Fejér Megyei Hírlap, 1960. május (16. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-01 / 102. szám
2. oldal. AMI SOHASEM VOLT Kattog a szövőszék és színes szálakat vet a vetélő. Készül a sokszínű szőnyeg. Az ablakon beszökő napsugár pántlikát fon a kislányok hajába és apró gyermekujjak átmondják a minták sokaságát. Vidám kacajjal telik a terem. A boldog gyermekzsivajt felkapja a nyitott ablakon beszökő tavaszi szél és nyargal vele a házak közé. Dr. Győry Tiborné — a szőnyegszövő szakkör vezetője — halkszavú barna asszony. Jól ismeri a faluvá serdült pusztát, Zichyújfalut, mely új faluvá nem nőhetett a Zichyek alatt, soha. Győryné jól ismeri az itteni életet. Férje családja hetven éven át tanított itt a pusztán betűvetést. Nem régen mondta el a zsehyújfalusi változásokat a Seregélyesen egybegyült nevelőknek, egy pedagógus továbbképzési nap alkalmával. Barna fedelű nagy kockás füzetbe írta fel sűrű sorokban az emlékeket és ez a füzet mesél most nekünk is. A puszta a Zichy-birtok központja volt. A gróf a földeket bérbeadta Dr. Elek Istvánnak Őmaga a kastélyban élt és csal a parkot használta. Ide cseléd neje tilos volt belépni. Ma is áll a kastély. Üzemi étkezde, , művelődési otthon és klubszoba van benne, p.hercakönyvek, mozi és televízió várja "esténkim a" dolgozókat. A lakos nos: 1949-ben állami gazdaságot létesítettek, s az állam megváltotta a földeket. 1956-ban bevezették a villanyt, és 1958-ban felépült az új, korszerű, négytantermes, parkettás, cserépkályhás iskola. A tanerők számát már előzőleg nyolc főre emelték. Ma 181 rádió van a faluban, hat televíziós készülék működik, és csaknem 300 újságot járatnak az emberek. Az Elek-féle gazdaságban parádéskocsis volt Takácsikéknál a nagyapa. A kis unoka most másodikba jár. És Miska bácsival levelez a Rádióban. Tabácsik néni mutatja is a leveleket, amiket a kicsi onnan kapott. Az elmúlt esztendőben történt, hogy Tabácsik néni megállította egyszer Györinét az utcán. — Tanító népi kérem, tessék szíves lenni megmondani Pirovits tanító néninek, hogy Anikónak a tornacipőt csak betanulni, — de akkor még szó sem lehetett az ilyesmiről. Az iskola azóta megkapta már a zongorát és egyenlőre tizen ismerkednek a billentyűk rejtelmeivel. — A múltkor egy gazdasági tehenész feleségével találkoztam össze, — meséli Győryné — megkérdeztem, hova megy? — Az orvoshoz. — Mi a baj Bula néni? — Semmi, csak vitamint kérek a doktor úrtól a kisgyermekeknek. Novemberben kaptak utoljára. És messze még a tavasz. Princesné férje fogatos az állami gazdaságban. Négy gyermeke van. A nagyobbik lánya a KISZ titkár. Éveken át nehezen járhatott a KISZ-be. Az asszony ellenezte. A kisebbik lány kitűnő tanuló. Princesné szájára ömlik a „panasz": — Hát az a nagy lány... Minden pénzem szőnyegre, meg konyhabútorra megy el... A flanc és a flanc... Ezt a kislány meg agyoncsapom. Mindig a könyveket bújja... De mondja, milyen a parketta az iskolában?... Mikor elment az új iskolába, a csodálkozástól alig jutott szóhoz. Szép fényezett parkett tükröződik az iskolában. A tanulók papucsokban járnak az osztályban. Az utcai cipők a folyosón sorakoznak. Szőnyeget szőnek a Zichyújfalui úttörők. A vetélőkön száll a színes szál. Ők már olyan életet élnek itt ezen a tájon, ami sohasem volt. (csa) megvenni, itt, míg ma az Elek-féle bérgazdaság szövetkezetben nincs már a lábára volt cselédei A felszabadulás előtt való, elkapkodták... Meg azt is ma is meglévő cselédházakban hallom Tanítónéni, hogy zongoaktak. Villany csak a kastélyra lesz az iskolában. Tessék megvan volt, mondani, mikor kezdje el egy Az iskola római katolikus ura- ilyen gyerek? Tudja, a Mariska talmi népiskola volt. 1919-ig egy, lányom annyira szeretett volna 1 919-től 1944-ig két■önerővel működött, ennek megfelelően egy, majd két tanteremmel. Idejártak az öszszes környező pusztákról a gyermekek. Sokan négy kilométert gyalogoltak naponta, 1945-ben felosztották itt is a birtokot, a volt cselédek között. Házhelyeket parcelláztak, kölcsönt és részletfizetési kedvezményt biztosítottak a házépítkezéshez. Ekkor nőtt ki rövid idő alatt a földből a falu, ma már nagyobb részt kéthárom szobás, tornácos házakban laknak az emberek. A cselédnép tehát önálló gazda lett, háztulajdon . Elsőutam az új zongorán. Délelőtt néptelen, de este népes a klub-könyvtár. Szövődnek a szálak, késszül a szőnyeg. (Neményi László felvételei) FETÉTI MEGYEI HÍRLAP Vasárnap, 1960. május 1. AZ EGYKORI ANDRÁSSY ÚT "Tegnap Budapesten jártam, rakták ki a járdára. Már hazafelé Láttam az ünnepi díszbe el jöttünk a felvonulásból. Amikor az törtetett gyönyörű várost. Végig Oktogonhoz, a mai November 7 mentem a Népköztársaság útján, térhez értünk, láttuk, hogy a ahol zászlórengeteg suhog, kavarog bukott és levitézlett uracskák ottnak a vörös, fehér és zöld színek, pöffeszkednek a kávéházak elé Tizenegy esztendővel ezelőtt, kirakott székeken és megvetően, 1949-ben kollégista voltam, és undorral néznek ránk. Mi is itt laktam a mai November 7 undorodva néztünk vissza s az térnél, (akkor még Oktogonnak egyik elvtárs hirtelen felkiáltott: nevezték) és május elsején tűn — Ezek nem vonultak fel?! tetni mentünk. Akkor is voltak Annyi időnk sem volt, hogy már az Andrássy úton vörös válaszoljunk, barátunk felkapott zászlók, de nem ennyi, mint most egy tégladarabot és a bukott Az Andrássy út akkor még nem urak közé dobta, volt egészen a munkásoké, a — Pusztuljanak a naplopók! proletároké. Akkor még itt nem — kiáltotta harsogva, érezte jól magát a munkás. El- Nekünk sem kellett több. Köhízott polgárok, változást váró veket, tégladarabokat kerítetteakciósok és spekulánsok ta- tünk és percek alatt kiürítettük nyártak itt a kávéházat. Az uracskák úgy Budapesten divat, hogy ta eltűntek, mint a kámfor, vasztól őszig a kávéházeltűntek... Igen, eltűntek, zak elé kirakják a székeket, asz- ? Tegnap, amikor végigtalokat és a vendégek a szabad- mentem a Népköztársaság útjánban kávéznak. Akkor még döntő a volt Andrássy úton, megfigyeltöbbségben volt nagyurak, nagy- hettem, hogy vannak még itt polgárok és reakciósok kávéz- pöffeszkedő naplopók, de a kágattak az Andrássy úton. A szévéházak, az egész Népköztersekeket és asztalokat május else- ság útja, mint minden, már a kéket és asztalokat május elsején munkásoké. * Sz. Pályázati felhívás az MSZMP Fejér megyei Bizottságának Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemére A Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem célja, hogy az értelmiségi dolgozók (pedagógusok, orvosok, agronómusok, jogászok, tudományos kutatók, mérnökök, írók, művészek stb.) valamint párt-, állami-, gazdasági és tömegszervezeti funkcináriusok, vezető propagandisták szervezett marxista-leninista oktatását egyetemi szívonalon biztosítsa. Az egyetemen a tanulmányi idő 3 év. A hallgatók az első évben filozófiát, a második évben politikai gazdaságtant, a harmadik évben nemzetközi és magyar munkásmozgalom történetet tanulnak. A tantárgyakból félévenként vizsgáznak és a tanulmányi eredményről bizonyítványt kapnak. Ennek törvényes elismerését az 1088 1957. MT. rendelet biztosítja. A tanév szeptember 8-tól július 30-ig tart. Hetenként egyszer meghatározott napon délután 4—8 óráig foglalkozás (előadás, osztályfoglalkozás) van, amelyen a részvétel kötelező. A tandíj egy évre 150 forint, nyomtatványkril kpp pronfo 9 fi moinl Az egyetemre való felvétel feltételei: általában egyetemi*, főiskolai végzettség, megfelelő munkásmozgalmi, szakmai tapasztalat. Az egyetemre pártonkívüliek is kérhetik felvételüket. A hallgatók felvételi vizsgát tesznek a marxizmus—leninizmus alapkérdéseiből. Az 1959-ben helyszűke miatt elutasított jelentkezőket — ha ismét kérik felvételüket — előnyben részesítjük. A pályázatot az MSZMP illetékes városi, illetve járási bizottságához kell május 25-ig beküldeni. A pályázat a járási, városi pártbizottságokon, vagy közvetlenül az Esti Egyetemen beszerezhető kérdőív alapján történik. A pályázónak a kérdőívhez mellékelnie kell: 1. részletes önéletrajzot, 2. igazolást a jelenlegi munkaköréről. Ezen iratokat a tavaly jelentkezetteknek is csatolniok kell. Az MSZMP Fejér megyei A legkülönb ünnep Károly bátyámról sokszor írtam már, de tized részét sem mondtam el annak, amit ő elmesélt. Csodálatos élete van ennek az embernek. Ahogy mondja, volt ő már minden: kram■pácsos pályamunkás a vasútnál, kórházi hullaőr a Sváb-hegyen, vadmacskaszelidítő egy vándorcirkuszban, halász a Tiszán, parádéskocsis a grófnál és igen sokszor munkanélküli, mert mindenünnen kirúgták, ha megtudták, hogy lázít. Ez volt a harmadik neve is: Lázító. Most váltóőr a teherpályaudvaron, 1945 óta. Azóta mindig pontosan szolgálatban áll és szabályozza a vonatok útját. Ez a történet, amit most leírok, még fiatal korából, a krampácsos korszakból való, vagyis 1931-ből, és amint Károly bátyám mondja, ezzel kezdődött az ő kálváriája. — Az úgy volt — kezdte mesélni a minap, — hogy a vonatról bekerültem a teherpályaudvarra krampácsosnak. Fiatal voltam és erős. Egy esztendővel azelőtt nősültem, és akkor vártuk az első gyereket, a Karcsi fiamat, aki most rendőrtiszt. ötödik éve dolgoztam már a vasútnál, de kint a vonalon semmit sem tanultam meg az életből, csak a krampácsolást. 1931. április elsejével kerültem be a nagy állomásra és egy idősebb sütőházi kazánkovács nemsokára elhívott a vasutasotthonba. Németh Ferencnek hívták az öreget. Ott, a vasutasotthonban hallottam először, hogy a május elseje igen nagy ünnep. — Már hogy volna az ünnep? — kérdeztem a többiektől, — hiszen benne sincs a naptárban. — Az igaz, — felelte erre Németh Feri bácsi. — De csak azért nincs benne, mert a május elseje különb, mint a csuhás ünnepek és nem merik beleírni a naptárba. — Már miért lenne az különb ünnep, mint a többi? — kérdeztem az én buta fejem szerint. — Azért te momlasz, mert május elsején a munkásember önmagát ünnepli és saját hitét hirdeti. — A saját hitét? — kérdeztem csodálkozva.— Hát van a munkásembernek saját hite is? — Ej, te zöldfülű! — rivalt rám az öreg.— Meglátszik, hogy a bivalyok, közt nevelkedtél... Hát már hogyne volna saját hite a munkásembernek? Mégpedig olyan hite van, öcsém, hogy te még olyan hitet nem láttál, amióta kétágú vagy. — És kicsodák a papok? — Kicsodák? Hát kicsodák lennének- Majd megtudod, csak gyere el május elsején? — Hová? — Ki az utcára, tüntetni. .. Tüntetni? ... Hiszen akkor dolgozni kell. — Kell, kell, hogyne kellene — hagyta rám az öreg a naivságom és dühösen elfordult tőlem. Nem vitatkozott tovább. De engem izgatott el az ünnep, és még jobban a munkások saját hite, mert azelőtt nekem senki sem beszélt ilyesmiről. Tizenkilencre is csak úgy emlékeztem, mint valami igen rossz és tilos dologra, hiszen gyermek voltam még akkor, alig tízesztendős, és csak annyit tudtam, hogy felfordult a világ. Később se magyarázta meg senki, mert apám meghalt a fronton, anyám meg örült, hogy élünk. Ott, a vasutasotthonban kérdezősködni kezdtem, és olyan dolgokat mondtak nekem, tizenkilencről, a munkásöntudatról, meg május elsejéről, hogy egycsapásra elhittem: a május elseje a legkülönb ünnep ezen a világon. Attól kezdve minden este elmentem a vasutasotthonba. Két hetünk volt még május elsejéig és ugyancsak készülődtünk a felvonulásra. Németh Feri bácsi szervezett mindent, ő tartotta a kapcsolatot a vasgyáriakkal is. Egyik este aztán cudar mérgesen, káromkodva jött be az otthonba. Azt mondja: — A hatóság betiltotta a május elsejét. — Mi az, hogy betiltatta? — kérdeztem én. — Mi az, hogy mi azhogy? — horkant fel az öreg. — Az, hogy befogod a pofád és kussolsz, mint a rühes kutya.