Fejér Megyei Hirlap, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-01 / 77. szám
Kedd, 1958. április 1. EICK MEGYE» **» Kommunista tanácskozás Balinkán IL Nem említünk neveket, mert az elhangzottakkal mindenki egyetértett. Egy ember mondta, de valamennyien azt gondolták, érezték. A szem minőségéről igaz, hogy az elmúlt évben 154 kalóriával jobb volt a szén minősége, de ha így megy tovább, mint most, akkor bajok lesznek. A válogatás sem megfelelő, de itt elsősorban a vájárok és a csillések felelősségéről kell beszélni. ha például felszedik a talpszenet, abba belerakják a meddőt és a szürkésfekete színű követ is. És hiába mondják nekik, hogy ne csinálják ezt , kevés a foganatra. Jól jellemezte a tanácskozás: adjanak az ilyen bányászoknak abból illetményszenet. Próbálják ki, hogyan lehet azzal tüzelni Biztos, hogy legközelebb nem lesz se meddő, se kő a szén között Munkafegyelem Tény, hogy van javulás a fegyelem megszilárdulásában. De korántsem jutottak el odáig, hogy megelégedhetnének. Nem használják ki a munkaidőt, későn szállnak le egyesek, cigarettáznak, esznek és csak utána kezdik el a munkát. Aztán jóval a munkaidő vége előtt már ott állnak indulásra készen a kasnál. S mire felérnek — jónéhányan vannak ilyenek — a váltásuk meg sem érkezett. Hát hol van itt a szakvezetők, felügyelők, aknászok felelőssége? Miért nem intézkednek, hogy megszűnjenek ezek? A rendet, fegyelmet meg kell követelni. A másik, ami ugyancsak bomlasztja a jó kollektívákat, a kétlakiak kérdése. Van egy csapat, vagy van egy front, amelynek 95 százaléka becsületesen, derekasan kivenné részét a termelésből, de visszarántja őket az az öt százalék , akiknek földjük van otthon, a bányába csak „szórakozni”, időtöltésből jönnek a munkahelyen pihenik ki a földmunka fáradalmait. Sur községből sokan járnak be Balinkára, de azok közül harmincan olyanok, akik szüleinek tíz holdnál több földje, szőlője, állatállománya, stb. van. Ez a baj nyitja. Nem nézik meg elég gonddal, kiket alkalmaznak a bányában. Takarékoskodás Elhangzott egy javaslat, miszerint hozzanak létre a bányánál egy takarékossági brigádot, melynek jelszava: „Takarékoskodjunk!” legyen. Volt, aki azt mondta, hogy a takarékosság elsősorban a műszakiak feladata. Nos, mind a kettőt megcáfolták, mert egyik sem helyes. Ha brigádot alakítanak, akkor a bányászok azt hiszik, hogy csak a brigád tagjainak kell takarékoskodniok. Ha pedig a műszakiaknak adják ki ezt a feladatot? Akkor az ő nyakukba szakad a sok tennivaló. Mert jó, az a né-hányszáz kommunista, KISZ-tag, műszaki takarékoskodik majd a jövőben is. De csak ezek takarékoskodjanak? Nem. Mindenki, a több mint ezer ember. Akkor lesz eredmény. Majd ha mindenki törődik azzal, hogy a Moll-vasakat kirabolják, azokat összerakják egy gyűjtőhelyre és nem hagyják Stcanaszéjjel heverni, elkallódni, mint most. Majd ha azok, akik a fát szállítják, nem sétálnak a vágatokban üres csillével, hanem megrakják azokat az értékes, földön heverő vas- és faanyaggal, biztosító berendezéssel. Vagy ha az iparosok, a villanyszerelők nem hagyják betemetni a sok kábelt,fahuzalt, hanem kiszerelik azokat, s Megtehetnék, mert nincs sok dolguk. A famentők is megelégszenek egy-két csille fával, a többit haddit takarja be a meddő. Igen, ha nem így fogják fel a takarékosságot, ha fiz mindegyiknek szívügye lesz, akkor lesz eredmény. De a takarékosságot egy brigádra vagy a műszakiakra hárítani nem egészséges dolog. Műszakiak — fizikaiak — szakok Itt-ott bajok vannak a műszakiak, a fizikaiak és a szakok közötti viszonnyal. Elmondták őszintén a tanácskozáson, hogy például Árki elvtárs aknász nem jól bánik az emberekkel. Durva hangon beszél beosztottjaival. Pedig már figyelmeztették erre a hibájára, mégsem változtatott. Vannak jelek, amelyek arra mutatnak — ez is kiderült —, hogy néhány műszaki megtorolja, ha a vájár vagy csillés felveti a hibákat, elmondja az igazat A bányászok legtöbbje felelősséget érez munkája, üzeme iránt. Nem veszik szívesen, ha hanyagságot, felületességet tapasztalnak. S ha szólnak erről, már „ütnek is a fejükre”. Feltétlen meg kell ezt szüntetni. A másik, ami ugyancsak megoldásra vár, az egyes szakok közötti viszony. „Kirabolják” a nyolc óra alatt a munkahelyet, csak szenelnek, teljesítenek 150 százalékot, vagy annál többet és utána mint akik jól végezték dolgukat, kiszállnak a bányából. Otthagyják a munkahelyet és nem gondolnak arra, hogy vajon örül-e majd ennek a másik szak? Nem örül, mert nekik biztosítani, átszerelni kell, amivel rengeteg idő megy el és még a 100 százalékot sem tudják kitermelni. Emberi bánásmód Nagyon sok függ ettől. A 2-es KISZ-front vezetője, Tábori Pál elvtárs rendszeresen tájékoztatja beosztottjait a bel- és külpolitikai kérdésekről. És ha valaki panaszszal megy hozzá, nem nyugszik addig, míg azt el nem intézi. És ha képtelenséget kérnek tőle, megmagyarázza, miért nem lehet azt teljesíteni. Nem „haverkodik” az emberekkel és mégis becsülik, szeretik. Amikor átvette a frontot, 150 csillét teljesítettek. Ma 300, 320, 400 csille szenet is kiadnak. Egy évi munka eredménye. Ez az, amikor megköveteli valaki a fegyelmet, szigorú, de egyben emberien bánik beosztottjával. Minden frontnak minden csapatnak el kell jutnia idáig. Az elbizakodottságról ilyen hangokat hallottunk: „Mi már elértünk szép eredményt, megtettük a magunkét, most tegye meg más is”. Van ebben a kijelentésben egy kis elbizakodottság. Az eredményeket nem vitatjuk, azok feltétlen elismerést érdemelnek. De elbizakodottságra semmi okuk nincs a balinkaiaknak. A párt, a kormány a jövőben is számít rájuk. Több, jobb, olcsóbbb szenet kér tőlük. Van feladat éppen elég Balinkán, amelyeket sikeresen kel megoldani ebben az évben és utána is. Azt mondták, a kommunisták meg akarják tartani az élüzem kitüntetést ebben az évben is. Hát ez magától nem megy. Nekik kell érte a legtöbbet tenni, de ez csak úgy sikerül, ha az ittott felbukkanó önteltség jeleit teljesen felszámolják. Orsovai Tibor EGY KOMSZOMOLISTA HŐSTETTE Éjfél után két óra lehetett. A Brjanszk melletti Pszur községben mindenki mélyen aludt. Szizov komszomolista észrevette, hogy az egyik ház fölött hirtelen tűzcsóva csapott a magasba. M. Szergejevának, a „Május” kolhoz tagjának gyulladt ki a háza. Szizov az égő házhoz rohant. A lángok már elzárták a ház kijáratát. A komszomolista betörte az ablakot. Szergejeva családja aludt és nem vette észre a tüzet. Szizov nem vesztegette az időt: az ablakon keresztül kimentette a két pici gyereket, Szergejevát és az értékes holmit. Majd kitárta a kaput s az utcára engedte a jószágot és a baromfit. Eklanra megérkeztek a tűzállók, akikkel együtt oltotta tovább a tüzet. Szirov a múlt év végén szerelt le s tért viszsza szülőfalujába, ahol nagy tiszteletet vívott ki magának. Ez a megbecsülés a példamutató colhozperaszinak és a tevékeny társadalmi munkásnak szól. ELHÁRÍTOTTA A KATASZTRÓFÁT Szörnyű orkán dühöngött. G. Rezvov pályaőr szokásos ellenőrző körútját végezte. Nehezen haladt előre a Volga hídján. Váratlanul nagy zuhanást hallott — a rácsostartóról leszakadt egy nyolc méter hosszú víztartály, ráesett a sínekre, keresztbe a hídon. Éppen akkor közeledett egy személyvonat. A pályaőr a szerelvény elé rohant. A szél majd ledöntötte a lábáról, a talpfákon kúszott tovább, majd felállt, igyekezett előrejutni, s közben szüntelenült álljt jelzett. A mozdonyvezető észrevette az integető embert a pályatesten és azt is, hogy valamit mutat a híd irányába. Szempillantás alatt lefékezett. A szerelvény két méterre állt meg a hatalmas tartálytól. A borzalmas katasztrófát így előzte meg a pályaőr ébersége és a mozdonyvezető tudása, lélekjelenléte. PÁRVIADAL A FARKASOKKAL Az Észak-Oszét Autonóm Köztársaságban, a Kalanyin kolhoz legelőin történt az eset. B. Dzsatyijev juhász éjféltájt észrevette, hogy farkasok hatoltak be a juhkarámba. Rájuk lőni nem lehetett, mert kárt tehetett volna a juhokban. Négy juhászkutya iramodott a farkasok felé. Kettő közülük megsebesült, a többi meg sehogysem tudott elbánni az ordasokkal. Dzsatyijev ekkor vadászkéssel a kezében beugrott a karámba. Két farkast megsebesített. De a leghatalmasabb bestia a juhászra rontott s beleharapott a látóba. Dzsatyijev nem vesztette el a fejét, bírókra kelt a vadállattal. A farkas nemsokára a földön hevert. A bátor juhász megmentette a nyájat. Bátor emberek Magyar képzőművészeti kiállítás Moszkvában — Szovjet, kiállítá» Budapesten A moszkvai Puskin múzeumban gyors ütemben folynak „A magyar forradalmi művészet” című képzőművészeti kiállítás előkészületei. A kiállítás április elsején nyílik, a Magyarország felszabadulásának 13. évfordulójával kapcsolatos moszkvai ünnepség-sorozat első eseményeként. Szovjet részről Mihajlov, a kulturális ügyek minisztere, magyar részről Mihályfi Ernő művelődésügyi miniszterhelyettes mond megnyitó beszédet. Rövidesen útnak indítják Moszkvából Budapestre az áprilisban nyíló szovjet képzőművészeti kiállítás anyagát. „A magyar forradalmi művészet" kiállításra szombaton az esti órákban Moszkvába érkezett Mihályfi Ernő művelődésügyi miniszterhelyettes és Dési Huber Istvénné, a nagy magyar festő özvegye. (MTI) * 1. oldal. A szovjet-magyar kulturális együttműködésről A felszabadulás után igaz barátság kezdődött a szovjet és a magyar nép között. E testvéri kapcsolatok szellemében alakultak ki a kulturális együttműködés formái is. A szovjet dolgozók igyekeznek mind többet megtudni a testvéri magyar nép kulturális életéről. Ugyanakkor c magyar munkások, parasztok és értelmiségiek körében élénk érdeklődés tapasztalható a szovjet népek kulturális eredményei iránt. Rádió, film, könyvcsere, vándorkiállítás, vendégszereplés küldöttségek cseréje — a kulturális kapcsolatok mindmegannyi lehetősége bőségesen nyújt alkalmat egymás megismerésére. A fentiek alapján 1957-ben több mint 10 különféle magyar kulturális küldöttség mintegy 10 művészegyüttes számos előadóművész, vagyis összesen több mint 300 fő látogatott a Szovjetunióba. Ugyanakkor a szovjet kultúra körülbelül 400 kiemelkedő személyisége érkezett Magyarországra. A szovjet közönség szívesen emlékezik a magyar kultúra kiválóságaira, akik hosszabb vagy rövidebb ideig egyes szovjet városok színpadjain felléptek. A Fővárosi Operettszínház művészgárdája, a „Budapesti Képeslapok”-at előadó esztrád-együttes, s a többiek, mind-mind feledhetetlen órákat szereztek a szovjet nézőknek. Nálunk is nagy szeretettel fogadják a vendégszereplésre érkező szovjet művészeket. O. Lepesinszkaja, V. Preobrazsenszkij, I. Szkobcov, s több más művész csaknem 40 napig vendégszerepelt Budapesten, Sztálinvárosban, Veszprémben, Tatán és más városokban. A szovjet szakszervezetek művészegyüttese 11 nagyvárosban 18 előadást tartott. A Pjatnyickij-kórus 20 magyar városban 34 előadáson mutatta be tudását. A kulturális együttműködés kiszélesítésében nagy szerepet játszanak a különféle kiállítások. Ezt nagyszerűen bizonyították a Budapesten és több más városban megrendezett „Az atomenergia békés felhasználása" és a „Szovjet könyv útja” című kiállítások. Hasonló jellegű magyar kiállítások szintén nagy érdeklődésnek örvendtek a Szovjetunióban. A szovjet közvélemény nagy szeretettel fogadta a „békevonattal" érkező magyar vendégeket, s azt a 300 pedagógust, akik megismerkedtek Moszkva, Leningrád és más városok tanulmányi intézményeivel. A magyar—szovjet kulturális kapcsolatok eseményekben gazdag múltra tekinthetnek vissza. E két nép őszinte barátságét tükrözi az 1958. évi kulturális együttműködési terv is, amely még inkább elmélyíti és kiszélesíti e kapcsolatokat. Néhány éven belül az ország egyik legérdekesebb szőlővidéke lehet a Velencei-hegység .Jól sikerült honlapot rendeztek vasárnap Velencén A Hazafias Népfront megyei bizottsága és a Szövetkezetek Fejér megyei Központja rendezésében vasárnap Velence községben jól sikerült holnapot rendeztek, amelyen nemcsak Velence község szőlőtermelő gazdái vettek nagyszámban részt, hanem a környékbeli falvakból — Sukoróról, Pákozdról, Nadapról, Kápolnásnyékről — is sokan eljöttek. A környékbeli termelőszövetkezetek vezetői és tagjai is részt vettek a bornapon. Délelőtt a velencei községi művelődési otthonban borverseny volt, amelyen a szakértők hatvannyolc fele, ezen a vidéken termelt bort ízlelgettek, hogy eldöntsék, melyik a legjobb borfajta. Nagy sikere volt a MEZŐSZÖV kisgép kiállításának is. A szőlőtermesztéshez szükséges kisgépek felkeltették a gazdák érdeklődését. Délután több szakelőadás hangzott el. Csóka János, a Hazafias Népfront Fejér megyei titkárának üdvözlő szavai után Bilkó Gábor műegyetemi adjunktus, a Velencei hegység geológiai települését vázolta. Elmondotta, hogy a leghíresebb magyar borvidékek, a badacsonyi, a tokaji, eruptív kőzeteken alakultak ki. Ebből a szempontból a Velencei-hegység is igen kedvező, mert a fő tömege gránit és ennek bomlásakor igen sok, a növénytermesztés szempontjából értékes anyag kerül a talajba és a területen nagy mennyiségben található lesz, ami szintén a szőlőtermelés kedvező kialakulását segíti elő. Babarczay József okleveles vegyészmérnök tartott ezután előadást a Velencei-hegység szőlőtalaj előfordulási lehetőségekről. Hangoztatta: kétféle talajjal kell számolnunk, a gránit máladékokból kialakult talajokkal és a löszös talajokkal. Mindkettő jó szőlőtalaj. A gránitmáladékok minőségi bortermelésre kiválóan alkalmasak, mert az égtáji fekvésük is jó, a löszökön pedig elsősorban csemegeszőlőt lehetne termelni. Ha az érdekeltek — termelőszövetkezetek, állami gazdaságok és egyénileg gazdálkodók — hozzálátnak a szőlővidék kialakításához, az ország egyik legértékesebb és legfontosabb bortermő vidékét lehetne kialakítani a fővárostól mintegy 47 kilométernyire, majdnem ezer hold szőlő telepítésére alkalmas területen. De ez a terület tovább növelhető megfelelő fekvésű legelők és erdőterületek hasznosításával. Nagyelőnye lenne az itteni telepítések- nek az is, hogy az országos viszonylatban nehezen beszerezhető szerves trágya kérdése megoldható volna a Velencei tó területén összegyűlő, évenként tetemes mennyiségű nádhulladék felhasználásával. Esetleg kisebb tőzeges foltok hasznosításával. Ezután Katona Zsigmond, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanszék professzora ismertette hogy elsősorban milyen fajta szőlőket kellene telepíteni, hogy kialakítsák a Velencei-hegység egységes borvidék jellegét. Hangsúlyozta, hogy mindnekelőtt a hárslevelű, a rizling, az ezerjó, a furmint és a leányka-szőlőfajták telepítését kellene szorgalmazni ezen a vidéken. Az érdekes előadások után számos hozzászólás hangzott el, amelyekben mind az a kívánság jutott kifejezésre, hogy a Velenceihegység valóban az ország egyik jelentős ,bortermő vidékévé váljék. Végül kiosztották a borverseny győztesei között az elismerő okleveleket.