Fejér Megyei Hírlap, 1961. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-01 / 27. szám
S. Oldal. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Szerda, 1981. február 1. MILLIÓK A JÉGEN — Vasárnap a Velencei-tavon — A Velencei-tó a szó igazi értelmében Kincsesbánya. A tó környéke egyre inkább kedvenc országos üdülőhely, s évről-évre növekedik a Velencei-tó környékének idegenforgalma. A tó gazdag halállománya, a víztükröt borító nádrengeteg szinte felbecsülhetetlen érték. Szakemberek becslése szerint a tó víztükrének mintegy két- és félezer holdját nád bontja. Ha holdanként csak ezer kévével számolunk, ez legalább két és félmillió kévét jelent évről-évre. Ha a nád értékét kévénkét öt forintban határozzuk meg,gyakran hat-hat és fél forintot is elkérnek érte) ez tizenkét és félmillió forintot jelent. Persze, lehet, hogy a sással együtt ténylegesen négymillió kéve nád kerül partra , ha a rezervátum kivételével teljesen letakarítják az egész termést. A kitermelt mennyiség egy része exportanyag, a zömét a belföldi szükséglet fedezésére használják fel. Vasárnap megnéztük, hogyan halad a munka, mennyi nád vár még aratásra? A dinnyési vasúti felüljárónál szembetűnt az embercsoport a tóparton. Azzal a gondolattal indultunk feléjük, hogy a nádgazdaság dolgozóit, vagy szövetkezeti embereket találunk a jégen. Közelebb érve kiderült, hogy tévedtünk: az egyik honvéd alegység katonái készülődtek a aratásához. Vidám élcelődés és nema vaskos káromkodások közepette iparkodtak két agrosztroj nádarató gépet „jobb belátásra” bírni. Nem sok sikerrel. — Úgy látszik, alaposan megfáztak a masinák és ezért makacskodnak — jegyezte meg az egyik katona. Az alegység parancsnokától az iránt érdeklődtünk, hogyan kerültek a téli Velencei tóra a fiatalok? Mosolyogva válaszolt. — Az alegység KISZ-szervezetének régi törekvése egy televízió vásárlása. Amikor megtudtuk, hogy lehetőség van nád aratására, egy percig sem haboztak a fiúk: gyerünk, meglesz a televízió! A Velencei Nádgazdasági Vállalat a kitermelt nád ellenértékét ugyanúgy megfizeti, mint másoknak. Tekintve, hogy hét közben nincs lehetőségünk az ilyen természetű munkákra, azért jöttünk vasárnap. — És szívesen jöttek a fiúk? A körülöttünk álló, hidegtől pirosra csípett arcú fiatalok szinte egyszerre válaszoltak: — Igen. — Már a kezemben volt a szabadságos papírom, amikor megtudtam, hogy mit tervez a KISZ- szervezet vezetősége — mondotta S. Károly őrvezető. — Inkább idejöttem ... Szabira elmehetek máskor is. Lelkesek, vidámak ezek a fiatalok, csak azon bosszankodnak, hogy nem indulnak be a masinák. Már az alegység valamenynyi szakembere a két gép körül nyüzsög a nádgazdaság agronómusával, de nem boldogulnak. Sokan türelmetlenkednek is, hogy kárbavész a drága idő. Végre hosszas kínlódás után az egyik agrosztroj , ,megemberelte” magát. Lett is nagy ujjongás. Az eligazítás percek alatt megtörtént. Két ember a gépkezelő, négyen a levágott nádat „fektetik”, a többiek kötöznek. Külön kijelölték a „drótfelelősöket”, akik szabják a kötözőanyagot. Igazán katonás munkaszervezés... Akik nem kaptak beosztást a gépek mellé, azok a tolókaszákat vették birtokukba. Vállukra szedték a szerszámokat és már indultak is a nádszigetek felé... — Géppel, kézzel, de meglesz a televízió — mondotta búcsúzóul a parancsnok, majd komoly arckifejezéssel hozzátette: —Persze a televízió-vásárlás mellett az is a célunk, hogy minél több nád kerüljön partra, hiszen ez igen fontos népgazdasági érdek. Valóban így van, népgazdasági érdek. De vajon hogyan néz ki a népgazdasági érdek „lebontva” egy termelőszövetkezetre? Ezt néztük meg Pákozdon. A Szabadságharcos Tsz-ben úgyszólván az egész vezérkar együtt volt ezen a verőfényes vasárnapi napon. A zárszámadás és a tervkészítés utolsó simításait végezték. Amikor a nád kitermeléséről eléggé furcsa válaszokat kaptunk. — Az elmúlt hetekben nemcsak a tsz-tagok, hanem lányok, asszonyok, egyszóval a családtagok is részt vettek a nád aratásában — mondotta Budai Antal elvtárs, a termelőszövetkezet megbízott elnöke. Csodálkozó arckifejezésüket látva, magyarázóan hozzátette: — Szövetkezetünknek több mint 15 hold nádasa van. E terület learatásával lényegében már végeztünk: mintegy 15 ezer kéve nádat vágtak le a szövetkezeti tagok. — A munkadíjat hogyan számolták el? Munkaegységben, vagy pénzben? — Felesben — hangzott a meglepő válasz. A pákozdi szövetkezeti vezetők ugyanis a közös tulajdonában lévő nádast feles aratásra adták ki a tagoknak. Az igaz, hogy az idei évre betervezett 500 férőhelyes juhhodályra a gazdaságban visszamaradó nádmennyiség elegendő is, de a helyes eljárás az lett volna, ha a szövetkezeti tagokat a nádaratásért pénzzel fizetik. No és mi a szándékuk az elkövetkezendő hetekben? Sajnos erre a kérdésre nem kaptunk megnyugtató választ. A pákozdi szövetkezeti tagok abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy úgyszólván a tó néhány száz méterre van a községtől, de amikor végeztek a saját nádjuk aratásával, a tagok többsége abbahagyta a munkát. Itt meg kell jegyezni, hogy a szövetkezet vezetői sem sokat tesznek annak érdekében, hogy tovább szervezzék a munkát. Így aztán a tagoknak egy része eljár a Velencei Nádgszdasáshoz bérmunkára. A gazdaságtól minden levágott és d°"ázott kéve után egy forint 16 fűért k'" 'k. Ez a szövetkezet vezetősége a nád feles aratására kötött volna megállapodást a nádgazdasággal, és mozgósította volna az egész tagságot erre a munkára, akkor igen jelentős jövedelemhez juthattak volna. Amikor megemlítettük, hogy lehetőség van a nádaratásban részt vett szövetkezeti tagok munkabérének készpénzkifizetésére, azt a választ kaptuk, hogy erre a szövetkezetnek nincs pénze. Kiderült azonban, — mint a tsz „pénzügyminisztere” megjegyezte — hogy van pénze a szövetkezetnek, hiszen már erre az esztendőre igen jelentős mennyiségű terményre és kertészeti árura kötöttek szerződést. A szerződések után járó előlegnek egy bizonyos részét ilyen célokra is fel lehet használni. Az helyes, hogy a szövetkezet fogatai szállítanak a nádgazdaságnak, hiszen kévenként 34 fillért fizetnek ezért a munkáért. Még nem késő, és amit eddig elmulasztottak, még pótolni lehet. Szükséges azonban, hogy haladéktalanul érintkezésbe lépjenek a nádgazdaság vezetőivel és haladéktalanul megszervezzék a munkát. A nádgazdaság magánszemélyeknek ugyanis nem ad nádat felesbe aratni. De aki jelentkezik bérmunkára, azt szívesen fogadják. Nyilvánvaló, hogy a pákozdi, dinnyési, agárdi, gárdonyi, pázmándi szövetkezeti tagok megértenék: lényegében mindegy, hogy kitől kapják az egy forint 16, vagy 20 fillért. Azt is könnyen megértenék, hogy ezzel a módszerrel igen jelentős menynyiségű nád birtokába jutna a szövetkezet. Ha az összes így szervezett mennyiséget saját gazdaságukban nem is használnák fel ebben az évben, de lehetőségük nyílna arra, hogy a rászoruló más termelőszövetkezeteket annak idején tetőfedő anyaggal kisegítsék a készpénzért, vagy más ellenében. A Velencei-tó környékén lakó öregek még emlékeznek azokra az ínséges időkre, amikor éhbérért takarították le a nádat a tóról, mert így tudtak egy kis pénzhez és téli „tüzelőhöz” jutni. Mert, valaha ezekben a falvakban a törmeléknád is tüzelőnek számított, a búboskemencék nagy étvággyal „fogyasztották”. 1929 telén például — mint az idős H. Tóth János velencei szövetkezeti gazda mondja — teljesen letisztították a tó jegét, valamennyi nádat „levertek”, örültek, ha valaki munkát kapott. Ma már nem inségmunka a nádaratás, de szükség van minden kérésére, hogy export kötelezettségeinket teljesíthessük és az újonnan épülő szövetkezeti állatszállásokat befedhessük. S most nem olyan alapon kell aratni, mint a múltban. Mindenkinek megvan a jó megélhetése, nem is náddal tüzelnek már. Inkább a Velence környéki szövetkezetek tagjainak téli foglalkoztatását biztosítva, jólkereső lehetőségeket tár a tagok elé a Velenceitó kincse, a nád. A régi nádvágók közül sokan levágták már a maguk háromnégyezer kévéjét. Úgy gondolják, ez nekik elég. S azt is elképzelik, hogy most már leáll a nádvágás és majd ők kévénként az értéknek többszörösét kapják a nyáron. Ugyanis, most igyekeznek úgy fellépni, mint a nád védői. — Ne vágjátok a nádat — mondják —, mert jövőre nem lesz elég nádunk---- Úgy érvelnek, ha alacsonyabb lesz a vízállás jövőre, akkor két torzsát kell vágniuk, az ideit és a jövő nádjáét. Mások azt hangoztatják: „Ha van már a jégen, nem lehet vágni___” Az átlátszó, hamis érveket megcáfolta és cáfolja az élet. Mindig ott nőtt több és jobb nád, ahol levágták. És azért igyekeznek most összefogni a nagyüzemek, hogy mielőbb parton legyen a nád kévében. Gépek és emberek százai vonulnak ki, hogy megmentsék az értéket, a nádat! Szombat délután a megyei pártbizottság első titkára, Cseterki Lajos elvtárs is meglátogatta a nádaratókat. Muharos Ferenccel és Rácz Lászlóval beszélget. Munkában a halászok A Velencei-tavon télen sem szünetel a halászat. Évente több száz mázsa halat fognak ki a Törekvés Halászati Szövetkezet tagjai. De igen jelentős az a halmennyiség is, amit a különböző horgászegyesületek tagjai halásznak ki a tóból. Vasárnap a Halászati Termelőszövetkezet egyik brigádja jég alatt „húzott”. Az első nem volt sikeres, de a következő már bővebb zsákmányt eredményezett, s a végén összesen 750 kiló keszeg és 70 kiló ponty ficánkolt a szántalpakra erősített csónakban. A szakképzett, nagy gyakorlattal rendelkező halászok jogos büszkeséggel mondhatták el: ez a vasárnap eredményes volt, még akkor is, ha — mint az első húzás után — az egyik halász féllábbal a lékbe lépett. Baloldali kép: A kápolnásnyéki Vörösmarty Jobboldali kép: Várakozás — készülődés a Tsztasznal szerződést kötöttek a Vendéglátóipari_ , , ,,, , ... . ,,, Vállalttal, hogy a szükséges mennyiségű jeget parton‘ A » rakoncátlankodik, a tolokaszok kitermelik és el is vermelik, is pihennek még. Az apró gép már tolja a nádat. Németh Jenő—Takács László