa reggelre ébredtek a nagyváradi Olimpiádés utca lakói. Ismeretlen tettes halakkal díszítette fel ablakaikat, pár­kányaikat. Szinte az egész utca minden házá­nak ablakába jutott a titokzatos ajándékozó figyelmességéből. Reggelre már a kóbor ku­tyák és macskák között is elterjedt a hír, így sietve a helyszínre érkeztek falatozni. A lakók elképzelni sem tudják, ki és miért te­hette ezt, arra gyanakszanak, hogy vagy va­lakinek az egész utca a haragosa, vagy elme­betegről van szó. Tegnap még azt mérlegel­ték, tegyenek-e feljelentést. Fotó: Szeghalmi Örs

Next