Fejér Megyei Hírlap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-10 / 240. szám
Vasárnap, 1976. október 10. A „kék kezű” nagyapa öröksége Kár, hogy a pince mélyén csöndben meghúzódó hatalmas üst ~»r» Mire emlékeznimái rézmúltját is elfelejtette, pedig valamikor — tán száz éve is annak — csuda fényes volt. Az idő ovid rétegek formájában rtíto t«rjedett, a felejtés is ■' ■xt.üc/í ja a pince hűvös •’«'legében Már csak egyvalaki veszi észre, de ő is inkább kineveti, mint sajnálja: a kékfestő nagyapa unokája. — Nagyapám és apám is .-'béért az üstben főzte. F estette a kelmét, egy másik, azt pedig öblítette. Ebbe, amit még őrzök a pincet átélvén, két hektoliter víz is belefért — mondja Csizmadia Kálmánna akinek apja nagyapja is kékfestő volt Móron Így folytatja— Grúber nagyapámAusztriában tanulta a kelmefestés mesterségét. Egy napon, az 1800-as évek derekán ,útrakelt vele és itt Móron telepedett le. műhelyt nyitott Apám folytatta a mesterségét, ő örökölte a külföldön szerzett tudományt és a hozzá szükséges eszközöket. Mórról és környékéről neki hozták az asszonyok megfakult ruháikat. A ruhaanyagok valamikor még olyan tartósak voltak, hogy elnyűtni sem lehetett. Sokan öt-tíz évenként újrafestették mert új ruhára csak keveseknek, de azoknak is ritkán jutott pénz. Megfejtett titok Folytatója nem lett a nagyapai, apai szakmai örökségnek. Lányuk az egészségügyi pályát választotta, az ő keze fertőtlenítőktől fehér. Apjának tenyerén az „élet vonala” is kék volt, a festék beivódott tenyere ráncaiba. A fiút a bányaipar vonzotta, nem a kelmefestés tudománya. Vajon elárulta-e a 92 éves kort megélt apa a szakma titkait gyerekeinek? , — Kisgyerek fejjel, amikor néha betévedtünk a műhelybe, a gőzölgő üst körül, a festékek és vegyszerek között azt gondoltuk, ilyenek lehetnek a boszorkánykonyhák. Később rájöttünk, hogy semmi titokzatos nincs benne apám is mondta. ..Egy titka van ennek gyerekeim: a jó festék.” Bázelből hozatták, jól tűrték a sok mosást alakító napot. Itt Móron nem volt divat a mintás kékfestő, egyszínűt használtak köténynek és szoknyának A befestett kelmét spannoló deszkára feszítve szárították, majd vékony viaszréteggel bevonták Az ünneplését, hogy fényesebb, keményebb legyen, erősebben viaszolták. Egy kis történelem Az első ránkmaradt magyar nyelvű emlékek már beszélnek(a ..kék kezűek”«. ről, a kékfestés mestereiről. Jókai egyik regényében így utal rájuk: ..A mihálynapi vásárra az egész ország összerajzik... Debreceni csizmadiák... fehérvári kékfestők... kalmár, kupec, csiszár, szatócs mind tódul szekérháton.” A virágzó szakmának a manufaktúrák üzennek hadat. A céhek cerberusként őrizték a kelmefestés titkát, az új ipari üzemek mit sem törődve ezzel, a kékre festett anyagokra utólag rányomták a mintát és az olcsó, mutatós termékekkel elárasztották a piacokat. Igaz, hogy az övéké nem volt olyan tartós, gyorsan megfakult, de olcsó volt és tetszetős. A kis műhelyek tönkrementek, a felszerelések dobra kerültek, elkótyavetyélődtek. A cifraságot nem tűri! A kékfestés újra reneszánszát éli, iparművészek keze nyomán új életre kel. Manapság nemcsak viselőruhák készülnek belőle, asztalterítők, függönyök, faliképek is. Hálás, erős anyag, sokat elbír, de a cifraságokat nem tűri. Mindig a mindennapi életet szolgálta, egyénieskedő beavatkozásokat nem tűrt meg Anyaga meghatározza, hogy mire alkalmas. Megújult életünk szolgálatában felidézi a hajdani „kék kezű” mestereket, s nagyanyáink tűző naptól szítt ruháit, amelyekben szőlőt kötöztek, répát kapáltak. — ZÁGONI — hírlap Kollégium - luxuskivitelben Hangtalanul suhanó lift, szállodai recepcióhoz hasonló porta, tv-szoba, társalgó, ebédlő faburkolattal. Kilencemeletnyi boldogság, kilencemeletnyi kényelem az itt élő ötszázhetvenkét lánynak. Ez az, amit a látogató, a modern kollégium küszöbét átlépve, az első percekben felfog. És a lakók? Ők például a Teleki Blanka Gimnázium kollégiumából jöttek a boltíves ebédlőtől, árnyas belsőudvartól, nagy előadóteremtől, nyolc-tíz vagy még ennél is több ágyas szobáktól, s az ott kialakult közösségektől búcsúzva. Tavaly a székesfehérvári Schönherz Zoltán utcai leánykollégiumok megnyitásakor jogos volt a többes szám. Három kollégium, a Kállai Éva, a Vasvári Pál és a Braun Jáva kollégium hagyta el régi, százévesnél is öregebb épületét, de az új házban mindhárom kollégium nagyjából megőrizte kialakult rendjét, külön-külön állították fel, vagy tartották meg a diáktanácsot, más volt a rend az egyik emeleten, más a másikon. Idén ősztől már nincs többes szám. Leánykollégium — Székesfehérvár középfokú tanintézeteinek lányai számára otthon. Vagy szálloda talán? Az eredetileg háromágyasra tervezett szobákat már a kezdet kezdetén négyágyasra rendezték be. Így is kényelmes, a zsúfoltságnak a szobákban nyoma sincs. Emeletenként tizennyolc szobában laknak az otthonról korán elkerült tizennégy-tizennyolc esztendős lányok. Az új, egységes kollégiumi rend és házi-, rend a napokban alakul ki véglegesen, amikor a kollégiumi diáktanács is elmondja véleményét. Egy már biztos: ébresztő hat órakor, villanyoltás háromnegyed tízkor van. A kollégium igazgatónője, Kaszás Istvánné adatokat mutat. Nyolc iskolából 572 tanuló számára van hely. Magas színvonalú az egészségügyi ellátás: naponta rendel a kollégium orvosa, a betegekről ápolónő gondoskodik. A hivatásos ápolónőt az egészségügyi szakiskola kisnővérei segítik munkájában. Sportolási és kulturálódási lehetőségeké a szomszédos iskola tornatermében két pingpong-asztaluk, saját épületükben egy asztal van. Rendszeresek az esti kultúrműsorok. A lányok szívesen vesznek részt a kollégiumi esték ismeretterjesztő előadásain — október 14-én például négy között válogathatnak. Könyvankétokon olvasmányaikról vitatkozhatnak a nevelőtanár vezetésével. ..ki mit tud”, ki mihez ért a legjobban” villámvetélkedőkön tanulhatnak , szórakozhatnak. A lehetőségek száma szinte végtelen. Csak egy véges, de az nagyon a hely. Mindezeket az előadásokat rendszerint a szomszédos iskola egy-egy tantermében kell megtartani, mert például a tv-szobában csak negyvenöten férnek el. Persze, ha a fotelokat kiviszik, s a lányok a földön csücsülnek, akár százan is bezsúfolódhatnak a terembe ... A művelődésről még annyit: kétszázötven színházbérlettel, a zenei tagozatosok számára megvásárolt hangversenybérletekkel színházba, koncertre járnak. A könyvtári estéken a Velinszky László Városi Könyvtár vendégei az irodalombarátok. — Honnan érkeztek a lányok? — Az egészségügyi szakiskolába országos beiskolázással kerültek: Dunaújvárosból, Ráckeresztúrról, Enyingről, Kisberzsenyből, Izsófalváról — s most csak a távolabbi helységeket említettem — tájékoztat az igazgatónő. — Melyek a legnagyobb gondok? — Ahogy mondani szokás, az objektív nehézségek közül a legnagyobb a helyhiány. Ötszázhetven gyerekünket egyszerre sehol sem tudjuk összehívni, leülteni. Talán a tornateremben, ha mindenki törökülésben szorong. A gyerekekkel bánni már könnyebb: számukra először szokatlan, hogy maguk után rendet kell tenni, mosniuk, vasalniuk kell, de hamar beletanulnak. A nagyok segítik őket a beilleszkedésben. A közösség kialakítása természetesen sokkal nehezebb, mint a száz-százhatvanas létszámú régi kollégiumokban. A 405-ös szoba négy lakója: Weiter Ildikó, Tóth Erika, Ihász Katalin és Horváth Zsuzsa. Nagyok, már negyedikesek a Vasvári Gimnáziumban, zenei tagozatosok. Kis baráti közösség. — Szeretünk együtt lenni. Közös a tanulás esténként. Osztálytársak és barátok vagyunk. — Kik laknak a másik emeleten? Ez bizony nehéz kérdés. Még az egy szinten lakók sem ismerik egymást, s erről panaszkodnak a nevelők is. — Képtelenség megismerni minden lányunkat — szól Nun Ilona, s ez a véleménye Izmindiné Zádori Évának is. Halkan suhan a lift. Vonzó az itt látható rend, vonzó a lányok büszkesége otthonukra, ahogy megkímélik és vigyáznak arra a kollégiumra, amelynek falai között, apró közösségekben cseperednek csetlő-botló serdülőből felnőtt dolgozóvá, közösségi emberré. MÓRÉ ERZSÉBET Fotó: Fási László . — Nem olyan nagy ügy — hajtogatta Sándor. — Neked tán nem. Meg anyádnak sem. .. Hiszen te is tudod, hogy párttag vagyok. — Hát aztán? Mi így is befogadtunk a családba. — Befogadtatok? — döbbent meg Annus. — Ez az egész csak egy szép szokás. Nem más.. Igazán. A kedvemért tedd meg, kicsim... A kövön ismerős léptek koppantak. Sándor szeme ijedten rebbent. Ez fél az anyjától, gondolta Annus. Milyen furcsa. Szokoliné teli szatyrokkal tért haza. — Itt van. Meghoztam mindent. Gondoltam, hogy nem vásároltál be. Talán Elvirától nem is tudtál volna. Ne félj lányom, olyan keresztelőt csapunk, hogy ... — Semmilyent sem csapunk — mondta keményen Annus. Szokolainé keze megállt a szatyor fölött. Hátrafordult és keményen azt mondta: — Ebben a házban én mondom meg, hogy mi legyen, különösen annak, aki-'nek a fedelet is meg majdnem a kenyeret is én adom. — Nem is úgy gondolta Annuska, édesanyám. — Remélem is. Annus ezekben a napok** ban sokat töprengett. Szeretett volna tanácsot kérni valakitől. De a távoli faluban nem keresték fel hajdani városi ismerősök, a munkatársak még a brigád sem jött el. Így aztán Annus csupán magára hagyatkozva cselekedett. Azon a bizonyos vasárnap reggelen a szép új főutcai ház kapuját nyitogató rokonság sehol sem lelte az ünnepeltet. Eltűnt. A nagy sürgésben, vendégvárásban, sütés-főzésben egyszerűen nyoma veszett. A finom ételek illata betöltötte a lakást, Sándor tehetetlenül szaladgált. — Nincs — mondta, a fodrásztól jövet. — Nincsen a barátnőjénél sem. A sógorok, komák a várakozás közben megbontották a palackokat. — Igyunk. — És ezek az asszonyok. Csak a baj van velük. Még kora reggel látták Annust a picivel a városi buszra felszállni. Bőrönd is vlt nála. A levelet az anyósa találta meg. Sándornak szólt. Felbontotta. „Én a magam fejével szeretek gondolkodni és a magam elvei szerint élni. Valaha azt hittem, hogy egyformán értünk gondolkodunk. Tévedtem volna? Találtam egy olcsó albérletet, szűken három embernek is elég. Anő , akiség elérné az utolsó buszt. TM Anyja tekintete azonban fenyegetően villant. A sógorok, komák is felhördültek. A nagynénik sötét, fenyegető falat alkottak a konyha sarkában. — Igyál, fiam. Valaki poharat nyújtott felé. Felhajtotta. Talán később is megy busz. — Nem közénk való volt az az asszony. — Még egy pohárkával. — Még eggyel. Jó tőkebor ez, fiam. Saját termés. Énekeltek, összekapaszkodva teli torokból. Valaki körbehordta a vérszínű, méregerős csirkepaprikást, a púpozott tál rántott húsokat, a 6olt kacsát, süteményeket. A levegőben ismerős nehéz szagok keveredtek. BALÁZS KATALIN 5 Szívlapátok Mikor bevonultunk katonának, te már tudtad az összehegesztett szívlapátok súlyát. Az első takarodó utáni csöndet te törted meg: — Három hete hegesztettem össze a két szívlapátot. Az hiányzik a legjobban. Ahogy megismertünk, úgy értettük meg, hogy a szívlapát csillerakodásnál mekkorát markol. Két lapot összehegesztve mennyit nyom, hogy a csapatban a menő vájárok akkor fogadtak maguk közé, amikor már negyedik napja megbirkóztál a dupla teherrel. Az első soproni hetek megcsöndesítették hetvenkedő kedided. Leszoktattak engem is a kényeskedésről. S amikor először — éppen karácsony este — szálltunk úgy le a teherautóról, hogy tudtuk, magunkra maradunk a kötelességgel a határon, együtt tiportuk a havat. Lilára fagyott a szád széle, a termoszból a tea fele a nyakadba csörgött. Azután rákezdtél megint: — A dupla szívlapáttal, amikor rávertünk egy-kettőre letelt a sichta. Nem kocsira gyűjtöttem, nem is motorra, mint a fiatal vájárok legtöbbje. A húgom férjhez menni készült. A vőlegényét is ismerem, jó srác, hát összedobtuk a hátravalót. Még a bútorba akartam besegíteni, ez is hajtott, nemcsak a majd én megmutatom! Azóta is, ha eszembe jutsz, nem tudom eldönteni, neked vajon elkészült-e a házad, ahova takaros asszonyt vihetsz? Hányan segítettek építeni? Próbállak elképzelni, ahogy a bányában megállsz egy pillanatra, de soha nem tudtalak magam elé idézni szénporos arccal. Megkerestelek volna, ha a leszerelés utáni kavarodásban nem veszítem el a noteszt a címekkel. Évekig nem is hiányzott. Tegnap a buszon hallottam, ahogy egy srác hencegett: — ...és összehegesztettem két szívlapátot. Akkor jutott eszembe a te lapátod. Ahogy a rejtett szénbe lököd, ahogy lendülettel csillébe fordítod — vagy gumiszalag hordja azóta nálatok a szenet? — éppen úgy, mint egy lapáttal, csak dupla ellenállás fogadja amikor meríted, és kétszeres súlyt dobsz magasba. Feszes ritmusban. Két fején égetve a gyertyát. Bányászoktól hallottam, hogy valamelyik vágatban megtiltották a lapáthegesztést. Te megsértődsz-e, ha rád szólnak: — Tedd fel — Bírom még! — vágod rá talán, s tudom, nemcsak a pénzért dolgozol két ember helyett. Érzed, tudod, hogy sokan várják a szenet, az áramot. Eszedbe jut biztosan, hogy a volt katonatársak közül hányan, merre és mit csinálnak. Emlékszel, valamelyik ünnepségen szavalókórusban mondtuk a verset, a Béke katonáit ...ki vésővel, ki tollal a rózsa illatával... Jó volna egyszer újra összejönni, fegyvereinket tisztogatva, meg- ■ hányni-vetni, mi történik körülöttünk. Ahogy frontharcosok, két ütközet között. LOVAS GÁBOR