Fejér Megyei Hírlap, 1967. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-01 / 153. szám
TÁBORÉLET Vidám énekszó hangzik a lombok alatt, pihenőre, ebédre hívogat az ínycsiklandó ételszag a tábori konyha felől. Szorgos munkára vár a nyár, tanulásra, az ifjúsági mozgalommal kapcsolatos ismeretek gyarapítására a vezetőképző-táborban, időszerű mezőgazdasági feladatok elvégzésére az építőtáborokban. Az úttörők nyári túrára indulnak, készülődnek. Pezsgő táborélet fogadja 1957 nyarát, s ebben a vidám és szorgos nyárban megyénk fiataljai is sorra megtalálják helyüket Esténként, amikor magasra csap a tábortűz lángja, vidám történetek kelnek szárnyra — egy évvel ezelőtti táborozatokról. Róluk szól ez a néhány írás. Az 1957 nyarát töltő Fejér megyei fiatalokról. Szombat, 1967. július 1. Tsz-üdülőben Az igazi Lenin Termelőszövetkezet balatonszabadi üdülőjében úttörők élvezik a meleg nyarat. Igar-Vámszőlőhegyről jöttek. Hat napot töltenek itt. Az üdülés történetéhez két lényeges mozzanat tartozik. Az egyik, hogy a termelőszövetkezet napi tíz forinttal járul hozzá a tsztagok gyermekeinek üdüléséhez, a másik — a gyermekek borsószedéssel gyűjtötték össze, az üdüléshez szükséges összeg másik részét. Csak a vámszőlőhegyi gyerekek közel 2500 forintot kaptak borsószedésért, nem dolgoztak rosszabbul a dádi, az igazi, a simontornyai gyerekek sem, akik őket követik majd a táborban. A nyár folyamán a tsz üdülőjében több, mint 100 gyermek tölt majd el egy-egy hetet. Aznap, amikor az üdülőben jártunk, a délutánt a gyerekek a Balaton partján töltötték, fürdőzéssel, de szerepel a programban kirándulás, játék és sok minden, ami a hasznos időtöltéshez szükséges. Ezek után nem csoda, hogy a gyermekeknek csak egy panaszuk van: az egy hét hamar elmúlik. Szokatlan a meleg, mínusz egy forintot kerestünk, hazamegyünk, mint inkább dolgozzunk. Sok a megszabott munka, gyenge a koszt, kibírhatatlan itt... Ilyen és ehhez hasonló szavakkal fogadtak bennünket az etyeki építőtáborban a fiatalok, Ercsi, Mór és Dunaújváros gimnáziumainak diákjai, önként vállalták a munkát. Váratlanul köszöntött be a nagy meleg és a munkához nem szokott fiatalok képtelenek voltak a feladatokat ellátni. Nem volt aki túlsegítette volna őket a kezdeti akadályon. Csupán az ercsi gimnáziumból jött pedagógus a diákokkal! Kedden is a dunaújvárosi leány útra kelt. Otthagyták a többi 90 fiatalt, a tábort, a munkát, melyet önként vállaltak. Hihetetlenül hangzott számukra, hogy két hét alatt 5 600 forintot tudnak keresni, úgy mondták félrevezették őket. Szombaton megmutatták hogyan kell a szőlőt kötözni, de hétfőn már önállóan kellett dolgozni, és ez nem ment a nagy melegben. Szerencsére nem mindenki hátrált meg. Egészen más kép fogadott bennünket szerdán. Megszilárdult a munkafegyelem, a hangadók távollétében és könnyedén teljesítik a feladatot. A móri gimnázium I. brigádja Manner Mária, Schmidt Teréz, Szabó Margit, Miklós Zsuzsa, Földesi Teréz, Reiczer Edit, Korencsi Mária, Kristóf Valéria, Rigler Anna, kedden már 67,20 forintot kerestek. Igaz, ebből levonták a napi 11 forint élelmezést, de így is könnyen kiszámítható, nem mondtak valótlant, meg lehet keresni két hét alatt az 5 600 forintot. De nemcsak ők, hanem az ottmaradt dunaújvárosi fiatalok is kitűnően teljesítik feladatukat. Ők voltak a kezdeményezők abban, hogy tovább majdnak kint dolgozni a hat órán túl. Úgy mondták helyre akarják hozni a többiek hibájét, ők dolgozni jöttek. Kitűnően dolgoztak már kedden az ercsi és a móri gimnázium diákjai is. 60 forinton felül volt a napi keresetük. Egyszóval egy nap alatt megfordult a világ az etyeki táborban. Hétfőn még a 11 forint élelemre valót sem keresték meg, azután amikor elmentek a bányodók, mindjárt nem 70 forint lett a keresetük. Három dunaújvárosi fiatallal a presszóban elbeszélgettünk. kiváncsiak voltunk, vajon ők miként vélekednek diáktársaiknál, Petrányi Piroska, Hujber Teréz. Sárvári Katalin, alig két hete fejezte be az első Ivf Először vannak építőtáborban, de nem bánták meg, hogy eljöttek. 1— Jobb volt, hogy elmentek a hangadók, bár nem mind a 10-en voltak azok, csak ketten, vagy hárman, de a végén már hiúsági kérdést csináltak abból, hogy kitartsanak szavuk, a hazamenetel mellett. Most miattuk szégyenkezünk, nemcsak mi, hanem az egész iskola. Az etyeki táborban helyre állt, a rend, nem volt hiábavaló a gazdaság dolgozóinak segítsége. Sz. J. Helyreállt a rend Ifi Jrcl sag Ritter Györgyné, a Petőfi iskola csapatvezetője foglalkozást tart az I. rajnak. Az asztalitenisz is közkedvelt szórakozás a táborban. (Rabáczy Szilárd felvétel?) Köszöntjük a kongresszust! TIZENHÁROMEZER FIATAL ÜZEN Megyénk ifjúsági brigádjainak vezetői tanácskozásukon felhívást intéztek a Fejér megyei fiatalokhoz: munkaeredményeikkel, tetteikkel köszöntsék a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség VII. kongresszusát A felhívás visszhangja monumentális volt A kongresszusi hét vállalásaiban, felajánlásaiban megyénk mintegy 13 ezer fiatalja vette ki a részét. Ezekben a napokban (a kongreszszusi hét hétfőin kezdődött, s vasárnap záruló eseménysorozatának keretében) a termelőszövetkezetekben, ipari üzemeknél, vállalatoknál 406 ifjúsági brigád fiataljai köszöntik munkájukkal a kongresszust 380 munkahelyi KISZ alapszervezet — köztük 158 üzemi, 99 termelőszövetkezeti, 36 községi és 43 városi területi, 21 kereskedelmi és 13 közlekedési KISZ szervezet — fiataljai álltak rajthoz, hogy egymással versengve törekedjenek mind jobb eredményekre a termelőmunka során. A kongresszusi hét, természetesen, nemcsak termelési eredményeket hoz. Sokrétű politikai tevékenység jellemzi a kiszes kollektívákban ezt az időszakot. A fiatalok ezrei napról napra figyelemmel követik a VII. kongresszus eseményeit, a beszámolókat, felszólalásokat, határozatokat. Sokoldalúan értékelik a szervezeti szabályzat módosítására vonatkozó tervezetet, röpgyűléseken vitatják meg azokat a tennivalókat, amelyeket a kongresszusi elvek tárnak, az adott körülményekre konkretizálva, minden alapszervezet elé. A kongresszusi hét első jelentős politikai demonstrációja a székesfehérvári fiatalok Dózsa György téri nagygyűlése volt. Itt köszöntötték a megyeszékhely ifjai a küszöbön álló kongresszust. A kongresszusi hét még nem zárult le. Sok jelentős eseményről adnak számot még, bizonyára, az értékelések, amelyeket az eredmények öszszegezésekor gyűjtenek öszsze a járási, városi KISZ- bizottságok, sok kisebb, nagyobb tettnek állítanak bizonyságot a beszámolók — végső soron a legjobban dolgozó ifjúsági brigádok, alapszervezetek kongresszusi tevékenységét elismerő dicsérő oklevelek, amelyeket a kongresszus után ad majd át az élenjárók számára a KISZ Fejér megyei Bizottsága. Az értékelés tehát korai volna még. De az a fiatalos lendület, ahogyan megyénk 13 ezer fiatalja reagál a felhívásra, az ifjúsági brigádoknál és az alapszervezetekben megnyilvánuló spontán kezdeményezések mindenképpen dicséretet érdemeltek. Megyénk ifjúsága tetteivel üzen a KISZ VII. kongresszusának. E tettekből az első jelentések megérkeztek már szerkesztőségünkbe. A székesfehérvári MÁV Járműjavító Vállalat kiszecax, társadalmi összefogással a vietnami nép iránt érzett szolidaritásuk gyakorlati kifejezésére. A szocialista címért küzdő ifjúsági brigádközösségek kezdeményezte vietnami műszak ellenértékével járulnak majd hozzá az üzem ifjai a KISZ KB vietnami alapjához, a szabadságáért küzdő vietnami nép megsegítéséhez. Az Ikarus székesfehérvári gyáregységében számos gazdasági vállalást tettek a KISZ alapszervezetek kezdeményezésére a fiatalok. Az asztalos-kárpitos műhely ifjai a 331-es kisbusz-program alkatrészeinek határidő előtti átadását tűzték ki célul, annak ellenére, hogy korábban lemaradás mutatkozott ezen a munkaterületen. Ugyancsak határidő előtti munkavégzésre tettek vállalást a festő gyáregység kiszesei. A minőség javítása, a munkafegyelem szilárdítása, a balesetek megelőzése minden alapszervezet vállalásában ott szerepel. A Dózsa György téren összegyűlt fiatalok ünnepi megemlékezéssel, majd a Vidám Parkban tábortűzzel köszöntették a KISZ VII. kongresszusát. Parkban Fejér megyei Hírlap.