Fejér Megyei Hírlap, 1999. július (44. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-01 / 151. szám

1999. július 1., CSÜTÖRTÖK Csiki-csuki díszpolgár Ismét csak nem határozott a fehérvári képviselő-testület egy Szent Flórián körúti ingatlan sorsáról. Nagy dolog - mondhat­nánk. Nem ez az első, de nem is az utolsó ilyen eset. Az ingat­lanhasznosítás komoly dolog, elkapkodni nem lehet. A 3522/11 helyrajzi számú területen tehát kaszálni kaszálhat Fa Nándor, mást jobbára nem tehet. A történet éppen ettől pikáns. Fa Nándortól. Városunk díszpolgára ugyanis a 9977 négyzetméteres föld­részt, melynek használati jogát az előző, de lényegében nem so­kat változott képviselő-testületétől kapta meg, hiába próbálja megvásárolni, vállalkozását bővíteni. Nem mintha az önkormányzatnak kötelessége lenne eladni azt a földet, aminek értékéről ahány értékbecslő, annyi érték­­becslés. A terület - melyet Fa Nándor saját költségén tett hasz­nálhatóvá - a Geoplan Mérnöki Iroda szerint 29 millió 931 ezer, a hivatal vagyonértékelő munkacsoportja szerint 60 millió fo­rintot ér. A sportember eddig 20 milliót feccölt a területbe. Fa Nándornak persze nem kell 40 millió forintot keresnie at­tól, hogy díszpolgár - mondták a vagyonhasznosítási bizottság 15 milliós javaslatát leszavazok. Kitüntették, elismerték, oszt' elégedjen meg ennyivel. Valóban nem is kell. Éppen úgy, mint ahogy Fa Nándornak sem kellett annak idején városunk és országunk nevét széthor­dani a világban. Ma, amikor számos közéleti szereplő dicsek­szik azzal, hogy krízisben lévő városunkat utazó nagykövet­ként, befektetők figyelmébe ajánlva, nevét a világgal megis­mertetve rángatták ki a nyakig érő (hm!) slamasztikából, ezt könnyen elfelejtik. Pedig a sabilizációs csomag árnyékában mit meg nem adnának ma sokan egy Szent Jupát vagy egy Alba Re­gia hatékonyságát közelítő, utazó városmarketing-irodáért. Mindez persze csak egy kis stílus kérdése. Lehet Fa Nándorhoz hasonló nagy és tagadhatatlanul nehéz, botlásoktól sem mentes emberekkel így-úgy bánni. Nem mu­száj például Széles Gábort és Balsay Istvánt sem respektálni. Attól az ő nevük még ott áll azok között, akik városunk fejlődé­sében vitathatatlan érdemeket szereztek. (Klecska) Autórádiók új márkanéven Nem csak a sárbogárdi termékeket keresztelik át VDO Dayton néven forgal­mazzák a jövőben a Mannes­mann VDO sárbogárdi üzemé­ben - az autósok számára - ké­szülő rádiós magnókat, rádióval kombinált CD-lejátszókat és CD-váltókat. Az új márkanév bevezetésére azt követően kerül sor, hogy a Mannesmann VDO 1998. január elsejével megvásá­rolta a Philipstől annak egész autórádió-üzletágát. A szerző­dés azonban egy ideig lehetővé teszi, hogy a Mannesmann VDO használja a Philips márka­nevet - mondta el lapunknak Vida László kereskedelmi igaz­gató. A VDO Dayton márkanév alatt azonban nem csupán autó­­hifi termékek kerülnek forga­lomba, de nyugaton például gépjárműnavigációs eszközök is. Az új névre keresztelt ter­mékcsaládot augusztus végén, a berlini nemzetközi elektronikai kiállításon mutatják be, a piacra pedig a frankfurti autószalon után vezetik be. A VDO Dayton termékcsalád piaci bevezetését átfogó marketingkampány kísé­ri majd. Ennek finanszírozására a cég autórádió- és navigációs­rendszer forgalmának tíz száza­lékát fordítják majd. B.K.L. KRÓNIKA MEGYEFOGYATKOZÁS Kétezer lakos, 1456 hektár került át Komárom megyéhez Több évtized után ismét je­lentősebben változott a megye területe. Míg eddig csak kisebb települések közti területátadá­sok voltak, most egy egész köz­ség távozott megyénkből. Szárliget lakossága tavaly március 29-én népszavazáson döntött úgy, hogy kéri átcsatolá­sát Komárom-Esztergom me­gyéhez. A két megyei önkor­mányzat hozzájárulását adta és az Országgyűlés 1998. novem­ber 26-án úgy döntött, hogy az átcsatolásra 1999. július 1-jével történjen meg. Azaz a szárlige­tiek mától nem Fejér megyei la­kosok. Megyénk területe 437 ezer hektár, lakosságának száma ta­valyi adatok alapján 426 ezer. Szárliget belterülete közel 161 hektár, külterülete 1295 hektár, így megyénk területe 1456 hek­tárral csökken. A távozó község lélekszáma az utóbbi időszakban évente mintegy 20 fővel nőtt. Most 2032 lakos került át a szomszéd megyébe. Fejérben így 105 tele­pülés maradt. A megyeváltás számos admi­nisztrációs lépéssel jár. A Ko­­márom-Esztergom megyei köz­­igazgatási hivatal vezetője, dr. Nikolasek Sándor munkatársai­val még a múlt héten felkereste Fejér megyei kollégáját, dr. Ge­lencsér Józsefet. Ekkor átadták a Szárligetre vonatkozó tör­vényességi ellenőrzési, hatósági és egyéb iratokat, megbeszélték a folyamatban lévő ügyeket. Egyeztetett a két megye föld­hivatala is. Tegnap a bicskei körzeti földhivatal adta át a szükséges iratokat a tatabányai hivatalnak. A számítógépes adatbázist egyelőre nem tudták átadni, így a tulajdonváltozáso­kat bejelenteni, tulajdonlap-má­solatot kérni még egy-két hétig Bicskén tudnak a szárligetiek. A bicskei bíróságon elkezdett ügyeket még ott tárgyalják le, ám mától már a tatabányai váro­si bírósághoz kell a polgári pe­res iratokat benyújtani. Az önkormányzatnak is adott munkát a váltás. A polgármester a kapcsolatteremtéssel foglal­kozott, az apparátusnak pedig adminisztratív dolgai voltak, így például adatot szolgáltatni a tatabányai Tákisz-nak, újra megkérni a védőnői szolgálat engedélyét. A polgármester kér­te a Matáv­ot, hogy a 22-es kör­zetszám helyett a 34-essel le­gyen hívható a település, úgy, mint a néhány kilométerre fekvő Tatabánya. Remélik, igényüket minél hamarabb teljesítik. Az autóbusz-közlekedést nem érin­ti a változás, mivel másfél-két évtizede már a Vértes -Volán já­ratai szállítják a település lakóit. A Fejér Megyei Közútkezelő Kht. kápolnásnyéki kirendeltsé­gétől a tatabányaiak veszik át mintegy 7 kilométer közút ke­zelését. Geodéziai mérésekkel meghatározták, hogy az 1-es, 8101-es és 8113-as utakon hova kell elhelyezni az új megyetáb­lákat. A munkákra várhatóan ma kerül sor. Tribolt L. Nagyegyháza A sárgára satírozott terület a mai naptól már nem tartozik Fejér megyéhez Tegnap vették át diplomájukat a városházán a Soproni Egyetem Földmérési és Földrendező Fő­iskolai Kar végzősei. A 63 nappali és 23 levelező hallgató közül négyen kitűnő eredménnyel vé­geztek, az OTDK-versenyen elért eredményei alapján pedig szintén négyen kaptak kitüntetést Galvanizált műanyag Alig tízen, évi 150 milliós forgalmat produkálnak Két műszakban - műszakon­ként négyen, illetve öten - leg­alább 150 milliós forgalmat ter­veznek idén. A cég hatmilliós tőkével és 13 milliós apporttal tavaly alakult, 40-60 százalék­ban osztrák, illetve magyar tu­lajdonú. Bérelt csarnokban dol­goznak a Nehézfémöntöde Kft. területén, a mintegy ezer négy­zetméteres üzemben 130 milliós automatizált gépsoron folyik az úgynevezett ABS-műanyagok galvanizálása. A Galvanokunst Kft. ügyvezetője - és 15 száza­lékban tulajdonosa - Vincze Ti­bor, az ő segítségét kértük az el­ső hallásra lehetetlennek tűnő technológia bemutatására.­­ A műanyagot először elekt­romos vezetővé kell tenni, ter­mészetesen csak azután lehet galvanizálni. Az ABS-műanya­gok közül erre leginkább a Blaybled és a Novodur típusú alkalmas. Az ezekből készült termék — legyen az autóipari, bútoripari alkatrész, szaniteráru vagy orvosi kellék - felületke­zelés után kap egy palladium-ré­­teget, eztán speciális „fürdetés­sel” az ón-ionok réz-ionokra cserélődnek, így az anyag veze­tővé válik, galvanizálható. Ez­után a megfogástól a kész álla­potig 54 pozíción át végigmegy a 2-4 ezer literes kádakon, s a be­állítás szerinti matt vagy fényes arany, króm, illetve nikkel be­vonatot kapja, így lesz a mű­anyag autódíszrács, a gomb, a fürdőszobai kellék fémszerű. A Közép-Kelet-Európában egyedülálló technológia alkal­mazása szigorú környezetvédel­mi előírásokhoz kötött. zs.f. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . RÖVIDEN Semmelweis-napi kitüntetések Ma „az anyák megmentő­­je”, Semmelweis Ignác em­léke előtt tisztelgünk szüle­tésnapján. Ez alkalomból ünnepi megemlékezést ren­deznek a megyei könyvtár épületénél fél egykor, a nagy orvos domborművénél. A hét elején Budapesten tartott minisztériumi rendezvé­nyen a megyéből többen vet­tek át kitüntetést. Az egész­ségügyi miniszter díszok­levelét, 75. születésnapja al­kalmából dr. Csizmazia Ferenc, a megyei tisztiorvo­si szolgálat nyugalmazott főorvosa vehette át. Díszok­levelet kapott dr. Takácsy Nagy József, a Szent György kórház főorvosa és Kovács Györgyné mosodavezető­helyettes is. Pro Sanitate ki­tüntetésben részesült dr. Ba­­ráth Károly, a Szent György kórház radiológus főorvosa és Nagy Józsefné osztályve­zető főnővér. Konferencia Fehérvár idegenforgalmáról A város új idegenforgal­mi koncepcióját az önkor-­­ mányzat illetékesei a Kodo­­lányi János Főiskolával kö­­­­zösen dolgozták ki. Erről­­ rendeznek konferenciát és fórumot pénteken délelőtt tíz órától a városháza nagy­tanácstermében, ahová a program kidolgozói mellett az idegenforgalom fejlesz­tésében érdekelteket is meg­hívták. A koncepció ismer­tetése után tőlük is várnak véleményeket, ötleteket. 4 milliárd a megyéknek Valószínűleg nem sikerül elkölteni év végéig a Szak­képzési Alap idei 8 milliárd forintra tervezett bevételét. Ugyanakkor eddig már 6 miliárd forint beérkezett az alaphoz a cégek, intézmé­nyek szakképzési befizeté­seiből — mondta Benedek­­ András, az Oktatási Minisz­térium államtitkár-helyette­se a szerdán Budapesten ren­dezett szakképzési konfe-­­ rencián. Rámutatott: 4 milli-­­­árd forintot decentralizáltan­­ osztottak el a megyék kö­­­­zött. ij­ ypyyt#gyStfi«(H)ff'ar '■ fr P j : V««*««» Tel: 22029-393. 1 mai REPÜLŐJEGY ajánlatai: LONDON 34 900 Ft PÁRIZS 39 950 Ft MÜNCHEN 39 OOO Ft AMSTERDAM 44 OOO Ft MANCHESTER 45 000 Ft NEW YORK 89 000 Ft TORONTO, WASHINGTON 95 000 Ft Fenti árak csak bizonyos feltételekkel érvényesek! Pénzváltó Székesfehérvár, Kossuth u. 12. (volt Árpád fürdő) Telefonszám: (22) 330-229. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás RTS 17,95 18,25 CHF 153,25 157,00 DEM 126,60 128,25 ESP 1,4750 1,5350 GRD 0,7600 0,8000 ITL 0,1270 0,1315 LEK 27,9558 28,9674 USD 238,50 244,00 Érvényes: 1999. július 1. Napközbeni árfolyamkorrekció lehetséges! Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internett: www.goldinfo.hu Április 1 -jétől hirdetését Figyelem: kérjük, minden esetben .• fj# E-mail-en is elküldheti Ilii jeiöijemeg, a pb­ központi pntg'seanCT.in «a-“* E-mail számára: hirdetését. I Pannon Lapok Társasága ar­c

Next