Fejér Megyei Hirlap, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-12 / 215. szám

Péntek, 1958. szeptember 12. fejér megyei hírlap • Menni, vagy nem menni?... Hány és hány igaz ügyhöz méltó, buzdító szó mondja, bi­zonygatja ma, hogy tovább kell munkálkodnunk pártunk és a dol­gozók kapcsolatainak erősítésén. Városi és falusi elvtársaink szinte egybehangzóan azt mondják: — Helyes. Többet kell a pártonkívüli an­berekkel beszélgetnünk, tana­kodnunk. Csakhogy — miként, hogyan, amikor... És következik a rengeteg mun­ka felsorolása, amely mind na­gyon fontos, mind nagyon hasznos előbbrejutásunk érdekeire. Nincs kivétel. A város és a falu kommu­nistáinak erőfeszítése, munka­végzése — növekedjen az társa­dalmi, állami, gazdasági életünk bármely területén — kell, úgy­szólván nélkülözhetetlen. De ha ez így van,, akkor nem lehet másként a politikai munkában sem, amely azt követeli: vegyüljünk el jobban a nagy tömegekben, éljünk s haladjunk jobban velük. A párt és a nép előtti felelősség e nagy jelentőségű feladat megvaló­sításában nem tesz megkülönböz­tetést. Még úgysem, hogy kinek van sok és kinek van kevésbé sok konkrét elfoglaltsága. A dolgozó emberrel való szoro­sabb, sokágúbbb és barátibb kap­csolatok kifejlesztésének ugyanis legnagyobb akadálya a szinte „menetrendszerű” elfoglaltság. Elvtársaink ezt a tényt általában jogosan hozzák fel az egyhelyben topogás egyik okául. Jogosan annyiból, hogy drága időt foglal el, a törekvés lázától fűtött hét­köznapok huszonnégy órájából. Dehát ez mindig így lesz! Mindig sok lesz a munkánk és a kom­munistáknak különösképpen sok. Ezzel kell számolnunk és a poli­tikai munka feladatát végre át­gondoltan, szervezetten be kell illesztenünk nagyszerű felada­taink menetrendjébe. Úgy, mint a kommunistákra eggyel több gon­dot ruházó, nagyon-nagyon fontos, állandó feladatot. Tisztség nélküli és tisztséget betöltő, vezető elvtársakkal foly­tatott beszélgetések ezt az állan­dósult kört rajzolták ki: — Ott­hon — munkahely — otthon — és tovább semmi. Igaz. A régi idők túlzásaiba, amikor egy kommunistának kevés ideje jutott a családjával való foglalkozásra, törődésre — nem szabad vissza­esnünk. De nem szabad véglegesen beleesnünk egy olyan új hibába sem, hogy az ott­honon és a munkahelyen, — ami lehet üzemi, vállalati, hivatali, vagy a falusi elvtársak között egyéni, paraszti munkahely — , hogy ezeken kívül mást, más kö-t­­­telező feladatot nem ismerünk.­­ Jenei Károly elvtárs, a Székes-­­ fehérvári Finommechanikai Vál­lalat főmérnöke mondotta: — Az elmúlt időben több esetben jártam elvtársaknál, meglátogattam őket otthonukban. Meggyőződtem róla, hogy szükséges az ilyen kötelesség elvégzése. Többet kell szentelni­­ az ilyen feladatra, de — és ezt nagyon kihangsúlyozta — nemcsak azt a lovat kell biztatni, amelyik úgyis hú*... Érzékeny pontra tapintott Jenei elvtárs. Arra, hogy vannak, akik nagyon sok feladatot kapnak, s hogy ne legyen ezen, vagy azon az­ oldalon rés, vállalják a többet és el is végzik... Vannak olyan elvtársak is, akik önön elgondolá­suk — ha tetszik, hibájuk — ré­vén kerülnek olyan helyzetbe, hogy nem tudnak az emberek közé járni. Egyik alapszervezet titkára mondta: — Képtelen va­gyok kimenni. Ezt is, meg azt is, meg még amazt is meg kell csinálnom... Éppenséggel arról volt szó, hogy elmenjen az em­berek közé, csupán azzal a céllal, hogy velük találkozzon, beszél­gessen és ha a helyzet úgy hozza , vitatkozzon egyes problémák­ról. Nem a munkaszeretet és a kötelesség szeretet körül van Itt a baj, hanem abban, hogy a tit­kár elvtárs egyedül magával szá­mol, a hat másik vezetőségi taggal nem és a vezetése alatt álló csak­nem száz kommunistával még kevésbé. Harmadik példaként szolgáljon egy másik eset. Az egyik üzemi pártszervezet tagja mondotta el,­ hogy a „területen” egy esztendő-­­ vel ezelőtt, tavaly ilyenkor járt. Egyszerűen azért, mert akkor küldték , azóta nem. Később kiderült, hogy az illető elvtárs pártvezetőségi tag, tehát a munka szervezésében, nemcsak végrehajtó, hanem közvetlenül iránymutató szerepe van. És mindig, mindenütt felvetődik, előtérbe kerül az ok: sok a munka! Sok — de csak addig amíg a különféle hiányosságokkal nem birkózunk meg. Amíg csak azt a lovat bíztatgatjuk, amelyik úgyis megy, ameddig abban a tévedés­ben vállalunk sokat, hogy csak mi tudunk jól elvégezni valamit, s csak addig, amíg mindenki arra vár — még a pártvezetőség is — hogy valaki „küldje”. Az ilyen „szokások” felszámolása nélkül nem csinálhatunk olyan „munka­menetrendet”, amelyben elfog­lalja méltó helyét a párt szavát, igazát és céljait, magyarázatait hirdető politikai munka. Ha fon­tos a „forma”, akkor keressük meg a formát, amely nem kötött, nem szabvány, de a helyi viszo­nyoknak legjobban megfelel. A tartalmat a párt szavát vivő kom­munisták és a dolgozó emberek beszélgetései majd biztosítják. Napról-napra jobban, teljeseb­ben, csak — oszlassuk el a „men­ni, vagy nem menni,’ ártalmas töprenkedést. Kövessük azokat, akik munkájukkal máris azt sür­getik: — menni. Hegedűs Péter Több mint 1 millió forint megtakarítás az év végére A kormány takarékossági fel­hívására, ahol arra mód volt, külön tervet készítettek hogyan miként lehetne olcsóbbá, gazda­ságosabbá tenni a termelést, csökkenteni az önköltséget, növel­ni az anyagtakarékosságot. Azóta a balinkai bányászok több mint egy millió forint értékű import faanyaot helyettesítettek a vas­­támos csuklósgerendás biztosítás­sal. Pusztavám KISZ-fiataljai brigádot alakítottak a már ki­merült­ mezők biztosító anyagának „kirablására”. A Malomipari Vállalat dolgozói a kiőrlési száza­lék növelésével a villamosenergia csökkentésével már eddig is több százezer forintot takarítottak meg. A malmoknál a szállítást is ésszerűsítették, ennek is több ezer forint a gazdasági eredménye. A Fejér megyei Bauxitbányánál közel 500 forint értékű elfekvő anyagot kutattak fel és azokat olyan területen értékesítették, ahol használni tudják. Az Építő­iparban a téglák, alapanyagok gondosabb kezelésével a faanya­gok helyes tárolásával járulnak hozzá az országszerte kibontakozó mozgalom sikeréhez. Az eddigiek szerint a taka­rékossági mozgalom az alábbi te­­­­rületekre terjed ki: anyag és segédanyag, energia, üzemanyag újítás, munkabér és túlóra, rezsi-, költség, vegyesköltség, selejt­­csökkentés, elfekvő anyagok fel­tárása. Van tehát hol megfogni a forintokat. A módszerek általá­nosságban már kialakultak. Rá­jöttek üzemeinkben, hogy ahol szigorú a bizonylati fegyelem, ahol az ellenőrzés már elérte a maga­sabb színvonalat, ott gyümölcsöző a verseny, az egyszerű emberek törekvése. A Finommechanikai Javító Vállalatnál 319, a Velencei Nádgazdaságnál 105, a Sztálinvá­­rosi Sütőipari Vállalatnál 100, a Móri Sütőipari Vállalatnál pedig 29 ezer forintot takarítottak már meg ily módon eddig. Néhány he­lyen azonban — a Tőzegkitermelő és feldolgozó, Autójavító és Garázs, Székesfehérvári Nyomda, Fejér megyei Szesz- és Szikvíz­­ipari Vállalatnál — még sokat kell tenni azért, hogy nagyobbak legyenek az eredmények. Felül kell vizsgálni az anyag­­normákat, a gyártási segéd és rezsianyagok felhasználását, érté­kesíteni kell a felesleges álló­eszközöket. Meg kell szervezni a fogyóeszközök helyesebb forgal­mát, értékesíteni, ha van rá mód, fel kell használni a termelési hul­ladékot. S jutalmazni kell azokat, akik élenjárói a takarékossági mozgalomnak. Serkentsék, buzdít­­sák a versenyben résztvevő dol­gozókat és vállalatokat, tűzzenek ki a legjobbak számára pénz, vagy tárgyjutalmat. Csupán a tanácsi vállalatok több mint egymillió forint meg­takarításra tettek ígéretet ebben az évben. Ha megígérték, bizo­nyára teljesítik is Új versenyértékelési módszer a Dunai Vasműben A Dunai Vasmű Szakszervezeti Termelési Bizottságának érte­kezletén megbeszélték a munkaverseny mozgalom helyzetét, ered­ményeit és hibáit. Megállapították, hogy a mozgalom csak részben érte el célját. Ugyanis az eddigi féléves munkaértékelésnél sok tévedést és hibát követtek el, ami hátráltatta a kiváló dolgozói mozgalom kiszélesedését. Ezért elhatározták, hogy a jövőben ha­vonként értékelik a feltételek teljesítését, s egy-egy üzemben csak az a dolgozó lehet a „Szakma kiváló dolgozója”, aki hat hónap alatt a legtöbbször végzett a havi versenyben az elsők között, ugyanakkor elhatározta a Szakszervezeti Termelési Bizottság, hogy az év végéig terjedő feladatok megbeszélésére gyárrészlegen­­ként tanácskozásra hívja össze a műszaki vezetőket, a szakma kiváló dolgozóit és az újítókat. Sztálingrádi komszomolisták Sztálinvárosban, Perkátán, Pusztaszabolcson A sztálinvárosi KISZ-fiatalok nyári sztálingrádi látogatásának viszonzásául öttagú komszomolis­­ta küldöttség érkezett Sztálinvá­­rosba. A szovjet testvérváros kül­dötteit a sztálinvárosi fiatalok szeretettel fogadták. Vasárnap Balaton­ körüli útra vitték őket: Balaton Híredre, Tihanyba és Ba­dacsonyba is ellátogattak. Hétfőn a komszomolista fiatalok megte­kintették a Dunai Vasművet, ahol melegen összebarátkoztak a gyár fiataljaival. Vlaszov Vlagyimir martinász különösen a sztálinvá­rosi Martin Acélműben szerzett sok új magyar barátot a fiatalok közül. Délután a Mező Imre KISZ-szervezet klubhelyiségében bensőséges magyar—szovjet baráti találkozóra jöttek össze a két testvérváros fiataljai. Előbb meg­ismerték egymás problémáit, majd vidáman együtt szórakoztak a komszomolista és KISZ-fiatalok. A küldöttség szerdán délelőtt Perkátára utazott, ahol az Új barázda Termelőszövetkezet fia­taljait látogatta meg. Délután a Pusztaszabolcsi Állami Gazdaság fiataljait keresték fel és meleg baráti órákat töltöttek körükben. Jövőnk számaiból Azok az új létesítmények, melyeket eddig létrehoztunk, továbbá a korszerűsítések és felújítások, lehetővé teszik, hogy az egész ipari termelés lényegesen növekedjék. A há­roméves terv időszakában iparunk 22 százalékkal növeli gyártmányainak termelését 1957-hez viszonyítva. Az alumínium a jövő félne­k tartják a mondást. A közlekedés — elsősorban hajó, vonat, repülőgép — egyik legfontosabb anyaga. Az alumínium fajsúlya kicsi, ugyan­akkor ötvözési és hőkezelési eljárásokkal ugyanolyan tulaj-­­­donságúvá alakítható, mint a vas, acél. E kiváló fém útja: bauxit, timföld, alumínium. Az alu­­míniumiparban nagy és fontos szerepet játszik a timföld­­gyártás. Hogy ez az iparág megfelelő lépést tud­jon­ tartani , az alumíniumiparral, a hároméves terv előirányzata értel­mében három év alatt mintegy 29—30 százalékkal növel­jük a timföldgyártást, 1957-hez képest. Az állami bútoripar termelését három­­ alatt legalább 22 százalékkal kell növelni. Fokozottabb mértékben kell biztosítani a fahelyettesítő farostpozdorja és faforgácsle­­mezek felhasználását, £U\MI TUTORS IPAR \OD% a i. ■ mi 100­­-193? 3. oldal.

Next