Fejér Megyei Hírlap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-15 / 63. szám
2 Hazai és külföldi kaleidoszkóp A három francia baloldali vezető Szaljut 6: hivatalosan is világrekord A Szaljut 6 szovjet űrállomás személyzete, Jurij Romanyenko és Georgij Grecsko hivatalosan is új világcsúcsot állított fel a világűrben tartózkodás kategóriájában. A nemzetközi repülő szövetség szabályai értelmében az új rekordnak legalább 10 százalékkal kell meghaladna az előzőt. Így az csak a világűrben töltött 93. napon vált hivatalossá — az előző csúcs ugyanis 84 nap volt. Az űrveteránok már a 95 napot is elkezdték kedden reggel, s javában készülnek a visszatérésre. A csomagoláson és az űrállomás berendezéseinek „állagmegóvásán” kívül Romanyenkónak és Grecskónak az átlagosnál több időt kell ezért fordítania a testedzésre és egyúttal a pihenésre is. Vlagyimir Satalov, tábornok, az űrhajósok kiképzésének parancsnoka a Krasznaja Zvezda keddi számában a tartós űrrepülések hasznával, jelentőségével foglalkozik. Az ilyen hosszú ideig folytatódó utazások során elsősorban arra nyílik lehetőség, hogy az űrhajósok számos tudományos kísérletet, megfigyelést végezzenek el és többször is megismételjék azokat. Tervezett az életért A világsajtót bejárta a hír: nyolc szocialista ország nemzetközi konvenciótervezetet terjesztett a genfi leszerelési bizottság elé. A dokumentum egymással a dolog természetéből következően szorosan összefüggő céljai: a neutronfegyvert 1. ne gyártsák, 2. ne halmozzák fel, 3. ne rendszeresítsék és 4. (ez lenne a folyamat és hosszabb távon esetleg a földi élet vége) ne alkalmazzák! A konvenciótervezet tehát egymással láncszemszerű kapcsolatban és kölcsönhatásban álló tilalmakat ajánl a genfi leszerelési bizottságnak. A világszervezetben fontos események előtt állunk. Májusban sor kerül a szovjet javaslat alapján megvalósuló, kizárólag a leszerelés ágasbogas problematikájával foglalkozó rendkívüli ülésszakra. Az egész világ számára mérhetetlenül hasznos lenne, ha addig komoly lépések történnének a szocialista országok mostani tervezetének megvalósítása felé. Ha nem így történnék, ha e dokumentum alapján az emberiség lelkiismerete, elemi önvédelmi reflexe nem lenne képes megakadályozni a neutronfegyver „intézményesítését”, illuzórikussá válnának a többi, a fegyverkezési hajsza fékezésére irányuló erőfeszítések, sőt eredmények. Ebben az esetben ugyanis — a neutronbomba önmagában is szörnyű tényén túl — megkezdődne egy új versengés, immár a legeslegújabb, tehát az elképzeltnél is pusztítóbb fegyverfajták kikísérletezéséért. Olyan láncreakció ez, amelynek nem szabad elkezdődnie. Ahhoz, hogy a világ gyermekei nyugodtan íshassanak, ahhoz, hogy legalábbis csökkenjen azoknak a száma, akik a földkerekségen soha életükben nem laktak még jól és nem érezhettek fedelet a fejük felett, át kell törni a jelenlegi ördögi kört. Ebben jelent nagy segítséget a világ valamennyi népének a szocialista országok legújabb konvenciótervezete. HARMAT ENDRE Marx sírjának megkoszorúzása Londonban a Highgaintemetőben ünnepélyes keretek között megkoszorúzták Marx Károlynak, a tudományos kommunizmus megalapítójának sírját, halálának 95. évfordulója alkalmából. A koszorúzási ünnepségen részt vettek Nagy-Britannia Kommunista Pártja és számos külföldi kommunista és munkáspárt,valamint a szocialista országok londoni nagykövetségeinek képviselői. A francia baloldal három pártja, a kommunisták, a szocialisták és a radikálisok vezetői megállapodást kötöttek arról, hogy a nemzetgyűlési választások vasárnapi, második fordulójában kölcsönösen támogatni fogják egymást. A képen a három vezető, Marchais, Mitterrand és Fabre a megállapodásról nyilatkozik Folytatódik az előrenyomulás Etiópiában Az etiópiai csapatok Ogaden térségében folytatják előrenyomulásukat és felszabadították a terület keleti részén levő Werder és Walval városát — jelentette be hétfő este az Addisz Abeba-i rádió. Az országos forradalmi operatív parancsnokság közleményét ismertetve, a rádió hangoztatta, hogy az etiópiai fegyveres erők a két várost megszállva tartó Szomáliai csapatokat megsemmisítették. Az UPI nairobi tudósítójának jelentése szerint az etiópiai csapatok gyakorlatilag az egész ogadeni sivatagot visszafoglalták. A PFSZ vezetői Budapesten Sarlós István, az MSZMP PB tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára fogadta a Palesztin Felszabadítási Szervezet hazánkban tartózkodó tagjait. A képen: Sarlós István és Faruk Ivaddumi, a PFSZ politikai osztályának vezetője Római beszélgetések (2.) Merre tart Itália? A Piazza Nuovoni szökőkútjai mellett fiatal művészek árulják festményeiket. Néhányan boszorkányos gyorsasággal készítik a portrékarikatúrákat. Kétezerért fehér-feketében, négyezerért színesben. A kőkutak pereme tele emberrel. Odébb kábítószeres cigarettát szívók bámulnak a semmibe. Piros gyertyával világított tenyérnyi asztalkánál várja a jövendőre kíváncsiakat egy asszony. A kis táblán a tarifa ötezer líra. A műemlék-templomocskában gyóntató atya mereng egyedül, a padokon, a kövön vallásos propagandaanyag halmaza . .. •Már tűznyelőt csodál a ház, amelynek erkélyéről egykoron Napóleon mamája nézte üres óráiban a parádézó lovashiotókat, s ahonnan néhány évtizede a Duce pózolt a rómaiaknak. A sarokról kávéillat száll, Snack-bár kínálta a szendvicset a hozzátartozó deci vörösborral. Ez is Róma. Az esti fényben az EUR (az egykori építészeti világkiállítás színhelye) felé vezető széles sugárúton négy-négy sorban hömpölyög a kocsisor, s két oldalon lampionfüzéres kirakatcsodák csábítják a vevőt. Italo Avellinóval egy pinceétteremben találkoztunk. Kétezer éves szobormaradványok között tanít villára fűzni a spagettit. A téma természetesen Olaszország. Merre tart Itália? Kommunista szerkesztő kollégám segít a helyzet megértésében. Tény ■ — mondja —, hogy Olaszországnak harminc éve baloldali alkotmánya van, csakhogy az azóta kormányzó kereszténydemokraták nem tartották be. Az „olasz csizma” mégis lépett, egyet és nem is egyszer. Itália Európa kapitalista országai közül a legbaloldalibb. A kérdés tehát most nem elsősorban az, hogy balra tart-e Itália, hanem, hogy baloldalon marad-e? A szerkesztő hasonlata egyszerű: meg kell hódítani egy hegy tetejét. Sok kilométert kellett menetelni ezért eddig is, de viszonylag sík terepen. Ennek a síkságnak a végén állnak. Most jön a hegy, amelyet nagyon nehéz lesz megmászni. De ez már nem csupán olasz ügy, hanem európai, sőt ... több annál. „Ha Olaszországot tovább akarjuk fejleszteni, erősíteni kell a demokráciát, az antifasizmust az egész tőkés nyugaton ... ”. Antonio Gramscinak, az OKP egyik alapítójának, a marxizmus jeles teoretikusának szavai jutnak eszembe: „Ha fel akarjuk építeni Olaszországban a szocializmust, az első dolgunk, hogy megismerjük és megértsük Olaszországot..." Milyen is Olaszország? Itália kék ege alatt ezernyi a gond. Észak és Dél száz éve egyesült ugyan, még sincs egységes gazdaság és kultúra. Északon felnőtt a nagyipar, városai harcos rinikus hagyoányokból táplálkoztak, míg Délen tovább él a feudalizmus számos öröksége. Szicília ma is a szegénység, a bigott vallásosság fészke, ahol a görög kultúra mellett a sötétség maradványai élnek tovább. És ott a maffia, amelynek a tagjai nem érdekeltek a haladásban. Az olasz egyház is ritka hatalom, átfonja az egész ország szociális, kulturális és gazdasági életét. Mindjárt a példa: Benelli bíboros, Firenze érseke súlyos bírálattal illette az úgynevezett 382-es törvényt, amely nem akar mást, csak megadni a tartományoknak azt a jogkört, ami jó harminc éve szerepel ugyan az alkotmányban, de nem tudott érvényesülni a valóságban. A bíboros-érsek így fakadt ki: „Most megnyugodtunk, hogy nem nyúlnak intézményeinkhez, de kérdezzük, mi jöhet ezután? Totalitárius kommunista állam? ...A vallás elvei nem egyeztethetők össze a marxista elvekkel ... ! ” Mi fáj Benellinek? Az, hogy a törvény januári hatályba lépését követően megnőtt a tartományok önállósága, jogköre. Hogy számos — korábban a kereszténydemokraták által betöltött — pozíció megszűnik a központi államigazgatásban, s azokat oda kell adni a régióknak, megyéknek, városoknak, ahol pedig már nemcsak és nem is elsősorban az egyház emberei, hanem a választásokon győztes pártok képviselői — nem kevés kommunista is! — irányítanak. Nem az egyházi intézmények — iskolák, kórházak, szeretetotthonok — végét jelenti a törvény. Csupán azt, hogy lehetővé teszi: mindenki választhasson egyházi, magán, vagy állami iskola, intézmény között. És nyilvánvaló az is, hogy az ezután állami pénzből épülő intézmények már államiak lesznek, s hogy mint az állam, a világi közösségek teszik, az egyház is tartsa el saját intézményeit. Este a szállodában nézem az olasz tv híradóját. A riporter a mikrofonját tartja egy római tüntető elé, aki nem szól, csak dühösen néz a kamerába és vicsorít. Hová tartozhat ez a fiatal? A szélsőjobboldalhoz, a szélsőbaloldalhoz? Kollégám azt mondja: szinte mindegy. Ahhoz a közel egymillió ifjúhoz, aki munka nélkül maradt. Aki pedig felnőtt, elvégezte az iskolát, többségében az egyetemet. Akinek közülük szerencséje van, alkalmi munkához jut, vagy „fekete” álláshoz. Ott, ahol nincs szakszervezet, meg biztosítás. S akinek a kisiparban, az apró bárok százaiban se jut munka? Marad az utca, a tüntetés, az eszmények nélküli élet, a szembenállás mindennel, esetleg a rombolás. Ezt a „rendet” akarja megváltoztatni az OEP, amely elég sok szavazatot nyert ahhoz, hogy beleszóljon az ország életébe, de mégsem eleget ahhoz, hogy gyorsan elvezesse az országot a végső megoldáshoz. Ivrea püspöke, Luigi Bettazi nemrég így írt Berlinguerhez, az OKP főtitkárához: „A választók jelentős része a kommunistákra szavazott, de nem azért, mert osztják életszemléletüket. Csak egyet néznek, hogy az Önök pártja az elmúlt években nagy harcot vívott a szociális vívmányokért. Munkások, nincstelenek, emigránsok, mint a megújulás reményére néznek az OKP-ra . . .” (Következik: A furcsa helyzet vége) Kapka ,Tino« HÍRLAP Belgrádi mérleg A helsinki záróokmányt aláírt 35 állam képviselőinek múlt év október 4-én kezdődött belgrádi találkozója — több mint öthónapos kemény megfeszített munka után — március 9-én a további teendőket felvázoló, dokumentum elfogadásával ért véget. Ahhoz képest, hogy néhány héttel ezelőtt az eszmecseréket zátonyra futtatni akaró nyugati körökben legfeljebb „semmitmondó nyilatkozat” megfogalmazását jósolták. a közleményben számos olyan előremutató, pozitív megállapítás és intézkedés kapott helyet, amelyek nyilvánvalóan nem találkoznak az enyhülés ellenfeleinek tetszésével. Igaz, az eredmények még a jelenlegi bonyolult nemzetközi viszonyok között is jelentősebbek lehettek volna, a szocialista, az el nem kötelezett és a semleges országok delegátusai azonban így sem tértek haza üres kézzel. Ha csak azt említjük, hogy sikerült megakadályozni a helsinki záróokmánynak egyes nyugati küldöttségek által szorgalmazott felülvizsgálatát, a belgrádi találkozó mellékvágányra terelését, ez már önmagában véve sem lebecsülhető siker. Azok, akik most Nyugaton csalódott hangnemben nyilatkoznak tulajdonképpen kénytelenek elismerni Helsinki szelleme, az enyhülés és a békés egymás mellett élés ellen irányuló politikai-lélektani hadviselésük hajótörését. A belgrádi záródokumentum leszögezi: a részt vevő országok képviselői nagy fontosságot tulajdonítanak az enyhülésnek, az európai biztonsági és jóváhagyott rendelkezések végrehajtásának, a földrészünkön megindult kedvező folyamatok elmélyítésének. A jugoszláv fővárosban lezajlott vitákban különböző nézetek csaptak ugyan öszsze, az eszmecsere hasznosnak bizonyult és ez „magában is értékes hozzájárulás az európai biztonsági és együttműködési értekezlet által kitűzött célok valóra váltásához” A kompromisszumok sorozatával sem alakult ki azonban teljes egyetértés számos benyújtott javaslattal kapcsolatban (ami aligha meglepő, hiszen a delegátusok öszszesen több mint száz indítványt terjesztettek elő), abban viszont közös nevezőre jutottak, hogy az intézményesített, találkozókat tovább folytatják és a következő belgrádi típusú eszmecserét 1980 novemberében tartják meg Madridban. Még az idén szakértői találkozókra is sor kerül és ezeken a fórumokon megfelelő ajánlásokat dolgoznak ki. E fórumok egyidkén — 1979 februárjában — a Földközi-tenger térségének biztonságával összefüggő problémákat vizsgálják majd meg, s ezzel eleget tesznek a belgrádi záródokumentum elfogadását az utolsó pillanatig halogató Málta Kívánságának.a röviden összegezni akarnánk a belgrádi Száva-palotában elért eredményeket, akkor azt mondhatnánk, szenvedélyes összecsapásokban végül is az a reális álláspont került ki győztesen, hogy tovább kell haladni a Helsinkiben kijelölt úton, nincs helye a finn fővárosban legmagasabb szintű akaratnyilvánítással szentesített záróokmány semmiféle revíziójának és az enyhülési folyamat tartalmi eltorzításának. Az emberi és az alapvető szabadságjogok amerikai értelmezésű mértéktelen felnagyítása, önkényes kiragadása a helsinki ajánlások sokaságából — méghozzá a politikai és gazdasági ajánlások rovására — egyértelműen azt a szándékot juttatta kifejezésre, hogy a szocialista országok belső ügyeibe történő beavatkozás szószékévé tegyék a belgrádi fórumot. Az ekörül kibontakoztatott tervszerű és átgondolt kampány voltaképen meghatározott politikai célokat takar , és e célok katonai eszközök igénybevételével is kombinálódnak. Legfőbb tartalmi eleme az az egyébként keresztülvihetetlen célkitűzés, hogy nyomást gyakoroljanak a Szovjetunióra és szövetségeseire, s az enyhüléshez való amerikai hozzájárulást attól tegyék függővé, vajon a szocialista tárgyalófelek készek-e e tekintetben eltűrni a külső politikai-ideológiai behatolást, noha a helsinki záróokmány a szuverén államok belügyeibe való bármilyen beavatkozást ellenez. Ezzel kapcsolatban Kádár János elvtárs a tavalyi olaszországi látogatásakor rendezett római nemzetközi sajtókonferencián igen figyelemre méltó választ adott. ..A fejlődés útja az, hogy az alapvető emberi ingoknak mindenütt érvényesülnie kell. Ez az enyhülés elterjedésének és annak függvénye, hogy megszűnjék az államok veszélyeztetettségi érzése.” A veszélyeztetettség érzésének csökkenése pedig másként nem érhető el, mint a politikai klímaváltozás katonai enyhüléssel történő kiegészítésével. Ehhez mindenekelőtt kölcsönös bizalomra van szükség. A szocialista küldöttségek éppen ebből a szükségletből kiindulva javasolták Belgádban is, hogy a helsinki dokumentumot aláíró államok mondjanak le a nukleáris fegyver egymás elleni elsőkénti alkalmazásáról és állapodjanak, meg abban is, hogy nem tartanak 50—60 ezernél több katonát megmozgató hadgyakorlatokat Néhány nyugati delegáció — főképpen az Egyesült Államok küldöttsége — furcsa módon nem tartotta fontosnak e javaslatok érdemi vitáját. Az ok kézenfekvő. Az amerikai politikai és katonai felső vezetés az emberi jogok körül csapott lármával igyekezett elterelni a közvélemény figyelmét a SALT -2 és a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon folytatott obstrukciós politikájáról, a fegyverkezési verseny újabb hullámainak megindításáról és a neutronbomba nyugat-európai elhelyezésével kapcsolatos agresszív hadászati elképzeléseiről. A figyelemre , méltó manipulációs kísérlet kudarcot vallott Az, hogy a belgrádi záródokumentumba nem került be az emberi jogok mondvacsinált ügye, s nem sikerült áthárítani a szocialista országokra az enyhülés megtorpanása miatti felelősséget sem, ez mindenképpen az imperialista propagandakampányok céltévesztését, igazolja. Belgrád természetesen csupán az egyik csatanyerés színhelye volt. Az ott lejátszódott politikai-diplomáciai párviadal is annak kézzelfogható illusztrációja, hogy az enyhülés nem automatikusan érvényesülő folyamat. Az európai béke és biztonság ügyében, a háború veszélyének csökkentésében minden újabb siker csak kemény és szívós harcban érhető el. Serfőző László : Szerda, 1978. március 15. II neutronfegyver ellen A neutronfegyver betiltása érdekében nyolc szocialista ország által kidolgozott konvenció-tervezet haladéktalan megvitatására szólított fel a genfi leszerelési bizottság keddi ülésén az értekezleten résztvevő bolgár delegáció tagja. „A világ népei azt várják az ENSZ-közgyűlés leszereléssel foglalkozó küszöbön álló rendkívüli ülésszakának részvevőitől, hogy ennek, a leszerelés tárgykörébe tartozó létfontosságú problémának különleges figyelmet szenteljenek” — hangoztatta a bolgár küldött