Fejér Megyei Hírlap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-20 / 16. szám
2. OLDAL A helsinki folyamat a népek érdeke (Folytatás az 1. oldalról)lentősen hozzájárulhatnak a fegyverkezési hajsza megállításához a tényleges leszerelésről folytatandó tárgyalások előmozdításához, a kölcsönös bizalom erősítéséhez. Alapvető követelmény, hogy ezek az intézkedések érdemiek és hatékonyak legyenek, valóban erősítsék a bizalmat és a biztonságot, és idővel járuljanak hozzá a fegyverzetkorlátozási és leszerelési megállapodások eléréséhez. A Magyar Népköztársaságnak az a szilárd meggyőződése, hogy a helsinki folyamat megfelel az európai népek alapvető érdekeinek. Kormányom mindig cselekvően támogatta a záróokmány elveit és ajánlásainak megvalósítását, s ennek megfelelően jár el mind hazai gyakorlatában, mind nemzetközi kapcsolataiban. A madridi találkozó eredményes befejezését fontos tanulságnak tartjuk a tekintetben, hogy még nehéz nemzetközi körülmények között is lehetséges a közös érdekeknek megfelelő célok megfogalmazása és megállapodások elérése. Ezért a mai feszültebb helyzetben is azt valljuk, hogy a helsinki folyamat lehetőségei még távolról sem merültek ki, s hogy minden részt vevő állam együttes erőfeszítéseivel ez a konferencia — mandátuma szerint és rendeltetésének megfelelően — fontos szerepet tölthet be. Ugyanakkor sajnálattal tapasztaljuk, hogy az enyhülési folyamat előrehaladásában megtorpanás állt elő, mivel egyes aláíró államok a hetvenes évek végétől olyan lépéseket tettek, amelyek nem az együttműködést és a kölcsönös bizalmat, hanem a feszültséget és a bizalmatlanságot növelik a különböző társadalmi rendszerű országok között. Ezek váltották ki a fegyverkezési hajsza új fordulóját. Az európai helyzet kedvezőtlen alakulásának fő oka az, hogy a NATO vezető körei a történelmileg kialakult katonai erőegyensúly megbontására és katonai erőfölény megszerzésére törekednek. Ennek konkrét megnyilvánulása az amerikai közép-hatótávolságú nukleáris rakéták nyugat-európai telepítésének megkezdése. Az új amerikai rakéták nyugat-európai megjelenése lehetetlenné tette az európai nukleáris fegyverzetről szóló genfi szovjet—amerikai tárgyalások folytatását, s negatívan befolyásolja több más fegyverzetkorlátozási fórum helyzetét is. A kialakult helyzetben a Varsói Szerződés tagállamai arra kényszerültek, hogy a katonai erőegyensúly megőrzése érdekében megfelelő válaszlépéseket tegyenek. A magyar kormány megalapozottnak és szükségesnek tartja a szovjet kormánynak a saját országa és a Varsói Szerződés többi tagállama biztonságát szavatoló lépéseit. Egyetértünk azzal az állásponttal, hogy amennyiben az USA és nyugat-európai szövetségesei készséget mutatnak a rakétatelepítés előtti helyzet visszaállítására, akkor a Szovjetunió is kész ugyanezt megtenni. A nyugat-európai rakétatelepítés megkezdése, figyelembe véve annak következményeit, több szempontból új helyzetet teremtett Európában. Politikai és katonai értelemben egyaránt rosszabbodtak az európai biztonság feltételei, s e változás elkerülhetetlenül hatással van az európai biztonsági folyamat továbbvitelének lehetőségeire is. Az összeurópai folyamatban részt vevő államok előtt az a kérdés vetődik fel, hogy milyen úton haladjanak tovább. Az egyik lehetőség az, hogy a katonai erőegyensúly megbontására irányuló negatív irányzatok jutnak érvényre, amelyek a katonai szembenállás kiéleződéséhez, a bizalmatlanság növekedéséhez vezethetnek kontinensünkön, és visszavethetik a kétoldalú kelet-nyugati kapcsolatokat is. Mi a magunk részéről változatlanul a másik — az egyetlen ésszerű lehetőségben: a feszültség enyhítésében, az európai biztonsági folyamat továbbvitelében, a katonai konfrontáció veszélyének csökkentésében és normális nemzetközi együttműködés fejlesztésében vagyunk érdekeltek. A magyar küldöttség a stockholmi konferencián is ennek megfelelően, Helsinki és Madrid szellemében fog tevékenykedni. Meggyőződésünk: most arra van szükség, hogy a katonai szembenállás fokozódása helyett a békés viszonyokhoz, a kölcsönös biztonsághoz és az együttműködéshez fűződő közös érdekek kapjanak elsőbbséget. Ugyanakkor az is világos, hogy a kapcsolatok gyengítése vagy a párbeszéd hiánya megnehezíti a kölcsönös érdekek érvényesítését, a jelenlegi feszült helyzetből való kibontakozást. Döntő mértékben a részvevők politikai akaratán és megállapodási szándékának komolyságán múlik, hogy a bizalom- és biztonságerősítő intézkedések terén sikerül-e az adott nemzetközi helyzetben optimálisnak tekinthető eredményt elérni ezen a tanácskozáson. Mi a magunk részéről készek vagyunk ehhez lehetőségeinkhez mérten hozzájárulni. Tesszük ezt abban a meggyőződésben, hogy maximális mértékben ki kell használni a stockholmi konferencia kínálta lehetőségeket, és a munka menetében figyelembe kell venni az összeurópai érdekeket. A Magyar Népköztársaság kormánya kész folytatni a politikai és a katonai feszültség csökkentésére, valamint az ehhez szükséges párbeszéd fenntartására irányuló erőfeszítéseit. Arra törekszünk, hogy a békés egymás mellett élés elvei és a kölcsönös előnyök alapján fejlesszük Magyarország kétoldalú kapcsolatait az eltérő társadalmi rendszerű országokkal. Úgy véljük, hogy az államoknak közösen kell fellépniük a fegyverkezési versennyel szemben, hiszen korunkban a békés egymás mellett élésnek nincs ésszerű alternatívája. A fokozódó veszélyek csökkentése, az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvén alapuló leszerelési egyezmények elérése csak a kormányok közös erőfeszítésével érhető el. A közös erőfeszítéseknek ma sokkal inkább, mint korábban arra kell irányulniuk, hogy a vitás kérdéseket politikai eszközökkel, érdemi tárgyalások útján oldják meg, és hogy a kialakult katonai erőegyensúly a fegyverzeteknek lehető legalacsonyabb szintjén valósuljon meg. Ezért kulcskérdésnek tartjuk azt, hogy a nyugat-európai rakétatelepítést megelőző helyzetre alapozva térjünk át a fegyverzetek korlátozására és csökkentésére, mert csak ez az út vezethet a tartós béke biztosításához. A magyar kormány abban érdekelt, hogy a konferencia teljesítse mandátumát, dolgozza ki az egymást kölcsönösen kiegészítő bizalom- és biztonságerősítő intézkedések sorozatát, s azokat haladéktalanul léptesse életbe. A tárgyalásokon a megállapodás érdekében azt tartjuk célravettőnek, hogy fokozatosan haladjunk előre az egyszerűbb kérdésektől a bonyolultabbak felé. A bizalom- és biztonságerősítő intézkedések kidolgozása során tekintetbe kell venni minden részt vevő ország érdekeit. Természetesen az intézkedések megközelítésében eltérő és ellentétes felfogások kerülhetnek szembe egymással. Fontosnak tartjuk, hogy az álláspontok mindenekelőtt Európa és a világ népeinek közös érdekeit vegyék alapul, és törekedjenek az ésszerű kompromisszumok kidolgozására. Bízunk abban, hogy nem találkozunk olyan törekvésekkel, amelyek nem felelnek meg az egyenlőség és az egyenlő biztonság követelményeinek. A kiegyensúlyozottságnak természetesen érvényesnek kell lennie az intézkedések területi hatályára is a konferencia mandátuma szerint. A mandátum kellő útmutatást ad a konferencia munkájához. Lehetővé teszi, hogy a kidolgozandó intézkedések ténylegesen erősítsék az államok közötti bizalmat, és megfelelenek az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvének. E konferencia helsinki előkészítő értekezletén kidolgozott napirend és szervezési megoldások biztosítják tárgyalásainak megfelelő feltételeit. Tanácskozásunkon, véleményünk szerint, elsősorban arra kell összpontosítani a figyelmet, ami érdemileg erősítheti a bizalmat a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai között. Ez a szándék tükröződik azokban a javaslatokban, amelyeket szövetségi rendszerünk tagországai, köztük Magyarország, az elmúlt időszakban terjesztettek elő. Első helyen említhetem az erőszakról és az erőszakkal való fenyegetésről való lemondás szükségszerűségét. A Magyar Népköztársaság is megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít annak, hogy a két szövetségi rendszer tagállamai vállaljanak olyan, harmadik országok számára is nyitva álló kötelezettséget, miszerint kölcsönösen lemondanak mind a nukleáris, mind a hagyományos katonai eszközök alkalmazásáról, és erőfeszítéseiket a békés kapcsolatok fejlesztésére összpontosítják. A párhuzamos és közös európai érdekeket szolgálná olyan kötelezettség vállalása is, hogy az európai biztonsági és együttműködési folyamatban részt vevő államok elsőként nem alkalmaznak nukleáris fegyvert egymással szemben. A Szovjetunió kormánya január 10-én jutatta el az érintett kormányokhoz a Varsói Szerződés tagállamainak azon közös javaslatát, hogy még az idén kezdődjenek tárgyalások az NATO és a VSZ között Európa vegyi fegyverektől való mentesítéséről. Meggyőződésünk, hogy ez a javaslat a tanácskozásunkon részt vevő valamennyi ország alapvető érdekét szolgálja. Magyarország kész — az említett javaslatokon kívül — komoly, érdemi tárgyalásokra arról is, hogy megfelelő feltételek mellett atomfegyvermentes övezetek jöjjenek létre Európa különböző térségeiben. Érdekeltek vagyunk abban, hogy Európa mentes legyen a nukleáris fegyverektől és a vegyi fegyverektől egyaránt. Ennek feltételeit fokozatosan meg lehet és meg is kell teremteni. Ily módon csökkenteni lehetne a nukleáris fenyegetettség érzését, és ez minden nép érdeke. Természetesen készek vagyunk partnereink javaslatait és biztonsági érdekeit figyelembe venni. Reméljük, hogy a NATO tagországai mielőbb érdemi választ adnak a Varsói Szerződés tagországainak a bizalom erősítésére és a leszerelésre vonatkozó javaslataira. A helsinki záróokmányban szereplő bizalomerősítő intézkedéseknek és azok teljesítésének is szerepe volt abban, hogy az összeurópai együttműködés folyamata a negatív törekvések ellenére is életképesnek bizonyult. Fontosnak tartjuk, hogy ezeket az intézkedéseket és előírásokat a konferencia tartsa szem előtt, bővítse ki és fejlessze tovább. Úgy véljük, hogy ez már a konferencia munkájának kezdeti szakaszában megvalósítható. Tanácskozásunknak kezdettől fogva a valamennyi európai országot foglalkoztató alapvető kérdésekre kell összpontosítania erőfeszítéseit, és arra kell törekednie, hogy a madridi mandátumnak megfelelően szerződéses, jogi keretekbe foglalja az európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedéseket. A jelenlegi nemzetközi körülmények között tanácskozásunk eredményessége komoly erőfeszítést kíván minden résztvevőtől. Számítunk partnereink, mind a NATO- tagállamok, mind a semleges és el nem kötelezett országok tevékeny közreműködésére, realitásérzékére és pozitív szándékaira. Valamennyiünkön múlik, hogy ez a közös elhatározás alapján induló vállalkozásunk gyümölcsöző legyen, és ily módon a most kezdődő első szakasz eredményeképpen lehetővé váljék az áttérés a konferenciának az európai biztonsággal és leszereléssel foglalkozó szakaszára. Meggyőződésem, hogy ha a részt vevő államok a helsinki záróokmánynak, mint a keletnyugati kapcsolatok hosszú távú programjának, valamint a madridi záródokumentumnak az alapján folytatják nemzetközi tevékenységüket, akkor az európai viszonyok iránya nem a további rosszabbodás, hanem a helsinkiben megkezdett út folytatása lesz. Végezetül ismételten kifejezem a Magyar Népköztársaság kormányának azt a várakozását, hogy a most induló tárgyalássorozat tárgyszerű módon és konstruktív légkörben hozzá fog járulni a bizalom és biztonság erősítéséhez, valamint a leszerelés ügyének előmozdításához Európában. A magyar küldöttség mindent megtesz annak érdekében, hogy segítőkész partnere legyen minden küldöttségnek, és előmozdítsa ennek a célnak az elérésé-t» .ié Gromiko-Shultz • • Öt óra a tárgyalóasztalnál öt órán keresztül tárgyalt Stockholmban Gromiko szovjet és Shultz amerikai külügyminiszter. A találkozóra a stockholmi konferencia adott lehetőséget. Mint ismeretes, a svéd fővárosban folyó tanácskozás a helsinki folyamat részének tekinthető, amelynek első szakaszában európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedéseket kell kidolgozni. Kezdettől fogva világos volt, hogy a szovjet és az amerikai külügyminiszter találkozója kiemelkedő, sőt döntő eseménye ugyan a stockholmi konferencia nyitányának, annak voltaképpeni munkájától azonban független. Előzőleg a közép-hatósugarú rakétákról folytatott genfi tárgyalásokat az amerikai rakéták telepítésének megkezdése lehetetlenné tette. A stratégiai rakétákról folytatott genfi és a közép-európai hagyományos fegyverzetcsökkentéséről szóló bécsi tárgyalásokat felfüggesztették. Ebben a légkörben a stockholmi konferencia az egyetlen működő, többoldalú vitafórum, amely munkáját előbb kénytelen az úgynevezett bizalomnövelő intézkedésekre (például hadgyakorlatok előzetes jelzésére) összpontosítani — tényleges leszerelési kérdésekkel egyelőre nem foglalkozhat. Ez volt tehát Schultz és Gromiko megbeszélésének háttere. A két külügyminiszter találkozójának ily módon Stockholm csak keretet adhatott. A találkozón valójában a világpolitika legfőbb kérdéseit és a szovjet—amerikai kapcsolatok állapotát tekintették át. Természetesen senki sem várhatja az előzmények ismeretében a Gromiko—Schultz találkozótól, hogy az gyors és látványos megoldást találhat a vitás kérdésekre. Gromiko a maga részéről világossá tette, hogy az amerikai rakéták nyugat-európai telepítésének megkezdése az egész atomleszerelés folyamatát megkérdőjelezte. A tárgyalásokat csak akkor lehet felújítani — mondotta —, ha az Egyesült Államok készséget mutat arra, hogy visszaállítsa a telepítés előtti helyzetet. Ebben az esetben a Szovjetunió készen áll a tárgyalások folytatására. A találkozón ismét kifejtett szovjet álláspont nagyfokú rugalmasságról tesz tanúbizonyságot, amikor az amerikaiak készségétől teszi függővé a tárgyalások folytatását. Ez ugyanis értelemszerűen azt jelenti, hogy a tárgyalások folytatásának nem okvetlenül feltétele az elhelyezett eurorakéták előzetes visszavonása — elegendő annak a szándéknak és lehetőségnek a világos közlése, hogy erre az Egyesült Államok készen áll. Ami az amerikai oldalt illeti, onnan új kezdeményezést nem lehetett várni. Ez pontosan így is történt. A két külügyminiszter előző találkozóját, amelyhez a madridi értekezlet nyújtott hátteret, a dél-koreai repülőgép ügyéből fellángolt feszültség árnyékolta be. Akkor az amerikai diplomácia magatartása, az elemi udvariassági normák figyelmen kívül hagyása olyan légkört teremtett, hogy az érdemi megbeszélés lehetetlenné vált. Ezt követően — folytatva a diplomáciai normák elvetését — Washington gyakorlatilag megakadályozta, hogy Gromiko New Yorkba, az ENSZ-közgyűlés ülésszakára utazzék, így nem nyílhatott alkalom az ilyenkor szokásos külügyminiszteri találkozóra. Az adott helyzetben és ilyen előzmények után tehát azt is eredménynek kell tekinteni, hogy a két külügyminiszter nyugodt és nyílt, az előirányzottnál jóval hosszabb tanácskozást folytatott egymással. Ezen a szinten tehát a kontaktus létrejött, és nyilván folytatódni is fog. Az illúziók nélkül szemléljük ennek a különböző szinteken várhatóan folytatódó párbeszédnek a lehetőségeit, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy 1984 választási esztendő az Egyesült Államokban. Reagan elnök belpolitikai érdekei azt kívánják, hogy változtasson korábbi harcias, sőt sértő hangnemén és békeakaratát hangoztassa. Ebbe a keretbe illik legutóbbi beszéde, amelyet nem véletlenül időzítettek a stockholmi értekezlet megnyitása előtti napra. Jellegzetes módon még az amerikai Associated Press tudósítója is ezt írta: „Reagan tanácsadói elismerték,, beszédének az volt a célja, hogy szétoszlassa az elnök harciasságáról elterjedt benyomást, tekintettel arra, hogy aválasztási évben az amerikai—szovjet kapcsolat negatív jellege árthat Reagan helyzetének.” Ez azonban az éremnek csak az egyik oldala. Reagan választási érdekéhez tartozik az is, hogy megvédje eddig követett politikáját. Ezért ugyanebben a beszédében azt állította, hogy az elnöksége három esztendejében végrehajtott nagyarányú fegyverkezés következtében az amerikaiak most „nagyobb biztonságban vannak”. E két egymásnak látszólag ellentmondó, de ugyanakkor egymást kiegészítő érdek a választási évben szükségszerűen meghatározza az egész amerikai magatartást. Nyilvánvalóan felhívások egész sora fogja majd bizonygatni a tárgyalások újrafelvételére irányuló amerikai készséget — de anélkül, hogy olyan tényleges lépések történnének, amelyeket Reagan „meghátrálásának” lehetne értelmezni. A már megindult választási küzdelem kibontakozása így voltaképpen lehetetlenné teszi a hivatalos amerikai külpolitika komolyabb módosítását. Ez ránehezedik a világpolitikára, a szovjet— amerikai viszonyra is, s ezért ebben az időszakban aligha lehet többet várrni, mint a párbeszéd fenntartását. Ennek a várakozási időszaknak a hátterét adják a stockholmi értekezlet vitái. —ime Nemzetközi élet FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 1984. JANUÁR 20. PÉNTEK További felszólalások a konferencián Hollandia, Svájc, Svédország, Ciprus, az NSZK és Görögország külügyminiszterei szólaltak fel csütörtök délelőtt a stockholmi konferencia plenáris ülésén. A csütörtöki általános nyilatkozatok sorát Van Den Broek holland külügyminiszter nyitotta meg. Alva Myrdal asszony szavait idézve „jól előkészített csatatérnek” minősítette Európát a harmadikként felszólaló svéd külügyminiszter. Ciprus és Görögország képviselője jelentős teret szentelt beszédében Törökország fegyveres akciójának, amelynek következtében Ciprus területének immár több mint egyharmada „idegen megszállás alatt van”. Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet alkancellár és külügyminiszter azzal kezdte beszédét, hogy különbséget tett a konfrontáció politikája és a konfrontáció nyelvezete között. Szólt Németország „megosztottságáról”, a decemberi NATO- ülésszak ajánlatairól. Genscher külügyminiszter beszédében két ízben is hitet tett a „keleti szerződések” mellett, ugyanakkor a szövőjét rakétapotenciálra utaita kijelentette, hogy az NSZK „lemondott az atomfegyver birtoklásáról, de nem mondott le arról az igényről, hogy atomfenyegetéstől szabadon éljen”. Néhány vonatkozásban lépéseket sürgetett a szocialista országoktól, egyebek között olyan területeken, ahol éppen ők léptek fel kezdeményezően. Síkraszállt kelet és nyugat egyenjogú és hosszú lejáratú gazdasági együttműködése mellett, végül kijelentette, hogy „a béke biztosítása, az együttműködés, az enyhülés, az önrendelkezés és az emberi jogok együvé tartoznak”.