Fejér Megyei Hírlap, 1968. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-01 / 205. szám

Vasárnap, 1358. szeptember 1. A tizennyolcadik Most, hogy szerte az országban a tizennyolcadik bá­nyásznapra készülődnek, eszembe jutott egy idős bányász­­szal való találkozásom. Arcán mély barázdákat szántott az idő, haját fehérre festették az évek. Amikor kezet fogtam vele, éreztem, olyan a marka, mint a sodródeszkának az a fele, amelyen a tésztát metélik. — Nézz körül — mondta ő, é­s mit látsz? Figyeld az arcokat, az embereket. Most már többször mosolygunk, azelőtt meg csak a szomorúság jutott nekünk. Az embere­ken meglátod, hogy a felszabadulás óta mennyit fejlődtünk, gyarapodtunk. Pusztavámon azzal dicsekedtek, hogy milyen szép sikert értek el a gépesítésben. Tavaly a szénnövesztés 5,5 száza­léka volt gépesítve, egy év alatt elérték­­a 43 százalékot! A naponta kitermelt 237 vagon szénnek majd a feléhez nem nyúl ember, úgy jut felszínre! Egy maróhenger dolgozik a Csukatói aknában, s jól gépesítették az Iker és a 23/D aknát is. Azt is elmondták — s ez is a fejlődést bizonyítja —, hogy az össz-fronthomlokhossz 95 százalékát korszerű biztosítás­sal látták el. Amikor megyei vezetőkkel beszélgettem, most is, koráb­ban is, mindig örömmel, büszkén szóltak a pusztavámiak­­ról. Azt fejtegették, milyen nagy mennyiségben képviseli megyénk bányászatát ez az üzem, ahol közel kétezer ember vívja meg csatáját nap, mint nap a föld alatt és felett. Re­méljük, sokáig vélekednek még így Ruff Antalékról, Svesz József­éktől, Hungler Mártonékról, Kozma József­ékről, He­gedűs Antalékról, Dögei Istvánékról és a többiekről, az egész kollektíváról. Mert nem kicsi dolog fél év alatt egy ilyen üzemben közel hatmillió forint többletnyereséget elérni. Mérföldkőhöz érkeztek a bauxitbányászok is. Megkezd­ték annak az aknáknak a kiépítését Rákhegyen, ahonnét három év múlva már évente több százezer tonna kiváló mi­nőségű érc kerül felszínre. De addig is a régi telepítések kincsét kell kibányászni, hogy legyen elegendő timföld, nö­vekedjék a fehér arany termelése. Itt is elmondták, hogy a közösség a lehetőségekhez képest igen jó gazdasági ered­ményeket mutathat fel. Nemcsak elszállítják naponta a megszokott 266 vagonnyi bauxitot, de ezt a nagymennyiségű ércet gazdaságosan, egyre olcsóbban veszik el a földtől Fel­soroltak itt is egy sereg nevet A legjobbak között emlí­tették Lakner II. József, Fieder I. István, Sramek VI. Ist­ván, Wéninger István, Bakó Károly, Bedő János, Wackner József csapatát az Iszka II. aknából. S ott vannak a József III. élenjárói is: Szabó II Mihály, Nagy III. Imre, Müllner József, Németh V. János csapata. Aztán tréfásan mondták: több, mint ezer név kellene ahhoz, hogy a megyei bauxit­bányászok élenjáróit felsoroljuk. Újabb széncsata színhelye Balinka.­ Szép külseje, gondosan művelt munkahelyei ugyancsak az előrelépés bizo­nyítékai. Amikor ott jártunk, éppen vizsgát tartottak, öt­venöt idősebb bányász tett tanúbizonyságot arról, hogy meg­értek a vájári cím elnyeréséhez. Reményik György előtt vizsgáztak, valamennyien megfeleltek a követelményeknek. S ma ezek a vájárok talán már új csapatot vezetnek, irányí­tanak, s brigádjukkal megindítják a küzdelmet a szocialista cím elnyeréséért Mert kell, hogy akadjon követője egy olyan nagyszerű kollektívának, mint mondjuk Markó Jó­zsef csapatának, amelynek tagjai elismerésre méltóan sze­relik a gumiszalagot a keleti bányamezőben. Tettrekészek már az új vájárok, hogy nyomdokába lépjenek Szolga Jó­zsefnek, Ihász Károlynak, Klupács Imrének, Grósz József­nek és a többi, Balinka-szerte ismert bányásznak, vájárnak, frontmesternek, csapatvezetőnek. Természetes és ez nem is ünneprontás, ha ilyenkor a számvetés idején nemcsak az örömöket, a sikereket írjuk le, de beszélünk a gondokról is. Mert mi tagadás, a megye egész bányásztársadalmát nyugtalanítja egy-két dolog. Az például, hogy igen nehéz manapság benépesíteni a vájár­tanuló intézeteket. Ezért a szakmunkásutánpótlás nem tör­ténhetik tervszerűen és folyamatosan. Aztán arról is sokat beszélnek mostanában, hogy az ipar igénye, s a népgazda­sági szükséglet ma már inkább a folyékony energiahordozók felé tolódik el. Kell azért persze a szén is, hiszen a laká­­sok, üzemek zömét ezzel fűtik. Szénenergiára épült néhány villamos- és hőerőmű. Annak idején rossz hangulatot kel­tett a Mr, bezárják a bányákat. Ebből csak annyi igaz, hogy a nagy költséggel kitermelt és alacsony fűtőértékű széntelepeken állítják le a termelést. De azt is tudni kell, hogy a bajokon segít az ország, az állam. Igen sok intézke­dés történt már annak érdekében, hogy a bányából elkerült emberek megfelelő munkát kapjanak és olyan életkörül­ményt teremtsenek nekik, amilyenre érdemesek eddigi te­vékenységük alapján. Ha a környéken nem tudnak elhelyez­kedni, kapnak szakmájukhoz, képzettségükhöz méltó állást a városi üzemekben, és ott a lehető leggyorsabban lakáshoz is jutnak. Ezt is az állam szavatolja. S talán ez intézkedé­sek közé sorolhatjuk a bányatelepeinken létesített kihelye­zett üzemeket: a pusztavámi lakk- és festékgyár, a bodajki kivarró üzem, a kisgyóni részleg és a ma avatásra kerülő gyapjúmosó és szövőgyár új gyáregységét E helyeken is sok munkaalkalom nyitik. Örömökről, gondokról szólunk e napon, de úgy érez­zük, így is a helyes. Ne szégyeljük az ünnepi pohárcsengés közben azokat az eredményeket, amelyeket eddig elértünk, de ne hallgassunk az ellentétes oldalról sem, mert csak így, együttesen említve és cselekedve lehet gyarapítani a min­dennapi örömöket, s enyhíteni, megszüntetni a gondokat. Orsovai Tibor Fejér megyei Hírlap Kezdetben kezdetben volt az eke, mint a legősibb mezőgazda­sági szerszámok egyike, s volt a ló, az öszvér, az öskör — igavonónak. A technika azonban rohamos fejlődés­nek indult, s az ember csak­hamar megteremtette — no, persze évszázad kellett eh­hez a „csakhamar”-hoz is! — a korszerű „igavonáit”, 30—50 és száz lóerőkkel. És maradt az eke... A korabeli két ökör von­tatta ekék nyomában még az ember hintette a magot, két kézzel, igen nagy gya­korlattal, s a gazdaságosság, az egyenletesség igen kis reményével. De az ember gondolkodó lény, s csakha­mar befogta a technikát a maghintésbe is. És jöttek a korszerűbbnél is korsze­rűbb vetőgépek, egészen a szemenként vető­gépekig. De maradt az eke a maga egyszerűségében... A szántásra hintett ma­got takaró vesszőboronák helyébe is acélmasinák lép­tek, s a betakarítás bonyo­lult műveletét is „beprog­ramozta” az ember a gép­ipar csodáinak agyába. Ho­ volt az eke... ve,tovább már csak a gáz­pedált kell kezelni aratás­­nál, burgonya vagy répa­be­takarításnál, stb. Hogy mielőbb felszabaduljanak a földek, s jöhessenek az ekék. Az ekék, a maguk ezeréves technikai színvonalukkal. Mert a mezőgazdasági mun­kák gépesítésének ez a lánc­szeme szinte alig változott az évtizedek során. Félig függesztett eke van? — kérdezik nap mint nap, évek óta a kereskedelem­ben. A válasz: van — a szakirodalomban. Mert a szakirodalomban van, csak éppen nem, vagy alig gyár­tanak belőle. Görgőseke van? Kérdezik ismét s a válasz sem különbözik az előbbitől: igen, a szakiro­dalomban. Illetve a me­gyénkben már van egy! És lesz még három, ha minden jól megy! Kétvasú, háromvasú, négyvasú eke van. Korsze­rűtlen eke — van. Mert az elke az maradt — a régi. Hogy miért? Megmondha­tóját már a magyar film­gyártás mesterei is keres­ték. Mindhiába. — ky — A kilépések és a munkahelyi közérzet Az iparvállalatok vezetőit és­ szakszervezeti bizottsá­gait bizonyára több szer­vezeti, sőt személyi intéz­kedésre késztetné, ha min­den kilépő fizikai dolgo­zóval hosszabban és alapo­sabban el­beszélgetnének, miért is szánta rá magát a távozásra. Ezek a beszélge­tések ugyanis fényt derít­hetnének sok, ma még bő­ven fellelhető hiányosság­ra. A távozók köz­ül többen, olyan érveket mondtak ugyan, hogy: „Kevés a bér. — Nem tetszik a három műszakos beosztás. — Ha­zamegyek a szülőfalumba. — Lakásgondjaim, családi gondjaim késztetnek a ki­lépésre.” — De akadtak más, okulásra, intézkedésre kész­tető megjegyzések is: „Öt évig dolgoztam itt, ebből négy évet egy helyen. A munkám ellen nem le­hetett kifogás, hiszen több­ször kaptam jutalmat. Az idén januárban új gép ér­kezett, nem volt szü­kség rám, más üzembe helyez­tek. Ez még rendjénvaló volt, az azonban már nem, hogy azóta négyszer válto­zott meg a munkahelyem. Tavasszal hallottam, hogy béremelés lesz, jelentkez­tem én is. Az új munkahe­­­lyem vezetője azonban el­utasított, hogy mit akarok, hiszen csak most jöttem. Az előző éveket figyelembe sem vette... Az új mun­kahelyen sem kapok több órabért, de megígér­ték, hogy nem fognak ide­­oda helyezgetni.” „Csak egy éve jöttem igaz, de arra számítottam, hogy sokáig maradok. Most utólag viszont csodálko­zom, hogy ezt az egy évet kibír­tam. Lehet, hogy túlságosam önérzetes vagyok, de nehe­zen viselem el, ha minden ok nélkül gorombán, sok­szor szitkozódva beszélnek velem. Amikor egyik ter­melési értekezleten szóvá­­tettem ezt olyan választ, kaptam: az építőipar nem leánynevelő intézet.” „Bérjavítást kértem, nem kaptam, pedig évek óta itt dolgozom. Ugyana­kkor új embereket vettek fel, az enyémnél több órabérrel. Igazságtalannak tartottam, ezért szántam el magam a távozásra. Nyíltan megmon­dom, lehet, hogy egy év múlva visszajövök, hiszen szerettem itt dolgozni. Mint új belépő, akkor már alkud­hatok az órabérért..” „Családi gondjaink vol­tak, többször kértem segít­séget, de elutasítottak. Ha­­sonlóan jártak mások is, akik ügyeikben támogatást várta­k. Olyan válaszokat kaptunk, a magánügyekhez semmi köze a vállalatnak.” Néhány jellemző válasz­ból idéztem, jellegében egy­mástól eltérő eseteket sorol­tam. A kilépők közt volt segédmunkás és szakmun­kás, férfi és nő, fiatalabb és idősebb. A tanulságok pe­dig, — úgy vélem — vi­szonylag egyszerűen levon­hatók. Emberi tulajdonság, hogy ha valakit sokszor és ma­gyarázat nélkül helyezget­­nek, lassan bizonytalankod­ni kezd, hogy jól vagy rosz­­szul dolgozik-e? És felötlik benne, szükség van-e rá egyáltalán? S mi lesz vele holnap, vagy a jövő héten? Szeretne valami olyan mun­kahelyet, ami biztonságos­, ahol kialakulhat a jó mun­katársi, sőt baráti kör és a vezetőket is megismerheti, megszeretheti. Gyakran ter­mészetesek az áthelyezések, hiszen a műszaki, technikai fejlődés indokolja, sőt kö­veteli ezt. Ha lehet azonban, minél ritkábban kerüljön erre a sor és a munkások­nak, különösen ha több éve dolgoznak egy helyen, mondják meg, hogy miért volt rá szükség. Vagy vegyük a másik pél­dát. Az emberi, a vezetői hangnak és módszereknek nagy hatása van a dolgozók közti légkörre, sokszor ettől függ elsősorban a jó vagy a rossz munkahelyi közér­zet A gorombáskodás vagy a szitkozódás súlyos meg­sértése az emberi önérzet­nek. Hány gorombáskodás­ra hajlamos művezetőnek, üzemveztőnek jutott eszébe, hogyan érezné megát, ha felettesei ugyanolyan han­got használnának vele szem­ben? Nincs recept arra, hogy a vezetők utasító, ma­gyarázó vagy kérő hangot használ­janak-e a beosztot­takkal, ezt lényegében em­bere válogatja. Az ember önérzetét és méltóságát sér­tő modort azonban minden jóérzésű dolgozó elutasítja A számító emberek típu­sába sorolnák sokan a har­madik kilépőt, hiszen már távozásakor azt tervezte, hogy egy év múlva maga­sabb órabérre alkudozva, visszamegy. Nem biztos, hogy valóban csak számí­tásról van szó. Gyakran elő­fordul, hogy indokolatlan kedvezményeket adnak em­bereknek, hogy munkát vállaljanak. Igen sokszor találkozunk az üzemekben a bérezési egyenlősdivel is. Az ilyen munkahelyeken joggal alakul ki elsősorban a régi dolgozókban az igaz­ságtalanság érzése. Itt len­ne az ideje, hogy megvál­tozzon a bérek és jutalmak megítélésének". módszerre, hogy szakítsanak a régi, rossz hagyományokkal és ügyintézés helyett észs­zerű, az emberi képességeket gondosan mérlegelő bérpo­litikát honosítsanak meg. Segítség magánügyekben — ugyancsak vezetői köte­lesség. Sokszor elég lenne a vigasztaló szó, más­kor az anyagi segítség, ta­lán kérés nélkül is. És har­madszor, ha kell, s ha lehet, a közbenjárás... Lélektelen és bürokratikus gondolko­dásra vall, ha valaki mere­ven elválasztja egymástól az otthoni és a munkahelyi életet. A Fejér megyei iparvál­lalatok többsége komoly munkaerőhiánnyal küzd. Akadnak üzemek, ahol a szükséges létszám 8—10 százaléka is hiányzik. A gyárkapuk majdnem mind­egyikén olvasható, hogy szak- és segédmunkásokat felvesznek. Ez is indokolja, hogy jó munkahelyi közér­zet megteremtésével igye­kezzenek a vállalatok meg­tartani azokat, akik már ott dolgoznak. Kovács András Raktárakat szerelnek a dunaújvárosi építők A 26-os Építőipari Válla­lat több jelentős munkát vé­gez az országban. Az új gaz­daságirányítás rendszeréből adódó lehetőségeket is jól hasznosítja. Május első nap­jaiban láttak hozzá újszerű feladatukhoz. A Dunai Vas­mű által gyártott acélszerke­zetekből tárolókat, színeket szerelnek szerte az ország­ban. Huszonkét emberük dolgozik ezeken a munkákon. Turóczi Ferenc építésvezető­vel beszélgettem erről a na­pokban. — Eddig a kecskeméti Törekvés Tsz-nek, a regői, a mezőszentgyörgyi, a nagy­­bánhelyesi szövetkezeteknek, valamint a ceglédi, a gorzsai, a hidegháti, lábodi, a solti állami gazdaságok területén szereltünk össze színeket, raktárakat. Dolgoztunk a Mérőműszerek Gyárának, va­lamint a makói gabonafel­vásárló trösztnek. — Mennyi idő alatt ké­szülnek el az épületek? — Talán a makói tárolót említeném. Itt kétezer vago­­nos tárolót huszonkét nap alatt szereltünk össze. Ez a munka gyors, eredményes és hasznos. Szükség is van rá, hiszen országos gond a tároló­terek biztosítása. — További terveik? — Jövőre szeretnénk a kooperációt, amely kialakult, továbbfejleszteni a Vasmű­vel, az Iparterv­el és eset­leg más építőipari vállalat­tal. Erről különben a közel­múltban megtartott vállalati műszaki konferencián is tár­gyaltunk. Szerintünk ez a kezdeményezés, együttműkö­dés hasznos nemcsak az épí­tőknek, hanem az építtetők­nek is. Elmondotta még az építés­vezető, hogy jelenleg a két szocialista címet nyert brigád tagjai — akik az országban ezt a munkát végzik — a szegedi Pamutnyomóipari Vállalat területén szerelnek raktárakat. A brigádokban szerelők, darusok és gépkocsivezetők dolgoznak. A felvonulás egy lakókocsiból áll, amelyben megtalálni az irodát, ami nem több egy aktatáskánál. A dunaújvárosi építők jól hasznosítják az új mecha­nizmusból adódó lehetősége­ket G. Gy. S ÉPÜL AZ M 7-ES is Az M 7-es autópálya a sárbogárdi út keresztezésénél, ahol a betonburkolatot készítik. Mínusz 20 fokos hidegben A hűtőteremben halkan mor­mognak a gépek, és a hűtő­­folyadék fanyar illata lebeg a mínusz 20 fokos hidegben. Az Országos Hűtőipari Vállalat Fejér megyei hűtőháza nyári csúcsforgalmát bonyolítja. A raktárakban 570 vagon hús­féleség található, így marha­hús, baromfi és majdnem 100 vagon gyógyszer-alapanyag, állati belsőségek, amelyet a Kőbányai Gyógyszergyár számára tárolnak. A raktá­ron lévő érdekességek közé tartoznak a tengeri halak. A tejipar is felhasználja a hűtő­házat és mintegy hatvan va­gon vajat tárol. A tárolás mellett a vállalat nem hanyagolta el a gyors­­fagyasztott mirelit ételek gyártását és exportkötelezett­ségeit sem. Főzelékfélék, gyü­mölcsök és gyümölcskrémek a pillanatnyilag raktáron lévő saját készítmények. A salátá­ból és uborkaszeletekből ál­ló savanyúság szintén export­ra készül. A közkedvelt „fa­gyasztott feketéből” a Hő kávéból, csaknem 28 mázsát raktároznak. Fontos feladatuk a jég­készítés, amellyel a fehérvári vendéglátóipart, a lakosságot és partnereiket, a termelő­szövetkezetet és a Hungaro­­fructot látják el. Napi 2­8 vagon jeget készítenek, az év eleje óta 223 vagon jég ké­­­szült a hűtőkamrákban. A je­get a külföldre induló szál­lítókocsik hűtésére is fel­használják, ezzel biztosítva a gyümölcsök és mirelitkészít­­mények frissességét a hosszú útra. — baráti —. . Im­m­a ír ■ftlIIIHilillllllllJlAlllIMM rr az Őszi Vásáron 1968. szeptember 6 —16-ig 21/b. (NDK) pavilonban: 7359.

Next