Fejér Megyei Hírlap, 1963. április (19. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-01 / 77. szám
F Kedd, 1993. április 1. Az asztal körül FIATAL MÉRNÖKÖK Hét fiatal, egy-két éve végzett mérnök ül a szerkesztőesésű kerekasztal körül. Mollár Gábor, Kutassi Ferenc, Végh Jenő és Antal Ferenc a Könnyűipari Szerszámgép gyárból jöttek, Szabits József, Újházi Gyula és Jakab István a Könnyűfémműből. Gépészermökök valamennyien, most kóstolgatják a mérnöki hivatás ízeit, gondokkal, örömökkel és tervekkel teli. A meghívóra csupán annyit írtunk, baráti beszélgetésre hívjuk őket, szeretnénk megtudni hogyan illeszkedtek bele az üzemi életbe az egyetemi évek után, szeretnénk megismerni gondjaikat, terveiket és lehetőségeiket. Bár tartottam tőle, hogy a szűkszavú meghívó alapján kissé nehezen indul majd a beszélgetés, kellemesen csalódtam, mert az első néhány mondat után benne voltunk a téma kellős közepében. n — Túl sok az adminisztráció — kezdi Végh Jenő és míg a többiek arcát figyelem, látom, egyetértenek vele, hogy ezzel kezdi. — Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy nem mérnöki képzettséget igénylő munkát kell végezni? — Nagyon is azt. Jelenleg műszaki előadó vagyok a TMK-ban. Olyan könyvelői munkát végzek a napi nyolc órából vagy hat órán keresztül, amelynek elvégzésére alkalmas volna egy érettségizett leány is. Mérnöki munkát naponta, ha egy órát kell végeznem. Azt hiszem jogosan, ez nem elégít ki. A többiekre nézek. Kiegészítést, vagy ellenvéleményt várok. Csaknem valamennyien helyeselnek. Megegyezünk abban, hogy a fiatal mérnökök kihasználtsága, bár a könynyűfémműben valamivel jobb a helyzet, nem megfelelő. Napi egy-két órás mérnöki teendő még a legfiatalabb mérnöknek is kevés. — Adminisztrációra is szűkig van — szól közbe valaki —, mert egy fiatal, kezdő mérnök igen sokat tanulhat a különböző adminisztrációs kimutatásokból is. Megismeri az összefüggéseket. A vita akkor kezd igazán forrósodni, amikor megkérdezem: — Milyen beosztás volna a legmegfelelőbb kezdő mérnökök számára? — Feltétlenül helyes, ha a gyakorlati tapasztalatok megszerzése érdekében üzemben kezdi egy mérnök, — teszi le a garast Kutassi Ferenc. — Én a most indult híradástechikai részleg szereldéjében lettem művezető s minden szempontból elégedett vagyok, mert olyan új területtel ismerkedhetem, amit rajtam kívül sem sokan ismernek." Igaz, én is végzek olyan munkát, aminek elvégzéséhez nem kellene mérnöki diploma, de amit e mellett végzek, kielégít. Első lépéseitől nyomon kísérem egy új gyártmány születését s azt hiszem valamennyiünk számára ez volna e legideálisabb. Így tanulhatunk a legtöbbet, így alapozhatjuk meg igazán, hogy idővel jó mérnökké váljunk. Ezt a véleményt osztja Szabits József is, a Könnyűfémmű fiatal mérnöke, aki a présműre és az öntödére hivatkozik: — Ez a két új létesítmény tette lehetővé, hogy kibontakozhassunk. Teret kaptunk kísérletezésre. Egyik újításunkat már el is fogadták. Mintegy 100 tonna anyagot már új eljárással készítettünk. Amire igazán szükségünk van? Ez a bizalom irántunk és minél több feladat. — Kapnak elesendő feladatot? — Néha — néznek össze, de a válaszokból érződik, hogy a KSZG fiatal mérnökei kissé irigylik a könnyűfémműből jött három társukat. Mintha ott jobban törődnének velük. — Hazudnék, ha nem mondanánk meg — szól az egyik —, hogy a múltkorában, a híradástechnikai rész indulásakor Szigethy elvtárs, az igazgatónk, összehívta a műszaki gárdát és elmondotta milyen lehetőségt előtt állunk. Sok azonban még az átszervezési feladat s egyelőre az igazi kibontakozás lehetősége sincs meg. — Miért? — Túl drágán dolgozunk. Sokkal jobban mehetne a termelés, ha a mérnökök, természetesen üzemi tapasztalatokkal felvértezve, elsősorban a technológiai osztályon dolgoznának és a gyártáselőkészítés úgy volna megalapozva, ahogy az csaknem mindeneurópai nagyüzemnél folyik. — Mi hiányzik nálunk? — Nem is hiányosság ez, inkább rossz értelmezése a feladatoknak. A technológiai osztály mást sem tesz, készíti a műveletterveket. A papír azonban papír marad, mert a művezetők intézik, mit hogyan készítenek el. Hiába írják ki a technikusok, melyik gépen kell megmunkálni egyes darabokat, a művezető osztja be a gépre a munkát, így a technológiai osztály lényegében formális szervvé töpörödött a mi gyakorlatunkban, holott sokkal célszerűbb volna jobbá, megalapozottabbá tenni ennek az osztálynak a munkáját. Nálunk például 32 mérnökből mindössze 3 dolgozik ezen a fontossá válható osztályon. A mérnökök zöme olyan munkát kényszerül végezni, amit kisegítő személyzet végezhetne el. Általános egyetértés. Akik közbe szólnak, szintén csak helyeselni tudnak. — Tanultuk az egyetemen, hogy a korszerű forgácsolás technológiáját mi jellemzi. Lejöttünk az üzembe és a gyakorlati emberek kinevettek bennünket. Javasoltuk, hogy térjünk át a megosztott rendszere. A régi gépeken csak nagyolást végezzünk, az új gépeken készítsük el a végleges méretű darabokat. Kinevettek. Régi, bevált módszer, hogy az egész alkatrész egy folyamaton belül készül el. Hónapok múltak el azóta. Most? Végre ezt a módszert vezetjük be, öt éven át készültek a mérnöki hivatásra, az azóta eltelt idő közel hozta őket a valósághoz, a termelés problémáihoz. Egészséges, kiaknázandó vágy van valamennyiükben, hogy tudásukat mielőbb kamatoztassák.. Csaknem mindegyiknek megvan a különleges érdeklődési területe. Ketten a hókezelési eljárások tökéletesítése iránt érdeklődnek, egy másik a korszerű üzemszervezés megvalósításában, a lehetőségek kutatásá-ban szeretne előbbre lépni. Valótlanságot állítanánk, ha kategorikusan kijelentenénk, ■ hogy me® van kötve a kezük, s ők sem mondották ezt. Csak egy valami hiányzik számukra, az a bizonyos, kissé apáskodó, de feladatokat adó vezetés, amely szemmel tartja első lépéseiket, együtt örül velük az első sikereknek. A több órán át tartó beszélgetést nem fejeztük be, a vitát nem zártuk le. Megígértem, hogy legközelebb a munkaasztaljuk mellett keresem fel őket és tovább folytatjuk a megkezdett beszélgetést. A nyitva maradt kérdésekre amúgy sem nekem kell elsőként választ adnom. Elmondották, s az élettől várják a megoldást. Az élettől és az üzemtől, ahová együtt jöttek s ahol igen sok hasznos dolgot szeretnének még megvalósítani az elkövetkezendő években. Döntök Sándor A Fejér megyei Építőipari Vállalat dolgozói a József utcában egy négyemeletes, 405 személyes munkásszállást építenek. A főépületen kívül külön orvosi rendelő, kultúrterem, étterem is épül. Fejér megyei Hírlap Más építők vállalják ! Határidőre elkészül a nyomda Lerövidítik az Ybl Miklós lakótelen 13-as emeletének szerelési munkálatait Létszámgondok, fokozottabb gépesítés, anyagellátási zavarok, kétműszakos építkezés... és lehetne sorolni tovább az építők tavaszi gondjait, amelyekkel meg kell küzdeniök, ha az első negyedéves terv lemaradását a napi tervek teljesítésével párhuzamosan meg Nemcsak tetteikből érződik, de szavakba is foglalják ezt a fogadalmat a nyomdaépítők. — Február 25 óta szereljük a vízvezetéket — mondja Ormos Lajos brigádvezető. — De ha ilyen körülmények között dolgozhatunk továbbra is, akkor hamarosan átadjuk a helyünket az építőknek. — Tudjuk, hogy sokat be kell hozni még. Várnak ránk az építkezéseken — mondja Nagy M. József szerelő és Gosztola József betanított munkás, — ezért is sietünk. Eddig közel egy kilométer vízcsövet szereltek fel az épületeken. De szeretnének a kiakarják oldani. Már pedig meg akarják. De hogyan? Legutóbb Somogyi László, az építők főmérnöke nyilatkozott a tervezett és foganatosított intézkedésekről. Két munkahelyre látogattunk el, s kerestük nyomát az említett intézkedéseknek. _ _ .___ _ teli hetekben búcsút mondani ennek a munkahelynek. Az irodaépület emeleti szintjén vakolnak Szerenka Józsefek. Két hónapi fagyszabadság után március 7-én kezdték a munkát. Szűcs József és Molnár István kőművesek mellett Kalocsa Lajos, Kalocsa Mihály, Nagy Mária, Máté Margit és Nagy Katalin segédmunkások dolgoznak. — Méghozzá nagyon jól! — mondja a brigádvezető helyettes, Szerenka József. — Pedig fiatalok egytől egyig. Talán nagyon is fiatalok — mosolyodik el a lányokra nézve. — De a munkájuk aranyat ér. Időben itt az anyag, soha egyetlen szóval nem kell sürgetni őket Két hónapot töltöttek fagyszabadságon. A keresetkiesés és a pihenés is lendítőereje a munkának. Biztosítéka annak, hogy betartják ígéretüket a nyomda, a hosszú tél ellenére is átadásra készen várja július 31-ét. A C—1-es épület meszelését már befejezték a festők. Csak a több mint fél éve beépített ablakok várják az üvegeseket! Mert a villanyszerelők is az utolsó nagy rohamra készülnek: az armatúrák felszerelésére. Az épülő kazánházból csöveken fut majd át a gőz az épületcsoportba. Ennek az akárhol most Józsa brigádvezető irányí Nagy László és Latornának György tájával József. — Idenézzenek! Még negyven centiméteres fagya van a földnek ! De bent a kazánház talajszínt alatt 2,5 méterrel elhelyezkedő „földszintjén” is 20—30 centiméteres jégpáncél dacol még a tavaszi légáramlattal. Bebesi Ferenc és brigádja azonban már a mennyezetet vakolja. Horváth József és Brajnovics Imre kőművesek is a hosszú fagyszabadságot említik: — A becsület és egy kicsit a saját zsebünk is kényszerít bennünket arra, hogy behozzuk a lemaradást! Bala István, Bíró István és Németh Ferenc segédmunkások szorgalmasan készítik elő az anyagot. Az épületen kívül pedig a kéményépítő brigád fütyül versenyt a széllel. Alig egy hete kezdték, s máris 9 méter magasban dolgoznak. Még tíz nap, s a 18 méteres kémény éhesen várja a kazánok füstjét. Az azonban még messze van! — kiált le Koncz András brigádveztő. De nincs idő a beszélgetésre. Molnár József, Czupál György és Törő Sándor kőművesek diktáljál az üzemet. S Oláh Ferenc, Sós István és Polonyi János segédmunkásoknak igyekezniük kell a japánerrel, hogy egyetlen pillanatig se álljanak odafent, habarcsra várva. Mindössze 35-en dolgoznak az építkezésen. De a szervezés az összhang és az emberek hangulata megsokszorozza erejüket. Újra, meg újra ígérik : július 31-re átadják az új nyomdát! Július 31-re befejezzük az építkezést! Május 1 helyett április 23-én mehet tovább a toronydarus Az Ybl Miklós lakótelep 13- as épületét szereli Zólyomi József és brigádja. Ez az első épület, amelyet a gondjaikra bíztak. De máris „megvillogtatta oroszlánkörmeit” a brigád: a tervet nap mint nap túlteljesítik, s amikor néhány percre megállunk beszélgetni, nem kis büszkeséggel mondják: április végére kellene befejezni az épület szerelését. De az már most biztos, hogy április 20—25-én mehet tovább a toronydaru. Várják az új alapok! Arany Károly, Kátai Károly, Kepli György kőművesek mellett ott dolgozik Jónás Ferenc, Kiss Béla, Sárközi István, Gyenis István és Pádár Imre segédmunkás. De többekrt már, mint a régi értelemben vett segédmunkások! Házszerelők. Gyakorlott mozdulattal irányítják a daruval felemelt betonelemet a helyére. Locscsan a kötő-habarcs, s egy óriási falrésszel ismét nagyobb a lakótelep. — Már könnyebb, mert nem jegesek az elemek. De még néhány nappal előbb csupa jég volt minden blokk — mondja a brigádvezető. — És azért is, mert belejöttünk a szerelésbe. Csak egy kicsivel többet minden nap, s hamarosan behozzuk a mestereinket ! — A Mohácsi brigádtól tanulták a szerelést. De vezetőik és önmaguk is azt mondják, gyorsan ment ez. Érthető is, hiszen egytől egyik gyakorlott szakmunkások. — Hogyan fogadnák a kétműszakos termelést? — Szívesen! Még létszámra sem lenne szükség. A brigádot el tudnánk úgy osztani, hogy két műszakban is kihasználhassuk a darut! Két szakmunkás elég a szerelés irányításához, ha ilyen segítségei vannak! — mondja Zólyomi József. setében nagyon sok az elismerés, a kiérdemelt elismerés a segédmunkásokkal szemben. — Néhány nappal ezelőtt még téglával is falaztunk, mert kevés volt a blokk, illetve egyes méretek hiányoztak. De nem álltunk le. És nem is akarunk leállni egyetlen órára sem! Házak és lakások százait kell felépíteni a következő hónapokban. És mi is azt szeretnénk, ha az emberek azt mondanák: az őszre. Ez igen! Beváltották az ígéretüket! A véletlen hozta így, hogy az Ybl Miklós lakótelepi építkezés legfiatalabb szerelőbrigádjával találkoztunk. De az már nem véletlen, hogy az építésvezetőség, de a lakótelepen dolgozó munkacsapatok is úgy vélekednek: Zólyomiék a legjobbak! Mert nem csak ésszel és erővel, de céltudatos lelkesedéssel dolgozzák le a napi munkaidőt. S nem pihenni sietnek, hanem búcsúzáskor is hangsúlyozzák : — Új alapok várnak már ránk. Sokszor szeretnénk még lenézni oda, ahonnét kezdtük. És mindig egy új épület tetejéről ! Szalay Antal Türelmetlen türelemmel vártak A fasiszta csapatok menekültek. Közben vitték az ország minden mozdítható kincsét, s helyette mérhetetlen kárt, szenvedést hagytak csupán. Egy fiatal gyermekember kezét német robbanóanyag tette tönkre. A bal alsó karját elvitte, megsérült a jobb tenyere is. Dunaföldvárra vitték kórházba. Hosszantartó kezelést kapott az ideiglenesen berendezett szükségkórházban. — 11 éves voltam — emlékezik Raffaisz Ferenc, a 26-os Építőipari Vállalat dolgozója. Baracson történt a sérülésem. Ott laktunk. Oda lelt a kezem, sokat szenvedtem, de akkor még fel sem tudtam mérni, hogy mi történt velem. Kalmár László földvári orvos kezelt a szükségkórházban. Otthon is kétségbeestek. Ebből a gyerekből értéktelen ember lesz. Hogyan keresi meg a kenyerét? Fájdalmas, nehéz, nyomasztó emlékek. Az értéktelennek ítélt gyerekemberből értékes munkás lett. A fasiszták robbanóanyaga rokkanttá tette, de jövőjét nem tudta tönkretenni. Évek lettek, az új világ erősödött, fejlődött. Ez az új világ felemelte Raffaisz Ferencet is, íg nehezen emlékezik a II * év előtti eseményekre. Mosolygós, barna szemei kertit sugároznak. Vígkedélyű fiatal, KISZ tag. A szomorúság néhanapján magányos óráiban azért elővette. Elgondolkozott, hogy miért is veszett el a karja. Nehezen tudott rá választ kapni. Fájdalmát, bánatát, magába rejtve lapozgatta az újságokat, a könyveket. Olvasni szeret nagyon. Újságolvasás közben rájött, hogy a hiányzó balkezét pótolni is lehetne. Sokattépelődött, végül gondját megosztotta másokkal. Levelet írtak. Elment hoszszú útjára, a válasz hamar megérkezett. Napok, hetek telett. Raffait. Feri egyszer csak útnak indult, reményekkel, izgalmakkal telve, a Német Demokratikus Köztársaságba. Fenyőkkel, hegyekkel övezett városkában, Eizenberg- Türbenvárták. Elvtársakhoz érkezett. A kórházban megvizsgálták, a szomszédos művégtag gyárban elkészült a kéz. Pár hétig volt ott, megtanult a kézzel fogni, dolgozni. Szeme könnyel telt meg, az öröm könnyeivel. Levelet irt: jól érzem magam, nemsokára jövök, haza!, , ... ‘ Idehaza várták, vártuk türelmetlenül, s türelemmel. Előbb ért haza mint gondoltuk, s három hónapja már dolgozik a műkezével. A munkahelyén telefon cseng. A műkezével nyúl a hallgatóért. Arca mosolyra derül. Vele örülök én is. A rádióban delet harangoznak. Tálalják az ebédet, késsel, villával, két kézzel eszik. — Sikerült — mondom neki és a kezére nézek. — Sikerült. — Arcán pillanatra eltűnik a mosoly, felgyülemlik, sok év keserűsége. De aztán újra mosolyog. — Nézze meg mit tudok. A padlóra gombostűt szór, egyenként szedi fel műkezének ujjaival. A gyufás dobozból kiszedi a szálakat. Dolgozni tud vele. Tizennyolc év után újra keze van Raffaisz Ferinek. Gubacsi Gyula Megalakult a tégla- és cserépipari tröszt Több iparág vállalatainak összevonása és az irányítás központosítása, után most már megkezdődött az építőanyagipar átszervezése is. Április 1-én megalakult a tégla- és cserépipari tröszt, amely egységes vezetésben fogja össze 23 EM, téglagyár 111 üzemének és 19 tanácsi vállalat 90 üzemegységének munkáját. A vállalatok számát csökkentették és a területi elvnek megfelelően 42 helyett 12 vállalatot alakítottak. Némelyik több mint 20 üzemegységet, sőt a Somogy-, Zala megyei tégla- és cserépipari vállalat 33 üzentet irányít. Egységesítették a szigetelőanyagipart is azzal, hogy a nyíregyházi perlift-vállalatot a könnyűbeton és szigetelőipari vállalatitok csatolták. Az átszervezéssel megszűnt a tégla- és cserépipar irányításának kettőssége és most már arányosabbá teszik az üzemek műszaki fejlesztését, meggyorsítják a korábban elmaradt tanácsi vállalatok fejlődését. Az összevonások segítségével lehetővé vált, hogy a törökbálinti téglagyárat kísérleti üzemmé alakítsák, s így új gyártmányok és termelési eljárások kidolgozásával az eddiginél hatásosabban korszerűsítsék a tégláés cserépipart. Április 1-én megalakult az építőanyagipar másik új központi szerve, a Kő- és Kavicsipari Tröszt. A gazdasági bizottság határozatára az Építésügyi Minisztérium 37 kőbányájához csatolták a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium összes kőbányáját, valamint a Nehézipari Minisztériumnak azokat az üzemeit, amelyek a követ építkezéseknek szállították. Így végeredményben 52 üzemből öt kőbánya vállalatot és egy nagy kavicsbrva vállalatot szerveztek. (MTI) 3