Fejér Megyei Hírlap, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-01 / 101. szám

BEJFER MEGYEI HÍRLAP , 1981 MÁJUS 1 REKORDEREDMÉNY Jóbarátok, brigádvezető kollegák fogták közre Treuer Imrét, a Puskás Tivadar I. szocialista brigád vezetőjét, a Videoton Elektronikai Vál­lalat Rákóczi gyáregységben, ahol néhány nappal ezelőtt a kiváló munka elismerésének zászlói lobogtak. „Puskásék” is ott sorakoz­tak a legmagasabb kitünte­tésben részesítettek között. A vállalat dolgozó gárdáját megillető zászlók után az ő zászlójuk, a kongresszusi ok­levél és a Magyar Népköztár­saság Kiváló Brigádja cím átadása következett. Ezután pedig kijárt a köszöntés, a gratuláció, így friss még az élmény, s szépen ragyog az elismerés fénye, abban a munkateremben, ahol ekkora sikerré érett a közösség aka­rata. Olyan fiatal szakemberek, akik tisztában vannak saját képességeikkel, akik a fölfe­dezés szenvedélyével folytat­ják nap mint nap munkáju­kat, s az önmaguknak diktált sebesség szerint végzik azt. Idejekorán beleszoktak ebbe a tempóba, mert többnyire pályakezdőként kapaszkodtak egymásba, a közösségbe. Ám, a közösség nem fiatal, már tizenhét esztendős, de az át­lagkor ma is 30 alatt van. Alapítók? Elvétve azok közül is van­nak még. Mert alapítónak tekinthető a Nowakowski Henrik, aki a rádió és tele­víziógyártás célműszereitől eljutott a displayk, valamint az R 10 félvezető memóriájá­nak megalkotásáig. Vagy itt van például Kis Gyula kiváló újító, híradásipari technikus, aki munkáját immáron a bri­gád létezése óta iskolai vég­zettségét meghaladó, magas színvonalon végzi. A VTS 56 100 terminál család kifej­lesztésénél, továbbfejlesztésé­nél döntő fontosságú felada­tokat oldott meg. S ma VT 20 rendszerek fejlesztését végző csoportnak is igen hasznos tagja. Elbírná Hudo­­ba György fizikus, Bujdos Gábor villamosmérnök és más személyek jellemzése a „nélkülözhetetlen” jelzőt, mert ez is helyénvaló lenne, ugyanis a maga módján a Puskás Tivadar I. brigád minden egyes tagja tudja he­lyét, beosztását, szerepét a közösségben.­­ Csakhogy az­­ugyancsak alapítók között említendő László István villamosmér­nök azt is tapasztalta társai­val együtt, hogy nincs pótol­hatatlan brigádtag. — A tápellátó rendszerek­kel foglalkozom — emeli föl tekintetét munkájától. — A műszaki főosztályon kifej­lesztett berendezésekhez kap­csolódik az, amit teszek. Szí­vesen jöttem vissza leszere­lés után ide, mert az alatt a négy hónap alatt jól éreztem magam, amíg bevonulás előtt itt dolgoztam. Nemcsak fej­lesztünk mi, hanem ott va­gyunk a gyártásban, figye­lemmel követjük munkánk hasznát. Amíg katonai szolgálatot teljesített azóta is sokat vál­tozott a munka jellege és a brigád összetétele. Többek lettek társai, mások a felada­tok. Tiszteletre méltóak törek­véseik, ilyen a munkájuk is. Irtóznak a középszerűségtől, a frázisoktól, a közhelyektől. A szocialista brigádmozga­lom hármas jelszavát is fél­tik, mert ezek szóbeli han­goztatása esetleg megkoptat­ja a tartalmat. Ők munká­jukkal védik a jelszó eré­nyét. Gondolkodó, alkotó szelle­mük, mindig újat kereső aka­ratuk lendítette őket évről évre előbbre. — Már régóta érlelődött a brigád jó törekvéseinek ma­gas szintű elismerése — néz az újabb kitüntetésekre Mo­nok Zoltán, aki egyben szak­­szervezeti bizalmi tisztséget is ellát. Nevéhez fűződik töb­bek között a VDDS display­­vezérlő logikájának kifejlesz­tése és a pontraszteres grafi­kus display, amelynek null­széria gyártása már folya­matban van. Ám ugyanúgy sorolhatnák Csóti Károly, Fenyvesi Mik­lós, a gyesen lévő Egerszegi Csabáné, László Istvánná és a többi brigádtag szemé­lyes munkáját, eredményeit, amivel öregbítették a jó hírt és nevet. Alakulástól, kezdetben a rádió- és televíziógyártáshoz szükséges célműszerek ki­­fejlesztésétől, vitt útjuk­­ a korszerű műszerpark létreho­zásához, és innen az újabb profilhoz, a számítástechnika fejlesztéséhez. Átálltak erre, magas szin­ten művelik, mert volt és van önbecsülésük, kihozzák magukból, egymásból az egyéni színeket, képességeket. — Része ennek,­­méghozzá nagyon fontos része a szak­­irodalom állandó tanulmá­nyozása, a lehető legkorsze­rűbb megoldások kiválasztá­sa. A brigádértékelés — ami­nek az önértékelés az alapja — szól az évről évre újabb­nál újabb emberpróbáló fel­adatokról, azok sikeréről — dicséri társait az osztályveze­tő Garai Géza, az alfanume­rikus display konstruktőre. Csoda-e, hogy ebből a bri­gádból többen személy sze­rint is avanzsáltak, csoda-e, hogy igazgatóhelyettesnek, főmérnöknek, főosztályveze­tőnek vagy osztályvezetőnek léptek elő közülük? És cso­da-e, hogy az efféle cserélő­dés nem vetette vissza a munka minőségét? Nem cso­da, hanem lényegi tulajdon­sága ennek a közösségnek. Az utóbbi évtized minden egyes évében dobogósok vol­tak. Vállalati, szakmai kitün­tetések sora dokumentálja el­ismerésüket. Ám dokumen­tálja azt a brigádtagok sze­mély szerinti sikere is. Az alkotó ifjúság figyelemre méltó pályamunkái, az újítá­si mezőnyben kivívott helyük az önálló számítástechnikai alkalmazást lehetővé tevő kisszámítógép tervezése, a VT 20, ami a mostani ötéves terv árualapjának létrehozá­sában jelentős szerepet kap, mind erdménylistájukra tar­tozik. És oda tartozik az ön­fejlesztő igyekezet, minek senki sincs híján, még a je­lenleg gyesen lévők sem. Nyelvet tanulnak, előadáso­kat tartanak, előadásokat hallgatnak, intézményesen vagy magánszorgalomból folyton-folyvást képzik ma­gukat. Ez csakúgy sajátjuk, mint a közéleti tevékenység, a közösségi magatartás. Hu­szonöt név, megannyi mun­kasiker és elképzelés jelzi, hogy a maguk örömére, kö­zösségük boldogulására, azon túl pedig munkahelyük, vál­lalatuk javára teszik dolgu­kat. Nem csinálnak fölhajtást, nem hivalkodnak harsányan, de arra féltve vigyáznak, ne­hogy tompítsa akaratukat a megszokottság visszafelé hú­zó ereje. Kombinálnak, ter­veznek, aztán kipróbálják, mire viszik terveik a gyakor­latot. Ott vannak a gyártó-, az alkalmazó csarnokban, ott is vállalják munkájukat. Megoldják a tételeket, hogy holnap már újabbak ugorja­nak azok helyébe, újabb megoldásokat sürgetvén. Rekordmunka, rekordered­mény. Ennek elismerései a kitüntetések, és ezért a bri­gádot övező közfigyelem. Németh Erzsébet A VT 20-as kisszámítógép egyik kártyáját méri be László István, Kiss Péterné, Lados Lajos és Kis Gyula A legmagasabb fokon — Fejlődésük töretlen utat mutat akár az egyéni fejlődés, akár a kollektív oldalról vizsgáljuk. A Fazola brigád példaképül állítható minden szocialista brigád elé. Tevékenysége egységes egészben tükrözi a szocialista brigádmozgalom hármas jel­szavát. A „Vállalat Kiváló Brigádja” és az „Ágazat Ki­váló Brigádja” címek tényle­gesen még jobb munkára kötelezte őket — foglalta össze röviden Czigány László, a Dunai Vasmű munkaver­­seny-osztályának vezetője az előzményeket, majd útba­igazított az acélmű kemence­üzeme felé, ahol ezen a na­pon a Fazola brigád 21 tagú műszakja ügyeli a cseppfolyós izzásban születő acéltornák sorsát. Sapkadobálás nélkül „Fejér megyéből kongresz­­szusi oklevelet kap és egyben megkapja a Magyar Népköz­­társaság Kiváló Brigádja cí­met a Videoton Elektronikai Vállalat Puskás Tivadar, va­lamint a Dunai Vasmű Fa­zola Henrik szocialista bri­gádja” — csúsztatom vissza zsebembe a Hírlapot, s míg megteszem a Dunai Vasmű igazgatósági épületétől az acélműig vezető jó néhány százméteres távolságot, van időm játszani gondolataim­mal. A Magyar Népköztársa­ság, az egész ország kiválói. Meglehet akad kitüntetés nagyobb summa kíséretével, nagyobb elismerés aligha Nagykanizsától Nyíregyházá­ig, Váctól Mohácsig. — Pályáztunk a címre és nem először. Mivel nekünk senki nem szólt, már azt hit­tük, ismét hiába — tessékelt Illési Dávid, a brigád veze­tője valamiféle kis — látni­­valóan ritkán használt — pi­henőhelyiség felé. — A hírről a csütörtöki Hírlapból értesültünk — vet­te át a szót Pintér János acélgyártó. — Nem dobáltuk fel a sapkánkat, de belső megnyugvásunk több volt a kitörő örömnél: lám, jó mun­kával fel lehet érni a csú­csokra. Csoportkép nincs Nem­, összehívni az embe­reket lehetetlen. Dolgoznak. S nélkülük elapad az acél. Az az acél, amely az utóbbi években ugyancsak teremte az elismerést a vállalatnak. A különleges, többlépcsős dezoxidációval gyártott fi­nomlemez, a DX 60, a DX 65 jelű, nagy folyáshatárú cső­acél, a járműszerkezeti acé­lok, mint a DAP St 52—3, a DAX 6, vagy a VR 50 B. Ezek kifejlesztéséhez nem volt elegendő a lelkiismere­tes munka, mind újabb és újabb acélgyártási eljáráso­kat kellett elsajátítani, az oxigénbefúvást, az üstmetal­lurgiai technológiát, a salak­­visszazárást, a gázöblítést és megannyi mást. És miközben évről évre jobb és jobb tu­lajdonságú, egyben értéke­sebb acélfajták jelentek meg, miközben évről évre növek­vő arányban sikerült néhány százalékkal lefutni a kitű­zött terveket, mindinkább mérséklődött az acélgyártás fajlagos hőfelhasználása, a kohászatban ma még jócskán igényelt tőkés eredetű segéd­anyagok mind kisebb mér­tékben fogytak. Hol egy újabb eljárás, vagy külföldit pótló anyag meghonosítása révén, hol pedig a veszett­nek hitt hulladék okos újra­hasznosításából. A tabló nem állt össze, mert a Fazola bri­gád tagjai azon a délelőttön dolgoztak. De a csoportkép mindig megjelenik, ha csak a háttérben is, valahányszor előkerülnek a termelési sta­tisztikák, a gyár — mond­hatjuk bátran ezt is — törté­nelmét kísérő adatok. Ők huszonegyen Acélolvasztárok. A Fazola brigád alapítói; Hegedűs Sándor és Büki József, akik az acélmű üzembe helyezése, 1954 óta dolgoznak a kemen­cék mellett; Várdai János, az elektrokemence csoportveze­tő olvasztója; Magyar And­rás főolvasztár, aki 1955-ben itt kezdte inaséveit, és Var­ga Ferenc, aki bár jövőre nyugdíjba készül, az acélműi rekord, az a bizonyos tava­lyi 70,7 tonnás óránkénti tel­jesítmény Pintér Jánossal együtt az ő nevéhez fűződik. Lassan tizenegy éve lesz an­nak is, hogy Kuharcsik Jó­zsef acélgyártó kitűnő szak­munkás oklevelével munkára jelentkezett a Fazola brigád­nál. Azóta bevonult neve a gyár­történelembe, hiszen neki jutott a tisztesség: le­csapolni az először elért egymilliomodik tonna acélt. Részt vehetett a szakszerve­zeti kongresszuson, mint kül­dött, sőt a SZOT tagja. Ol­vasztárok, I—II—III. segé­dek, acélgyártók, elektriku­­sok — munkásőrök, párt­­sajtófelelősök, szakszervezeti tisztségviselők. — Tíz évvel ezelőtt tűztük célul a legmagasabb kitüntet Illési Dávid brigádvezető: „Utolsó lehetőségünk volt a legmagasabb kitüntetés el­nyerésére. A konverteres acélmű indulása megkívánja, hogy a brigád egy része át­kerüljön az új üzembe, vagy más műszakba. De a címhez a szétszóratásban is méltónak kell lennünk a tés elérését — emelte fel fi­­gyelmeztetőleg az ujját Pin­tér János. — De a brigád már tíz év­vel ezelőtt is olyan volt, hogy ezt egyáltalán célul tűzhettük — tette hozzá inkább a ko­mája, mint az én kedvemért Illési Dávid. — És ez a Hor­váth Lacinak, a brigádalapító brigádvezetőnek is köszön­­­hető. Er­­t hiába kerestem a ke­mencepódium gáztól-portól­­forróságtól ködös katlanjá­ban , 48 évével infarktus bi­lincse köti kórházi ágyhoz. — Hogyne tudnánk, hogy ez a cím az egész népköztár­saság területén beváltható. Ismerem a hazai acélműve­ket. Bátran mondhatom, szó­val elbizakodottság nélkül, hogy akármelyikben megáll­­nánk a helyünket — vélte egészen komolyan az acél­gyártó Pintér János. — Mit az acélművekben — csapta hátba a brigádvezető olvasztár I. segéd —, az ösz­­szes iparágban — és nevetve elindultak a kemencék felé. Juhász Béla Fotó:­Bárándy István — Arany Gábor Csoportkép, de csak munkán kívül Köszöntjük a kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny kitüntetettjeit és résztvevőit! 3. OLDAl

Next