Fejér Megyei Hírlap, 1994. november (50. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-01 / 256. szám

2. OLDAL FEJÉR MEGYEI HÍRLAP TÁRSADALOM — NEMZETKÖZI ÉLET 1994. NOVEMBER 1. KEDD TELEX LONDON Elsüllyedt egy orosz hajó Zátonyra futott és elsüly­­lyedt hétfőre virradóra egy orosz gyárhajó a skóciai Shetland-szigetek térségé­ben, a fedélzeten tartózkodó 155 személyt azonban sike­rült kimenteni és biztonság­ba helyezni. Az AFP jelenté­se szerint a 10 ezer tonnás Pionyerszk balesetét a 80 ki­lométeres szél kísérte heves vihar idézte elő. Az első ter­vek szerint a személyzet né­hány tagja a fedélzeten ma­radt volna, ám miután a tengervíz betört a hajó rakte­­rébe és motorterébe, a kapi­tány teljes evakuálást ren­delt el. A parti őrség közlése szerint a zátonyra futott ha­jóból szivárog az üzema­nyag. NEW YORK Kisbolygók ütköztek a Földdel Több ezren estek pánikba vasárnap este az Egyesült Államokban egy tudomá­nyos fantasztikus tévéfilm miatt, mert elhitték, hogy kisbolygók ütköznek össze a Földdel. A CBS tévétársa­ság,­Figyelmeztetés nélkül” című programjában fiktív jelentéseket közölt a ka­tasztrófáról, felvételeket mutatott be, amelyeken — természetesen színészek — eljátszották a kisbolygók becsapódása után kitört pá­nikot, beszámoltak a közle­kedés leállásáról, a rész­vénypiac összeomlásáról, sőt, még a halálos áldozatok­ról is. MANILA Kártyaparti a kriptában A Fülöp-szigetek főváro­sában, Manilában a rendőr­ségnél riadókészültséget rendeltek el hétfőre, min­denszentek napjára. Mint a rendőrség szóvivője el­mondta, a katolikus ünnep alatt, amikor a manilaiak többsége elhunyt hozzátar­tozói sírját keresi fel, vagy vidéki temetőkhöz utazik, hirtelen magasra szökik a rablások száma. A Fülöp­­szigeteken a mindenszentek napjának november elsejei megünneplése nem csak vallási, hanem jelentős csa­ládi esemény is egyben: szo­kássá vált, hogy a temetőbe az emberek ételt, italt, sőt te­levíziót és rádiót is maguk­kal visznek. A családi sírem­lékek belsejében, amelyek némelyike akkora, mint egy ház, különböző kártyajáté­kokkal múlatják az időt a ro­konok. HARARE Egymillió AIDS-áldozat Az afrikai kontinens déli országaiban egyre ijesztőbb méreteket ölt az AIDS. Az e­­gészségügyi szakértők elő­rejelzése szerint az észa­kabbra fekvő Zambiában a nyolcmilliós lakosságnak egy nyolcada, egymillió fő fog meghalni AIDS-ben 1998-ig. Békepartneri szituációjáték napi 24 órában „Lengyel csapatok holland földön! Az életben nem hittem volna...” — rázta meg a fejét a holland főhadnagy, hangjában azonban nem rosszallás, hanem elégedettség bujkált. Dél körül járt, éppen rákezdett az eső, ahogy álltunk az erdőszélen: új­ságírók, operatőrök, no meg a kíséretünkben lévő holland tisz­tek egyfelől, némileg arrébb egy „békefenntartó” menetoszlopot vezető páncélozott jármű, len­gyel katonákkal másfelől. Előt­tük útra döntött fahasábok, azon túl pedig szakadt ruhákban „helybéli polgárok” tucatjai, teli torokból skandálva: „takarodja­tok haza!”; „adjatok enni!”; „ti az ellenséget szolgáljátok!” — és hasonlókat. Hideg szél fúj, az eső most már igazán rákezdett, a CNN ri­­porternője fázósan bújik be a fák védelmébe, az élelmet követelő „polgárokat” azonban ez mit sem zavarja. Amikor a páncélos közelebb araszol a farönkhöz, ketten is kiugranak és keresztbe fekszenek elé a földön. „Adja­tok enni, enni, enni!..” — har­sogják és a páncélost vezénylő tiszt megálljt parancsol. Maguk­hoz intik az egyik elégedetlen­kedőt, cigerettát adnak neki, a­­mit az azonnal szétoszt társai között, de egy tapodtat sem mozdulnak. „Enni, enni!..” — újráznak megállás nélkül. A lengyel szakasz végül ha­lomba gyűjt néhány szendvicset — vajon számítottak erre, vagy a napi uzsonnájuk volt? — és átadják a hőbörgőknek. Hiába, az ételt elfogadják, az akadály azonban marad érintetlen. Több kell nekik. A jármű lengyel pa­rancsnoka végül rádión hátra­szól a menetoszlopért felelős „ENSZ-tiszthez”, aki előre is jön, előbb velük konzultál, aztán a „polgárokhoz” megy tárgyal­ni. Még néhány perc, és az aka­dály elhárul—a „menetoszlop” folytathatja útját. „Amit most láttak, az Bosz­niában naponta tucatjával elő­fordul” — jegyezte meg az iménti holland főhadnagy, aki szerint a lengyelek ügyesen vi­selkedtek. Nem vesztették el a fejüket, fokozatosan kapcsola­tot teremtettek, de egy bizonyos ponton túl nem engedtek, ha­nem a feljebbvalóhoz fordultak. „Ami a legfontosabb, nem erő­szakoskodni — az végezetesen eszkalálhat mindent” — jegyzi meg mellette egy holland kapi­tány. Ez a legnehezebb, erre kell már jó előre idegileg is felké­szülni: bírni türelemmel, no meg ötlettel, hogy mit is lehet tenni. A jelenetet egy lengyel őnagy is végignézte. Vajon tudták-e a katonák, hogy ilyen akadályba ütköznek majd? — kérdezem tőle. Rázza a fejét — „csak menet­parancsuk van” mondja, minden közbejött problémát saját találé­konyság alapján kell megoldani. S mindezt négy napon át, éjjel­nappal, megszakítás nélkül, az esős, szeles közép-holland erdő­ségek közepette — hol útaka­dállyal, hol sebesült, vagy ré­szeg „polgárokkal”, hol a „helyi milícia” fegyveres rajtaütésével szembesülve. „Akadhat helyzet, ahol a leg­megfelelőbb döntés még mindig a visszafordulás, semmint a kö­vetelések teljesítése, vagy pláne a rájuk rontás” — vélik kísé­rőink, és példaként utalnak az e­­gyik cseh szakaszra, amelyik egy idő után bizony az erő alkal­mazását választotta. Egy másik egység ki akarta kerülni az út­akadályt, és „aknamezőre” fu­tottak. Hiába nem közvetlen harci tevékenység, ám mégis: háborús közegben nem is olyan egyszerű a „kéksisakos” mun­ka. Készülni kell rá—főként, ha többnemzetiségű a végrehajtók csapata. Erre került sor október 21 -27 között a hollandiai Harskamp körzetében —­ egyébként gyö­nyörű, részben természetvédel­mi terület —, a „békepartner­ség” történetének második szá­razföldi gyakorlata keretében. Egyúttal a világháború óta ez volt az első eset, hogy nem nyu­gati szövetséghez tartozó kato­nák is NATO-területre léptek — méghozzá mindjárt több százan. Csehek, szlovákok, észtek, len­gyelek, lettek, ukránok és své­dek gyakorolták a „békefenn­tartó” szituációjátékok sorát a­­merikai, brit, kanadai, holland és német katonákkal közösen. (Mellesleg az utóbbiaknak — a németeknek — is új volt a do­log. Mint az egyik hadnagyuk elismerte: hiába profi amúgy a német hadsereg, az effajta, ide­gen terepen zajló, inkább rugal­masságot és taktikát, mint erőt követelő feladatok teljesítésé­ben nekik sincsenek még ta­pasztalataik.) Összesen 854 katona oldott meg négy nap alatt 46 „inci­denst”, amelyeket a holland hadsereg 450 tagja játszott el, mellesleg bámulatba ejtő hite­lességgel. (Helyenként már-m­ár túlzottan is... Az iménti útaka­dály-jelenetnél például az egyik szereplő kerített valahonan egy orosz katonai kucsmát is, rajta orosz jelvénnyel. Mivel történe­tesen éppen az orosz tv csoport­ja is ott forgatott, az egyik ukrán tiszt tanácsolta, hogy sürgősen vegye le, mielőtt még este a moszkvai híradóban azt mutat­nák, ahogy NATO-egységek „orosz bajkeverők” ellen gya­korlatoznak.) Az előkészületekkel együtt csaknem teljes hétre elhúzódó gyakorlatokra egyébként 24 oszág (köztük Magyarország) összesen 50 megfigyelője volt kíváncsi. Jöttek magas rangú vendégek is szép számmal, köztük volt Deák János vezérezredes, a Ma­gyar Honvédség főparancsno­ka, vezérkari főnök is. Mi derült ki a néhány nap so­rán? Egyfelől az, hogy legalább­is az itt jelen lévő kelet-európai katonák „szakmai” (katonai) felkészültsége nem is volt olyan rossz — hamar partnerek tudtak lenni a NATO „kollégák” mű­veleteihez. (Jóllehet, az is lát­szott, hogy országonként eltérő lehet például a parancsadási el­járás: van, ahol a parancsnok szeret közvetlenül irányítani és értesülni, másutt az altisztek láncolatán fut végig az informá­ció.) Ennek ellenére, összessé­gében az egyik cseh szakasznál például úgy fogalmaztak, hogy „szakmai” szempontból úgy é­­rezték, akár már holnap csatla­kozhatnának a NATO-hoz.­­Az említett lengyel őrnagy is úgy vélte: nem tapasztalt „lekeze­lést” a nyugati partnerek ré­széről. „Mi itt most nem politi­kusok, hanem katonák vagyunk, konkrét katonai feladatot oldva meg. És senki nem éreztette ve­lünk, hogy kevesebb katonának tekintene minket” — mondta.) Mindezt azonban részben agyon is ütötte a nyelvtudás hiá­nya. Szakaszonként jó, ha annak vezetője beszélt angolul, de mint az egyik vegyes század brit parancsnoka megjegyzete: a nyelvet tudó ember (akár tol­mács, akár szakaszparancsnok) is csak ember, valamikor annak is jár pihenő. Kommunikálni vi­szont 24 órán át kell... Emellett még a „nyelvtudók” esetében is éppen a katonai szókinccsel többnyire gondok voltak, mi­ként általában is jellemző volt, hogy (különösen rádióban) sok­kal lassabban kellett beszélni, ami „éles” helyzetben nem ép­pen ideális állapot... A gyakorlat végső értékelé­sekor maga Helge Hansen tá­bornok, a NATO közép-európai erőinek főparancsnoka is a „nyelvi kérdést” említett legsú­lyosabb problémának, mint a­­mely a „legnagyobb kihívás­ként” áll a keleti védelmi szer­vezetek előtt. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ennek megoldódása előtt nem is érde­mes több ilyen közös gyakorla­tot rendezni — derült ki ugyan­akkor szavaiból, csakúgy, mint az egész műveletsorozatot irá­nyító holland Johan Kosters tá­bornok értékeléséből. Bámulat­ba ejtő volt, hogy leleményes­séggel és egymásra ráérzéssel már egy két nap múltán is mi­lyen jól sikerült felülemelkedni a nyelvi akadályokon, utat nyit­va a tényleges együttműködés előtt — hangsúlyozták. Igaz, a békepartnerség alig tíz hónapos múltra tekint vissza. Már az is csoda, hogy ennyi idő alatt máris három közös gyakor­latra is futotta. Jövőre újabbak jönnek — mellesleg Magyaror­szág is házigazdája lesz egy többnemzetiségű törzsvezetési manővernek — lesz tehát még alkalom tanulni. Partnerséget is, együttműködést is, nyelvet is. Különösen ez utóbbi, úgy tűnik —ránk fér. Fóris György PÁRTOK — MOZGALMAK SZDSZ-jogtanácsadás Dr. Antal Ildikó ügyvéd ingyenes jogtanácsadást tart november 1 -jén, ked­den délután 3 órától a Piac tér 12-14. sz. alatti SZDSZ irodán. SZDSZ Területi Szervező Iroda Felhívás! A Hadtörténeti Múzeum ebben az évben jogelődje, a magyar királyi Hadimú­zeum egyik példamutató hagyományát szeretné felújítani. A Hadimúzeum megalapításától (1918) kezdve céljának és egyik legfonto­sabb munkálkodási területének tekintette a kegyeleti tevékenységet. Eredmé­nyes lépéseket tett a hősi sírok felmérése, a jeles katonák nyughelyének gondo­zása, a hadi emlékhelyek megjelölése és ismertté tétele ügyében. Eleink kezde­ményezték például a Kerepesi temető 18-as honvédsír-együttesének kialakítá­sát, az 1926-os évforduló keretében végigjelölték II. Lajos király mohácsi csatatérig vezető útját, részt vállaltak a Przemysl-emlékmű létrehozásában. A Hadimúzeum először 1935-ben, ettől kezdve pedig évente rendszeresen 1943-ig a múzeum előterében halottak napján emlékfalat állított a hősi halott katonáknak. Magánszemélyek és szervezetek jöttek el gyertyát gyújtani az­ ele­settekért. Ezt a tradíciót szeretnénk idén újjáéleszteni: „Mindenkiért egy-egy gyertya égjen.” Ez­ alkalommal a Hadtörténeti Múzeum díszudvarán 1994. november 1-jén 10-16 óra között bárki leróhatja kegyeletét és gyertyát gyújthat az elesettekért Az udvari vitrinben halottak napi emléktárlatot helyezünk el. A díszudvar a Had­történeti Intézet és Múzeum Kapisztrán téri bejárata felől közelíthető meg. Mindenkit szeretettel várunk, aki jelenlétével megtiszteli megemlékezésün­ket. Vita az ügyészségi szolgálati viszonyról Hétfőn 15 órakor megkezdte e heti első plenáris ülését az Or­szággyűlés. Folytatódott az ügyészségi szolgálati viszony­ról és az ügyészségi adatkeze­lésről szóló törvényjavaslat általános vitája. Az ügyészségi szolgálati vi­szony és az adatkezelés egyes kérdéseit szabályozó törvényja­vaslat általános vitájában a szé­kesfehérvári Csizmadia László (MSZP) arra hívta fel a figyel­met, hogy az előterjesztés hi­ányt pótol. Az alkotmány ugyanis a legfőbb ügyész és he­lyettese esetében csak a leglé­nyegesebb garanciális kérdése­ket rendezi. A képviselő utalt ar­ra, hogy az alaptörvény nem szabályozza például a legfőbb ügyész és helyettese szolgálati viszonyának megszűnését, a legfőbb ügyész mentelmi jogát és az ügyészségi dolgozók mun­kajogi helyzetét. — Ezért példá­ul — említette Csizmadia Lász­ló — jelenleg kérdéses, hogy a legfőbb ügyész ellen lehet-e büntetőeljárást kezdeményezni. A képviselő szerint a törvény megszületésével átjárhatóbbá válik az ügyészségi és a bírósági dolgozók munkajogi helyzete is. Balsai István, az MDF felszó­lalója a javaslatot „lopakodó al­kotmányozásnak” minősítette. Szerinte ugyanis a szabályozás alkotmányos tényezők között o­­lyan viszonyokat kreál, melyek nem szerepelnek az alkotmány­ban. A képviselő, tolmácsolva pártja véleményét, leszögezte: az ügyészség tekintetében átfo­gó rendezésre van szükség. Hangsúlyozta azt is, hogy a tör­vényjavaslat 28 pontjával nem értenek egyet. Jelezte: olyan módosításokat fognak benyújta­ni, melyek nem érintik az alkot­mányos tényezők jogi helyzetét. Vastagh Pál miniszter rea­gálva Balsai felszólalására rá­mutatott: az előtejesztés teljes e­­gészében összhangban van a je­lenlegi alkotmánnyal. A tör­vényjavaslat általános vitáját elnapolták. Egyedül nem megy! (Folytatás az I. oldalról) ez a tevékenység olyan jellegű, hogy a ráfordított idő utolsó tíz százalékában végzik majd el a munka oroszlánrészét, a kilenc­ven százalékát — a dolog termé­szetéből adódóan. Nem véletlen a záródoku­mentum megfogalmazásának nehézsége. Megváltozott a vi­lág, a hidegháború teljesen föl­számolótlan, viszont új, kocká­zati tényezők alakultak ki, ame­lyekre reagálni, illetve megol­dási javaslatokat tenni az egyes államok ereje önmagában ke­vés. Összehangolt tevékenység­re van tehát szükség, amelynek előkészítése azért ilyen hosszú, mert szeretnének megfelelő do­kumentumot elfogadni a tanács­kozáson a kormány- és állam­fők. E dokumentum a jövő, a XX. század küszöbéig átívelő ideig az alapokat lerakná. A részt vevők a NATO-országok, a volt szocialista országok, a független, a semleges országok, a szovjet utódállamok, a maguk ezer gondjával és bajával. Megfogalmazták azt is a teg­napi fórum előadói, hogy nem e­­lég megállapítani a tagállamok önként vállalt kötelezettségeit, de számon is kell kérni azokat. Korábban az európai biztonság ügyében folytatott tanácskozá­sok jószerivel kelet-nyugat vitá­jaként folytak, többnyire a Nyu­gat bírálta az emberi jogok meg­­tiprásáért a Keletet. Ma más a hangnem, a konstruktivitás, il­letve az építő bírálatok mentén egyeznek meg fontos kérdések­ben. Az 1990-es párizsi csúcsta­lálkozó óta az illúziók szerte­foszlottak, Jugoszlávia össze­omlása, a délszláv válság meg­mutatta, hogy össze kell tartani, találkozni kell, s önmagában semmilyen szervezet nem képes úrrá lenni a helyzeten. Így az EBEÉ erősítése ugyanolyan fontos, mint az Európa Tanácsé, az Európa Parlamenté, s a NA­­TO-é. A tanácskozás résztvevői semmiképpen nem lehetnek még elégedettek, bár az önma­gában is eredmény, hogy a de­cemberi csúcstalálkozó határo­zottan megerősíteni kívánja a részt vevő államok elkötelezett­ségét a közös európai értéke­kért, a konfliktusok lehetőség szerinti megelőzéséért, illetve ha az nem sikerül, akkor az idő­beni közbeavatkozásért, zs.m.

Next