Fejér Megyei Hírlap, 1973. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-01 / 26. szám

Csütörtök, 1973. február 1. f Az első lépések Fehérvár*­csurgón Követésre méltó módon foglalkozik Horváth József­­né, a fehérvárcsurgói kisegítő iskola igazgatónője a faluban élő felnőtt cigányokkal: alap­­­­ismereti tanfolyamot szerve­zett számukra, s írni, olvasni, számolni tanítja őket. Az esti „cigányiskola a­ ja­nuár elején látott munkához. Az „osztály” egyelőre hét „di­ákból” áll. Közülük öt nő, két férfi. A legidősebb Bözsi ma­ma, aki ötven évesen, kilenc gyermek nevelése mellett vál­lalkozott arra, hogy elsajátít­sa a betűvetés, olvasás, szá­molás nehéz tudományát. Horváth igazgatónő heten­ként két alkalommal két-két órán keresztül tanítgatja őket. Az ábécé kerek betűit, az o-t, az a-t és az á-t már szépen le tudják írni a felnőtt diá­kok. Az alapismereti tanfo­lyamot felhasználta Horváth­­né arra is, hogy a tisztaság, a viselkedés elemi szabályait megismertesse. Gyakran be­szélget velük a rendszeres munkábajárás fontosságáról is. Az esti iskola órái nem­csak a tanulással telnek. Pi­henésképpen gyakran énekel­nek, dalolnak is a felnőtt diákok. N­APLÓ T e­gy anya mondta a minap szomorúan: mostanáig azt hittem, amit csinálok, jól csinálom. Hajnalban kelek, dolgozom, a gyerekeim kedvenc ételeit főzöm, tisztán tar­tom őket, iskolába járatom, elviselem a han­goskodást, meghallgatom, megértem a gond­jaikat. Egyedül nevelem őket. Egészen mosta­náig azt hittem, hogy tisztelnek az erőfeszí­téseimért, hogy évek óta nem vettem új ru­hát, hogy nem járok sehová, hogy többet is vállalok, mint amire az erőmből futja. Egy beszélgetés során rádöbbentem, hogy a fiam ósdi felfogásúnak tart, mert számukra nem vonzó az örökös gond, a fillérezgetés, a pap­rikáskrumpli, a lemondás. — Az életem nem példa előttük. — Ez az ürge okoskodik nekem? — mond­ta egy kamasz, amikor az egyik felnőtt kiokí­totta a kissé hangos társaságot. — Ez az alak, aki még akkor is hazudik, mikor kérdez? Az autóbuszon egy középkorú férfi részegen belekötött egy tizenéves fiúba,és hasonlókorú kislányba. A keze is eltévedt a kislány köze­lébe, mire a fiú megpróbálta a lányt lovaglá­sán védelmébe venni. Szó szót követett, a ré­szeg már fennhangon szidta az egész erkölcs­telen if­júságot, mert lám ezek is itt eszik egy­mást, mindenki szeme láttára. Mikor leszáll­tunk a végállomáson, a részeg a kocsma felé indult, nyilván felhörpinteni egy-két pohár­ral, — s az utasok közül valaki csendesen megjegyezte: — Ismerem jól. Ha hazamegy, megint szétveri a családot... Egyszer módomban volt megismerkedni a munkásmozgalom egy veteránjával. Amíg vá­rakoztam rá, felesége kedvetlenül panaszko­dott, felsorolta a hibáit, emberi gyengéit, ön­zését. Példakép lehetne ez az ember és bizo­nyos vonatkozásban az is , hiszen hosszú év­tizedeken át, magát nem kímélve küzdött, harcolt a társadalmi haladásért, volt munka­nélküli és volt börtönben és most hajlott ko­rában is hűséges maradt egykori hitéhez. És példakép lehetne az a kőműves is, aki évtizedek óta csikorgó hideg télben és forró nyárban dolgozik az építkezéseken, nem is­meri a lehetetlent, a szakma minden fogása a kisujjában van, de szombatonként haza már félfizetéssel és részegen tér meg. Egy alkalommal a város egyik általános is­kolájának diákjait arról kérdeztem, hogy va­jon kit tartanak példaképüknek? Kis füzet­lapokon sorra érkeztek a válaszok. Néhányan apjukat, anyjukat jelölték meg — a kisebbek közül — volt, aki tanítóját tartotta példaké­pének, de a legtöbben olyan neveket vetettek papírra, akikkel személyesen soha sem talál­kozhattak, csak hírből, ismerték, esetleg a tör­ténelemkönyv lapjaiból. Ilyen példakép volt néhány élsportoló, filmcsillag, tudós és asztro­nauta, néhány hős, bátor és igazságos ember. Mondom, ez volt a jellemző, az általános a feleletekben, s csak a kisebbik hányada a vá­laszoknak kötődött konkrét személyekhez, szülőkhöz, tanítókhoz, baráthoz. A minap én is csalódtam, mégpedig a bib­­liabeli Salamon királyban, akit köztudottan „bölcs” melléknévvel illettek. Mit olvastam róla? Hogy ez a „bölcs és igazságos” király azzal kezdte az uralkodását, hogy kivégeztet­te azokat, akik őt uralomra segítették. Dehát ezek valóban olyannyira régmúlt dolgok, hogy csak kevesen ismerik és Salamon lénye körül megmaradt a nítosz, bölcsessége fogalommá vált. Dehát úgy látszik ez a bölcs ember sem volt mentes az emberi hibáktól, éppent úgy, mint azok, akik közöttünk élnek, akik kor­­társaink. Sok szó esik manapság arról, hogy kell-e az ifjúságnak példakép, s hogy bizony baj van a példaképekkel. Bizonyára kell, mert egy tu­datosan és jól megválasztott példakép igen előnyösen befolyásolhatja a gyermek, a fiatal jellemének alakulását, érzéseit, hovatartozá­sát, vélemé­­yét a világról. Mindez sokkal tu­datosabban is történhetne, mert ha nem, ak­kor is választ magának valakit (vagy vala­mit), akit követni, másolni igyekszik, akihez hasonlítani szeretne. De hát honnan vegyük a példaképeket? Nyúljunk-e vissza a messzi múltba, vagy in­kább a jelenben keressünk olyan egyénisége­ket, akiknek egyéni és társadalmi magatartá­suk, tetteik, gondolkodásuk olyan, amely pél­dája lehet az ifjúságnak? Mindkettő lehet kö­vetendő út. És van egy harmadik, amely a legjobban befolyásolhatja a bennünket kö­vető nemzedék gondolkodásmódját és maga­tartását, az őket körülvevő közvetlen környe­zet egyarcúsága, hite abban, amit csinál, er­kölcse az élet minden v­onatkozásában. A példa, amit elsőként felhoztam, a sokat vállaló anyáról ellentmondásosnak tűnik. Mint követendő példa azonban nem vonzó, hiszen minden nemzedék jobban, szebben és tökéle­tesebben akar élni, mint szülei, nagyszülei. Ez érthető is és az is, hogy a felnőttek morális magatartása különösen élénk reagálást vált ki a fiatalokból —­ még azokból is, akik bizony inkább más szemében lelik meg a szálkát. A­z ifjúság nem viseli el, ha valaki vizet prédikál és bort iszik — a „fogjuk meg és vigyétek" magatartást, sokat vár azoktól, akik példaképül szolgálhatnak.. Mert azért a példaképek közöttünk élnek, a jók is, a rosszak is, cselekedeteink, mindenkori ma­gatartásunk tükre a bennünket követő nem­zedéknek. Balázs Katalin A példaképek köztünk élnek H­Í­R­L­A­P Családi házak, utak, törpevízművek * A bicskei járás­­ fejlesztési tervéről Egy-egy járás ötéves terv­időszakra kialakított sokrétű célkitűzéseiről nehéz lenne röviden teljes képet adni. Erre nem is vállalkoztunk: a megyei tanács bicskei járási hivatalának műszaki osztá­lyán csupán azokról a ter­vekről, illetőleg időarányos megvalósulásukról kértünk tájékoztatást, melyek a járás életében a legfontosabbak között foglalnak helyet, mint a lakásépítés, az úthálózat- és közműfejlesztés. A tájékoztatás szerint Bicskén tavaly adták át a tervidőszak első tizenkét ál­lami lakását, amit a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat készített. Az OTP- lakásokból ugyancsak 12-t adtak át 1972-ben. A követ­kező 24 OTP-lakást a bics­kei Fa- és Építőipari Rtsz a tervek szerint jövőre adja át. Hasonlóan jövőre költöz­hetnek be a lakók abba a 40 állami lakásba is, amit a Fe­jér megyei Tanács Építőipari Vállalata idén kezd építeni. A második 40 lakásos házat pedig előreláthatólag 1974- ben adják át. Az ötéves terv előirányza­ta szerint a járásban össze­sen 810 kislakás épül fel 1976-ig. Ebből 1971-ben 153-at, tavaly 218-at építettek fel a járás községeiben. Idén újabb 150 kislakással gyara­podik a járás lakásszáma. Megoszlásuk szerint, főként a járás két nagyközsége, Bicske és Csákvár, valamint a Tatabánya vonzáskörzetébe tartozó Szár részesedik nagy számmal az épülő kislaká­sokból. A tervidőszak első évében például Bicskén 8, Csákváron 28, Száron 25 kis­lakás épült, a többi pedig a járás különböző községeiben. Az 1971-es esztendőben a járás községeinek belterüle­tén összesen 2,4 kilométer hosszúságú szilárd burkola­tú utat építettek. Ezen túl, összesen 1,5 kilométer utat korszerűsítettek. Tavaly újabb 2,4 kilométer hosszú útszakasz kapott szilárd bur­kolatot. A tervidőszak vé­géig a járás községeiben ösz­­szesen 10 kilométerrel nő a korszerű szilárd burkolatú belterületi úthálózat. A járdaépítés tervét­­ valamennyi községre kiter­jedően — 30 kilométerben jelöli meg a negyedik ötéves terv célkitűzése. Az első két évben a községek járdahá­lózata 9,5 kilométerrel bő­vült. A legnagyobb gond a já­rásban, mint általában má­sutt is, a községek ivóvízellá­tása, az ivóvízhálózat megte­remtése. Alcsút és Tabajd például közösen kívánja ezt a gondot megoldani. A ti­zenegy millió forintra terve­zett törpevízmű közösen épül fel. A két község közötti te­rületen tavaly fúrattak egy kutat, vizének kéntartalma azonban a megengedettnél nagyobb, így ivóvízként hasz­nosítani nem lehet. Helyette újabb kutat furatnak,­ ami márciusra lesz kész. Glóbusz helyett egy magaslaton épí­tett, két 100 köbméteres víz­tartály biztosítja majd a szükséges víznyomást. Bicskén a 3,5 kilométer hosszú gerincvezeték már kész. A 2500 köbméteres tá­roló építése folyamatban van, a tervek szerint idén adják át rendeltetésének. A meglévő 13 kilométer vízve­zeték-hálózatot további 35 kilométerrel kívánják bőví­teni. A társulás szervezése folyamatban van. Mányon már elkészült a hat kilomé­ter hosszúságú vízvezeték. A 100 köbméteres hidrogló­­busz, a szivattyúház még eb­ben az esztendőben megépül. Vértesbogláron a vízműtár­­sulatot még 1972-ben meg­szervezték és két kilométe­res vízvezetéket építettek. A 100 köbméteres glóbuszt és a szivattyúházat a tervek sze­rint még idén üzembehelye­zik. Vál és Vértesacsa ivóvíz­­ellátási gondja csupán a kö­vetkező tervidőszakban ol­dódik meg. Az erre vonatko­zó tanulmánytervek azonban már elkészültek. A Szabad Föld - 24 oldalon Mától bővebb terjedelemben, az eddigi 16 helyett 24 oldalon jelenik meg a Szabad Föld. A falu, a vidék népszerű hetilapja immár a huszonkilencedik év­folyamában jár, közeledik a har­madik X-hez. 1945 óta hűen szol­gálja a párt agrárpolitikáját, a falu felemelkedésének ügyét. A lap az évtizedek során együtt haladt a falun végbemenő társa­dalmi változásokkal, igyekezett a maga eszközeivel segíteni az átalakulást. Olvasóinak, előfize­tőinek nagy száma tanúsítja, hogy feladatát híven teljesíti. A lap bővítését is az tette szükségessé, hogy az utóbbi idő­ben növekedett a falu, a vidék lakóinak érdeklődése, igénye a sajtó iránt és megszaporodtak azok a feladatok, amelyeket az élet állított elsősorban a terme­lőszövetkezeti gazdák, de az egész magyar falu lakói elé. En­nek jegyében gazdagította tar­talmát a Szabad Föld, tágabb ab­lakot nyitott az országra, a vi­lágra, és gondoskodik arról is, hogy több színvonalas olvasni­valót, érdeke»«, új rovatokat, szé­lesebb körű tájékoztatást kap­janak olvasói. QUADROFÓNI A A HTE programjából Értékes munkát végzett 1972-ben a MTESZ egyik legnagyobb egyesülete, a Híradástechnikai Tudomá­nyos Egyesület. Sokan emlé­kezhetnek még a millenniu­mi Alba Regia Műszaki He­tek keretében rendezett szá­mítástechnikai napokra és számítástechnikai kiállítás­ra. Ezen a rendezvénysoro­zaton 16 külföldi mérnök, köztük szovjet és amerikai kutatók, valamint több nagy­nevű vállalat igazgatója volt jelen. Mivel a nagy rendez­vényt csak a rendelkezésre álló apparátussal bonyolít­hatták, több szakelőadás ma­radt el. 1973-as terveik kö­zéppontjában — az eddig is gyümölcsöző külföldi kap­csolatok, tapasztalatcsere látogatások további szervezé­se mellett — nagyobb figyel­met fordítanak a szakcsopor­tok előadásaira. Ezen előadá­sok nagyobb részét az idén a Rádió és Televízió szakosz­tállyal együtt r­edezik meg. Napjainkban egyre fonto­sabb követelmény a rádiózás­ban és a híradástechnika egyik területén is az élethű hangvisszaadás, a quadrofó­­nia. Ezzel a témakörrel kí­vánnak foglalkozni az Alba Regia Műszaki Hetek kere­tében megrendezendő anké­­tokon. Az elméleti kérdése­ken túl ismertetik majd a külföldi és hazai eredménye­ket, s bemutatóval érzékel­tetik azt a többletet, amelyet hangélményben a quadrofó­­nia a hagyományos eljárá­sokhoz viszonyítva nyújtani tud. Öt szakcsoportban, 16 ter­vezett előadással kívánják elősegíteni az egyesület ta - jai közötti információcserét, a jobb tájékozódást a hír­adástechnika legújabb szak­kérdéseiben. Két belföldi ta­nulmányutat is terveznek, egyiket a pécsi tv adóhoz, a másikat pedig a Szegedi Sza­badtéri Játékokra, ahol a hangosítás akusztikai prob­lémáit tanulmányozzák majd. Az elmúlt esztendő­red­­ményeihez könyvelhető,­­ hogy kapcsolat alakult ki a drezdai Rádió és Televízió Kutató Intézet mérnökszer­vezetével. Kölcsönös tanul­­mányutakat szerveztek, ame­lyek a vállalatok szempont­jából hasznosnak bizonyul­tak. A Videoton, illetve a ZRF Dresden vezetése elha­tározta, hogy rendszeres kapcsolatot létesítenek egy­mással a műszaki fejlesztés területén, s az idén is szer­veznek kölcsönös tanulmány­ainkat. A Híradástechnikai Tudo­mányos Egyesület tagjai­nak száma az év végére el­­érte a 180 főt. Szervezeti vo­natkozásban 1973-ban két tervet kívánnak, megvalósí­tani. Az egyik: meg akarják tartani és színvonalas prog­rammal ellátni ezt a 180 fős híradástechnikai szakember­gárdát. A másik: az idén meg kívánják alakítani a VI. szakcsoportot, amely az elektroakusztikai és híradás­technikai műszerezés ke­déseivel foglalkozik majd. ------ 3 — Az óhaj kevés Utazó munkásokkal beszélgettünk a vasútállomáson, mel­lőzve minden formaságot, bemutatkozást,­­ a megbecsülést feszegettük, közben szinte észrevétlenül a közgondolkodás vizeire eveztünk. Hogy mi benne a fonák, hol, milyen hely­zetekben nevezhetjük egészségtelennek, a közre nézve ép­penséggel károsnak. Gyakran feltesszük egymásnak pél­dául a kérdést: megbecsülnek, elismernek? Az újságok, a rádió, a tévé sarkkérdése is ez, megközelítő, felfedező igény, nyel. A munkáshatalom lényegére utalva hozzátartozik ez a napi politizáláshoz. A közgondolkodás általában jogosnak tartja a kérdés napirenden tartását, holott olykor bizony sokkal helyénva­lóbb lenne arról érdeklődni, ki miben, mennyiben szolgál rá az elismerésre, egyáltalán rászolgál-e arra, amit kap, élvez és elfogad. Kérdéseinkről szólva általában elmondhatjuk, hogy azok nem mindig nevezhetők végiggondolt — fogalmazzuk így — politikus kérdéseknek. Túl gyakran kerül első helyre „köte­lesség" helyett a „követelés", az „adok" helyett, az „adja­tok" igénye. Hol burkoltan, hol nyíltan. Nem csoda tehát, hogy vannak emberek, akiknek a fejében hovatovább már már meg se fordul, hogy mivel tartozik a társadalomnak, szűkebb értelemben a munkahelyének. Egyedül azzal foglal­kozik, mi jár nekik forintban, juttatásban, erkölcsi, anyagi elismerésben. S nincs annál rosszabb, ha az ilyen felfogás eluralkodik. Ismerünk örökké elégedetlen, állandóan panaszkodó em­bereket, akik éppen a közmorál hibás értelmezésétől meg­zavarva a markukat mindig tartják, de ahol pluszt kellene nyújtaniuk, onnét rendszerint eladalognak. A munkások többségétől ez a tartás idegen; ez a viselkedés számukra ellenszenves. Erről győződhettünk meg törzsgárda, szocialis­ta brigádtagokkal beszélgetve. S éppen értük, miattuk lát­szik helyénvalónak a közgondolkodás torzulásaira irányíta­ni a figyelmet, hiszen érdemekhez jutni, érdemek nélkül, előnyöket élvezni hangerő árán nem más, mint a csendben dolgozó többség megrövidítése, megkárosítása. Nyugtalanító lehet egy-egy munkahelyen az olyan elkép­zelés, hogy a nagyobb nyereség reményében növelik az árakat. A nyereség talán valóban több, de egy dologról mégis megfeledkeznek. Arról, hogy az ember nemcsak ke­reső, hanem egyúttal fogyasztó is. Ilyenformán éppen a hibás közgondolkodás következtében, amit megszereznek a réven, elvesztik a vámon. Naponta találkozunk panaszkodókkal, társaságban, mun­kahelyen, a hivatalok, az érdekvédelmi szervek folyosóin olyanokkal, akik sérelmezik, hogy a fonák goromba, részre­hajló, „a dolgozónak nincs becsülete”. Ilyenkor rendszerint nyomban hajlamosak vagyunk a panaszkodóval együtt­­érezni. Arra ritkán gondolunk: talán azért nincs becsülete, mert nem szolgált rá, hogy legyen, s a gorombaság talán annyi csupán, hogy nem nézik el kötelességmulasztásait. Szeretünk jól, akarunk jobban élni. Természetes emberi törekvés. Nagyon sokan tudják, megtanulták, hogy az óhaj kevés. Sültgalamb nincs. Ahhoz, hogy több jusson, többet kell termelni, s ez nem szólam: jobban kell dolgozni. Első tehát a munka. Mégis sokan még mindig fordítva gondol­ják, valahogy úgy, hogy először jól élni. De miből, ha nincs hozzá bőség, bőséget produkáló termelékenység, tehát: munka. *­­ Ez a közgondolkodás egyik fonákja, s eredete talán oda vezethető vissza, hogy azt már megkérdezzük egymástól a gondoskodás jogán és jegyében, „hogyan becsülnek?” De azt még ritkán: „rászolgálsz a megbecsülésre?" Nem árt ezúttal is idézni a X. kongresszus határozatából: „A munka szerinti elosztás szocialista elvét következetesen kell érvényesíteni. Elkerülhetetlen, hogy az egyes ágazatok, munkaterületek dolgozóinak átlagos keresete között eltéré­sek legyenek. Minden ágazaton belül is szükségszerű a kü­lönbség az egyes dolgozó kategóriák kereseti szintje között a szakképzettségük színvonalától, fizikai igénybevételüktől és más tényezőktől is függően. A szakmákon belül pedig jelentős kereseti szintkülönbségnek kell lennie az egyes dol­gozók jövedelmében, begyakorlottságuk, tehetségük, szor­galmuk, munkafegyelmük, teljesítményük szerint. Ennek az eddigieknél következetesebben kell megvalósulnia.” Szp.

Next