Fejér Megyei Hírlap, 1991. június (47. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-29 / 151. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1991. JÚNIUS 29. SZOMBAT Magyar Péter A WOJTYLA-REJTÉLY II. János Pál élete, pápasága, a tervezett magyarországi utazás közeledtével minden eddiginél fokozottabban kerül az érdeklődés középpontjába. Ezt elégíti ki az MTI római tudósítójának könyve, mely a közeljövőben jelenik meg. Ebből közlünk részleteket 5. A pápa és a szerelem Az ateizmus és a kommunizmus problémájánál talán csak egy dolog foglalkoztatja jobban II. János Pált, s ez a szexualitás. Ami természetesen tágan értelmezendő: beszédeiben számtalanszor érintette a szerelem, a házasság, a párkapcsolat, az abortusz témáját. Távolról idekapcsolódik a papi nőtlenséggel kapcsolatos szigora, és az is, hogy mereven ellenzi a papi hivatás megnyitását a nők előtt. Karol Wojtyla erkölcsi világképéről van tulajdonképpen szó. Az abortusz nála nem társadalmi vagy jogi probléma, nem a nők helyzetével és jogaival kapcsolatos, hanem egyedül és kizárólag az emberi élet tiszteletét érintő morális kérdés. Ha az emberi jogokról beszél, majdnem mindig szóba kerül az abortusz is, mint a „még meg nem született személy” joga az élethez. „Az, amit szépítően csak úgy emlegetnek, mint terhességmegszakítás, nem értékelhető semmilyen más emberi viszonylattal, mint a lelkiismeret és az erkölcsi törvény kategóriáival... Ha polgárjogot adunk annak, hogy meggyilkoljanak embereket még anyjuk méhében, kiszámíthatatlan erkölcsi következményekkel járó útra lépünk. Ha szabad elvenni egy emberi lény életét, amikor még védtelen és kiszolgáltatott és kizárólag az anyától, a szülőktől függ, tehát az emberi lelkiismerettől, akkor nemcsak egy ártatlan és védtelen embert ölnek meg ezzel, hanem magát a lelkiismeretet” - mondta erről egyik úgynevezett úrangyala-beszédében, amelyeket dolgozószobája ablakából intéz minden vasárnap délben a Szent Péter téren egybegyűltekhez. II. János Pál számára egyetlen pillanatig sem kétséges, hogy az anyaméhben megfogant petesejt, az alig néhány napos vagy hetes embrió ugyanolyan jogok birtokosa, mint a megszületett emberi személyiség. Az élet szentségéről van szó már az első másodperctől. A tudomány véleménye, amely eléggé megoszlik e kérdésben, az ő szemében másodlagos. KERESZTESHADJÁRAT AZ ABORTUSZ ELLEN Lélektanilag - mint már utaltunk rá - egyesek azzal magyarázzák ezt, hogy egész életét végigkísérte az ő megszületése előtt néhány évvel holtan világra jött nővére képe, és a korán elveszített édesanya emléke. A hozzá legközelebb álló két nő korai halála mély nyomot hagyott a gyermek Wojtylában, s ez a női nemhez fűződő viszonyát egész életére megjelölte - mondják a pszichológusok. Lehet. Senki sem tagadhatja azonban, hogy az abortusz-kérdés hatalmas és a pápa függetlenül személyes élményeitől és meghatározottságától joggal állítja középpontba. Végül is ki beszéljen alapvető morális kérdésekről, ha nem ő? Az abortusz az emberiség és a társadalom egyik nagy kérdése, amely mindenki lelkiismeretét érinti, noha nem kizárólag lelkiismereti ügy. Ahogyan az olasz feminista mozgalom egyik képviselője mondta: „Az abortusz sohasem aromén ■ nép egyetlen nőnek sem. Miközben a szülést mindenütt, minden társadalomban ünnepnek tekintik, megemlékezésre méltó jeles napnak, nem akad egyetlen normális nő sem, aki ünnepnek, és ne drámának tekintené, ha meg kell szakítania terhességét. Az abortusz mindig trauma. De bizonyos eseteken sajnos élet- és létszükséglet, s éppen ezért a nők jogai közé kell, hogy tartozzék. Olyan jog, amit senki sem vitathat el.” Ez tehát a másik álláspont. Az abortusz trauma, de vajon lelkiismeret furdalás forrása is egyben? Mert ha igen, a katolikus egyház és a pápa megközelítése jogászi nyelven legalábbis alapos. Erre válaszolni természetesen leginkább az érintettek, a nők az illetékesek. Érdekes tanúságtétel azonban Micuku Jamagucsi, egy japán feminista közlése, aki szerint Japánban, vagyis egy nem keresztény országban, ahol évente félmillió törvényes terhességmegszakítást végeznek, és legalább ugyanannyit illegálisan, köztük tízezerszámra kiskorúaknál, az abortuszt, mint születésszabályozási módszert bűntudattal éli meg a nők többsége. Tokió mellett - mesélte egy konferencián a Kamakura téren álló „Könyörületes Buddha” szobrához nők tömege vonul minden évben, hogy bocsánatot nyerjen az istenektől, és áldozzon egy „mizuko gizóval” (kis figurával) a meg nem született gyermekek emlékhelyén. Mindegyikük cipeli a maga emlékét, és a tér megtelik velük, amint meggörnyedve, csendben imádkoznak, kezükben a meg nem született gyermekre emlékeztető kis szobrocskákkal. Persze, tudjuk, az abortusz nem a születésszabályozás kívánatos módja, és a tudomány ma már kellő és biztos módszereket kínál ehhez a felelős és felvilágosult nőknek és férfiaknak. A pápa tehát pusztán tudományos és egészségügyi szempontból is jogosan kel ki a „könnyű abortuszok” gyakorlata ellen. Az emberi élet tisztelete valóban jogos és magasztos erkölcsi követelmény, amit nemcsak a keresztény vallás, hanem bármely más vallás vagy egyszerűbb humanista eszme is felvállal. S az sem kétséges, hogy mindez nemcsak egyéni lelkiismeret kérdése, hanem társadalmi jelentőségű ügy. A FÉRFI-NŐ VISZONYÁRÓL Az igazi probléma ott kezdődik, hogy a katolikus egyház és II. János Pál a születésszabályozás egyéb módjait sem fogadja el, és ugyanúgy „élet elleni merényletnek” tartja, mint az abortuszt. A fogamzásgátlók használatát elítélő „Humanae Vitae” enciklika szerzője VI. Pál és nem Wojtyla. Ő legfeljebb hansúlyosabb „súlyponti kérdést” csinált abból, ami korábban is jelen volt már a katolikus egyházi felfogásban. Afféle állandó „kampánytémaként” kezeli, előtérbe állítva, de nem ő találta ki. Miközben az emberi élet tisztelet van más vallások etikai követelményrendszerében is, az abortusz kérdésében azok korántsem olyan szigorúak, mint II. János Pál egyháza. És akadnak jócskán katolikus moralisták, hittudósok, katolikus nőmozgalmak, társadalmi szervezetek, akik és amelyek szintén vitatják az egyházfő hajthatatlan merevségét ebben a dologban. „Lehetnek olyan egyéni és társadalmi helyzetek, általában drámai helyzetek, amikor a kisebb rossz az abortusz, amikor tehát a nő felmentést kaphat, nem kell bűnösnek éreznie magát egy megszakított terhességért” - hangoztatják. II. János Pál, a „modern gondolkodású” pápa, az a pápa, aki sokat és elmélyülten foglalkozott a család, a szerelem és szexualitás problémáival, általában a férfi-nő viszonnyal (és nemcsak főpásztori minőségben, hanem versekben, irodalmi művekben is), az abortuszt és a születésszabályozás bármely más módját elveti, megbélyegzi. Szemében az tulajdonképpen a terrorizmussal, emberkínzással és a mai kor számtalan más erőszakosságával azonos. Vajon miért? - a választ részben megadhatja a házasságról és a házasságon belüli szexuális életről alkotott felfogása, amely nem kevésbé szigorú. „A szexuális élet, amelyen keresztül a férfi és nő egymásnak adja magát, mint házastárs, nem pusztán biológiai aktus, hanem az emberi személyiség legbensőbb magját érintő cselekvés... A teljes fizikai odaadás hazugság, ha nem jelenti egyben a személyiség odaadását is” - írta a „Keresztény családok feladatairól” (Familiaris Consortio) című munkában. II. János Pál szemében a szexuális élet kizárólag a házasságon belül jogosult és így „mentes hazugságtól”, s azon belül is kizárólag a gyermeknemzés céljával. Az „önmagáért” való szexualitás nem egyéb, mint „buja érzékiség” még a házasságon belül is. Az igazi katolikus eszménynek szerinte az önmegtartóztatás tekinthető. Még a házastársak között is. A HÁZASSÁGON BELÜLI SZÜZESSÉGRŐL Több általános kihallgatáson beszélt a „házasságon belüli szüzességről”, mint kívánatos keresztény eszményről és magatartásról. Utána a vatikáni sajtóhivatalban a várható kérdések kielégítésére „tájékoztatási illetékesek” fejtették ki részletesebben a pápa gondolatait. Az egyik újságíró nem állhatta meg és egyenesen nekiszegezte az illetőnek a kérdést: „Ön valóban azt hiszi, hogy a pápa, akinek nincs semmiféle személyes tapasztalata ezen a téren, sem a szexuális sem a családi életről, joggal és mértékadóan szólhat erről a témáról?” A válasz igencsak meglepőnek bizonyult. A pápa - mondta el az illető - a múlt nyáron Castelgandolfóban, nyári lakhelyén vendégül látott egy négygyermekes lengyel családot és egy álló hónapon keresztül beszélgetett velük elmélyülten ezekről a kérdésekről. „Ez a család győzte meg őt arról, hogy az ideális házasságon belül is létezik az önmegtartóztató szüzesség.” A család úgy is, mint egymásért élő személyek közössége, s úgy is mint „a társadalmi elnyomással szembeni ellenállás sejtje” - központi jelentőségű II. János Pál számára. Könyvet írt útmutatásul a keresztény családok számára. A családi élet középpontja olvasható a gyermekek felnevelése. Minden ennek rendelődik alá. A szexuális élet csak „célzattal” élhető, nem önmagáért. Valósággal felmagasztalódik a család: a bajok és megpóbáltatások egyetlen orvossága, az egyetlen menedék. A csonka család élménye, amelyben felnőtt, valóságos égi eszményt formált benne a családról. Olyannyira, hogy a közelmúltban beszélt a milliók által nézett, közkedvelt folytatásos televíziós sorozatok ellen is. A Dallas, a Dinasty, a Beautiful és társai II. János Pál szerint száműzendők a képernyőről, mert a bennük látható házasságon kívüli szerelmek „súlyos válságba sodorják az amúgy is törékeny házasságokat”. Lejáratják a házastársi hűséget, a család intézményét, okai lehetnek a házasságok felbomlásának, miután életmintaként állítják a nézők milliói elé a hűtlenséget, a családi harmónián kívül keresendő boldogságot... HOGYAN DÖNT A SZENT TÖRVÉNYSZÉK? Az ő irányelvei szerint például elváltak nem köthetnek ismét egyházi házasságot, még akkor sem, ha az új családi együttélés komoly, megalapozott és minden tekintetben megfelelne a katolikus családideálnak... Kimondható tehát, hogy II. János Pál felfogása a házasság szentségéről szigorúbb, mint Szent Ágostoné. Utóbbi ugyanis azt mondta egyik példabeszédében: „Ha betérek egy otthonba, és látok két egymást szerető embert, nem kérdezem tőlük, hogy házastársak-e, hiszen a legfontosabb, hogy szerelemben élnek, ha viszont azt látom, hogy haragban élnek, alig viselik egymást, szintén nem kérdezem, mert hiába házastársak, kölcsönös szerelem nélkül hiányzik a házasság szentsége.” Wojtyla véleménye más erről: A házasság formai része, az egyház által adott szentesítés nélkül szerinte nincs igazi tartalom, és az egyszer így megkötött kapcsolat felbonthatatlan. Csakhogy - s ez megint ellentmondásos - a Vatikánban ma is létezik a Sacra Rota, a Szent Törvényszék, amely felbonthat egyházi házasságokat úgy, hogy „bebizonyítja”: valójában nem jött létre házastársi életközösség a felek között. Ezt a vatikáni egyházi bírák (akik között ma már nők is akadnak) be tudták bizonyítani a múltban sokszor olyan esetekben is, amikor az érintettek több gyermeket is a világra hoztak már. Wojtyla ugyanezt az eljárást alkalmazza egyébként a kiugrott papokra, akik azért hagyják el a szolgálatot, mert nősülni akarnak. Az ilyen papoknak az általa elrendeltek szerint be kell bizonyítaniuk, hogy amikor a papi szolgálatot választották és beléptek a szemináriumba, ezt kényszer hatására tették és nem szabad akaratukból. Ebben csakis ebben az esetben kapnak engedélyt egyházi házasságra. Ugyan ki tudja közülük ezt meggyőzően bizonyítani? Általában az édesanyák írnak alá ilyenkor olyan nyilatkozatot, hogy ők „kényszerítették” a fiúkat papnak. Más esetben orvosi bizonyítvány után kell nézni: pszichikailag „éretlen”, döntésképtelen helyzetben született annak idején az elhatározás. Wojtyla nem enged ebben a kérdésben sem. (Következik: 4 világjáró n -—tv-1 - *--»—' 7. OLDAL A Fejér megyei németek kitelepítése Németországba (2) (1946-1948) Az ellentétek politikai tartalma, lényegesen módosult formában, 1945 tavaszán felerősödött. Új irányt vett, nemcsak a volksbundosok, az SS alakulat tagjai ellen irányult, hanem általában a németek ellen. A felszított németellenes hangulatot fejezte ki az Etyeki Nemzeti Bizottság határozata: megtiltották a községben és a hivatali helyiségekben a német nyelv használatát. Hasonló tartalmú határozatról a megye többi német községében nincs tudomásunk. De a szélsőséges vélemények, amelyek az áttelepítést megelőző időszakban országosan is hangot kaptak, jelentkeztek a pártok és néphatalmi testületek megnyilatkozásaiban. A földosztás megkezdésével egyidőben kapott hangot Fejér megyében a németek kitelepítése. Tildi István, a földreform végrehajtásával megbízott miniszteri biztos, április végén szólt először a Nemzeti Parasztpárt kitelepítési tervéről. Nem tért el a földhözjuttatottak érdekeit felkaroló Nemzeti Parasztpárt véleményétől a Magyar Kommunista Párt megyei szervezete sem. Azt hangoztatta, hogy „radikálisan meg kell oldani a sváb kérdést. A Magyarországon élő svábokat szörnyű és megbocsáthatatlan bűn terheli. Ők azok, akik nem akarják beszolgáltatni a gabonát. Úgy kell nézni őket, mint az ellenséget, meg kell tisztítani Magyarországot a sváboktól, össze kell pakolni a cókmókjukat és meg se álljanak Berlinig”. A történelemhamisítástól sem mentes ellenségeskedés szélső pólusát az alábbi gondolat fejezte ki: „azt a földet, ami most a svábság kezén van, a magyar paraszttól lopták el”. A szociáldemokraták megyei lapja, a Fehérvári Népszava 25 ezer német kitelepítését követelte (az adat megegyezik az 1941. évi népszámlálás német nemzetiségi adatsorával). Csupán a kisgazdapárt fogalmazott árnyaltabban. A németek kitelepítése kérdésében közvetlenül érintett Móri Járási Szervezet követelte, hogy „a bűnösök kapják meg megérdemelt büntetésüket, de a „magyar érzelmű, ... német anyanyelvű, de magyar nemzetiségű állampolgárainkat ne érje zaklatás, kiutasítás”. A németek lakta falvakban félelem és rettegés lett úrrá, megkezdődött ingatlanaik lefoglalása, állandósultak a bebörtönzések. A Fehérvári Népbíróság 1945 decemberéig 53 tárgyalási napon 514, zömében móri, isztiméri és etyeki német volksbundos ügyét tárgyalta. Hat és tizennégy hónap közötti börtönbüntetéssel sújtották őket, s az elítélteket rendszerint öt évre eltiltották a politikai jogok gyakorlásától. A letartóztatások súlyos gazdasági helyzetet teremtettek. Isztiméren a nyári betakarítás időszakában a község vezetői a vizsgálati fogságban levők ideiglenes szabadlábra helyezését kérelmezték. Nem késett a rendőrség válasza, a volksbundosok iránti szimpátia vádjával letartóztatták a közigazgatás vezetőit, a bírót, a vezetőjegyzőt, a római katolikus plébánost, és az iskolaigazgatót. Móron a Vörös Hadsereg emlékművének megrongálásakor „megszületett” a hatásos válasz: „volksbundista gengszterek követték el a gyáva és minősíthetetlen merényletet”. A politikai torzítások ott munkáltak a telepes községek önálló közigazgatási egységgé történő szervezésének ösztönzésében is. Nagyvenyim lakóinak kezdeményezését így öszszegezte a Fehérvári Népszava: „Nagyvenyim... nem akar megmaradni tovább a sváb Hercegfalva kötelékében...” A kitelepítés megkezdése előtt állandósultak az ellentétek. 1945 áprilisától folyamatosan érkeztek a telepesek, 240 Székelyföldről érkezett családot telepítettek le a váli járás német falvaiban. 105 család települt Hercegfalvára, 54 Vas megyei család érkezett Isztimérre, Móron mindössze 40 telepes család tartózkodott. Mindez azt eredményezte, hogy a német családokat összeköltöztették, ingóságaik jelentős részét hátrahagyva költözött össze 3-5 család. Többen nem vállalták az embertelen körülményeket, elsősorban a szőlőművelő vidékeken, a szőlőhegyekbe, présházakba menekültek. Hercegfalva belterületén, ahol a telepesek megérkezése előtt 91 német lakóházat ürítettek ki, a telepesek és a németek között súlyos összetűzésre került sor. A kitelepítés végrehajtására a potsdami konferenciát követően került sor. 1945. december 29-én jelent meg a magyarországi német lakosságnak Németországba történő áttelepüléséről szóló kormányrendelet. Eszerint „áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki az utolsó népszámlálási összeírás alkalmával (1941) német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt”. A kormányrendelettel azonos időben (1945. december) készítette el a megyei adminisztráció a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak azt az adatszolgáltatást, amely a Fejér megyében élő nemzetiségeket, így a németeket is, számba vette. Az 1941. évi adatsorral közel azonos öszszegzést vetettek papírra, amíg 1941 ben a német falvakban 25 850, 1945 végén 23 378 volt a németek létszáma. Ez a megyei összlakosság 10,86%-a. (Folytatjuk) dr. Erdős Ferenc