Fáklya, 1949. szeptember (4. évfolyam, 237-266. szám)

1949-09-01 / 237. szám

ILI és hÁ%L ítégyfrép&sek versenyeznek a Vasile Roaita Ill-ban A Vasile Roaita IFI-as száraz üzemének dolgozóit újabb versenyekre lelkesíti az Augusztus 23-i vál­lalások sikeres teljesítése után az, hogy városunkban egyre több üzem és gyár jelentette be a November 7. jegyében meginduló verse­nyeket. Nálunk a versenyek­ben is a négygépesek jár­nak elől. Gulyás Erzsébet elvtárs­nő a napokban versenyre hívta ki Chifirinc Olga elv­társnőt, aki — mint tudva­levő, — egyik legjobb szö­vője üzemünknek. A páros­versenynek egyik érdekes­sége, hogy Gulyás elvtársnő most, néhány nappal ez­előtt tért át a két széles gép kezeléséről a négy, keskeny­­gépes munkára. A 10 napig tartó párosversenyt a gyár valamennyi munkása érdek­lődéssel kíséri. Gulyás elv­társnő valamelyest lema­radt, ez azonban érthető, hiszen nemrég tért át a két­gépes munkáról a négygé­pesre. Lemaradása külön­ben csak néhány százalék. Augusztus 26-án, a ver­seny első napján Gulyás elvtársnő 108, Chifiriuc elvtársnő 109, 27-én Gu­lyásné 100, Chifiriuc 103, 29-én Gulyásné 117, Chifi­riuc 125, 30-án Gulyásné 104, Chifiriuc 126 százalék­ban teljesítette napi normá­ját.­ ­Grosz Ferenc Iff levelező. LEVÉL az Aprozar hiányosságairól Az utóbbi pár napban a piaci bevásárlásomnál meg­figyeltem az Aprozar és a m­agánárusítók árai közötti különbséget. Mindig azt hal­lottam, hogy az Aprozar ol­csóbb mint más, mégis azt kellett tapasztalnom, hogy ez nem így van. A magas árak mellett a kiszolgálás körül is hiányosságok van­nak, mert gyakran előadó­dik, hogy a „nagyságos asszonyokat“ még mindi­g előnyben részesítik. Az ilyen előnyben részesítések sokszor tolongást és pontat­lan kiszolgálást okoznak. Ha valamelyik dolgozó rá­mutat az ilyen kivételezésre nem tetszik a kiszolgálók­nak és így vita keletkezik. Az Aprozar vezetőségének már régi problémája a piaci sorbanállást kiküszöbölni, amelyet azonban még ez­­ideig nem sikerült elérnie. Hozzásegítene ennek a hiá­nyosságnak megszüntetésé­hez, ha a piaci elárusítóhe­lyeken legalább két pénztár működne, mert a vásárlás csak az előzetesen megvál­tott bonok alapján történhe­tik, így egy pénztár mellet a torlódás elkerülhetetlen. Az Aprozar vezetőségén­ek meg kell találnia az utat ahhoz, hogy a dolgozók­a­­ legolcsóbban, de sem­mi eset­­re sem drágábban, mint a termelőknél, eszközölhessék bevásárlásaikat, ami az árak lecsökkentéséhez vezet úgyszintén fel kell számol­­niuk a kiszolgálásnál ta­pasztalható kivételezéseket, ami a múlt kiskereskedel­mének maradványa. Ezért az Aprozar vezetőségének, valamint üzembizottságá­nak és pártalapszervezeté­­nek feladata, hogy az Apro­­zarnál dolgozó elvtársaknak kellő politikai nevelést nyújt­son, hogy ezek a hibák mi­előbb megszűnjenek. Mi, az üzemek dolgozói reméljük, hogy ezeket a kí­vánságainkat, amelyek a dolgozók közös érdekei, az Aprozar vezetősége rövid időn belül teljesiti. Kiss Lőrinc Infrativea levelező ­ ÉRTESÍTÉS Az egészségügyi minisz­térium 67,989. sz. rendelete értelmében Temesváron 12 hónapos egészségügyi vé­dőnői iskola nyílik. Felvételi korhatár 18—30 év között. Szükséges iskolai végzett­­ség legkevesebb 4 középis­kola. Bármilyen felvilágosítást nyújt Nagyvárad város Ideiglenes Bizottságának egészségügyi osztálya, volt városháza, 99 sz szoba. PÁKLYA Porfalomitották a szovjet bányákat Évente száz meg száz millió rubelt költ a Szovjet­unió a bányák műszaki munkálatainak tökéletesíté­sére és óvó intézkedésekre. 1949 első felében 125 mil­lió rubelt költöttek új és hatalmas szellőztető beren­dezésekre és tartós fémáll­­ványokra. A munkát megnehezítő fémport vízzel lekötik. A szénbányászat ezzel is kön­­nyebbé vált. Alig néhány ép telt el az­óta, hogy Balas Alexandru, a telegdi „Vénuszt’ term­előszö­­vet­kezet könyvelője üzleti ügyekben Bukarestben járt. Most érkezett haza és egy na­­gyon érdekes esetet mondott el, amely vele a vonalban történt­. Délelőtt tizenegy órakor ültem vonatra Bukarestben, de mivel az utolsó pillanatig do ­gom volt, nem volt időm éle­­lemvásárlásra. Délután öt óra­ felé, mikor már Tövis környé­kén járt a vonat, nagyon éhes voltam és bementem az étkező­kocsiba. — Röviddel azután jött az ellenőr és a jegyeket kérte. Mutattam harmadosztályú je­­gyemet. — Kérem! Ön nem tudja, hogy harmadosztályú jeggye csak este nyolc óra után lehet étkezni? — kérdezte. — Megvallom őszintén, nem tudtam és furcsának találtam. CSAK NYOLC UTÁN? — Vagy büntetést fizet, vagy azonnal elhagyja az étkezőko­csit, — jelentette ki erre a­ kö­telességét teljesítő ellenőr. — Nem volt mit tennem, éhe­­sen elhagytam az étkezőkocsit. A könyvelő elvtárs hivata­os ügyben járt Bukarestben. Noha utazhatott volna másodosztá­­lyon is, nem tette, mert ezzel az üzem költségeit növelte vol­na. Ez természetes, ez az or­­szág valamennyi dolgozójának kötelessége. A könyvelő elvtárs sietett ha­zamenni az első vonattal, mert az ü­zemben már várta a mun­kája. Nem várhatott arra hogy étkezhessen Bukarestben, hogy lekésse a vonatot. Nem hisszük, hogy a CFR hozta volna ezt a rendeletet, amely a dolgozók jogait sérti. Hiszen mi különbség van a harmad és a másodosztályokon utazó­­ emberek között? . . . Semmi. És a harmadosztály uta­­sai miért csak este nyolc után vehetik igénybe az étkezőko­csit? . . Vizsgáljuk jóindulattal a kér­dést! minden bizonnyal valami régről visszamaradt csökevén­­­nyel állunk szemben. A CFR- nek sürgősen el kell törülje ezt a szabályt­, mert az öntu­datos dolgozók harmadosztá­­lyon utaznak, hogy csökkentsék az üzem költségeit és nagyon sérelmesnek találják, hogy ,csak nyolc óra­ után vehetik igény­be a gyorsvonatok étkezőkocsi­ját. d. J. 3 TIZENNÉGYÉVES A SZTAHANOVISTA MOZGALOM Ezerkilencszázharmincöt augusztus 31-én, ma 14 éve, jelentkezett a Szovjetunióban az a mélyen forradalmi mozgalom, amit sztahanovizmus elnevezés alatt ismerünk. Sztálin elvtársnak egy 1935 májusában elhangzott beszéde váltotta ki ezt a hatalmas mozgal­mat. A Szovjetunió és a világ dolgozóinak nagy veze­tője akkor kifejtette, hogy a szovjet iparnak és techni­kának olyan emberekre van szüksége, akik teljesen magukévá tudják tenni a technika vívmányait, azokat maradéktalanul ki is tudják használni. Ez a beszéd in­dította el a Sztahanov-mozgalmat, amely rövid idő alatt villámgyorsan terjedt el az egész Szovjet Hazában. A Szovjetunió dolgozóinak sorában megindult ha­talmas mozgalom jelentősége abban rejlik, hogy elsö­pörte a termelés fejlődését gátló maradiságot és a dol­gozó tömegek alkotó kezdeményezésének eddig isme­retlen lehetőségeit és távlatait nyitotta meg. Bizonyít­ják ezt azok a termelési világrekordok, amiket csak a szovjet ipar tud felmutatni. Csak a Szovjetunióban fordulhatott elő, hogy P. Bikov, a fémvágás sztahano­vistája 29 hónap alatt 15 év normáját teljesíthesse, csak a Szovjetunióban volt lehetséges, hogy Ana Kuznyecova 1947-ben már az 1950-re előirányzott 38 munkanormát teljesítette, csak a szovjet ipar sztahanovista mozgal­ma tette lehetővé azokat az eredményeket, amelyeket ma nemcsak a Szovjetunióban, de az egész világon, széltében-hosszában ismernek. A Sztahanov-mozgalom az idők folyamán átlénye­gült. Nemcsak a termelés fokozásáért, de a minőség­ért, a gépek karbantartásáért és az ipari termelést ér­deklő száz meg száz kérdés megoldásáért indultak ha­talmas mozgalmak. A sztahanovisták forradalmi szelle­me hatja át ma a Szovjetunió minden iparágában és minden munkaterületén dolgozó milliókat és ennek kö­szönhető az a hatalmas fejlődés, amely a technikával egyidejűleg a káderek nevelését is biztosítja. A sztahanovista­ mozgalom, amelyet a Bolsevik Párt és Sztálin elvtárs irányít, napjaink egyik legnagy­szerűbb, legéletrevalóbb legyőzhetetlen mozgalma. A szovjet ipar ma egyik biztosítéka annak, hogy a béke erői szilárdan folytathatják harcukat a tömeggyilkosok ellen és ebben nem kis részük van a sztahanovista­­mozgalomban résztvevő dolgozóknak. Bejelentőhivatali jelentkezés szeptember 15-ig 8- án Dimitrie Cantemir páratlan oldal, 71—99-ig és páros oldal 2—82-ig. 9- én Nagy Sándor és Jó­­zsa Béla-utcák. 10- én Traian-tér, 12- én Rákóczi-utca párat­­lan oldal, 1—49 számig. 13- án Rákóczi-utca párat­lan oldal 49—65-ig és az egész páros oldal, valamint az Avram Iancu­ utca. 14- én Sztálin és Libertati terek, valamint az Aurel Lazar­ utcák. 15- én Horia, Kiss Ernest és Markos generális utcák. Az ötven dolgozónál töb­bet foglalkoztató üzemek munkásai nem jelentkez­nek, mert az üzemben kap­ják meg személyazonossági könyvüket. „A pártonkívüli proletariátusnak még egész sor más szervezete van, m­int a szakszervezetek, stb. Ezeknek a szervezeteknek igen nagy többsége pártonkívüli, de közve­tlenül kapcsolódik a párthoz. Mindezekre a szerveze­tekre a munkásosztálynak az adott körülmények között feltétlenül szüksége van, mert nélkülük lehetetlen a proletáriátus osz­­tálypozícióit a harc különböző szféráiban megszi­lárdítani, mert nélkülü­­k lehetetlen megacélozni s proletariátust, azt az erőt, mely a burzsoá rendet a szocialista renddel fe­lváltani van hivatva." Újból felhívjuk a lakos­ság figyelmét, hogy a­­ je­lentkezés mindenkire kivé­tel nélkül kötelező a meg­hirdetett napon, még abban az esetben is, ha fényképeit vagy iratait még nem tudta beszerezni. Szeptember 1- től 15-ig a következő sor­rendben kell jelentkezni: Szeptember 1-én József Attila-utca páros oldal, 2­­ 50. számig. 2- án József Attila-u. pá­ros oldal, 50—68-ig és 3 páratlan oldal 1— 21-ig, 3- án József Attila-u. pá­ratlan oldal, 21—79-ig. 5- én az egész Rimanóczy­­utca. 6- án Minszki, Ingusta és Scurta-utcák. 7- én Dimitrie Cantemir páratlan oldal, 1—71 szá­mig. SZTÁLIN.

Next