Bihari Napló, 2007. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-01 / 26. szám

Megkezdődött az éhségsztrájk Tegnap reggel a nagyvárad-olaszi református templomban tartott áhítat után Sándor Lajos lel­kipásztor megkezdte ötnapos éhségsztrájkját a Lorántffy gimnázium sportpályájának ügyében. Pap István Sándor Lajos református tisz­­teletes számára az olaszi temp­lomban reggel tartott áhítattal kezdődött a szerdai nap. Ott, Csűry István püspökhelyettes igehirdetése után a jelen lévő lorántffys diákoknak Sándor Lajos elmondta: kötődik a Lo­­rántffy gimnáziumhoz, mert öt évig volt az iskola lelkésze és a lánya is ebben a gimnázium­ban végzett. Azért vállalta ezt az öt napot, hogy felhívja a fi­gyelmét azoknak, akik tehet­nek valamit a sportpálya ügyé­ben. A tiszteletes bízik benne, hogy lesz, aki átvegye majd tő­le a „stafétát”. Nagy József Barna, az Erdé­lyi Magyar Ifjak (EMI) nagyvá­radi elnöke az áhítatot követő­en bejelentette: az EMI mint szervezet csatlakozik a tiszte­letes akciójához, ezért minden nap az EMI egy-egy tagja bevo­nul a Lorántffy központba szo­lidaritást vállalni Sándor La­jossal. Nagy József Barna közölte, hogy a sportpályaügy nem csak sportpályaügy, hiszen Erdély Romániához csatolásával sok­kal több mindent elvettek a ma­gyarságtól. „Ti nem vagytok itt idegenek, vállaljátok büszkén, hogy magyarok vagytok” - mondta. A templomi áhítat u­­tán Sándor Lajos átvonult a Lo­rántffy gimnázium vendégszo­bájába, ott és az olaszi templom­ban tölti idejét az éhségsztrájk ideje alatt. /3. Templom és iskola. Nem hagyja az iskolát Sándor Lajos lelkipásztor, aki éhségsztrájkba kezdett a Lorántffy Zsu­zsanna Református Gimnázium sportpályájának visszaszer­zéséért. A tiltakozó akciót megelőző plaszi templombeli áhí­taton igét hirdetett Csú­ry István püspökhelyettes, jelen vol­tak a Lorántffy gimnázium diákjai. Sándor Lajos a fiatalok­nak elmondta: azért vállalta ezt az ötnapnyi sztrájkot, hogy felhívja a figyelmét azoknak, akik tehetnek valamit a sport­pálya ügyében, és hogy bűntudatot keltsen azokban, akik el­mulasztottak valamit. Végezetül ezzel fordult a gyerekek­hez: „Tiértetek és a következő generációkért folyik ez a harc!" /3. Léda-ház A nagyváradi Helyi Tanács ülésén a Fő utca 59. szám alatti úgynevezett „Léda­­ház”-at Mihai Drecin, a Nagy-Románia Párt taná­csosa kiemelte az általános költségvetési tételekből. Azt sérelmezte, hogy ha bér­be adták a Partium Alapít­ványnak, miért költenek a felújítására 300.000 lejt. Ja­vasolta: utalják át a város magántulajdonából köztu­lajdonba, és más alapítvá­nyok is használhassák, pél­dául a Vatra Româneasca és a Pro Basarabia. Mihai Goldaci kinevezett jegyző tudatta, hogy a Partium Alapítvány versenytárgya­lás útján nyerte el az in­gatlan használatát. Marcel Bolos vagyonügyi igazgató lehetségesnek tartotta a ház köztulajdonba vételét. A polgármester erre még rá­tett egy lapáttal: ha nem ke­rül köztulajdonba, nem ad­nak pénzt a felújítására... Megszavazták Várad költségvetését Tegnap Nagyvárad Helyi Tanácsa jóváhagyta a város, illetve a Hőerőmű kivételével az összes alárendelt helyi érdekű vállalat költségvetését. Péter I. Zoltán A helyi költségvetés vitáját Petru Filip polgármester is­mertetője előzte meg. Az idei évben 399.481.340 lejből gazdál­kodhat a város, amely a tava­lyi költségvetésnél 11 százalék­kal kevesebb. A város saját be­vételi forrásait 205.574.000 lej­ben állapították meg, 4 száza­lékkal többet, mint tavaly. Az állami költségvetésből leosztott összeget még nem lehet ismer­ni, óvatos becsléssel 99.925.000 lejre számítanak, ami 40 száza­lékkal kevesebb a tavalyi évi­nél. A forgótőke értéke 44.000.000 lej. Az idei évre tervezett ban­ki hitel értéke 38.000.000 lej, 17 százalékkal kevesebb, mint 2006-ban. Csökkenő eladósodás A funkcionális kiadások az összkiadás 70 százalékát teszik ki, a tavalyi 66 százalék he­lyett, míg a fennmaradó 30 szá­zalékot beruházásokra fordít­ják. Tavaly a beruházások 34 százalékát tették ki az összki­adásnak. A polgármester remé­li, hogy a központi költségve­tésből nagyobb összeget kap­nak a költségvetésben szereplő tételnél, és a különbözetet be­ruházásokra fordítják, elérve így az idén is a 34 százalékot. Petru Filip külön hangsúlyoz­ta, hogy a város eladósodása az idén mindössze 10 százalék lesz, tavaly 11 százalék volt, de a tör­vény a municípiumok részére maximálisan 25 százalékos ela­dósodást engedélyez. Vállalatok költségvetése Úgyszintén tegnap a tanácso­sok jóváhagyták a Helyi Közszál­lítási Vállalat, a Piac- és Közte­rület-felügyeleti, Köztisztasági Önálló Ügyvitelű Vállalat és a Vízügyi Társaság költségveté­sét is. Mivel a Hőerőmű nega­tív költségvetést mutatott be, a helyhatósági testület ezt nem fogadta el. A következő ülésig a vállalat vezetőségének egy stabilizációs programot kell összeállítania, hogy a költség­­vetést egyensúlyba hozzák. Mihai Goldaci, az ideiglenesen ki­nevezett jegyző niu­mnusz Végső nyugalomra helyezték Matos Ferenc pápai prelátust A Bazilikában megtartott tegnapi gyászmise után utolsó útjára kísér­ték Matos Ferenc Lajos címzetes apátot, a Caritas nyugdíjazott elnö­két, kanonokot. Tempfli József me­gyés püspök a misén elmondta, hogy Matos Ferenc Lajos tudta: mikor bezárult a földi aj­taja, kinyílt neki egy az ég felé. Ennek tuda­­tában 83 év után nyugodt lelkiismerettel in­dulhatott útnak. /4. SPORT Brassóban lesz a csapatbajnokság Február 3-án a brassói Sportcsarnok ad ott­hont a 2007. évi országos cselgáncs-csapat­bajnokság döntőjének. A rendezvényen a Nagyváradi VSK és a Liberty klub közös csapatokat indítanak. /7. Röviden □ LADIK médiavetélkedő. Meg­hosszabbítottuk a LADIK Médiavetélkedő második fordulójának beküldési határidejét. Az eseményekről, érdekes történetekről szó­ló írásokat február 16-ig, péntekig várjuk szerkesztőségünkbe. □ Párbeszéd: A Partium Rádió (89,6 MHz) Párbeszéd című műsorának mai vendé­ge dr. Pete István szenátor. A műsor 17.30 órától kezdődik. Esküvő: Balázs Andrea és Csete Nor­bert tavaly november 25-én a bihari refor­mátus templomban fogadtak örök hűséget egymásnak. Sok boldogságot kívánunk ne­kik! Szívesen bemutatunk más idén házas­ságra lépett-lépő párokat is. A biharinap­­lo@informmedia.ro villanypostacímre vagy a 410346 Nagyvárad, Dacia sugárút 34. pos­tacímre várjuk az esküvői fotókat. BIHARI NAPLÓ ® 410346 Nagyvárad, Postafiók 14 ® 0259/41-27-27

Next