Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 5. szám - Harmos Károly: Emlékeim Jókairól
nem tudja megváltoztatni, ezért otthagyja. A vagyon kölöncétől megszabadulva a Duna ismeretlen szigetén új életet kezd, amely nem ismeri a tőkés rend szennyét és bűneit. Ha Jókai tisztán látja is, hogy a kapitalizmus elfojtja a nemes emberi érzéseket, ebben a regényében is romantikus úton keres megoldást. Egy család, egy kis közösség számára keresi a felszabadulást a kapitalizmus embert és lelket megnyomorító bilincseiből és nem látja a forradalmi utat az emberi boldogság megteremtéséhez, a megoldást az osztályharcban. Ennek ellenére a figyelmünket teljesen lekötő, varázsos mesemondó hangján, érdekes témaválasztásán kívül más jelentős értékei is ...vannak az Aranyembernek. Jókai kitűnő rajzát adja benne a múlt század eleji magyar kapitalizmusnak és költői képei, tájleírásai ebben a hozzánk annyira közelálló regényében különösen megkapóak. Aki a magyar múltba, de különösen a XIX. század magyar életébe, a letűnő feudális világba betekintést akar nyerni, az Jókaiban, a reformkor és a szabadságharc nagy regényírójában, kifogyhatatlan mesélőkedvű, igazmondó kalauzt talál. Életművének legjelentékenyebb részét haladó hagyományként becsülhetjük, mert hazafiságot, mély emberszeretetet ébreszt fiatalságunk fogékony lelkében. A nagy mesemondónak, Komárom nagy szülöttjének jövőbemutató optimizmusa bennünket is lelkesít és a mi küzdelmeinket is támogatja. Könyvei ezért díszes helyet érdemelnek dolgozó népünk ünnepi asztalán. Írta: Harmos Károly Jókai kocsisa A szelíd kékszemű, legendás Jókai ma, 50 évvel halála után szinte makulátlanabbul él emlékezetünkben, mint azelőtt Zavartalanabb a zseni hitele és igazibb hódolat környékezi. Az 50 év szűrőjén keresztül áttetszőbbé vált az értéke és kristályosan áll előttünk mint ember, költő, művész. Eltűntek a foltok, amelyekkel a politika, kritika, irigység és haszonlesés bemocskolták. A komáromi Jókai Egyesület 30 évvel ezelőtt emlékezett meg halálának 20 éves évfordulójáról. Áhítatos gonddal, ünnepélyes hangulatban gyűjtöttünk, rögzítettünk, és felelevenítettünk mindent, ami valamikor némi vonatkozásban volt vele. Legvonzóbbak természetesen azok a referádák voltak, amiket kortársaitól kaptunk, olyanoktól, akik még személyesen ismerték, szemtől-szembe látták, beszéltek vele, mert azok a közvetlen fényhatástól még kissé foszforeszkáltak. Ilyenek után hajszolva akadtam rá Szabó Ferenc 82 éves ekeli földműves gazdára, aki Pesten, Jókai urasági kocsisa volt. Kitűnő fogásnak tartottam, mert egy lvrés, sujtásos urasági kocsis szemszögén keresztül igen érdekes részletek ígérkeztek. Egy napig volt a vendégem. Elárasztottam minden széppel-jóval, csak beszéljen, meséljen Jókairól. Szórakoztattam, bókoltam, sőt le is festettem. Mindent elkövettem, csakhogy megeredjen nyelve. A hangulatkeltés és a kor végre megtette a hatást. ( A következőkben lehetőleg szóról szóra leírom az öreg mondókáját, ahogy én 1925- ben feljegyeztem.) — 1843-ban születtem Ekerben. Életemben csak egyszer voltam beteg, lábam dagadt meg, de nem kellett orvos. Sokáig feküdtem. Nagy baj volt az, tessék elhinni, hét hétig nem láttam a jószágot. A faluban még egy ilyen öreg ember van, mint én, a suszter, szegény ember; néha összejövünk, de nem igen beszélünk. Fiatal, olyan 70—75 éves, sok van a faluban. (Jókaira nehéz ráterelni a szót. Legszívesebben katonaéveiről beszél. A 60-as években szolgált Gráner-országban. (Laibachban.) — Nagyon messzi van az kérem, tán nem is tetszik tudni hol? Páduában is voltam, ott békát ettek a taliánok, meg ürgét. Jó emberek, nem bántanak. Kapitányom egy szót sem tudott magyarul, csak úgy összegyűlt a szó, oszt mégis megértettem. Lénung kevés volt, de nekem mindig volt pénzem, mert a gráner lányok nem engedtek fizetni. De azért éjjelre sohasem maradtam ki Hogy most mit csinálok? Hát szántok, vetek napestig. Még bírom a munkát, nem mondhatom. Van vagy hat gyerekem, úgy emlékszik , az mind a jussát akarja.