Fejér Megyei Hírlap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-15 / 63. szám

2 Hazai és külföldi kaleidoszkóp A három francia baloldali vezető Szaljut­ 6: hivatalosan is világrekord A Szaljut 6 szovjet űrál­lomás személyzete, Jurij Ro­­manyenko és Georgij Grecs­­ko hivatalosan is új világ­csúcsot állított fel a világűr­ben tartózkodás kategóriá­jában. A nemzetközi repülő szövetség szabályai értelmé­ben az új rekordnak leg­alább 10 százalékkal kell meghaladna az előzőt. Így az csak a világűrben töltött 93. napon vált hivatalossá — az előző csúcs ugyanis 84 nap volt. Az űrveteránok már a 95 napot is elkezdték kedden reggel, s javában ké­szülnek a visszatérésre. A csomagoláson és az űrállo­más berendezéseinek „állag­megóvásán” kívül Roma­­nyenkónak és Grecskónak az átlagosnál több időt kell ezért fordítania a testedzésre és egyúttal a pihenésre is. Vlagyimir Satalov, tábor­nok, az űrhajósok kiképzésé­nek parancsnoka a Kraszna­­ja Zvezda keddi számában a tartós űrrepülések hasznával, jelentőségével foglalkozik. Az ilyen hosszú ideig folyta­tódó utazások során elsősor­ban arra nyílik lehetőség, hogy az űrhajósok számos tudományos kísérletet, meg­figyelést végezzenek el és többször is megismételjék azokat. Tervezet­t az életért A világsajtót bejárta a hír: nyolc szocialista ország nem­zetközi konvenciótervezetet terjesztett a genfi leszerelési bizottság elé. A dokumentum egymással a dolog természe­téből következően szorosan összefüggő céljai: a neutron­­fegyvert 1. ne gyártsák, 2. ne halmozzák fel, 3. ne rendsze­resítsék és 4. (ez lenne a fo­lyamat és hosszabb távon esetleg a földi élet vége) ne alkalmazzák! A konvenciótervezet tehát egymással láncszemszerű kapcsolatban és kölcsönha­tásban álló tilalmakat ajánl a genfi leszerelési bizottság­nak. A világszervezetben fontos események előtt állunk. Má­jusban sor kerül a szovjet javaslat alapján megvalósuló, kizárólag a leszerelés ágas­­bogas problematikájával fog­lalkozó rendkívüli ülésszak­ra. Az egész világ számára mérhetetlenül hasznos lenne, ha addig komoly lépések tör­ténnének a­ szocialista orszá­gok mostani tervezetének megvalósítása felé. Ha nem így történnék, ha e dokumentum alapján az emberiség lelkiismerete, ele­mi önvédelmi reflexe nem lenne képes megakadályozni a neutronfegyver „intézmé­nyesítését”, illuzórikussá vál­nának a többi, a fegyverke­zési hajsza fékezésére irá­nyuló erőfeszítések, sőt ered­mények. Ebben az esetben ugyanis — a neutronbomba önmagában is szörnyű tényén túl — megkezdődne egy új versengés, immár a legesleg­újabb, tehát az elképzeltnél is pusztítóbb fegyverfajták kikísérletezéséért. Olyan láncreakció ez, amelynek nem szabad elkez­dődnie. Ahhoz, hogy a világ gyermekei nyugodtan íshas­sanak, ahhoz, hogy legalábbis csökkenjen azoknak a száma, akik a földkerekségen soha életükben nem laktak még jól és nem érezhettek fedelet a fejük felett, át kell törni a jelenlegi ördögi kört. Ebben jelent nagy segítsé­get a világ valamennyi né­pének a szocialista országok legújabb konvenciótervezete. HARMAT ENDRE Marx sírjának megkoszorúzása Londonban a Highgain­­temetőben ünnepélyes kere­tek között megkoszorúzták Marx Károlynak, a t­udomá­­­­nyos kommunizmus megala­­pítójának sírját, halálának 95. évfordulója alkalmából. A koszorúzás­­i ünnepségen részt vettek Nagy-Britannia Kommunista Pártja és szá­mos külföldi kommunista és munkáspárt,­­valamint a szo­cialista országok londoni nagykövetségeinek képvise­lői. A francia baloldal három pártja, a kommunisták, a szocia­listák és a radikálisok vezetői megállapodást kötöttek arról, hogy a nemzetgyűlési választások vasárnapi, második for­dulójában kölcsönösen támogatni fogják egymást. A képen a három vezető, Marchais, Mitterrand és Fabre a megállapo­dásról nyilatkozik Folytatódik az előrenyomulás Etiópiában Az etiópiai csapatok Ogaden térségében folytatják előrenyomulá­sukat és felszabadították a terület keleti részén levő Werder és Wal­­val városát — jelentette be hétfő este az Addisz Abeba-i rádió. Az országos forradalmi operatív parancsnokság közleményét ismertet­ve, a rádió hangoztatta, hogy az etiópiai fegyveres erők a két vá­rost megszállva tartó Szomáliai csapatokat megsemmisítették. Az UPI nairobi tudósítójának jelentése szerint az etiópiai csapa­tok gyakorlatilag az egész ogadeni sivatagot visszafoglalták. A PFSZ vezetői Budapesten Sarlós István, az MSZMP PB tagja, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára fogadta a Palesztin Felszabadí­­tási Szervezet hazánkban tartózkodó tagjait. A képen: Sarlós István és Faruk Ivaddumi, a PFSZ politikai osztályának ve­zetője Római beszélgetések (2.) Merre tart Itália?­ ­ A Piazza Nuovoni szökőkútjai mellett fiatal művészek árulják festményeiket. Néhányan boszorkányos gyorsasággal készítik a portré­karikatúrákat. Kétezerért fehér-feketében, négyezerért színesben. A kőkutak pereme tele emberrel. Odébb kábítószeres cigarettát szívók bámulnak a semmibe. Piros gyertyával vilá­gított tenyérnyi asztalkánál várja a jövendőre kíváncsiakat egy asszony. A kis táblán a tari­fa ötezer líra. A műemlék-templomocskában gyóntató atya mereng egyedül, a padokon, a kövön vallásos propagandaanyag halmaza . .. •Már tűznyelőt csodál a ház, amelynek erké­lyéről egykoron Napóleon mamája nézte üres óráiban a parádézó lovashiotókat, s ahonnan néhány évtizede a Duce pózolt a rómaiaknak. A sarokról kávéillat száll, Snack-bár kínálta a szendvicset a hozzátartozó deci vörösborral. Ez is Róma. Az esti fényben az EUR (az egykori építé­szeti világkiállítás színhelye) felé vezető széles sugárúton négy-négy sorban hömpölyög a ko­csisor, s két oldalon lampionfüzéres kirakat­csodák csábítják a vevőt. Italo Avellinóval egy pinceétteremben ta­lálkoztunk. Kétezer éves szobormaradványok között tanít villára fűzni a spagettit. A téma természetesen Olaszország. Merre tart Itália? Kommunista szerkesztő kollégám segít a helyzet megértésében. Tény ■ — mondja —, hogy Olaszországnak harminc éve baloldali alkotmánya van, csakhogy az azóta kormány­zó kereszténydemokraták nem tartották be. Az „olasz csizma” mégis lépett, egyet és nem is egyszer. Itália Európa kapitalista országai közül a legbaloldalibb. A kérdés tehát most nem elsősorban az, hogy balra tart-e Itália, hanem, hogy baloldalon marad-e? A szerkesz­tő hasonlata egyszerű: meg kell hódítani egy hegy tetejét. Sok kilométert kellett menetelni ezért eddig is, de viszonylag sík terepen. En­nek a síkságnak a végén állnak. Most jön a hegy, amelyet nagyon nehéz lesz megmászni. De ez már nem csupán olasz ügy, hanem eu­rópai, sőt ... több annál. „Ha Olaszországot tovább akarjuk fejleszteni, erősíteni kell a de­mokráciát, az antifasizmust az egész tőkés nyugaton ... ”. Antonio Gramscinak, az OKP egyik alapítójának, a marxizmus jeles teoreti­kusának szavai jutnak eszembe: „Ha fel akar­juk építeni Olaszországban a szocializmust, az első dolgunk, hogy megismerjük és megértsük Olaszországot..." Milyen is Olaszország? Itália kék ege alatt ezernyi a gond. Észak és Dél száz éve egyesült ugyan, még sincs egysé­ges gazdaság és kultúra. Északon felnőtt a nagyipar, városai harcos r­inikus hagyo­­á­nyokból táplálkoztak, míg Délen tovább él a feudalizmus számos öröksége. Szicília ma is a szegénység, a bigott vallásosság fészke, ahol a görög kultúra mellett a sötétség maradványai élnek tovább. És ott a maffia, amelynek a tagjai nem érdekeltek a haladásban. Az olasz egyház is ritka hatalom, átfonja az egész ország szociális, kulturális és gazdasági életét. Mindjárt a példa: Benelli bíboros, Fi­renze érseke súlyos bírálattal illette az úgyne­vezett 382-es törvényt, amely nem akar mást, csak megadni a tartományoknak azt a jogkört, ami jó harminc éve szerepel ugyan az alkot­mányban, de nem tudott érvényesülni a való­ságban. A bíboros-érsek így fakadt ki: „Most megnyugodtunk, hogy nem nyúlnak intézmé­nyeinkhez, de kérdezzük, mi jöhet ezután? Totalitárius kommunista állam? ...A vallás elvei nem egyeztethetők össze a marxista el­vekkel ... ! ” Mi fáj Benellinek? Az, hogy a törvény ja­­nuári hatályba lépését követően megnőtt a tartományok önállósága, jogköre. Hogy szá­mos — korábban a kereszténydemokraták ál­tal betöltött — pozíció megszűnik a központi államigazgatásban, s azokat oda kell adni a régióknak, megyéknek, városoknak, ahol pedig már nemcsak és nem is elsősorban az egyház emberei, hanem a választásokon győztes pár­tok képviselői — nem kevés kommunista is! — irányítanak. Nem az egyházi intézmények — iskolák, kórházak, szeretetotthonok — vé­gét jelenti a törvény. Csupán azt, hogy lehe­tővé teszi: mindenki választhasson egyházi, magán, vagy állami iskola, intézmény között. És nyilvánvaló az is, hogy az ezután állami pénzből épülő intézmények már államiak lesz­nek, s hogy mint az állam, a világi közösségek teszik, az egyház is tartsa el saját intézmé­nyeit. Este a szállodában nézem az olasz tv hír­adóját. A riporter a mikrofonját tartja egy ró­mai tüntető elé, aki nem szól, csak dühösen néz a kamerába és vicsorít. Hová tartozhat ez a fiatal? A szélsőjobboldalhoz, a szélsőbalol­dalhoz? Kollégám azt mondja: szinte mindegy. Ahhoz a közel egymillió ifjúhoz, aki munka nélkül maradt. Aki pedig felnőtt, elvégezte az iskolát, többségében az egyetemet. Akinek kö­zülük szerencséje van, alkalmi munkához jut, vagy „fekete” álláshoz. Ott, ahol nincs szak­­szervezet, meg biztosítás. S akinek a kisipar­ban, az apró bárok százaiban se jut munka? Marad az utca, a tüntetés, az eszmények nél­küli élet, a szembenállás mindennel, esetleg a rombolás. Ezt a „rendet” akarja megváltoztatni az OEP, amely elég sok szavazatot nyert ahhoz, hogy beleszóljon az ország életébe, de mégsem eleget ahhoz, hogy gyorsan elvezesse az orszá­got a végső megoldáshoz. Ivrea püspöke, Luigi Bettazi nemrég így írt Berlinguerhez, az OKP főtitkárához: „A vá­lasztók jelentős része a kommunistákra sza­vazott, de nem azért, mert osztják életszemlé­letüket. Csak egyet néznek, hogy az Önök pártja az elmúlt években nagy harcot vívott a szociális vívmányokért. Munkások, nincste­lenek, emigránsok, mint a megújulás re­ményére néznek az OKP-ra . . .” (Következik: A furcsa helyzet vége) Kapka ,Tino« HÍRLAP Belgrádi mérleg A helsinki záróok­mányt aláírt 35 ál­lam képviselőinek múlt év október 4-én kez­dődött belgrádi találkozója — több mint öthónapos ke­mény megfeszített munka után — március 9-én a to­vábbi teendőket felvázoló, dokumentum elfogadásával ért véget. Ahhoz képest, hogy néhány héttel ezelőtt az eszmecseréket zátonyra futtatni akaró nyugati körök­ben legfeljebb „semmitmon­dó nyilatkozat” megfogalma­zását jósolták. a közlemény­ben számos olyan előremuta­tó, pozitív megállapítás és intézkedés kapott helyet, amelyek nyilvánvalóan nem találkoznak az enyhülés el­lenfeleinek tetszésével. Igaz, az eredmények még a jelenlegi bonyolult nem­zetközi viszonyok között is jelentősebbek lehettek volna, a szocialista, az el nem köte­lezett és a semleges országok delegátusai azonban így sem tértek haza üres kézzel. Ha csak azt említjük, hogy sike­rült megakadályozni a hel­sinki záróokmánynak egyes nyugati küldöttségek által szorgalmazott felülvizsgála­tát, a belgrádi találkozó mel­lékvágányra terelését, ez már önmagában véve sem lebecsülhető siker. Azok, akik most Nyugaton csaló­dott hangnemben nyilatkoz­nak tulajdonképpen kényte­lenek elismerni Helsinki szelleme, az enyhülés és a békés egymás mellett élés el­len irányuló politikai-lélek­tani hadviselésük hajótöré­sét. A belgrádi záródoku­mentum leszögezi: a részt vevő országok képviselői nagy fontosságot tulajdonítanak az enyhülés­nek, az európai biztonsági és jóváhagyott rendelkezések végrehajtásának, a földré­szünkön megindult kedvező folyamatok elmélyítésének. A jugoszláv fővárosban le­zajlott vitákban különböző nézetek csaptak ugyan ösz­­sze, az eszmecsere hasznos­nak bizonyult és ez „magában is értékes hozzájárulás az európai biztonsági és együtt­­működési értekezlet által ki­tűzött célok valóra váltásá­hoz” A kompromisszumok soro­zatával sem alakult ki azon­ban teljes egyetértés számos­­ benyújtott javaslattal kap­csolatban (ami aligha megle­pő, hiszen a delegátusok ösz­­szesen több mint száz indít­ványt terjesztettek elő), ab­ban viszont közös nevezőre jutottak, hogy az intézmé­nyesített, találkozókat tovább folytatják és a következő belgrádi típusú eszmecserét 1980 novemberében tartják meg Madridban. Még az idén szakértői találkozókra is sor kerül és ezeken a fórumokon megfelelő ajánlásokat dol­goznak ki. E fórumok egyid­­kén — 1979 februárjában — a Földközi-tenger térségének biztonságával összefüggő problémákat vizsgálják majd meg, s ezzel eleget tesznek a belgrádi záródokumentum elfogadását az utolsó pilla­natig halogató Málta Kíván­ságának.­a röviden összegezni akarnánk a belgrá­di Száva-palotában elért eredményeket, akkor azt mondhatnánk, szenvedé­lyes összecsapásokban vé­gül is az a reális álláspont került ki győztesen, hogy tovább kell haladni a Hel­sinkiben kijelölt úton, nincs helye a finn fővárosban leg­magasabb szintű akaratnyil­vánítással szentesített záró­okmány semmiféle revíziójá­nak és az enyhülési folyamat tartalmi eltorzításának. Az emberi és az alapvető szabadságjogok amerikai ér­telmezésű mértéktelen felna­gyítása, önkényes kiragadása a helsinki ajánlások sokasá­gából — méghozzá a politi­kai és­­ gazdasági ajánlások rovására — egyértelműen azt a szándékot juttatta kifeje­zésre, hogy a szocialista or­szágok belső ügyeibe történő beavatkozás szószékévé te­gyék a belgrádi fórumot. Az ekörül kibontakoztatott terv­szerű és átgondolt kampány voltaképen meghatározott politikai célokat takar , és e célok katonai eszközök igénybevételével is kombi­nálódnak. Legfőbb tartalmi eleme az az egyébként ke­­resztülvihetetlen célkitűzés, hogy nyomást gyakoroljanak a Szovjetunióra és szövet­ségeseire, s az enyhüléshez való amerikai hozzájárulást attól tegyék függővé, vajon a­­ szocialista tárgyalófelek készek-e e tekintetben eltűr­ni a külső politikai-ideoló­­giai behatolást, noha a hel­sinki záróokmány a szuverén államok belügyeibe való bár­milyen beavatkozást ellenez. E­zzel kapcsolatban Kádár János elv­társ a tavalyi olasz­­országi látogatásakor ren­dezett római nemzetközi saj­tókonferencián igen figye­lemre méltó választ adott. ..A fejlődés útja az, hogy az alapvető emberi ingoknak mindenütt­ érvényesülnie kell. Ez az enyhülés elterje­désének és annak függvénye, hogy megszűnjék az államok veszélyeztetettségi érzése.” A veszélyeztetettség érzésének csökkenése pedig másként nem érhető el, mint a poli­tikai klímaváltozás katonai enyhüléssel történő kiegészí­tésével. Ehhez m­indenek­­előtt kölcsönös bizalomra van szükség. A szocialista küldöttségek éppen ebből a szükségletből kiindulva ja­­vasolták Belgá­dban is, hogy a helsinki dokumentumot aláíró államok mondjanak le a nukleáris fegyver egymás elleni elsőkénti alkalmazá­sáról és állapodjanak, meg abban is, hogy nem tartanak 50—60 ezernél több katonát megmozgató hadgyakorlato­kat Néhány nyugati delegáció — főképpen az Egyesült Ál­lamok küldöttsége — furcsa módon nem tartotta fontos­nak e javaslatok érdemi vi­táját. Az ok kézenfekvő. Az­­ amerikai politikai és katonai felső vezetés az emberi jo­­gok körül csapott lármával igyekezett elterelni a köz­vélemény figyelmét a SALT -2 és a bécsi haderőcsök­kentési tárgyalásokon foly­­tatott obstrukciós­ politiká­járól, a fegyverkezési ver­seny újabb hullámainak megindításáról és a neut­ronbomba nyugat-európai el­helyezésével kapcsolatos ag­resszív hadászati elképzelé­seiről. A figyelemre , méltó manipulációs kísérlet ku­darcot vallott Az, hogy a belgrádi záródokumentumba nem került be az emberi jo­gok mondvacsinált ügye, s nem sikerült áthárítani a szocialista országokra az enyhülés megtorpanása mi­atti felelősséget sem, ez min­denképpen az imperialista propagandakampányok cél­­tévesztését, igazolja. B­elgrád természetesen csupán az egyik csatanyerés színhe­lye volt. Az ott lejátszódott politikai-diplomáciai párvia­dal is annak kézzelfogható illusztrációja­, hogy az eny­hülés nem automatikusan érvényesülő folyamat. Az európai béke és biztonság ügyében, a háború veszél­yé­nek csökkentésében minden újabb siker csak kemény és szívós harcban érhető el. Serfőző László : Szerda, 1978. március 15. II neutronfegyver ellen A neutronfegyver betiltá­sa érdekében nyolc szocialis­ta ország által kidolgozott konvenció-tervezet haladék­talan megvitatására szólított fel a genfi leszerelési bizott­ság keddi ülésén az értekez­leten résztvevő bolgár dele­gáció tagja. „A világ népei azt várják az ENSZ-közgyűlés leszere­léssel foglalkozó küszöbön álló rendkívüli ülésszakának részvevőitől, hogy ennek, a leszerelés tárgykörébe tar­tozó létfontosságú problémá­nak különleges figyelmet szenteljenek” — hangoztatta a bolgár küldött

Next