Fejér Megyei Hírlap, 1993. május (49. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-10 / 107. szám
8. OLDAL FEJÉR MEGYEI HÍRLAP SPORTMAGAZIN A play-offra elfogytak A Videoton SC erején felül teljesített! KOSÁRLABDA Ugyancsak boldogtalan lehetett Szilassy László, a Videoton SC férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzője az 1992/93-as bajnokságra történő felkészülés során. Dédelgetett vágya, hogy nagyjából azzal a játékosállománnyal kezdte az új szezont, mellyel az előzőt befejezte. Ez most sem adatott meg számára. Ismét új emberekkel kellett nekivágnia a kezdeteknek. Milivojsa, Pekarek, Monok, Rajkó és Szigetvári maradtak. Érkezett Gosztonyi, Góczán, Kárpáti. Többen voltak a régiek, mint az újak, ám mégis alapvetően megváltozott a helyzet. Az irányítók távoztak, ezért más játékot kellett megtanulni, kialakítani. Ráadásul nem dúskálkodhatott a bőségben, mindössze nyolc felnőtt korú játékos szerepelt a keretben. (Hasonlóan az Albacomphoz.) A felkészülés végén mégis elégedetten nyilatkozott a mester, véleménye szerint sokkal előrébb tartottak a bajnokság kezdete előtt, mint azt remélte. A játékosok hozzáállásáról, az elvégzett munka mennyiségéről és minőségéről csak a legjobbakat mondhatta. Ilyen előzmények után mindjárt a nyitányon kijózanító „pofont” kaptak az Albacomptól. Tanultak az esetből, ezután csak győzelmek következtek. Úgy utazhattak Szolnokra, hogy holtversenyben az 1-2. helyen álltak. Kikaptak, de a folytatásban újra győzelmeik számát gyarapították. A játékoskeret közben tovább fogyatkozott, Kárpátira és Rajkóra sérülések miatt csak elvétve lehetett számítani. A hajrát biztos továbbjutó helyen várhatták. Az utolsó fordulókban bekövetkezett néhány váratlan vereség nem befolyásolta az első szakaszban kivívott, minden dicséretet megérdemlő 2. helyet! A rájátszásban bravúrosan szerepeltek, hiszen legyőzték itthon és idegenben is a Kaposvárt, hazai pályán „kioktatták” a bajnok ZTE-Heraklithot. Az addig mindenkit simán verő Tungsram-Honvéd is alaposan megizzadt székesfehérvári vendégszereplése alkalmával. A kevés ember megmutatta, hogy milyen sokra képesek. (Akadtak olyan hangok, hogy a vezetők közül voltak olyanok, akik megelégedtek az alapvető célkitűzés teljesítésével, a legjobb négy közé kerüléssel.) A gárda előtt csak kalapot lehet emelni, maximálisan helytálltak, erejükön felül teljesítettek és a 6. helyen végeztek. A play-offban először nem bírtak a Szolnokkal, majd a Csepellel. Pedig őket az alapbajnokságban kétszer is legyőzték. Igaz, akkor még „sokan” voltak. Utolsó összecsapásuk, a 7-8. helyért vívott pároscsata az Albacomppal már csak formaság volt, örültek, hogy ki tudtak állni, jórészt ifi játékosokkal, így is szerencséseknek mondhatták magukat, mert a sérülések dömpingje csak a legvégén következett be. Nézzük, ki, milyen teljesítményt nyújtott? Milivojsa egykét mérkőzéstől eltekintve végig meghatározó emberként játszott. Pekarek sokáig a magyar mezőny egyik legeredményesebbje volt, a végére azonban elbizonytalanodott. Monok nyűgösködött, hogy öreg ő már ehhez a játékhoz, de bizonyította, hogy „öreg ember nem vén ember”. A két „kicsi”, Góczán és Gosztonyi produkciójuk alapján naggyá lettek. Rajkó betegsége és sérülése miatt ritkán játszott, akkor is csalódást okozva. Kárpáti a végére épült fel, néhány mérkőzésen bizonyította, ha lehiggad, jó center válhat belőle. Szigetvári csak percekre állt be, többet vártunk tőle. Szilassy László és Tóth Attila edzők jó munkát végeztek. — silye — Kárpáti Zsolt (sötét mezben) a végjátékban ponterős volt JÖVŐKÉP NÉLKÜL LABDARÚGÁS Az MLSZ elnökségének megemészthetetlen döntése a tartalékbajnokság megszünetéséről — amennyiben a júniusban megválasztandó új elnökség nem semmisíti meg azt — megadja a kegyelemdöfést a magyar labdarúgásnak. Úgy látszik az MLSZ vezetői megunták az elhúzódó agonizálást, s elhatározták, véget vetnek az áldatlan állapotoknak, felszámolják a magyar futballt. Az elmúlt években gyakran elhangzott, hogy a magyar élmezőnyben nincs összesen tíz csapatra való NB I-es színvonalú játékos, s hogy ennek megfelelően csökkenteni kellene az NB I-es csapatok létszámát. Ha nincs megfelelő színvonal, szüntessünk meg csapatokat, hiszen ezzel százmilliók menthetők meg a jövő generációi számára. Hiszen — és ebben mind ez idáig mindenki egyetértett— a magyar labdarúgást alapjaitól kezdve kell megújítani. Helyezzük a hangsúlyt az utánpótlás nevelésére, és ha nem is hónapokon belül, de újra felzárkózhatunk Európa élmezőnyéhez. És valóban, ifistáink még képesek legyőzni a futball-nagyhatalmak fiataljait. Nemrég a 18. évesek egy ötöst rúgtak a németeknek, legyőzték az olaszokat, s bekerültek az EB nyolcas döntőjébe. A tizenhat évesek kiverték az Európa-bajnoki selejtezőkben a románokat, sőt az UEFA-kupa törökországi döntőjében ez a korosztály 1980. után első ízben túljutott a csoportmérkőzéseken is, miután legyőzték a görögöket és a spanyolokat. Európa legjobb nyolc csapata közé kerülni már önmagában sem elvetendő teljesítmény, hátha még figyelembe vesszük a honi labdarúgás viszonyait. A fiatalok tehát versenyképesek, azonban mire elérik a felnőtt kort, ami — néhány kirobbanó tehetség kivételével — úgy 23-24 éves kort jelent, már fényévnyi távolságra maradnak el azoktól, akiket néhány év előtt legyőztek. A magyarázatot tehát valahol a 18. és a 23. életév között kell keresni. S mi történik erre? Olyan döntés születik, amely a ma tehetséges fiataljaitól ugyanúgy megvonja a játék, a fejlődés lehetőségét, mint a jelenleg a tartalékbajnokságban edződő 1971-74-es korosztálytól. A helyzet tragikomikus.Neveljünk tizennyolc éves korig játékosokat, hogy aztán legyen akit szélnek ereszteni. A legmeglepőbb a dologban, hogy a döntést, amely hosszú időre megpecsételheti a magyar labdarúgás sorsát, egy ligahatározat előzte meg. A ligát az NB I-es csapatok képviselői alkotják, tehát a szavazatok úgy is felfoghatók, mint a klubok akaratának kifejezései. Ezek szerint kilenc NB I-es klub fölöslegesnek tartja a tartalékbajnokságot, az utánpótlás nevelését, hiszen csupán a Rába ETO, az UTE, a Vác, a Nyíregyháza és a Videoton-Watnam képviselői szavaztak a megszüntetés ellen. Az FTC és a Diósgyőr nem képviseltette magát az ülésen. Elkeserítő valóság. S bár valóban az MLSZ elnöksége hozta meg a felelőtlen döntést (csak Zalka András, a TE labdarúgás tanára és Sárvári István, a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke szavazott nemmel, Szepesi György tartózkodott), talán a vezetésben is az alapoknál, a kluboknál kellene kezdeni a megújítást. Azoknál, akik a pillanatnyi anyagi helyzetre (is) hivatkozva, elvetették még az amatőr tartalékbajnokság gondolatát is. Ami pedig világszerte meghonosodott intézmény. T elekes— Horváth Ervin szerint: Márpedig maffia van a sportágban KÉZILABDA A Dunaferr SE női kézilabdacsapata kurtán-furcsán pottyant ki az ígéret földjéről, csoportjában csak az 5. helyen végzett, s így a folytatásban nem a felső, hanem csupán az alsóházban játszhatott. Hogy ez a helyzet kialakulhatott, persze önmagukat is okolhatják, hiszen ha nem szenvednek váratlan vereséget a BHG SE-től, hiába minden, a bajnoki címért küzdhettek volna. Ami szerintük felettébb érdekes, az nem más, mint hogy az utolsó csoportmérkőzésen a Szeged hazai pályán a DVSC ellen mérkőzött. Ha nyer a Szeged, mindegy mit csinál a Duneferr, az alföldiek lépnek előre. A DVSC, aki képes végigverni a világot, simán kikapott. Ráadásul Szeged környéki bírók fújták a sípot... A Magyar Kupa döntőjébe bekerülhettek volna, ha 47 másodperccel a vége előtt a játékvezetők engedik, hogy mezőnyjátékos lépjen pályára a kiállított kapusuk helyére, így nagyobb esélyük lett volna a továbbjutást jelentő egyetlen gólt megszerezniük. Nem engedték. Óvtak. Elutasították. Fellebbeztek. Azt is elutasították. —Ön szerint beszélhetünk kézilabda-maffiáról? — szegeztem a kérdést Horváth Ervinnek, a Dunaferr SE mesterének. —Egyértelműen van ilyen— adta meg a határozott választ. — Ez elsősorban bizonyos érdekek érvényesítésének lehetőségeiben nyilvánul meg, melynek „végrehajtói” a játékvezetők. A tisztességes munka ma már önmagában kevés, ott kell lenni a „tűz” körül, ha eredményesek akarunk lenni. Jó példa erre a csoportmérkőzések utolsó fordulója, illetve a Magyar Kupa elődöntője. De korábbi időkre is visszanyúlhatok, amikor az Építők edzője voltam, hiába voltunk jobbak, a Vasas lett a bajnok. —Ennek a bizonyos körnek a ténykedése főváros centrikussá teszi a női kézilabdát? — Nagyon. Igaz ez akkor is, ha minket a DVSC „ejtett ki” a legjobb 8 közül. Érdekes dolog ez. A Fradi és a Vasas ádáz ellenfelei egymásnak, de ha főváros, és kettejük érdekéről van szó, azonnal egyesíteni tudják erejüket. —Mennyire árt ez a sportágnak? — Jelenleg semennyire. A sportág eredményei, valamelyik Európa-kupa döntőben mindig képviseltetjük magunkat, a válogatott eljutott az „A” csoportos vb döntőbe. Hosszú távon már ártalmas lehet az összefonódás. Én tisztességes voltam, nem is tudtunk felmutatni eredményeket. Pedig csak a munkának kellene számítania, mert később ennek lehet gyümölcse. —Nagyon megviselték önt és csapatát a szezon negatív „történései" ? — Nagyon sokáig a parkett alatt voltunk, mindenkit, vezetőt, játékost alaposan megtörtek ezek. De talpra kellett állnunk, mert sebeink nyalogatásával nem lehet előre lépni. Bízunk a jövőben, a következő szezonban már nem csoportbeosztás lesz, hanem mindenki játszik mindenkivel, s így sokkal reálisabban érvényesülhetnek majd az erőviszonyok. — Ön szívesen részese lenne ennek a jövőnek a Dunaferr edzőjeként? — Szeretek itt lenni, ezekkel a lányokkal jó dolgozni, ha felkérnek, miért ne? Silye Sándor INNEN-ONNAN Turku: Európai bemutató körútját győzelemmel kezdte Finnországban az észak-amerikai profi kosárlabda közelmúltbeli kiválóságait tömörítő NBA-A11- stars csapat. A gárda 120:108-ra nyert Turkuban a finn nemzeti válogatott ellen, a vendégeknél Moses Malone és Bob McAdoo volt a legeredményesebb, egyformán 29-29 pontot dobtak. Malone a Milwaukee Bucks, Kurt Rambis pedig a Sacramento Kings tagjaként, tehát jelenleg is aktív NBA-játékosként került be az All-stars gárdába, amelyhez a vasárnapi, Helsinkiben lebonyolítandó újabb találkozón csatlakozik az AIDS-vírussal fertőzött, Barcelonában az amerikai válogatottal olimpiai aranyérmet nyert, majd viszszavonult Magic Johnson is. Sanghaj: A kínai nagyvárosban vasárnap kezdődött meg az első Kelet-Ázsiai Játékok elnevezésű tíznapos versenysorozat, 1200 sportoló részvételével. TOTÓ 1. Békéscsaba — MTK 1 2. Nyíregyháza - Vác FC-Samsung X 3. Siófok-Rába ETO X 4. Bochum - Frankfurt 1 14. Kispest - Videoton-Waltham 1 5. Nürnberg - Bayern München X 6. Darmstadt — Chemnitz 1 7. Braunschweig — Wolfsburg 2 8. Ancona — Milan 2 9. Brescia — Atalanta 1 10. Internazionale — Lazio 1 11. Roma — Torino 2 12. Lecce - Ascoli X 13. Cosenza - Cremonese 2 Pluszmérkőzés: Életveszélyes lelátók MITŐL VADUL A SZURKOLÓ? TENISZ A napokban a hamburgi Citizen kupán egy német szurkoló hátba szúrta Szeles Mónikát. A térfélcsere villanásnyi szünetében a világelső teniszezőnő éppen törölközőjéért nyúlt, amikor a lelátó első sorának korlátján áthajoló támadó pengéje a testébe hatolt. Sokan kérdezik nyugtalankodva az eset után: már az előkelő „fehér sport” sem biztonságos? Az Atlantic Sajtószolgálat munkatársa Dr. Takács Ferenc egyetemi tanárral, a Magyar Tesnevelési Egyetem Társadalomtudományi Tanszékének vezetőjével beszélgetett. — Gyakran hangoztatjuk a sporttal kapcsoltában: „ bűne a koré, mely szülte őt", így van? — Ez csak félig igaz, hiszen amióta a testi erőpróba kultikus szertartásából, a férfivé avatás egyik eleméből versengéssé vált, mindazok a fonákságok is szokássá váltak, amelyeken ma felháborodunk. Az ókori kocsiversenyeken például előfordult, hogy az ellendrukkerek leszúrták a győztes hajtót és lovát. Mellesleg az antik olimpia megrendezését ösztönző képzelet szülte vetélkedés is csalással dőlt el. Egy mitológiai király úgy kerekedett felül a versenyben, hogy vetélytársa kocsijából előre kiszedette a csavarokat. A középkori lovagi tornákon nemcsak küzdőporondon dúlt az erőszak, hanem az aréna szélén, a bajvívóknak szorító bámészok gyűrűjében is. Kétségtelen, hogy a modern sport igyekezett kiküszöbölni a sérülésveszélyt, letompítani a vívópenge hegyét, megkímélte a lovast attól, hogy csúszós partú, megáradt patakon kelljen átugornia, s nem engedte, hogy a földre vitt birkózónak kificamítsák a karját. Idővel azonban ismét elfajult az ügy. A veszélyeztetettség szempontjából ma három csoportra oszthatjuk a sportágakat. Azokra, amelyek—így péládul az autó- és motorversenyzés, vagy az óriás-műlesiklás — jellegüknél fogva fenyegetik művelőik testi épségét s amelyekben a halálos baleset sem ritka. Azokra—ilyen a labdarúgás, a jégkorong, újabban pedig Magyarországon a kosárlabda és a kézilabda is —, amelyek nagyjából mindkét szempontból ártalmatalnok. Az úgynevezett deviáns, tehát a normálistól eltérő szurkolói magatartást könnyebben megértjük, ha figyelembe veszszük, hogy a küzdősportok, az ökölvívás, a birkózás, a cselgáncs versenyein nincs különösebb gond a közönséggel. Inkább akkor van több rendbontás, ha nem elég érdekes a mérkőzés. Szilányi Péter 1993. MÁJUS 10. HÉTFŐ