Fejér Megyei Hírlap, 2002. április (47. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-06 / 80. szám

g ^ HÍRLAP 2002. április 6., szombat Szieszta ebéd után­­ nemsokára már virágos, zöld sziget lesz az épületek örelte udvarban Fotók: Nagy Norbert Az egyházi szeretetből is sokan kapnak A megyében több egyházi szeretet­otthon foglalkozik idős emberekkel. A lajoskomáromi Agape evangélikus otthonnak 47 lakója van. Ők a nyug­díjuk 80 százalékát fizetik havonta építési díjként. A bekerülésért nem kell külön fizetni, de a külső megjele­nésében és belső elrendezésében is szép otthon listáján több mint 10 felett van a várakozók száma. A nagyvenyimi Szent Ferenc Sze­génygondozó Nővérek Szeretetottho­nában harminchatan élnek, s hatvan­öten várják, hogy beköltözhessenek. Ennek időpontját a rászorultság ha­tározza meg, a várakozási idő másfél­két esztendő. Ha valaki elhelyezést nyert, 300 ezer forint egyszeri hozzá­járulást kell fizetnie, az intézményi térítési díj idén havi 37 ezer forint. Az otthon lakói a napi három főétkezés mellett uzsonnát is kapnak. A Keresztény Advent Közösség Idősek Szociális Otthona Lovasbe­­rényben található. Az 1978-ban alapí­tott intézmény húszszemélyes, alkal­mas házaspár elhelyezésére is, ha van hely. Jelenleg azonban nincs, tizenha­tan várnak, hogy az otthonba költöz­hessenek. Az intézménybe kerülni a Keresztény Advent Közösség lakó­hely szerinti illetékes lelkésze ajánlá­sával lehet. A térítési díj összege - jövedelemtől függően - maximum 60 ezer forint egy hónapban. Ezért teljes ellátást kapnak a lakók, napi három­szori étkezéssel. Csákváron a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat Otthoná­ban havonta 39 ezer forint a térítési díj, ezért napi ötszöri étkezést és ellá­tást kapnak. A hetvenkét személyes otthonnak az emelt szintű részlegé­ben kell beköltözéskor egyszeri hoz­zájárulást fizetni. Aki most szeretne az otthonba költözni, annak féléves várakozási idővel kell számolnia. Éva néni hat éve él a Rákóczi úti otthonban Otthonban, nem egyedül A benti csend csak utólag tűnik fel, amikor kilépek az utcára, ahol mellbe­vág a város zaja. Autók robognak a Rá­kóczi úton, a Széna téri játszótérre épp most tódul ki egy sereg­csivitelő gyerek az iskolából, pár méterrel odébb két autó koccan. Nyüzsög az élet.­ ­ Móré Erzsébet írása A tágas, levegős, de az ágyak miatt inkább kórteremre, mint otthonra em­lékeztető szobában szunyókálnak ebéd után a lakók. Csak Éva néni ül­dögél, halványsárga hálóingjére vé­kony kardigánt terítettek, derekát, lábát takaró bontja. Jobb kezét az ölé­ben nyugtatja, a ballal gesztikulálva kíséri szavait. A szék karfájára szerelt praktikus kis asztalkán könyvek, fü­zetek fekszenek. - Újra elkezdtem németül tanulni, olyan sokat felejtettem - halványan elmosolyodik. Egyszerre érzek őszinte sajnálatot és csodálatot az asszony iránt. Sajná­latot, hiszen a tevékeny életéből hét éve kiragadta a betegség, s csodálatot, hogy képes volt újra megtanulni be­szélni, s lám nyelvet is tanul. Csak úgy magának, önmagáért. - Akkor este lefeküdtem, s reggel már hiába szólongatott a fiam, nem tudtam válaszolni. Lebénultam. Ami­kor a kórházból hazakerültem, a fiam ápolt. Táppénzre ment, megtanult főzni. Ez jó sokáig tartott, de nem me­hetett a végtelenségig. Kértem, hogy bejöhessek az otthonba. Hat éve már, hogy itt élek. És jó itt... A fiam min­den vasárnap jön, gyakran hazavisz, a tetsvéremnek viszonylag nagy autója van, abba be tudnak tenni - meséli, közben szabadkozik, hogy lassan for­gatja a szavakat, dehát régebben még beszélni sem volt képes. A fehérvári Egyesített Szociális In­tézmény vezetője, Roska Györgyné, Erika a közelmúltban avatott új épü­­letszárnyban kalauzol. (A férőhely nem lett több, de a zsúfoltság csök­kent.) A lakályos szobákban heverők, fotelek, televízió, telefon és nővérhí­vó van, a tágas fürdőszobákat úgy ala­kították ki, hogy amennyire lehet­séges, tolókocsis lakók számára se okozzon nehézséget a használatuk. Sajnos, mondja Erika, néhány szobá­ban már ágyra kellett cserélni a heve­­rőket, mert fekvőbeteget heverőn nem lehet ápolni. S fekvőbeteg sok van: az intézmény lakóinak hetven százaléka az. Ez az arány nem egyfor­ma a különböző házakban: a Hosszú sétatéri otthonban a legkevesebb, a szárazrétiben már valamivel több, itt Rákóczi útiban pedig a nyolcvan szá­zalékot is eléri. A jelen pillanatban el­helyezésre váró kétszáz (!) idős em­ber nagy része szintén állandó, folya­matos ápolást igénylő fekvőbeteg. Egy-két évig is eltart, míg valaki be­kerülhet az otthonba, s nagy gond, ha az igénylő állapota úgy fordul -pél­dául egy combnyaktörés után hogy soron kívüli elhelyezés válik szüksé­gessé. Nagyon nehéz helyzet, hiszen az idén például összesen három hely volt az intézményben: egy lakót a hozzátartozói hazavittek, mert ellátá­sát megoldották, ketten pedig meg­haltak. A kétszázhatvanöt személyes in­tézményben nyolcvan-kilencven év között van az átlagéletkor, a lakók hetven százaléka nő, s csak harminc a férfi. Sokan már tíz-tizenöt éve élnek az otthonban, általában a férfiak tölte­nek hosszabb időt, ők azok, akik meg­özvegyülvén hamarabb kerülnek ab­ba a helyzetbe, hogy ellátásukról ma­guk már nem tudnak gondoskodni. A nők többsége addig akar saját környe­zetében maradni, amíg valamennyire is képes az önállóságra, ezért későb­ben, rosszabb egészségi állapotban vannak, amikor beköltöznek. Az önállóság feladása miatti idegenke­déssel szemben viszont jó néhány­an a biztonságérzetet hangsúlyozzák: ott­hon, egyedül sokkal védtelenebbnek érezték magukat, mint az otthonban, ahol bármilyen rosszullét esetén azonnal kapnak segítséget. A régi szárnyban lévő nővérszobá­hoz érünk: az asztalon névvel felcím­kézett orvosságos adagolódobozok sorba rakva: Bürger Éva osztályveze­tő ápolónő és Dávid Károlyné nővér a gyógyszereket készítik össze. Lenn a konyhában a befejezéséhez közeledik az ebéd utáni takarítás, a mellette lévő ebédlőben fertőtlenítő­szer illata leng, a taposó még nedves a felmosás után. Aki nem fekvőbeteg, itt étkezik, aztán kedve szerint töltheti az időt, a legtöbben pihennek egyet. A tavaszi napsütésben néhányan már az udvart választják a szoba helyett, s ha a parkosítással is készen lesznek, sok zöld és virág veszi majd körül a közé­pen ég felé nyújtózkodó fenyőket. Emelt szinten bőséges a választék Az országban egyre több a magán­otthon, amelyek némelyikébe nem ezért nehéz bejutni, mert nincs hely. A kínálat változatos, saját apartman­ban éli nyugdíjas éveit az, aki ezt meg tudja finanszírozni. Az agárdi alapítványnál 12 embert látnak el. A bekerülés feltétele az egy­szeri 720 ezer forintos befizetés, illet­ve az adomány, amit tulajdonképpen a bekerülő jelölhet meg, de az összeg nemigen lehet millió alatti. A havi té­rítési díj a nyugdíj 80 százaléka. A martonvásári Harmónia otthon nemrégiben bővült. Az ellátottak szá­ma 26, van köztük fekvőbeteg, házas­pár, tolókocsira szoruló, önmagát el­látó is. A lakóvá váláshoz szükséges egyszeri befizetési összeg egymillió forintnál kezdődik, de az önálló lakré­szért négymillió felett fizet a bekerü­lő. A havi térítési díj 36 ezer forint, ezért étkezést, mosást, orvosi ellátást, nővérszolgálatot kapnak a bentlakók. Aki tud, maga is rendben tarthatja lakrészét, önmagát. Kétezer forinttal járul hozzá az intézmény a gyógy­szerellátáshoz. Ebből az otthonból is szerveznek kirándulásokat, vannak közös programjaik, szabadon látogat­hatják őket a családtagok. A gárdonyi Aranyrűd vezetője azt mondja, annyiféle variációs lehető­ség várja az otthonba bekerülőket, hogy személyes beszélgetésen szokta javasolni a személyre szabott ellátási formát. Ilyenkor kiderül, hogy milye­nek az idős ember anyagi kondíciói, egészségi állapota, az emelt szintű el­látások valamelyikét, vagy az alapel­látást szeretné igénybe venni. Az ott­honban lakók száma hatvan, a vára­kozási idő 3-4 hónap, amíg bekerül­het valaki.

Next