Fejér Megyei Hírlap, 1962. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-01 / 178. szám

8. oldal. A hosszú kések éjszakája - foly módon Az angol kormányátalakítás hírére az újságírók megeresztették fantáziájuk gyeplőjét: előkerültek a merésznél merészebb történelmi hasonlatok, anekdotákat vetettek papírra és romantikus történetecskéken épülhettek az olvasók. Macmillant, őfelsége kormányának miniszterelnökét Bertold Brecht híres háromgarasos regényének főszereplője után elkeresztelték Bicska Maxinak. Megállapították, hogy Robespierre óta nem hullott le egyszerre annyi politikus feje, mint most. A Die Welt londoni tudósítója egy megható történetecskét talált fel az angol hűségről: egy államtitkár felszállt az Edinbourgh-London expresszre, s csak a vasúton tudta meg, hogy miniszter gazdáját menesztették. Úgy érezte, ilyenkor ott a helye a kegyvesztett főnök oldalán, akit Edinbourgh-ban hagyott. Meghúzta a vészféket, noha ez öt fontjába került, s visszautazott vigasztalni az ex-minisztert. Más lapok könnyezve számoltak be arról a miniszterrről, aki jóban-rosszban kitartott Macmillan mellett és most mégis hálátlanul félredobták. A lapok némi elégtételére szolgált, hogy a parlament ezt a minisztert melegen megtapsolta, viszont Macmillant fagyos némaság fogadta a házban. Az angol korány átalakítása valóban szokatlan mérvű volt, és formája sem volt mindennapi. Egyszerre tizenhat politikust szólított fel a kormányfő távozásra: hét minisztert, két tárcanélküli minisztert és hét államtitkárt. S az egész olyan váratlanul jött, mint derült égből a villámcsapás. Alig hozták nyilvánosságra az északkelet Leicesterben megrendezett pótválasztások eredményét, rá egy félórára a Downing Streeten bejelentették a „politikai vérfürdőt”. Ez a pótválasztás a maga nemében szintén nem volt mindennapi és joggal keltett szokatlan reakciót. A konzervatív párt jelöltje a harmadik helyre került, a liberális és a munkáspárti jelölt mögött. Mindössze 6578 szavazatot kapott az 1959. évi 17 990 szavazattal szemben. Az általános választások óta tehát 64 százalékkal csökkent a tory-szavazatok száma ebben a városkában. Körülbelül a tizedik pótválasztás volt ez, s ha az előző esetekben a számszerű eredmény nem is volt ennyire siralmas, a tendencia mindenütt plasztikusan jelentkezett: a konzervatív jelöltek iránt országszerte megrendült a választók bizalma. A sajtó hasábjain és a londoni szalonokban egyaránt az időjárás, valamint a derby mellé állandó beszédtémává lépett elő az angol politikai helyzet és a konzervatívok válsága. Ha e párt és politikája krízisének valamennyi összetevőjét fel akarnék sorolni, a leltár címszavakban is oldalakra rúgna. A lényeg az, hogy a tory-kormány sem politikailag, sem diplomáciailag, sem gazdaságilag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem tett például semmit a nemzetközi feszültség enyhítésére, sőt ilyen irányú ígéretét megszegve, a Bundeswehr kiképző telepé'.’ '• és amerikai haditámaszponttá változtatta a szigetországot. Mindezt megtetézve azzal, hogy a Karácsonyszigetek átengedésével cinkosságot vállalt az amerikaiakkal az atomkísérletek dolgában. Miközben London lakói növekvő nyugtalansággal figyelik, mennyire elszemtelenedtek a Mosley vezette neo-nácik — s ugyan ki ne látná az összefüggést a nagy német-barátság és e között? — A hobbyk az aldemastexni békemenet résztvevőit, meg a nukleáris leszerelés híveit csukják le, mint rendbontókat. Számlálatlanul utalványozta a kormány a milliókat az „elriasztófegyver” gyártására, holott maga McNamara amerikai hadügyminiszter közölte, hogy a szövetségesek önálló nemzeti atomütőereje katonailag fabatkát sem ér, a külföldön állomásozó angol katonák pedig az adófizetőktől elszedett fontokat arra költik, hogy világraszóló botrányokat okoznak. Közben nincs elég lakás, kevés az iskola, drágul kusok térdenállva könyörögnél bebocsátásért az Európai Köz Piac kapuinál, s mindent hajlandók feláldozni — a nemzetközösséget, a mezőgazdaságot, még híres angol büszkeséget is, — anélkül, hogy hozzálátnának a gazdasági pangás megszüntetéséhez. Illetőleg valamit csináltak befagyasztották a béreket. Az árak rögzítéséről azonban, hogy hogy nem megfeledkeztek. Szóval Macmillan úgy érezte valamit tenni kell, meg kell húznia a vészféket, mint a Weither megénekelt ama hűséges államtitkár tette. Állítólag 150 képviselő a konzervatív padsorokba fenyegette őt, hogy valamennyien fellázadnak, ha sürgősen nem gátolja meg a politikai földindulást. S Macmillan megrendezte a hosszú kések éjszakáját. Megfiatalított kormányát, mint a polgári lapok írják, minisztereinek átlag életkorát 55-ről 51 -re csökkentette. A legkompromittáltabb minisztereket — Selwyr Loydot, a „bérstop” végrehajtóját és Watkinson hadügyminisztert — menesztette. Az elbocsátottak helyébe „dinamikus politikusokat” ültetett, akik — s hivatalos propagandisták állítása szerint —, „eltüntetik a fáradság és a tespedtség látszatát.” Sőt, a párt elnöke a helyi pártszervezeteknél is elrendelte s .fiatalító kúrát”. A jelszó: „Lég kivénhedt párt-csatalovakkal!’ De vajon megoldja-e a jelzett problémákat és visszaszerzi-e a választók bizalmát a kormányátalakítás? Ami az utóbbi kérdést illeti, sok megfigyelőnek az a véleménye, hogy Macmillan a személycserékkel csak rontott mon helyzetén. Állításukat így magyarázzák: mindeddig leginkább azt becsülték Macmillanben, hogy igazi angol hidegvérrel irányított. S most, úgy látszik, elvesztette nyugalmát, a siralmas pótválasztási eredmények miatt pánikba esett és kétségbeesésében saját híveit tizedelte meg. Sok angolnak csinált rossz szájízt az a mód, ahogyan Macmillan elbánt elvbarátaival, akik voltképpen az ő utasításait hajtoták végre. A „fair play” hazájában legalább annyit elvárnak egy politikustól, hovy tartsa be a játékszabályokat. A fenti gondolatmenetből már következik a válasz a kérdés első részére is. Nyilvánvaló, hogy aátványos személycserék önmagukban nem oldanak meg semmit. .Néhány jó színész csapnivalóan rossz darabot is műsoron tarthat így ideig. De nem tizenegy év után, amikor a közönség már torkig van vele” — írja a Tribune. Igaza van. Mert valóban nem a színészekről van szó. A darabjai van baj, a politikával. S attól, hogy a szereposztást Macmilan felforgatta, a szöveg, a cseekmény a régi maradt. A miniszterelnök egyébként maga sem rejtette véka alá, hogy kormányának eddigi politikáját minden részletében változatlanul hagyja. A munkáspárt természetesen élt az alkalommal és bizalmasmmagi indítványt terjesztett a parlament elé. „A tory-politika az, aminek a teljes csődje bontakozott ki előttünk” — érveltek munkáspártiak és új választások kiírását követelték. Gaitskell szenvedélyes szavakkal ostorozta a kormány politikáját, szellemességei párthíveit zajos tapsra fakasztották, a kormánypárti padsorokban elnéző mosolyt keltetek, azután — a Ház bizalmat szavazott a kormánynak és Macmillannak, akit — mint egyik honatya nem minden rosszmájúság nélkül megjegyezte — csak csodálni lehet, hogy megőrizte fejét, miközben körülötte majd mindenkié a porba hullt. A lapok megírták, hogy Mme Fussaud híres panoptikumában Selwyn Lloyd ex-pénzügyminiszer viaszfejét nem olvasztották be, csak talonba tették, elvégre ki tudja, mit hoz a jövő. Arról viszont nem szól a fáma, hogy a Passaud-cég jószimatú főnöke Vacmilla*éijéről hogyan véle (Bafat Ihh) FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Szerda, 1962. augusztus 1. 48 órás általános sztrájk Argentínában Az Argentin Általános Munkásszövetség bejelentette, hogy szerdától kezdődően 48 órás általános sztrájkot hirdet a bérek általános rendezéséért, a nyugdíjak rendszeres folyósításáért, és az általános nehéz gazdasági helyzet enyhítését célzó intézkedések érdekében. Alsogaray argentin gazdaságügyi miniszter felkérte a szakszervezetek vezetőit , hogy legalább 30 nappal halasszák el az egész ország gazdasági életét megbénítással fenyegető sztrájkot. A munkások vezetői azonban kitartanak eredeti elhatározásuk mellett. Az Általános Munkásszövetség hárommillió munkást képvisel. A magánkézben lévő autóbusztársaságok közölték, hogy nem csatlakoznak a sztrájkhoz. A felháborodott munkások hétfőn hat autóbuszt felgyújtottak. Meggyűlt a hamu alatt a parázs (Folytatás az első oldalról.) szeretettel fogadták küldötteinket, az „unkari” itt olyan varázsszó minden zárhoz, mint a mesebeli „szézám nyílt ki”. De a megnyitó ünnepséget nemcsak színessége, pompája tette feledhetetlenné. Külső megnyilvánulásai mögött sok olyan belső értéke is szembeötlött, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Nagy jelentősége van annak, hogy felmorajlott a stadion, amikor a bejáratnál feltűnt a szovjet delegáció. Akiket kissé elárasztott már a hosszú-hosszú felvonulás, azok is újra figyelni kezdtek, mint amikor a nagy művész érkezik. És büszkén hallgattuk azt is, a kanadaiak nem angolul, hanem oroszul kiáltották a fesztivál jelszavát, a békét és barátságot. Ami húsz, de még tíz esztendővel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna: ma a béke és a barátság szavait oroszul éppenúgy tudja mindenki, mint az anyanyelvén. Amikor ez a nyüzsgő, kavargó nép elvonult, éltetve a békét, a fiatalság tüzes jókedvével, önkéntelenül is arra kellett gondolnom, valójában minden rendben lenne, kevés baj lenne a világon, ha mindenhol így megértenék egymást. Hiszen a menetben például egymás után vonult az NDK és az NSZK küldöttsége. Csak a zászlajuk volt más, a jelszavaik ugyanazok. Késő estébe nyúlt a megnyitó ünnepség. A felvonulást színes műsor követte, ahol az eddigi fesztiválokat rendező városok szerepeltek előbb, aztán a finnek és sok más nemzet. Színpompás tűzijátékkal ért véget a nap, s ezzel ünnepélyesen kezdetét vette a VIII. Világifjúsági Találkozó. Ónody György Beszélgetés a lengyel parlamenti küldöttség tagjaiva! Meleg baráti érzéssel ülték körül az asztalt a Lengyel Népköztársaság parlamenti küldöttségének tagjai, hogy megismerkedjenek Fejér megye múltjával, jelenével. Minderről a megye pártos tanács vezetői tájékoztatták a vendégeket. A legnagyobb élményt, az hozta, ami a tájékoztató után következett. Megszólalt a szejm tagjai között a közgazdász, a pedagógus, a számok embere, az orvos, a mezőgazdász és minden kérdésük egyelen célra irányult: megtudni, hogy mit hogyan csinálunk és miért? Álljon itt tájékoztatásul néhány: Hogyan döntik el az állandó bizottságok és a végrehajtó bizottságok között felmerült ellentétes véleményeket? Hány dolgozója van a megyei tanácsnak és hány függetlenített tanács dolgozója a vidéknek? Hogyan igazgatja üzemeit a tanács, milyen az együttműködés a szolgáltató üzemek között? Hogyan oszlik meg a megye földterülete és ádatállománya az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek között? Hány főiskolát végzett dolgozója van a tanácsapparátusnak? Hány nő dolgozik a tanácsmunkában? Milyen az orvosellátás, a kórház, a csecsemőhalandóság? Hol tart a szakmunkásképzés, az iskolaügy? Mit kapnak a községek és miből? . . . és így tovább. Már régen leper-egett a látogatásra szánt idő, de új és újabb kérdések következtek. S rá a válaszok, amelyeket megörökítettek a feljegyzések, Czeslaw Wycech elvtárs, a Lengyel Népköztársaság Szejmjének elnöke meleg szavakkal köszönte meg a baráti fogadtatást. — Hetedik nap vagyunk Magyarországon — mondotta. — Nagyon sok helyen jártunk, sokat láttunk, de mindent nem tudtunk felmérni. Nehéz szavakba foglalni benyomásainkat, a sok tanulságot. Látjuk azonban nap eredményeiket. S a mezőgazdaság, az ipar hatalmas fejlődése mellett feltűnt az emberekről való gondoskodás számtalan jele ... Beszélt a lengyel nép nagy erőfeszítéseiről is. — Nálunk ma a decentralizálás programja folyik. Meg vagyunk róla győződve, hogy nagyobb hatáskört kell kapniuk tanácsainknak az eddigieknél, s ezzel párhuzamosan csökken a központi dotáció és növekszik anyagi önállóságuk is. A gazdaság építésének programját illetően hangsúlyozta, hogy Lengyelországban is — a többi népi demokráciához hasonlóan — a nehézipar fejlesztésén, ezen belül pedig a gépipar és a vegyipar fejlesztésén van a főhangsúly. Az iparpolitika igyekszik felszámolni azokat az egyenetlenségeket, amelyek a múlt bűnéből ipar nélkül hagyták a mezőgazdasági területeket. A fejlődés érzékeltetésére megjegyezte: Lengyelország lakosságának 61 százaléka a felszabadulás előtt a mezőgazdaságban dolgozott, macsak a lakosság 38 százaléka van a mezőgazdaságban foglalkoztatva. Beszélt a szejm elnöke azokról a hatalmas erőfeszítésekről, amelyeket a Lengyel Népköztársaság dolgozói kifejtenek, hogy felszámolják a fasiszta pusztítás nyomait és rávezessék a ♦estvéri lengyel népet a bőség és biztonság útjára. — Még nem oldottunk meg sok súlyos problémát — hangsúlyozta —, de nagy erőfeszítéseket teszünk. Óriási összeget, a nemzeti jövedelem 19,5 százalékát ruházzuk be népgazdaságunkba. 600 milliárd zlotyt építünk be ötéves tervünk alatt, mert gyorsan kell iparosítanunk. És ennek a fejlődésnek aranyalapja, hogy ma a lengyel fiatalok 14 és 17 év közötti korosztályainak 76 százaléka tanul, él és fejlődik a kultúrforradalom. S beszámolója végén hangsúlyozta a KGST országok szoros gazdasági együttműködésének nagy fontosságát és azt a hatalmas lehetőséget, amely még kiaknázásra vár a testvéri országok gazdasági kapcsolatainak további kiépítésében. Bartha Tibor ATOMES OCEAN 1958 júniusában történt a Csendes-óceán egy távoli körzetében, a Karolina-szigeteknél. A „Vityáz” nevű szovjet expediciós hajó a Nemzetközi Geofiákai Év terve alapján széleskörű megfigyeléseket végzett. Fedélzetére váratlanul rádióaktív eső hullott, jóllehet a hajó több mint 600 mérföldnyire volt az ameikai magfegyver-kísérletek színhelyétől. Az atom bomlási termei, amelyeket a szél széthord az óceánon, erősen veszélyeztetik a békés hajózást, a légi közlekedést, a halászatot, a tudományos expedíciókat, sok ország és sziget a kosait. A „Vityáz” kénytelen volt idő lett visszatérni tudományos célú útjára. A hajón tartózkodók az dejekorán tett óvintézkedésekolytán nem kaptak sugárbetegéget. A termonukleáris bombával végzett amerikai kísérletek komolyabb következményekkel is ártak, így például rádióaktív amu hullása következtében a „Szerencsés Sárkány” nevű japán halászhajó legénységének valamennyi tagját súlyos sugárbetegség támadta meg; egyikük, Jutbojama rádiótávirász meg is halt A „Vityáz”-ot szerencsére meg tudták határozni a rádióaktívitás , fokát Azonban a Csendes-óceán számtalan kis szigete lakosainak, a több ezer halászhajónak, sőt a nagy hajóknak sem állnak rendelkezésére olyan műszerek, amelyek számontartanák a levegő és a víz rádióaktivitásának fokát Az amerikaiak folytatják atom ■ robbantásaikat. Június 4-én pél■ dául egy Thor rendszerű amerikai rakéta Johnston-sziget fölé emelkedett, s hidrogén töltetű gyújtófejének 50—65 kilométer ■ magasságban fel kellett volna robbannia. Ám a fellövés után ■ néhány perccel kiderült, hogy a repülést ellenőrző rendszer rosz■ szál működik, mire a rakétát kénytelenek voltak likvidálni. A robbanófej azonban nem robbant fel és a rakéta maradványaival együtt a tengerbe hullott. A robbanófej pusztító erejű töltete természetesen az óceán vizének veszélyes mértékű rádióaktívitását idézheti elő és veszélyeztetheti az emberi életet. Az atomipar fejlődése és a rádióaktív izotópoknak a technikában való széleskörű alkalmazása azzal jár, hogy nagy mennyiségű rádióaktív hulladék halmozódik fel. Az amerikai atom fanatikusak, figyelmen kívl hagyva neves szakértők véleményét, az egész békeszerető emberiség követelését, a rádióaktív hulladékot tartalmazó tartályokat mely helyeken a tengerbe dobják, a rádióaktív hulladék egy részét pedig Új-Skócia partjainál csövekbe, valamint a Tennessee folyóba engedik. Az angolok erre a célra az Ír-tengert, a franciák a Földközi-tengert használják fel. Ez pedig reális veszélyt jelent minden élőlényre. Hiszen a víz keveredése, a biológiai eltolódások eléggé gyorsan mennek végbe. Az ártalmas rádióaktív anyagok pedig előbb-utóbb bejutnak a növények, emlős állatok és halak szervezetébe... Az úszó hajókon elhelyezett magreaktorok szintén növelhetik az óceánok természetes rádióaktivitását. A „Savannah” nevű amerikai hajó például a rádióaktív hulladékot egyenest a tengerbe többek között a kikötők vizébe veti. Erről számolt be két amerikai szakember, Godwin és Warf, az atomenergia békés célú felhasználására összehívott IL genfi értekezleten. A Szovjetunióban merőben másképp tekintenek erre a kérdésre. A békés célok szolgálatában álló atomnak a legkisebb mértékben sem szabad veszélyeztetnie az erobert és környezetét.