Fejér Megyei Hírlap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-13 / 189. szám

Csütörtök, 1970. augusztus 13. A MÚOSZ jubileuma Újságírók, Huszonöt éve, 1945. augusz­­ tus 12-én az Ügyvédi Kamara székházának üléstermében tartotta első közgyűlését a demokratikus szellemben új­jáalakított Magyar Újságírók Szövetsége. A szövetség jelenleg több mint 3000 újságírót tömörít, s munkájának, tevékenységé­nek jelentős része volt a fej­lődésben, amely az elmúlt negyedszázadban a hírközlés területén végbement. E fejlő­dést jól jellemzi, hogy jelen­leg a napilapok 2 311 145, a hetilapok 6 millió, a folyóira­tok pedig kerek 3 millió pél­dányban jelennek meg. újságok 1938-ban a napilapok össz­­példányszáma nem haladta meg a 300 ezret. Az országban 1938-ban 419 000 rádióelőfizető volt. Ma több mint két és fél millió, a televízióé pedig már elérte az 1 700 000-et. Az ol­vasók 21 politikai, 31 közgaz­dasági, 92 műszaki, 35 mező­­gazdasági, 41 ifjúsági, 9 tu­dományos, 13 sport, 40 szö­vetkezeti és 24 idegennyelvű folyóirat, újság, ismeretter­jesztő és szaklap között válo­gathatnak. Egy felmérés ada­tai szerint hazánkban egy la­kosra évi­­átlagban 169 napi­lapvásárlás jut. A géppuskás utolsó levele „Kérem, juttassák el ezeket a sorokat Ufa városba, a Dosztojevszkij utca 82. szám alá, Valentyina Petrovna Glinyinnak... Nevelj a gyerekeimből becsületes, dolgos embereket. Azt hiszem, ez lesz az utolsó levelem...” Mindössze ez a néhány sor állt abban a levélben, ame­lyet pár nappal ezelőtt iskolásfiúk ástak ki a föld alól Holm szovjet városkában, Viktor Ivanovics Glinyin gép­puskás közkatona földi maradványaival együtt. A feljegy­zést egy medalionban, találták meg, s több mint 28 eszten­dős késéssel (Glinyin 1942. januárjában esett el) küldtek meg a címzettnek. Az intelemre nem volt szükség, a gép­puskás fiai becsületes, dolgos emberek lettek. (MTI) f­érfias őszinteséggel be­­vallom, hogy az első szabadtéri lányosevésre meg­lehetősen nehezen adtam rá a fejemet. Most már belátom, hogy maradi tartózkodási volt ez, nem tartottam lépést a korral, nem tudtam elszakad­ni az avult szemlélettől, hogy táplálkozni csak terített asz­tal mellett ildomos. Első nyíltszíni lángos fala­­tozásom egy csehszlovákiai város pályaudvarának köze­lében történt. Fél órát kel­lett vonatra várakoznom, ki­sétáltam az állomás elé, íny­csiklandó illat futott az or­romba, nők, férfiak jöttek ve­lem szembe, egy-egy forró lángossal a kezükben, s ak­kor ott, ahol a kutya sem ismert, gondoltam egyet, oda­­álltam a lángossütő kis bo­­degája elé a sorba, vettem­­egy friss lángost, és bekebe­leztem az emberi forgatag­ban. Utána aztán elő a zseb­kendőt, eltüntettem arcom­ról, kezemről az olajnyomo­kat, s e művelet közben el­határoztam, hogy hazatérve sutba dobom — nem is a ne­veltetésemből eredő, hanem a menet közben rám rakó­dott étkezési hagyományo­kat. A­zóta figyelemmel kísé­­rem a lángoskultusz ha­zai fejlődését, s van is né­hány tapasztalatom, amit ezúttal szeretnék a lángos­­nagyhatalmak rendelkezésére bocsátani, s még csak egy lángost se kérek érte. J­áttoM Itt van az első átadásra szánt tapasztalatom. Pár év­vel ezelőtt Leányfalun, a fő közlekedési útvonal mellett, az egyetlen nagyvendéglő szomszédságában kolbászos és káposztás lángost ettem. Nem vagyok a gyomornedvek hivatásos serkentője, de igyekszem érzékletesen el­mondani a két lángostípus receptjét. Az egyik, a kolbá­szos úgy készül, hogy a tész­tájában elkevernek — a ható­sági előírásnak megfelelő mennyiségű — sertéskolbászt. A másikba zsíron, cukron pi­rított káposztát. Azt hiszem, ennek a mennyiségét nem szabályozzák az élelmezés­­ügyi hatóságok. Nagyszerű étel mind a kettő. S ha már a minőség te­­­­kintetében felcsigázom az igényeket, egy-két szolgál­tatási jellegű megfigyelésem­re is szeretném felhívni a fi­gyelmet. Köztudott tény, hogy a lángost legtöbben sózva szeretik, jól tudják ezt a lán­­gosárusok is, s ennek az igénynek kielégítésére ilyen­olyan, de az egészségügyi kö­vetelményeknek ritkán meg­felelő sózó alkalmatosságo­kat helyeznek el a pultokon. Azt is tudják, hogy sokan fokhagymával szeretik a lán­gost, tehát arra is gondol­nak, hogy fokhagyma dara­bokat helyezzenek el a só mellett, esetleg megtörve a só közé. Szóró lehetőség ke­vés helyen található, ellen­ben kis tányér különböző ujj­lenyomatokkal annál gyak­rabban. Ebbe aztán belenyúl mindenki, akármilyen műve­letet végzett előzőleg a kezé­vel. /N­em tudom mikor­ hogyan­­ " lehetne ezen segíteni, én a magam megelőző védekezé­sét rövidesen megszervezem, sótartót viszek majd ma­gammal, ha lángost akarok enni. Ormos Gerő írta : ZBrc N­andrzes Mély slukkokat szívott a szi­varból, s szokásától eltérően le is nyelte a füstöt. Aztán percekig úgy tűnt, hogy csak az egyre növekvő hamuhen­gerben gyönyörködik. Mozdu­­­­latlanul ült, mint egy szobor. Ha bárki belépett volna most, joggal hihette volna, hogy Brunner meghalt. Hirtelen megmozdult, s az előbbi helyzet ellentéte­ként kapkodva tárcsázott a telefonon. Klosst hívta. S amikor meghallotta Kloss hangját, újra átvillant az agyán az iménti terv, s egyre jobban bízott annak sikerében. — Bocsáss meg Kloss, hogy zavarlak az év első nap­ján, de tudod, hogy a mi munkánkban nincs ünnepnap. Először is hadd gratuláljak az előléptetésedhez. Tegnap mintha elfeledkeztem volna róla. Remélem nem ha­ragszol? De nem is ez most a lényeg, sejtheted. Van egy partizánom, akit elfogtunk. Részt vett a tegnap­előtt éjszakai viadukt-merényletben. — Hogy beszél-e? Énekel barátom! Tudod, hogy ná­lam meg az is megtanul énekelni, akinek nincs zenei — 388 — HÍRLAP így is lehet — Na, ilyenkor nem tud jönni egy rendőr! — kiált fel egy férfi a székesfehér­vári Március 15. utca és Velinszky László utca sarkán augusztus 11-én délután, négy óra után pár perccel, amikor egy —­ a rendszámá­ról ítélve olasz vagy francia — személygépkocsi jön a vi­rágóra felől, szembe az egy­irányú utca forgalmával. Alig mondja ki az utolsó szót, máris larsan a rendőr sípja. Kíváncsian fordulunk a sípszó irányába. A Vörös­marty színház előtt haladó rendőr kapta elő a sípját, s állította le a külföldi kocsit. — Na, végre! — mondja elégedetten az iménti férfi — Csak sózzanak a nyakába egy százast! — s gondolatban elégedetten összedörzsöli te­nyereit. A rendőr udvariasan mutat az egyirányú utcát jelző táb­lára, a külföldiek kétségbe­esetten magyarázzák, hogy véletlenül történt az egész, ők tulajdonképpen szeretné­nek kikeveredni a városból. A nagy pillanat most kö­vetkezik — gondolják sokan, amikor a rendőr zsebbe nyúl. De csak a sípját tette el, int, hogy megértette az eltévedt autósok gondját, a kocsi elé áll, s lépésben kivezeti őket a Dózsa György téri csomó­pontig. Néhány másodpercig visszatartja még a kocsit, hogy helyet csináljon szá­mukra a forgalomban. Az­tán lassító jelet ad a jobb­­ról-balról jövő járműveknek, s a külföldi kocsi máris a kívánt útvonalon, a keresett irányban haladhat. Utasai integetnek, köszön­nek. A rendőr tiszteleg, s megy tovább. Így is lehet — mutatta be —, s akik végignézték ezt a mindössze néhány percig tar­tó jelenetet jóleső érzéssel nyugtázták a történteket. Talán csak az a járókelő tá­vozott rosszkedvűen, aki arra várt, hogy a rendőr „meg­vágja egy százassal” a sza­bálytalankodókat. Szerencsé­re az intézkedő rendőr jól tudta, hogy mennyivel töb­bet jelent hazánk és a ma­gyar rendőrség jó hírének egy ilyen elnézően udvarias gesztus, mint egy százas. —­ky — A VAS ME Első látásra kisüzem a móri áfész lakatosüzeme, hiszen csak 15 dolgozója van. Ha azonban a teljesítményt nézzük, középüzemnek is díszére válna a munka, amit itt végeznek. Ajtók, ablakok, kerítéselemek vasból, ezt rendelheti — és rendeli is — a lakosság. Szállítanak közületeknek is. Jelenleg az enyingi Vörös Hajnal Tsz iparszerű sertéstelepének laka­tosmunkáit végzik a műhelyben. Az udvar már tömve kész­áruval, nincs hova tenni az újat. Tavaly májusban indult a kis üzem, még nincs kialakult forgalomátlaga, általában 200 ezer forint körül van a havi bruttó termelési érték. A környe­ző községekből is felkeresik rendelésekkel a szép munkát végző üzemet, hiszen egyre több házhoz kell a vaskerítés. A képen: Gyippert László és Balázs Ferenc fiatal szakmunká­sok hegesztenek. Az üzem szeptembertől már maga gondos­kodik az utánpótlásról, öt tanuló kezdi meg itt tanulmányait. (Fotó: Kabáczy) hallása. Ha kedved van ugorj be, s akár ki is hallgat­hatod, vagy végigolvashatod a vallomását. Letette a kagylót, s az órájára pillantva megállapí­totta, hogy Schneidernek mindjárt itt kell­ lennie. Brunner türelmetlen volt. Szerette volna már tudni, hogy Edit beszélt-e Schneidernek róla? Ez — állapítot­ta meg — csak nehezítené a dolgot. Minden eshetőségre felkészülve valamit elő kell kaparni Schneider anyagá­ból, s adott esetben egy kulisszák mögötti húzással el lehet küldetni akár a frontra, akár a hátországba. Ha másként nem megy, hát alapos rádicséréssel is meg le­het szabadulni tőle. — állapodott meg önmagával Brunner. No, persze itt van még Kloss. Bár a legkisebb valószí­nűsége annak van, hogy a lány neki mondott el vala­mit. Ahhoz túlságosan keveset voltak még együtt. Uno­kahúg és régi szerelem együtt jó védőpajzs a fecsegés ellen. Szerelem? Hülyeség! — gondolta —. Kloss el fog­ja hinni a partizán vallomását a lányról, s aligha fog védelmébe venni egy olyan unokahúgot, aki a biroda­lom ellen dolgozik. Eszébe jutott most az Edittel folytatott reggeli be­szélgetés. Lehet, hogy tévedett? Lehet, hogy ez a lány nem azonos azzal a másikkal? Hiszen csak egyetlen egyszer látta, akkor is sötétben. És ha mégis az? Vajon ki hinné el neki a történetet, ha el is mesélné valaki­nek? Brunner az egy fogalom ebben a városban és a környéken is. Brunnerhez nem férhet semmi kétség! De Brunner jól tudta, hogy nem kockáztathat semmit. Nem hagyhat nyitva egyetlen kiskaput sem önmaga ellen. Igaz, Edit elmondta reggel, hogy négy évvel ez­előtt már járt ebben a városban, s dolgozott is. De semmiféle incidensre nem emlékezett. De az a tegnap esti nézés — döbbent rá újra Brunner a gyanú alapos­­— 389 — ­ A magyar erdészeti kuta­tók érdekes módszerrel egyre nagyobb területeken haszno­sítják azt az értékes termő­talaj réteget, amely tulajdon­képpen nincs is, —azaz van, de a homokrétegtől eltakar­va. A Duna—Tisza közén na­gyon sok ilyen gyenge mező­­gazdasági terület van. Leg­többje alig adja meg a hol­­dankénti három mázsás rozs­termést. Nem is érdemes raj­ta gabonával vesződni. Ezeknek a homoktala­joknak a jellegzetes sa­játossága, hogy alattuk, 1—1,5 méter mélység­ben, a hajdani rétek és sások növényzetének ha­tására, humuszos szin­tek alakultak ki. A két-háromszáz éve megüt­ dúlt homok azonban a szó szoros értelmében betemette az értékes talajt és így a ga­­­bonafélék gyökereikkel már nem tudnak hozzáférkőzni és csak a felszíni homokból „próbálják meg” felvenni a tápanyag utánpótlást — na­­­gyon kevés sikerrel. Az erdészeti kutatók nyári fával értékesítik ezeket a talajokat. Elképzelésük­ az, hogy a nyárfa gyökérzete lé­nyegesen könnyebben hozzájut a tápanyag­ban gazdag, és ráadásul jó vízháztartású rétegek­hez. Az Erdészeti Tudományos Intézet szakemberei egészen kitűnő nyárfásokat alakítot­­tak ki. A kutatók nem állható meg, most próbálták ki az I—214-es fajtát, amely öt-tíz százalékkal na­gyobb fatömeget ad és további előnye, hogy kérge lényegesen véko­nyabb. Ilyenformán pa­píripari célra jobban fel lehet használni. Úgy látszik, hogy a Duna és Tisza közén és az Alföldön is egyre több erdészre lesz majd szükség az elkövetke­­ző években ... Kitűnő termőföld — a homok alatt Jó reklám — rossz reklám Keretes üres lapfelület, mindössze egy kérdőjellel. Figyelmet felkeltő, várakoz«­­zást ébresztő. Másnap ugyan­ott, ugyanabban a keretes négyzetben egy töredékszó, harmadnap kiegészítve — szinte tökéletes reklámfogás. Riportreklám valamelyik áruház valamelyik osztályá­ról — hatásos fogás. És so­rolhatnánk tovább,, hogy mi­lyen reklámfogások váltanak, ki ideiglenes vagy marad­an-a dó érdeklődést a vásárlóban, s mindezek után megállapít-l hatjuk, hogy az enyhén szól-­­va fantasztikus hatásokat ígé-­­ rő reklám hatása sokkal in­­­kább bosszankodást, mint ér-­­deklődést vált ki az embe­rekben. Ki vásárol például egy olyan hűtőszekrényt, ame­lyet úgy reklámoznak, hogy „jó hatással van a férfiúi erényekre”? A hűtőszekrény hűtsön, s fogyasszon minimá­lis villamos energiát. Ilyen hirdetés persze nincs. De van — napok óta sugá­rozza a rádió — olyan, amelynek tárgya a 25—50 fé­le napszemüveg, s amelyeket imigyen kínálnak nekünk! „A napszemüveg fiatalít!’’ Véleményem szerint a nap­szemüveg védi a szemet az erős fényhatásoktól, s ha úgy tetszik takarja gondola­tainkat a beszélgető partner előtt, de hogy fiatalítana?!?!? Erre még a „legárleszállítot­­tabb” szemüveg sem képes. Szerény ismereteim szerint — y — ságára­­. Ma reggel már hiába kereste azt a vádló te­kintetet a lány szemeiben, de tegnap este... Tegnap este azt mondta, hogy valahol már látta. Tehát elszólta magát... Egészen meg volt zavarodva ezzel az üggyel. S egyre türelmetlenebbül várta Schneider megérkezését. S ab­ban már megegyezett önmagával, hogy Kloss és Edit gyermekkori szerelmének további fejleménye Schnei­der százados vallomásától függ. Ez a gondolat annyira megtetszett neki, hogy már dúdolni is tudott, s csak akkor komolyodott el ismét, amikor a kapuügyeletes telefonon jelentette, hogy Schneider százados az épü­letbe lépett, s hozzá tart. * Kloss elhatározta, hogy gyalog indul el. Igaz, hosszú volt az út, de szeretett gyalogolni. Különösen akkor, ha valamin töprengett, s megoldást keresett­ valamire. Vidámnak és gondtalannak érezte magát, amint neki­vágott az útnak. Talpa alatt csikorgott az éjszaka hul­lott porhó, s mint egy gyermek, olyan örömmel kereste egy egy veréb vagy galamb lábnyomát. Gyermekkorá­ban is szerette a játékos formájú madárnyomokat né­zegetni a hóban. A nap is kibújt a felhők mögül, s még szebb volt így az utca. Olyan békebeli nyugalom honolt most az épü­leteken, tereken, s az égen is. Fütyürészni kezdett, de gyorsan elhallgatott. Ismét eszébe jutott Edit, s a lány ellen elkövetett gyilkossági kísérlet. Ki tehette és miért? És miért éppen ma közöl­te vele Brunner, hogy elfogták a viadukt elleni merény­let egyik tettesét? Balsejtelem ébredt benne, s egyre erősödött ez a meghatározhatatlan érzés. (Folytatjuk) — 390 —

Next