Fejér Megyei Hírlap, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-02 / 258. szám

Kedd, 1971. november 2. SOK APRÓ HELYETT — EGY NAGY Próbaüzem, 1972. július 15- én. Addigra a beruházás vo­lumene kitesz majd mintegy 35 millió forintot. Ez az ösz­­szeg magában foglalja az új csarnokot, új nagy teljesítmé­nyű gépeket, a tereprendezést. A Vértesi Erdőgazdaság ezt a beruházását elsősorban egy tény indokolta — mondja a Sikárosi Fűrésztelep üzemve­zetője, Trackl Károly. — Az erdőgazdaság több kisebb fű­részteleppel rendelkezik a ki­termelő helyeken, azonban ezek az üzemek igen elmara­dott módon termelnek, vagyis keveset, drágán és sok nehéz, fizikai munkával. Hogy ha ezek helyett egyetlen nagyobb, modern gépekkel és techno­lógiával dolgozó üzemet léte­sítenek, mindenképpen job­ban járnak még akkor is ha viszonylag nagyobb összeget igényel a beruházás, így in­dultak. A termelt mennyiség éven­te jelenleg tizennégyezer köb­méter fűrészáru. Ha az új be­rendezések is üzemelni fog­nak, ez a szám negyvenezer lesz. Természetesen a ter­mékösszetétel is változni fog: csökkentik a választékot. Hogy miért? A magyarázat világos: nem kifizetődő sokfajta árut egyszerre gyártani. Különösen szerencsétlen választás lenne az eddigi gyakorlatot átvinni a jövőre, vagyis az új, mo­dern, jelentős anyagi áldozat­tal létrehozott új üzem mun­káját szétaprózni. A fizikai munka? A kérdés óhatatlanul felmerül bennem, ahogy az ormótlan bükkfa rönköket néztem. Igen, na­gyon neki kell veselkednie annak a négy-öt embernek, aki odébb akarja görgetni vagy egymásra helyezni őket A válasz megnyugtató: egy nyugatnémet cégtől vásárolt fűrészberendezés, a nagymé­retű szovjet daru és a rönk­­szállító targoncák együttese képes arra, hogy a legnehe­zebb fizikai munkát, a rön­kök kézi mozgatását magára­­vállalja. És ha minderről sa­ját szemmel kívánok meg­győződni, szívesen látnak jö­vőre is, július közepén, ami­kor a próbaüzemelést megin­dítják — mondja búcsúzóul Trackl Károly üzemvezető. T elek­es — Egyedi vállalat a Dunántúlon Export­jaival, új törekvésekkel Az a vállalat, amely Ná­­dasdladányban szervezi, irá­nyítja tevékenységét, tulaj­donképpen a megye, de a me­zőgazdasági és élelmezésügyi minisztérium egyetlen speci­álisan gazdálkodó, termelő üzeme. Figyelemre méltó hírverés nem zajlik körülöt­te, szerényen meghúzódik nád-, tőzeg-, talajerő- és lá­daüzemeiben. Termelési, gaz­dálkodási sikereiről vagy ép­pen kudarcairól vajmi keve­set érthet meg a kívülálló. A Dunántúli Nádgazdasági Vál­lalat — mert róluk van szó — élettere gyakorlatilag a ter­mészet változatlanul kínál­kozó lehetőségei között bon­takozik. Ott ahol édes vizű tavainkban szaporodik a nád, a leülepedett, eltűnt lápok helyén tőzeg keletkezett. Az előbbi voltaképpen ősi építé­si nyersanyag, míg ez utób­bi a talajerőgazdálkodás, a termelés rendkívül érték­es szerves anya­ga. Modernizált nádas A hasznos gazdálkodás mai parancsolatának megfelelően ez a szakminisztériumi vál­lalat is hozzákezdett a ter­melés korszerűsítéséhez, mo­dernizálásához. Legelőbb az­zal, hogy három hasonló pro­filú üzem és telephely össze­vonásával nádasdladányi központtal egy erőteljesebb vállalat kapott jogot a felso­rolt természetes anyagok fel­dolgozására, forgalmazására. A korszerűsített vállalat élén Takács István igazgatóval, aki arról tájékoztatott, hogy partnereik, az építőipar és a mezőgazdaság üzemei igénye­it a termelés újjászervezésé­vel tervezik, betű szerint is, maradéktalanul kielégíteni. A Duna, a Balaton és a Ve­lencei-tó területein találha­tó üzemeik műszaki-techni­kai fejlesztésére azért is vál­lalkozhatnak ma, mert végre rátaláltak, egyúttal a kedve­zőbb gazdálkodási szervezet kialakításával, a termelésfej­lesztés feltételeinek megte­remtéséhez nélkülözhetetlen források feltárásához is. Mert rájuk is érvényesek azok a gazdasági és gazdálkodási törvények, melyek alapvető­en meghatározzák a vállalat távlati programját is, a munkahelyek szociális álla­potát a megfelelő szintre fej­lesztik. Nádfeldolgozó üze­meik fejlesztésénél a kézi­erejű munkafolyamatoknak jóformán teljes gépesítését határozták el Egyre nehéz­kesebb az időszakos jellegé­nél, illetve a kedvezőtlen idő­járási viszonyok miatt a nád­­aratás. Az ember helyett majd véglegesen a gépek vég­zik ezt a munkát is. Nádtere­mékeik export választéká­nak és mennyiségének lehet­séges emeléséért Velencén tovább fejlesztik a nádpalló­­gyártást, balatoni üzemükben pedig a nádszövettermelést. A tolna­mözsi nádüzemükhöz tartozó mohácsi terület nád­termésének feldolgozására a környéken telephelyet építe­nek. Két szempontból is hasznos megoldásnak látszik a Mohács környéki új feldol­gozó üzem működése. A vi­déken található szabad női munkaerő foglalkoztatásával együtt kielégíthetnék Dél- Dunántúl üzemeinek építő­anyag igényét, helyben, ezelőtt szerezte meg, az or­szág más nádgazdaságainak együttes közreműködéseként létrehozott iroda révén, amely a NÁDEX nevet viseli. A nádasdladányiakat egyébként szoros gazdasági kapcsolat köti a MÉM-hez tartozó valamennyi nádgaz­dasági vállalathoz. Tőzeg­­termelési ügyben a talajerő­gazdálkodási vállalatokkal, illetve az állami mezőgazda­­sági nagyüzemekkel és a­iis­ekkel állnak kapcsolatban. Különösen azokat a gazda­ságokat érinti közelebbről a vállalat említett tevékeny­ségi köre, melyek a termőta­lajok javítását programozták. Tőzeget a vállalat például 50 százalék körüli szervesanyag tartalommal ugyancsak gyorsan és megbízhatóan szállít. Az úgynevezett sza­badáras kategóriában, má­zsánként 5—8—10 forintos árban, vagonban és egyéb járművön szintén elérhető a különböző minőségű tőzeg. Jóformán a megrendelést kö­vető 24 órában a helyszínre szállítják az anyagot. Peresztegi T. Ferenc Kiskács is ide tartozik Fejlesztési teendőiket ép­pen ezért a vállalat teljes ter­melési értékének éves átlag­ban, hozzávetőlegesen 3—4 százalékos emelését célozták meg. Korszerűsítik a gyár­tás­technológiai folyamato­kat, erőteljesen gépesítenek, Új cikk a nádszövet A nyugati piacon erőtelje­sen megnövekedett az érdek­lődés a nádszövet iránt A vállalat vezetői most a gépe­sítés fejlesztés irányát ép­pen ezért a feldolgozás ilyen természetet modernizálásra fordítja. A tőzeg vonatkozá­sában az anyag minőségi ja­vítását határozták el. Mielőtt azonban a tőzegtermelés helyzetét és távlatát fogal­maznánk meg, hadd álljon itt az építőanyagokat értéke­sítő telepek, építtetők szá­mára az a lehetőség, amit a vállalat kínál. Nádlemez, nádpalló — kézi és gépi pré­­selásű — fagyvédő palló és 20 négyzetméteres nádszövet tekercs éves és negyedéves szerződés alapján, de ex­­pressz-szállításra is megren­delhető náluk. Pontosabban: ha netán valahol hiánycikk a nádépítőanyag, a hiba nem a vállalatban van. A jó minőségű tőzeget külföld is igényli. Szerencsé­re, a nádasdladányiak abban a szerencsés helyzetben van­nak, hogy hozzá kezdhettek a kereslet, a sokféle igény ki­­elégí­tés­ének meg­terem­té­séhez is. A külföld a savas kém­­hatású tőzeget keresi. A mű­szaki fejlesztés terve ezért egy új termelés-technológia kialakítása. Kapcsolatai és a fIöDFX A vállalat mint ismeretes az export jogot tíz Hónappal HÍRLAP Épül a Barátság II. kőolaj-távezeték­ 1970 egyik május végi nap­ján Cziráki József is ott ült annak a kis repülőgépnek a fedélzetén, amellyel a Ne­hézipari Minisztérium és az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt szakemberei végig­repültek az akkor még csak terveik formájában létező Ba­rátság II. kőolaj-tóvezeték nyomvonalán. Az összesen 600 kilométeres utat — oda­­vissza — másfél óra alatt tették meg. A fiatal, akkor huszonnyolc éves kommunis­ta gépészmérnök, mint az építés műszaki vezetője fe­szült figyelemmel nézte azt a 300 kilométer hosszú, 20 mé­ter széles, úgynevezett szol­galmi sávot, ahol több szá­zad magával dolgozik majd az elkövetkezendő, csaknem három esztendőben. Tiszaszentmártontól — a szovjet—magyar határtól — hosszú az út Százhalombat­táig. Különösen gyalog, távol a „civilizált” világtól, szántó­földön, legelőn, mezőn, hideg esőben, forró napsütésben, térdig érő hóban, embert, gépet kínzó fagyban. Tisza­­szentmártontól hosszú az út Százhalombattáig, különösen gyalogosan, amikor meg kell küzdeni szinte minden mé­terért, meg kell küzdeni a természettel, a távvezeték útját keresztező utakkal, vasutakkal, folyókkal, csa­tornákkal, meg kell küzedni az anyaggal, gépekkel, de sokszor saját magunkkal is. A Barátság II. távvezeté­ken 1980-tól — amikor teljes kapacitással dolgozik majd —, évente 10 millió tonna kőolaj ér­kezik a Szovjet­unióból. Ebből a távvezeték­ből táplálkozik majd — részben — a százhalombattai, de a Tiszai Vegyikombinát­ban felépülő új kőolajfino­mító is, illetve az az új erő­mű, melynek építését Lenin­­város határában már meg is kezdték. A beruházás nagy­ságát jól érzékelteti az 1 milliárd 200 millió forint, amelyet a Gazdasági Bizott­ság jóváhagyott a program megvalósítására, fontosságát pedig az is jelzi: a KISZ­ védnökséget vállalt, hogy a távoli, Volga mentén föld­felszínre került olaj határidő­ben, 1972. november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista­­Forradalom évfordulóján megérkezzék Százhalombat­tára. A távvezeték magyarorszá­gi szakaszán felépítésében a nemzetközi kooperációnak is nagy jelentősége van. A főbb munkahelyeket, a vezeték építésének útját, 4 zászló, a Szovjetunió, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Német Demokratikus Köztár­saság és hazánk zászlaja dí­szíti. A Volga menti olajat szállító vezeték a Szovjet­unió területén Uzsgorod tér­ségében ágazik szét, hazánk­ba Tiszaszentmártonnál lép be. Nemrégen érkezett meg az első szovjet munkacsoport, amely később 50 személyre nő. Feladatuk az lesz, hogy a szovjet—magyar határt képe­ző Tisza-szakaszon a folyó medrébe lefektesse a vezeté­ket. L. I. Najgyonov gépész­mérnök, a csoport vezetője elmondotta: azt tekintik el­sőrendű célnak, hogy a Ba­rátság II. kőolaj-távvezetéken a Szovjetunióból határidőben meginduljon az olaj a testvéri Magyarországra. A távvezeték magyarorszá­gi szakaszának 0-pontjától 15 kilométerre épül Fényes­ünkön a hatalmas fogadó és szivattyúállomás. A négy, egyenként 20 000 köbméter olaj befogadására alkalmas tartályból kettő már elké­szült. A szivattyúk a Német Demokratikus Köztársaság­ból érkeznek majd, s velük jönnek a német szerelők is. A vezeték vonalán több helyen automatikus vezénylési toló­zárakat építenek be, ame­lyeknek elkészítését a külön­böző csehszlovákiai vállala­tok vállalták. Az egyik legnagyobb mun­katerületen, a fényeslitkei szivattyúállomás megépíté­sén a külföldi partnereken kívül közel tíz magyar nagy­vállalat is dolgozik. Ennek az objektumnak a határidő­ben való üzembehelyezése az egész tóvezetékprogram kulcsfeladata. A Barátság II. magyaror­szági szakaszának építése 1970 júliusában kezdődött, csővezeték építésére 1971 ja­nuárjától került sor. A Kő­olajvezeték Vállalat dolgozói azóta nagy utat jártak be. A speciális tehergépkocsikkal rendelkező csőszállító részleg már búcsút mondott Sza­bolcs és Borsod megyének és Heves tájain gondoskodik arról, hogy mindig megfelelő mennyiségű cső álljon a nyo­mukba igyekvő részlegek rendelkezésére. A hegesztők népes csoportja a 600 milli­méter átmérőjű csövek „ösz­­szevarrásával” már a 299. ki­lométer felé közeledik. Nyo­mukban vonulnak a nagy­teljesítményű árokásógépek, az önjáró szigetelő gépkomp­lexum, és az árokba fektetett csöveket betakaró dózerok csoportja. A Barátság II. kő­olaj-távvezetékből a határtól a Keleti-főcsatornáig, Tisza­­szentmártontól Tiszavasvárig 84 kilométeres szakasz már elkészült, végleges helyére került, az emberek és a gé­pek elsimították fölötte a talajt. A kőolaj-távvezeték építése természeténél fogva vándor­élet. A vállalat mindent megtesz annak érdekében, hogy a nehéz munkát végző, otthonuktól,­ családjuktól tá­vol dolgozó szakemberek megbirkózzanak feladatuk­kal. Ez a kemény munka ke­mény embereket kíván, csak az marad meg közöttük, aki képes megfelelni ezeknek a magas, a közösségi élet által emelt követelményeknek, a vándorélettel együttjáró ne­hézségeknek. A vezeték épí­tői többszörösen is vándor­­életet élnek. Vándorolnak az otthonuk és a munkahelyük között és — ahogy haladnak a munkával — szinte na­ponta vándorolnak földrajzi és emberi céljaik felé. Ponto­san emlékeznek a napra, a dátumra, amikor elindultak Tiszaszentenártontól és pon­tosan tudják, hogy egy esz­tendő múlva Százhalom­battán fogják ünnepelni a Volga menti olaj megérkezé­sét Oravec János Vázszerkezetek Évről évre több vázszerkezetet gyárt a Dunai Vasmű az úgynevezett könnyűszerkezetes épületekhez. Képünkön: autódaru emeli be egy leendő raktár „bordáit”. — - ----! „Szocialista” összeköttetés Váltig töprengtem raj­ta, mit is csináljak, míg végül csak idézőjelbe tettem a cím­ben a szocialista szót. Lévén, hogy az összeköttetések, ame­lyekről a továbbiak során szólni kívánunk, mindennek minősíthetők, csak éppen szo­cialistának nem. Bár az elnevezés tőlünk ered. Mi, hazai dolgozók ta­láltuk ki. Némi köz- és ön­gúnnyal „szocialista össze­köttetésnek” nevezzük a pro­tekciót. S azért így, mert új társadalmunk körülményei között is föllelhetők marad­ványai. Elmúltak már azok az idők, amikor jelenségeket kézlegyintéssel lehetett elin­tézni, semmisnek tekinteni vagy megbélyegezni. Ma a realitások korát éljük. Mód­szereink birtokában megálla­píthatjuk: hallatlanul nagy eredményeket értünk el a protekció elleni küzdelem­ben. Eredményeink keltette , re­münket azonban gyakran ke­serítik meg azok a jelensé­gek, amelyek a „szocialista” összeköttetések meglétére, sőt egyes területeken való erőteljes­ funkcionálására utalnak. Fájdalmas, olykor a dolgozók igazságérzetét mé­lyen sértő tények is tapasz­talhatók. Sokszor a szemünk láttára jutnak emberek jog­talan ügyeskedésekkel meg nem érdemelt előnyökhöz. Sérelmünk jogos. Ám ezzel nincs elintézve, lezárva az ügy. Módunkban áll ugyanis szót emelni a legkülönbözőbb fórumokon az igazságtalan­ságot sértő személyi össze­fonódások ellen. De sokszor inkább hallgatunk. Magunk­ban, szűkebb körben mérge­lődünk tovább. A protekto­­rok és pártfogoltjaik eközben pedig zavartalanul űzhetik kisded játékaikat. A dolgozó azt mondja er­re: a protekció lovagjai nem­csak az ügyeskedésben lele­ményesek, hanem a megtor­lásban is. Hogy számtalan példa mutatja, nagyot tud­nak ütni, és szoktak is, éppen gátlástalanságukból merítve a bátorságot. De egy egész kollektívát nem lehet agyon­ütni. Érvényesülhet tehát az igazság, ha együttesen, közös erővel lépünk fel a tapasztalt negatív jelenségekkel szem­ben. Igen ám — kénytelen itt közbeszólni az újságíró —, csakhogy az élet többnyire nem fekete-fehérben produ­kálja a tényeket, jelensége­ket. Könnyen megeshet, hogy egyik nap vádlók vagyunk protekcionizmus-ügyben, más­nap — hogy finoman fejez­zük ki magunkat — érintet­tek. Hétfőn kemény szavak­kal illetjük X-et, mert min­dig kiügyeskedi magának, hogy — például — közpénzen külföldre utazzon. Kedden viszont esetleg mi kérünk „szívességet” egy bennünket érintő ügyben Y-tól. Ami azt is jelzi: a társada­lom is ludas némiképpen a „szocialista összeköttetések” jelenségeinek továbbélteté­­sében. Részint úgy, hogy tagjai nem harcolnak kellő eréllyel, bátorsággal, követ­kezetességgel a napfényre bukkanó protekcionizmus el­len. Részint úgy, hogy olykor maguk is beleesnek a jogta­lan előnyszerzés kisebb-na­­gyobb bűnébe. Ilyenkor egy kicsit úgy fest a dolog: a pro­tekció, ha mások csinálják, elítélendő, megbélyegezendő. Ha nekünk van rá szüksé­günk, már-már bocsánatos bűn, sőt olykor kifejezetten „baráti szívesség”. Megszüntetni, a társadalmi cselekvés porondjáról kitilta­ni ezért nem, egyszerű — ezt tapasztalhatjuk nap mint nap. Az ellene vívott harc­ban hol ütnünk kell, hol pedig kritikusan kell szem­lélni saját magunkat. S ha őszintén magunkba tekin­tünk, talán nem is tudjuk olyan hamar és egyértelmű­en eldönteni, melyik a köny­­nyebb, melyik a nehembb. Papp Zoltán

Next