Fejér Megyei Hírlap, 1965. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
Három balinkai csapat kimondta : Havi száz méter a cél A keleti fővágatot fokozott ütemben hajtó 5-ös csapat mellé először a 44-es csapat zárkózott fel, a légvágat hajtásával. A kezdet kezdetén falazással kezdték, s néhány hete áttértek az ideiglenes főbiztosításra. — Fokozni kell az ütemet — mondja Jancsek Mihály csapatvezető vájár —. Most már három helyen hajtjuk a légvágatot, mégis le vagyunk maradva. — Nem ez ütemtől, vagy a tervtől — szól közbe Selmeci Mihály —, hanem a magunk szabta követelményről. Úgy gondoltuk, hogy ezzel a módszerrel a havi száz métert biztosítani tudjuk, és ha a 40-es meg a 28-as is veri a havi száz métert, akkor hamarosan a légvágat is kialakul. Most duplagyutacsos lövéssel kísérleteznek mindhárom légvágatot hajtó csapatnál. A futószárak 250 centiméterre hatolnak be a kőzetbe, s ugyanennyit emelnek ki abból. — Ezzel a módszerrel, ido meg azzal az akarással, amivel megkezdtük ezt a százméteres mozgalmat, biztosan sikerül frontot nyitni 1966 bányásznapjára. Mert ennyivel igazán tartozunk magunknak is, a bányának is, és az országnak is. A módszerekről beszélgetünk és a célról, amelyet e módszerek segítségével el kell érni. örvendetes, hogy ismerik a távolabbi célokat is. — Egy évvel ezelőtt alaposan sarokba szorított bennünket a természet — mondják az emberek —, s most szeretnénk visszavágni. No, nem afféle rohammunkákkal ! Kitartó szorgalommal. Mert nézzék csak meg akármelyik munkahelyet a keletiben: szebb, mint a régi, korszerű vágataink! — mondja Kertai József csapatvezető vájár a 40-es csapatom. — Még egy hónap, és összetalálkozunk a 28-asokkal — veszi át a szót Kuti Mihály segédvájár —. Talán, ha kétszáz méter van közöttünk. Azt pedig májusban kiszedjük. — Megünnepeljük a lyukasztást — szól közbe Pék András vájár —. Mert lesz mit megünnepelni, hiszen sokat kell ezért a találkozásért fúrni, rakodni, ácsolni. Valamennyien ott voltak az egy év előtti eseményeknél. Valamennyiük kenyerére tört akkor a víz, már nemcsak a vezetők mondják, de valamennyi bányász érzi ezt Balinkán: harminc köbméter percenkénti vízhozamú betöréssel szemben megmenteni a bányát csak úgy lehetett, ha kétezer ember érezte magáénak a bánya minden tenyérnyi területét És jó érzés az, hogy ezekre a napokra csak az újságíró kérdéseinek kényszerítő hatására emlékeznek. Mert mindennapjaikra olyan feszített de reális programot dolgoztak ki, ami nem enged időt a rossz emlékek méricskélésére. Csak előre szabad nézni, csak azt kell látni, amit ma és holnap, és évek múlva végeznek. És ezt teszik valamennyien: műszakiak, fizikaiak .Ezt a 28-as csapat a száz méteres vel, a 40-es és a 44-es brigádok a százméteres sebességgel, amit maguk vállaltak, s amelynek érdekében napmint nap 480 percet dolgoznak., Méterekkel haladva előre az ezerméterek távolságában megjelölt célig, a keleti bányamező szénmezőjéig. S itt, ahol most fejfeletti rakodógép segít az embernek, ahol súlyos kőtömbök hullanak dübörögve a csillékbe, két év múlva, vagy pontosabban alig két év múlva a régi terv szerint megvalósított módon, gumiszalagon fut majd a szén , a frontfejtésektől az osztályozóig. Mert többek között ezért folyik itt a harc a mélyben. A korszerű, az ember munkáját megkönnyítő módszerek megvalósításáért. Egyszóval önmagukért. Ezért méri az új robbantási módszerek napi eredményeit Illés Sándor fiatal bányatechnikus, s ezért számolnak, terveznek fönt az irodákban a műszakiak is. Hogy mindjobban kirajzolódjanak a holnapok, hogy mind közelebb kerüljenek a célhoz. Különlegesen kiképzett vitra és gyorsítja a zárást a 44-es csapaton, a legvégelhajtásánál. Robbantáshoz készítik elő a kőzetet az 5-ös csapat tagjai. Fejér megyei Hírla* Üres tányér az asszalon A gépüzem területén járunk Vágó József gépüzemvezetővel Dicsérem a rendet, a szokatlanul nagy kürszii, fegyelmet, » akaratlanul is vissszakanyarodunk az 1964-et május elsejére. — Éppen, a fehér inggel bajlódtam odahaza, reggel 6 óra volt, amikor csengett a telefon, s Orosz Elemér főmérnök utasított, hogy nézzem, meg a keleti kettes frontját, vizet jeleztek. Motorra ültem és egy óra múlva már ott volt az igazgató is, a főmérnök is a víznél. Ezután már egybefolyt minden: üres tányér az asztalon reggel, délben és este. Ez jelezte, hogy vár a feleségem, s ez, hogy még mindig küzködtünk a vízzel. Az elmúlt bányásznapon a Munka Érdemrend bronzfokozatával tüntették ki. Közel háromszáz ember dolgozik az irányítása alatt. Harminc éves, most végzi az egyetem harmadik évét. De bármennyi élményanyagot is gyűjtött össze az elmúlt egy évben, inkább munkatársairól, beosztottjairól beszél, így kerül szóba Rácz István és szocialista brigádja is. — Anyagszámítók és vulkanizálók voltunk — mondja Rácz István — akkor is. Persze, a legkevesebbet az utóbbival voltunk elfoglalva akkor. A nehéz gépegységeket vállaltuk le juttatni a bányába. Kas alatt vittük. — Mikor szerzett tudomást a veszélyről? — Reggel kilenckor már jatt értünk a teherautó. Vágó elvtárs küldte. Jöttünk is azonnal mind a négyen. Jávori Ferenc, Szál, József Szál Imre meg én. A fogdmeg brigád. Mert csak így ismernek bennünket. Négyen vannak. Közülük Rácz István kapta meg a Munka Érdemrend bronz fokozattit. Elhárítja a dicséretei. — Négyünkké ez is. Olyan itt minden közöttünk, mint a munka. Közös. Egyforma szívvel és lelkesedéssel kezdünk mindenhez. [ Reményi György atenouzerr.j vezető, aki ugyancsak a Munke Érdemrend bronzfokozatával lett tátikvtetve, megemlíti, hogy amikor a vízbetörés elleni harc közben fizetésemelést ígért a brigádnak, Rácz István négyünk nevében így utasította vissza: „Majd ha vége lesz és mi győzünk, akkor adjanak. Mert ezt nem pénzért csinálja az ember. Aki azért, azt már most haza kell zavarni!" — Nem kaptak — mondja Reményik elvtárs —. És igazuk volt. Így egészen másként mérlegelte mindenkol az ő munkájukat. És tudjuk, hogy abban nekik is igen nagy részük van hogy a bánya ma termelhet, hogy az akkori 1670—1700 tonna napi termelésünk csak 860 tonnára csökkent, hogy az elrabolt 11 kilométer vágathossz helyett már néhány ezer métert építhettünk, hogy a negyven méteres előrehaladási sebességet elővárásokon 90—100 méterre növeltük. Valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy akkor ők voltak a példaképei mindannyiunknak. Reményikéknél is heteken keresztül üresen álltak a tányérok az asztalon. Mert pihenni jó volt néha egy védett szeglet a bányában, egy-két óra az Íróasztalon. — Mondja meg, nem nekünk volt igazunk, amikor visszautasítottuk a béremelési javaslatot? — néz rám kérdőn Rácz István —. Hogyan néztek volna ránk a többiek? Meg aztán tényleg nem a pénzért tettük, amit tettünk. Mondhatnám úgy is, hogy a brigád virtuskodott. Persze másféle virtus volt ez, mint mondják evésnél elpusztítani egy sültkacsát. Társai nevetnek a kacsa hallatán. Mert Rácz elvtárs nemcsak arról híres, hogy szocialista brigádja minden munkában az élen jár, hanem arról is, hogy igen jó erő. — Amikor húsz, harminc és negyven óra után hozták az utánpótlást a mélybe, nekünk két adag járt, fejenként — mondják. — De kéttőnyit emeltünk is, ha kellett, mint bárki más. A Rácz-brigád a vízbetörés előtt a keleti bányamező szállításának szerelését készítette elő. A brigádvezetővel meg is gyűl a budapesti Ruggyantaárugyár műszaki vezetőinek a baja. — Az úgy volt, hogy tavaly év elején tapasztalatcserére utaztam fel a gyárba. Mivel ők gyártották a szállítószalagjainkat. És amikor néhány hét után hazajöttem, úgy éreztem, hogy a tervezettnél is több hozzáértést hoztam magammal. És jöttek a gumiszalagok. Mondtam is mindjárt az első szállítóósinynál, hogy ne vegyük át, mert ezek egy része nem jó. Lejöttek a pestiek. Megmutattam nekik a szalagot, és egész havi keresetemet tettem le az igazam mellett. Szétvágtuk a szalagot és igazam volt. Többször is. Erre azt mondták a gyér vezetői, hogy többet be ne tegyem a lábam a gyárba... Most már tréfára fogja a dolgot, pedig akkor ez igen sok pénz takarított meg a vállalatnak. És mindazt is tapasztalatot, amit akkor ott szerzett, ma már rendszeresen alkalmazza a gumiszalagok javításánál. — Mi volt a tavasi május elsejei ebéd? — kérdezek rá váratlanul — Nem tudom. Ötnapos maradékot nemigen szokott az asszony elém tenni — mondja, s nevet. Mert nemcsak az ünnepi ebédet nem fogyasztották el otthon, de sok-sok napon át nem ízlelték az asszony főztjét. Hacsak nem hoztak ki valamit nekik otthonról. Ezernyi apró mozaikból tevődik össze az egy éve előtti kép, s még ha kétszer almnyit gyűjtenénk is össze, akkor sem lehetne teljes. Mert az emberek önmagukról nem szívesen beszélnek. Vezető a beosztottjáról jegyzett fel mozzanatokat, beosztott a vezetőjét ismerte meg közelebbről ezekben a napokban, hetekben, hónapokban. S bár még most jön a munka java, csak ezután kell bebizonyítaniuk hogy az a néhány hónapos küzdelem nem volt szalmalávag, mégis nyugodtak. Mert szervezetten, pontos tervek szerint végzik már feladataikat. S a tányérok nem üresek többé az ebédnél... Kátay Antal Sajtoló és kivágó présgépekhez BEÁLLÍTÓ LAKATOSOKAT FELVESZ a VTRGY. Jelentkezni lehet: VTRGY Személyzeti Főosztályán, Szivár, Berényi út, 2557. Év végére szenet ér a lapát Brigádok a keleti bálya mezőben Május elsejének hajnalán lesz egy esztendeje, hogy a balinka-aknai kettes fronton vizet jeleztek az emberek. És ez a víz néhány nap alatt elrabolta a balinkai bányászok legszebb munkahelyeit, keresztül húzta a személyszállító gumiszalag megvalósulás szakaszába lépett terveit, a munkahelytől az osztályedésig gumiszalagon futó szén útját. Mindazt a korszerűsítést, amelyet többéves előkészítő munkával az emberért tettek ebben a bányamezőben. — Nem sok idő marad az emlékezésre — mondják a 28-as csapaton —, hiszen a régi tervek helyett születtek újak a régi munkahelyek helyett kell újakat teremteni. Egyszóval: előre, mindig csak előbbre. — Úgy megyünk előre, hogy elfeledjük — mondja Svehlik József az 5-ös csapat harmadvezető vájára — azt a vizet, meg aztán nem is csak a feledésen van itt a hangsúly, hanem azon, hogy kell a szén, kell a munkaalkalom valamennnyi balinkai bányásznak. Nem kis dologra vállalkoztak az 5-ös szocialista munkabrigád tagjai: Horváth János, Takács Sándor,Kovács István, Csillag István, Szabó István, Janászek László, Szabó József, Mazák János. Valamennyien, akiket csak ,„a Szabó brigád” néven emlegetnek nemcsak Balinkán, de lassan az egész tröszt területén is. Hiszen az eredeti tervek szerint négy esztendő kellett volna ahhoz, hogy a keleti bányamező ismét szenet adjon, s most már vezetők és beosztottak egyaránt úgy vélekednek, hogy az év végére szenet ér a lapátjuk, s egy újabb esztendő múlva már tömegtermelő munkahelyet léptetnek üzembe. — Egy hónapja, hogy váratlanul kemény kőzetbe kell tovább törnünk előre — mondja Horváth János. — Így aztán a márciusi eredményünk 94 méter volt, s áprilisban tovább csökken, hiszen 77 méter lesz a tóhajtás. De ezt a korábbi eredményekkel már korrigáltuk. — Május végén kilépünk egyenesből — mondja Takács Sándor vájár, aki pillanatnyilag tartalék, s helyettesít a csapaton De ismeri a feladatokat, mint mindem, balinkai bányász. — Májusban elérjük a töklencszáz métert az egyenesben, s kilépünk az osztóvágatra. Itt eresztkével és némi egyenes szakasszal következik az újabb 8—900 méter. De már akkor mögöttünk készíthetik elő a munkahelyet. — mondja Svehlik József. Robbantáshoz készülődnek éppen. Bakonyi Rezső lőmester a 18-as csapatról jött ide. Mint mondja, most nem igen lehet túllépni a két métert a fúrással és a lövéssel, mert a fedőkőzet nem a legjobb, s jelentős többletbiztosítást követelne meg a nagyobb ütemű előrehaladás. — Szívesen dolgozom együtt az ötösökkel — mondja —, mert ők is azok közül valók akik nem az órát nézik műszakon, hanem a kihajtott métereket És ez a legjobb időmérője a jó bányásznak! A PML—5-ös rakodógép már „türelmetlenkedik”, amikor „érzi, hogy a lövés füstje és a Por nagy része eltávolosodott, lecsapódott Horváth János nagy szeretettel beszél erről a gépről, hiszen hűségesen végigkísérte őket a több, mint nyolcszáz méteres vágaton, s úgy mondják, hogy sikerült kidolgozni az ereszkei alkalmazásának is a technológiáját. — Ha csak egy mód van rá, akkor velünk jön a gép is — mondja Horváth —, mert valahogy összenőttünk mi már. — Pedig mintha valaki, valamikor egy liter pálinkát ígért volna annak, aki eltünteti ezt a gépet — kockáztartom meg a kérdést. Nevetnek, de „senki nem emlékszik már” az indulásra. Inkább arról beszélnek, hogy ha mégsem sikerül hasznosan alkalmazni a PML—5-öst az ereszkében, akkor gumiszala©gal és kiparóval oldják meg a gépesítést. Mert szeretnének a lejtős munkahelyen is hetven méter körüli kihajlást vártannk . Ez meg is felelne annak a tervnek, ami szerint itt a keletiben 1966 bányásznapjára megindul a frontfejtés — mondja Svehlik József. Mert az igaz, hogy a mi lapátunk vagy fúrószárunk már az év végén szenet ér, de a napi húsz vagy ötven vagon szén — az a valami. De meglesz, ami az ötösön múlik, azt nem kel féltei. NOSZeEÉÜ? ! MOST olcsóbb ! Április 26-tól — május 3-ig kártolt és műszál alapanyagból készült női ruha, sport és teweed szövetek, ballon méteráru. Női, bakfis, lányka, béby ruhák és komplek fésűs és kártolt gyapjúszövetből, műszálból és selyemből. Varrásos nylonharisnyák, pamut és flór férfi bokafix zoknik, felső kötöttáruk és nyakkendők. Férfi, női félcipők és szandálok, gyermek magasszárú — cipők, félcipők, szandálok. Nyakfére adálti cikk 30 — 40 — 50 %-os árengedménnyel A KIJELÖLT ÁRUHÁZAKBAN ÉS BOLTOKBAN 3926 Szombat, 1963. május 1.